Társasházi kerttervezés az alapoktól II. rész

Amennyiben egy lakóközösség úgy dönt, hogy belevág a zöldítésbe, mindenképp szükségük lesz egy koordináló emberre, aki a közös képviselő, de akár egy lelkes tulajdonos is lehet. Tudatni kell a lakókkal, hogy a szakértő módon megtervezett és kivitelezett belső kert mindenképpen kiadásokkal fog járni, így elsőként azt kell tisztázni, hogy megvan-e erre a fedezet, vagy hajlandóak-e erre áldozni a lakók. Mikor a témafelvetésben itt jár a közösség, egyetlen logikus kérdés merül fel azonnal: mibe fog ez kerülni? A hosszú bevezető után most érkeztünk el jelen bejegyzésem lényegi részéhez, az összegekhez. Konkrét számokról ritkán hallani ebben a témában, talán ez is oka annak, hogy a társasházi kertépítés sokszor még a témafelvetésig sem jut el, hiszen drága mulatságnak tűnik. Tény, hogy nem filléres tételekről van szó, ugyanakkor mint azt feljebb is említettem, pályázati úton lehet forrást szerezni, valamint egyes munkafázisok házon belül – a lakók összefogásával – is megvalósíthatóak, így spórolni biztosan lehet valamennyit. Lássuk hát akkor a folyamatot az elejétől a végéig.

Nem csupán belső udvarokon, hanem a panelek közti részeken is lehetséges a zöld fejlesztés. Itt jól látszik, hogy az egyik oldal remekül karbantartott kiskert, míg azzal szemben elhanyagolt a terület. Ez rávilágít egy fontos és szükséges körülményre, a lakók folyamatos törődésére

 

Tegyük fel, hogy egy átlagos (bel)városi társasházról van szó, melynek udvara betonozott, tehát jelenleg teljesen növénymentes. Első lépésként a megbízott kapcsolattartó, felhívja a kerttervezőt és egyeztet vele egy időpontot, mikor is személyesen megtekintik, bejárják a területet. A nagyjából egy órás felmérés után azonnal elkészül egy memo szakvélemény, mely számot ad a bejárás konklúzióiról, ennek a költsége 15-20 ezer Ft + ÁFA. Amennyiben a terület alatt pince is található, szükséges lesz egy statikai szakvélemény, ami 100-300 ezer forintos kiadást jelent. Ezután elkészülhet a részletes kerttervezési árajánlat, mely magában foglalja a koncepciótervet, a kiültetési tervet, a növényjegyzéket, az egyes növényfajták ápolási és felhasználási útmutatóját, valamint látványterveket. Ez a tervdokumentáció nagyságrendileg 100 ezer Ft+ÁFA anyagi vonzattal jár. Természetesen ezt a tervezetet a lakóknak kell véleményezniük és elfogadniuk, így a tervek véglegesítése előtt szükséges egy lakógyűlés összehívása, melyen lehetőség nyílik minden kérdés tisztázására, a tervek módosítására. Ez a gyűlés a kerttervező személyes részvételével történik, és a szakmai útmutatás benne foglaltatik a tervezés árában. Ez a közös eszmecsere roppant fontos, hiszen ebben a szakaszban alakulnak ki a végleges ötletek, részletek, ekkor kerülhetnek a tervek teljesen szinkronba a ház adottságaival, az anyagi lehetőségekkel és a lakók igényeivel. Amennyiben ekkor a lakók egyetértésre jutnak, és megszületik a döntés, akkor következhet a kivitelezési költségvetés.

Nem kell azonban mindig nagyban gondolkodni. A zöldítés első és költséghatékony fejezete lehet egy ilyen pihenősarok kialakítása. A szakszerűségről azonban sosem szabad elfeledkezni, különben az eredmény nem lesz tartós

 

Tájékoztató jelleggel egy 2-300 nm2-es betonos udvar esetében a következő tételekkel lehet kalkulálni (a megjelölt összegek ÁFA nélkül értendőek): mérnöki levezetés, műszaki ellenőrzés: 150 ezer forint, betonból, fából készült emelt ágyások: 300 ezer forinttól akár a milliós tételekig, ez nagyon tág határok között mozoghat. A föld, a trágya, a tőzeg komposzt, vagyis a földkeverék 200 ezer, míg a behordás 100 ezer forintot tehet ki, utóbbi munkafázis azonban közösségi alapon, vagyis a lakók segítségével ingyen is megoldható. Maguk az ültetendő növények, fák 3-500 ezer forintot jelenthetnek, azonban erre a tételre lehet pályázati pénzeket is szerezni, például az önkormányzatoknál. Az ültetésre 100 ezer forint kalkulálható, azonban ez is kiváltható a lakóközösség összefogásával, persze némi szakmai felügyelet mellett. A csepegtető öntözőrendszer nélkülözhetetlen, öntözés nélkül, mint tudjuk nincs kert, ennek ára 200 ezer forint körül alakul, ám ez mindenképpen megtérül később. A mulcsoló-, borítóanyagok (háncs, fakéreg, kő) 2-300 ezer forintba kerülnek, a behordás pedig 50 ezres tétel lehet, ám ez is megoldható – szó szerint – házon belül.

Kis helyen is megvalósíthatóak nagy dolgok. Itt egy pár éves ház belső udvara látható, mely a falakkal együtt épült meg, de hasonlót utólag is lehet kialakítani. Szűk udvaroknál a költségek is kisebbek, így érdemes elgondolkodni a fejlesztésen

 

Mindezt összeadva eléggé jelentős összeg jöhet ki, azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy szakszerűen megtervezett és kivitelezett zöld belső udvar nagyon sokat számít a lakók komfortérzetében, egészen más hangulatot áraszt, mint a csupasz, lehangoló belső tér. Az is motiváció lehet, hogy az ilyen módon rendbe tett udvarral rendelkező házban lévő lakások értéke is megemelkedik, így az egész folyamat a harmonikus környezet megteremtése mellett még értéknövelő beruházásként is értelmezhető.

A fotók a szerző képei, 2013-ban készültek.

 

 

Forrás: http://kertesz.blog.hu/2013/09/18/tarsashazi_kerttervezes_az_alapoktol

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük