Konténermosás lesz a jövő hét elején

Tisztítják a konténereket jövő héten. A Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. hétfőn és kedden zárt rendszerű, gépi konténermosást végez az egész városban. A szolgáltató munkatársai a társasházi hulladék gyűjtésére használt 770 és 1100 literes gyűjtőedényeket tisztítják. A Viridis-Pannonia arra kéri a házmestereket és a lakókat, hogy ezeken a napokon biztosítsák a hozzáférhetőséget a konténerekhez.

 

 

Forrás: https://kanizsaujsag.hu/hir/201807/kontenermosas-lesz-a-jovo-het-elejen

630 ezret is adtak egy panelért négyzetméterenként

Az egyik ingatlanközvetítő összeállította, hogy az idén mekkora volt a legnagyobb és a legkisebb összeg, amit a vevők kiadtak egy lakásért. Egy Csepel gyártelepen lévő társasházi téglalakás 6,6 millióért volt megszerezhető, de bőven akadtak 100 millió feletti árú ingatlanok is.

Az értékesített ingatlanok 0,75 százaléka kelt el 100 millió forintnál magasabb áron 2018-ban, döntő részben Budapesten, az agglomerációban kettő, vidéken pedig egy – összesítette értékesítési adatait az Otthon Centrum (OC). A nagyértékű ingatlanok jellemzően téglaépítésű társasházi lakások voltak, nagyjából fele-fele arányban újépítésű társasházakban és régi épületekben. Átlagos nettó méretük 194 négyzetméter, átlagos értékesítési idejük pedig 160 nap volt.

Közel 180 millióért kelt el egy az V. kerületben, az Arany János utca közelében található hatszobás lakás. A kedvező fekvés és a szép belső kialakítás mellett az OC szerint az is vonzóvá tette az ingatlant, hogy bár majdnem a ház legfelsőbb szintjén található, lifttel kényelmesen elérhető.

Budapesten az V. kerület szívében egy a sétálóövezetben található használt lakásért négyzetméterenként 1,5 millió forintot fizetett a vásárló. Mint közölték, a magas árat leginkább a lokáció és az egyedülálló kilátás indokolta, mivel a XIX. században épült társasház közepes állapotú lakása egyéb paraméterei tekintetében egyáltalán nem volt különleges.

Vidéken a legdrágábban értékesített lakásba Siófokon, az Aranyparton szeretett bele új tulajdonosa. A tóparttól 100 méterre lévő lakásért kereken 50 millió forintot fizetett ki az eladónak. A kétezres évek elején épült, háromszobás, földszinti lakáshoz egy 20 négyzetméteres terasz is járt.

Budapesten kívül az agglomerációban fizették ki a legmagasabb négyzetméterárat társasházi lakásért. A budaörsi, 15 éve épült társasházban az egyszobás, erkélyes lakás négyzetmétere 708 ezer forintért cserélt gazdát. Vidéken a legmagasabb fajlagos áron szintén a siófoki Aranyparton kelt el egy háromszobás lakás, ott egy négyzetméterért 665 ezer forintot fizettek.

A panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét. Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára.

És így néz ki a másik véglet

A legkevesebbet egy Csepel Gyártelepen lévő téglaépítésű társasházért lakásért fizetett új tulajdonosa. Az apró, mindössze 19 négyzetméteres lakásért 6,6 millió forintot fizetett ki, igaz a földszinti lakás állapota erősen felújításra szorul, tehát még további költségekkel kell számolnia. Vidéken a legkedvezőbb áron egy Ózd farkaslyuki lakás kelt el. A 37 négyzetméteres, egyszobás, szintén földszinti lakásért mindösszesen 1,25 millió forintot fizettek, ami részben leromlott állapotának és a városszéli elhelyezkedésének volt köszönhető.

A panelek között a negatív rekorder az a salgótarjáni lakás lett, amelynek megvételéért csupán másfél millió forintot fizetett új tulajdonosa. A 28 négyzetméteres, egyszobás, földszinti lakás szintén erősen felújításra szorul. A fővárosban a legolcsóbb panel egy angyalföldi 34 négyzetméteres garzon volt 11 millióért. Ez esetben a lakás árát jelentős mértékben csökkentette, hogy az ingatlan haszonélvezettel terhelt.

A fővárosban a legolcsóbb családi ház adás-vétel Rákoshegyen volt, ahol egy mindössze egy szobás ingatlanért 8,5 millió forintot fizettek ki. Igaz, az épület jelenleg lakhatatlan. Ennél is olcsóbban kelt el egy Ózd külterületén található másfél szobás ház, amelyért új tulajdonosa mindössze 1 millió forintot fizetett.

 

 

Forrás: http://azenpenzem.hu/cikkek/630-ezret-is-adtak-egy-panelert-negyzetmeterenkent/5024/

Gyűjtést indított a harmadik emeletről kiesett testvérének

Lebénult a 3. emeletről kizuhant pécsi fiatal – megszólalt a testvér

Megkereste a bama.hu-t annak a nőnek a húga, aki csütörtökön zuhant ki egy Lánc utcai társasház harmadik emeletéről. További részleteket tudtunk meg a 25 éves fiatal állapotáról és a baleset körülményeiről.

Csütörtökön a déli órákban kiesett egy társasház harmadik emeletéről egy 25 éves nő Pécsett. A zuhanást túlélte, de életveszélyes állapotban szállították kórházba – írja a bama.hu.

 

A szerencsétlenül járt nő húga a lapnak elmondta: Alexandra épp a függönyt rakta fel, illetve pucolta az ablakot, amikor megbillent a lába alatt a szék.

 

Bár a nő állapota javul, deréktól lefelé lebénult. A kezei mozognak ugyan, az ujjait érzi, de nem tudja mozgatni. Több nyakcsigolyája eltört, és egy gerincműtét is vár még rá, ezért a következő két hét kirtikusnak tekinthető.

 

Alexandra testvére elmondta, gyűjtést indított, mivel a család rossz anyagi körülmények közt él, és a későbbiekben szükség lenne tolókocsira, speciális bútorokra.

 

A Facebookon megjelent felhívás:

Sosem kértem hasonló dolgot főleg nem itt ,viszont most sajnos szükségem lenne illetve családomnak támogatásra ,

Nővérem Mikó Alexandrat csütörtökön baleset érte … sajnos mint azt látjátok is !!(később csatolok róla képet nem kamu )

Nagyon súlyos sérülései vannak lebénult műtétek előtt al,

A helyzet kicsit jobb mint az a 3-5% viszont egész életébe többet nem tud felkelni a nyakán több csigolyálya eltört keze nagyon kicsit mozog de nem minden fele ,,

Nagyon sok műtét és kezelés vár rá és sajnos Családunk nem al úgy anyagilag hogy mindenben tugyjuk támogatni hisz mint tudjuk az orvosok is nővérek is akkor adnak bele mindent ha tele van a zsebb ,azon felül a mindennapi élethez szükség lesz nagyon sok új és drága holmira :/köszönöm ha elolvastad és ha tudnál egy kis anyagi segítséget vagy olyan tárgyat aminek nagy hasznát venne nagyon szépen megköszönenk Mikó család Bianka Mikó Mikó Roland Roli

Köszönöm ha megosztod!!!

Raiffeisen bank Mikó Vivien 12072521-01569113-00100005

SOK KICSI SOKRAMEGY !!!

 

 

Forrás: http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Gyujtest_inditott_a_harmadik_emeletrol_kiesett_testverenek/215280

Óriási taposást hozhat a budapesti újlakás-piacon a várhatóan megszűnő 5%-os áfakulcs

A piaci szereplők reményei ellenére a kormány nem tervezi az 5%-os újlakás áfa meghosszabbítását. Ez a még hátra lévő időben nagy rohamot indíthat a lakásvásárlók között, ha még az alacsonyabb áfakulccsal szeretnének vásárolni. 2020-tól viszont zuhanhat a kereslet, amit nagyjából egy év késéssel a kínálat látványos visszaesése követhet.

Az idei év első felében négyezer új társasházi lakás kelt el Budapesten, ami a kereslet mérséklődését jelzi. 2017 mindkét félévében ugyanis ennél néhány száz darabbal több volt a forgalom. A keresett környékekben nincs változás: az elmúlt hat hónapban is a XIII. (egy híján ezer eladás), a XI. (~750 db) és a IX. (~350 db) kerületben talált gazdára a legtöbb új lakás; ez a három városrész adja a főváros forgalmának több mint felét – olvasható ki a piac egészét monitorozó, jelenleg több mint 400, értékesítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb beruházás adatait tartalmazó OTP Budapesti Újlakás Értéktérképből.

„Mivel csak az eredetileg beharangozott 2019. végi határidőig él a kedvezményes, 5%-os áfakulcs az új lakásokra, a következő másfél évben az eddiginél is nagyobb rohamra lehet számítani a piacon. Az 5% ugyanis azokra a vételárrészekre vonatkozik, amelyeket 2019 végéig fizet ki a lakásvásárló. Egyrészt célszerű tehát olyan beruházás lakásaiból vásárolni, ahol az építkezés már előrehaladott stádiumban van. Emellett érdemes ügyvéddel és a beruházóval konzultálni arról, hogy milyen lehetőség lenne a vételár minél nagyobb részét 2019 végéig kiegyenlíteni” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője. Persze a teljesítés (azaz az építkezés különböző szakaszai) előtt járó fizetésnek a jelenlegi, szűk kapacitások és munkaerőhiány jellemezte építőipari helyzetben kockázata is van, figyelmeztet a szakember. Mindenesetre az nem kérdés, hogy 2020-tól, a 27% áfakulcs miatti nagyjából 21%-os bruttó lakásár-növekedés mellett látványosan szűkül majd a vevői kör.

A kereslettel párhuzamosan, az 5% áfa meghosszabbítása, illetve a szűkös építőipari kapacitások miatti bizonytalanság okán az újonnan meghirdetett kínálatban is csökkenést látunk idén. Január és július között 120 projekt keretében 3600 új lakás került piacra. Ez a szám az alacsonyabb áfa és a növekvő CSOK összegek 2016-os bevezetése óta rendre 5-6 ezer között alakult eddig félévente. Működik tehát a kényszerű piaci önkorrekció. Az új kínálatban is letaszíthatatlan a trónról a XIII. kerület: itt idén eddig 1100 újonnan meghirdetett lakásból válogathattak a vevők. A XI. kerületben néhány nagy társasház mellett jellemzően kisebb házak épülnek, így lehet, hogy új projektek számában (19) ez a kerület áll élen, miközben az ezek keretében megépülő 430 lakás a dobogó második fokára elegendő. Alig lemaradva a IX. kerületben kínálják a harmadik legtöbb, 400 új lakást.

A kivitelezés időbeli elhúzódása miatt, a 2016-tól megélénkülő keresletre a kínálat késve tud reagálni. Hivatalos lakásátadási statisztikákban csak idén és jövőre lesz látványos növekedés. Idén közel 9 ezer társasházi lakás átadásával számol az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe, ami több mint kétszerese a tavalyi mennyiségnek. 2019-re pedig további bő egyharmados növekedéssel, már most 12,1 ezer megépülő lakást tartalmaz a cég adatbázisa. Az 5%-os áfa eredeti, 2019 végéig hátralévő másfél évében Budapesten háromszor annyi új lakásba költözhet be tulajdonosa, mint a megelőző másfél évben. A többi fő piaci mutatóhoz hasonlóan a megépülő lakásszámban is a XIII., a XI. és a IX. kerület hármasa áll élen. Egymagában, a XIII. kerületben idén és jövőre átadni tervezett közel hatezer új lakás a fővárosi volumen 28%-át adja!

A lakásátadásoknak kisebb része valósul csak meg időre, a projektek többsége már most több negyedévet csúszik az eredeti tervekhez képest. Ennek csak kis részben okai a rossz árazás, vagy helyszínválasztás, illetve az átgondolatlan alaprajzok miatti értékesítési nehézségek. Nagyobb gondot az építőipari kapacitáshiány jelent. „A tavalyi évhez hasonlóan, idén az első félévben is 15-20, már hirdetett beruházás állt le végül. Van köztük olyan nagy projekt is, ahol a lakások nagy részére már előszerződést is kötött a beruházó, de nem látja biztosítottnak, hogy a vállalt 2019 végi határideig meg tudja építeni a házat” – számol be tapasztalatairól Valkó Dávid. A kedvezményes áfakulcs 2019 utáni esetleges kivezetése arra kényszeríti a beruházókat, hogy tegyenek meg mindent a mihamarabbi átadás, illetve az eladások felpörgetése érdekében. Mivel azonban a kereslet tovább erősödik, nem várható, hogy az elkövetkező másfél éves hajrában nagy árengedményekre kényszerüljenek a beruházók.

Új projekt indítására (tervezéssel, engedélyezéssel együtt) már nincs ideje a cégeknek, ha az 5%-os áfával szeretnének kalkulálni. A kínálat viszont gyorsan elfogyhat; a OTP adatbázisa szerint azonnal költözhető új lakásból mindössze 170 van a fővárosban. Emellett további 5,2 ezer épülőfélben lévő lakást, és bő kétezer építési engedéllyel rendelkező, de még nem épülő ingatlant kínálnak jelenleg. Ez az alig 7,5 ezer lakás, a mostani értékesítési ütemet figyelembe véve, jövő nyárra elfogyhat. A nagyjából 20 ezer, jelenleg is előkészítési / engedélyeztetési fázisban lévő új lakás tervei egyelőre fiókban maradhatnak, illetve sok, hosszú távú piaci jelenlétre berendezkedő cégnél indulhat el a koncepciók újratervezése. Bár van néhány olyan beruházás, amit már most 2020-as, sőt 2021-es átadással hirdetnek, kérdéses, hogy hány cég hajlandó a nettó ár csökkentésére, hogy fenntartsa a vásárlók érdeklődését. Bátran kijelenthető, hogy 2021-től látványosan csökkenhet az átadott lakások száma, így erőteljes piaci átrendeződés is indulhat. A kínálat inkább az olcsóbb részpiacokon eshet vissza, ahol kisebb tere van a beruházónak árat csökkenteni úgy, hogy még vonzó nyereséget érjen el, ellenben a drágább, kevéssé árérzékeny vevőkörrel jellemezhető környékeken könnyebb lesz továbbra is lakásokat eladni.

Nehéz most bármit is jósolni az árak alakulásáról. Az OTP adatbázisában az idei átadású fővárosi lakások átlagára 630 ezer Ft/m2 körüli, míg jövőre ez elérheti a 700 ezret. A 2019 utáni helyzet viszont egyelőre kiszámíthatatlannak tűnik.

 

 

Forrás: https://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/oriasi-taposast-hozhat-a-budapesti-ujlakas-piacon-a-varhatoan-megszuno-5-os-afakulcs.html

Több pénz jut a társasházaknak

Minden idők legnagyobb társasházi támogatását nyújtja idén Belváros-Lipótváros önkormányzata az V. kerületi lakóközösségeknek. A társasházak felújítására kiírt pályázat keretösszegét 200 millióról 282 millió forintra emelték.

A társasházak felújításának támogatása fontos feladat az V. kerület önkormányzata számára, ösztönzik továbbá a társasházak közös területeinek „zöldítését”, a belső udvarok parkosítását, valamint a lakók részére fedett kerékpártárolók kialakítását.

– Minden évben 200 millió forint pályázati támogatást fordít – éves költségvetéséből – a társasházak felújítására Belváros önkormányzata. A közös képviselőkön keresztül nyújthatják be igényüket a lakóközösségek az önkormányzat Társasházi Munkacsoportjához, amelynek elnöki tisztjét is ellátom. Ez a grémium tesz javaslatot a polgármesternek a támogatás mértékére, amely idén lényegesen magasabb kétszázmillió forintnál: 282 millió forintot osztottunk szét a társasházak között – tájékoztatott Balla Valéria alpolgármester.

282 millió forintot osztottunk szét a társasházak között – tájékoztatott Balla Valéria alpolgármester

A felújítási költségek 40 százalékáig nyújthattak be támogatásra pályázatot. Annak érdekében, hogy minél több lakóközösség részesülhessen az önkormányzati segítségben, átlagosan a felújítási költségek 20 százalékát adja a városrész, a fennmaradó összeget a társasházak fedezik.

 

Arról, hogy a társasházak milyen munkákra pályáztak, így beszélt az alpolgármester:

– Idén is sok ház utcai és udvari homlokzata újul meg a lakók összefogásának és az önkormányzat támogatásának köszönhetően. Szintén a támogatott munkák között szerepelnek a liftfelújítások és -létesítések, az elektromos hálózat rendbehozatala, továbbá a fűtésfelújításhoz kapcsolódóan a kémény- és kazánfelújítások. A kötelezésben részesült házak esetében, ahol mielőbb el kell végezni a munkát, segítséget nyújtott az önkormányzat. Az elmúlt időszakban egyebek közözött önkormányzati társasházi pályázati támogatás segítségével újult meg az Egyetem tér 5., a Ferenciek tere 2., 3., 4., 5., 7–8., a Múzeum körút 23–25., a Szalay utca 5/A, valamint a Petőfi Sándor utca 6.

Balla Valéria elmondta, a társasházak felújításán túl minden évben a közös területeken kialakítandó belső udvarok parkosítására, valamint fedett kerékpártárolók létesítésére is lehet az önkormányzatnál támogatásra pályázni. A Váci utca 8. alatti társasház jó és szép példája annak, hogy ha egy lakóközösség összefog, gyönyörű parányi oázisokat tudnak együtt létrehozni.

 

 

Forrás: https://www.lokal.hu/2018-07-tobb-penz-jut-a-tarsashazaknak/

Szétverte a házat a vihar: hiába volt biztosítás, elúszhat a vagyon

Évről évre nő az extrém erejű viharok és az  ingatlanokban, ingóságokban keletkezett károk száma. A legtöbb kárbejelentésért a szélsőséges időjárás a felelős, ami  miatt idén, csak június első felében már közel 20 ezer bejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz.Mutatjuk, mire érdemes figyelni nyáron, ha nem szeretnénk, hogy elússzon a család vagyona.

A nyári hónapokban nemcsak a jó időre, de a hirtelen érkező heves viharokra, felhőszakadásokra is fel kell készülnünk, hiszen ezek óriási károkat okozhatnak vagyontárgyainkban – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi  tanácsadó cég. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy évről évre nő az extrém erejű viharok és az  ingatlanokban, ingóságokban keletkezett károk száma. A legtöbb kárbejelentésért a szélsőséges időjárás a felelős, ami  miatt idén, csak június első felében már közel 20 ezer bejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz.

Tavaly a májustól  augusztus végéig tartó időszakban 5,9 milliárd forintot fizettek ki a társaságok a tulajdonosoknak.

Magyarországon a 4,4 millió ingatlantulajdonosból 3 milliónak van lakásbiztosítása, de sokan nem tudják, hogy az valójában milyen fedezetet nyújt, így elképzelhető, hogy van olyan vagyontárgy, amire nem fizetne a biztosító, ha bekövetkezne a baj. Akárbejelentések okát jellemzően az üvegtörés, a beázás, a vihar, valamint a jégverés okozta károk adják, a lakásbiztosítások nagy része ezeket le is fedi. Egy korábbi felmérés szerint tízből hét magyar lakástulajdonost vagy bérlőt legalább egyszer ért már valamilyen kár az elmúlt tíz évben, azonban az otthonbiztosítással rendelkezők közel harmada öt éve vagy még annál is régebben módosította szerződését, ráadásul az ingatlantulajdonosok egy része még mindig nem biztosítja otthonát és értékeit.

A társasház biztosítása nem elég

Az OVB Magyarország tapasztalatai alapján a társasházban élők közül sokan nem biztosak benne, hogy van-e a háznak biztosítása és az kár esetén mit térít. Fontos tudni, hogy a társasházaknak nem kötelező épületbiztosítást kötniük, ez mindig az  ott lakók döntésétől függ. Amennyiben a lakóközösség a biztosítás mellett döntött, úgy az a lakás szerkezeti elemeire is kiterjed. Ezt azért érdemes tisztázni, hogy a lakó ne fizessen magasabb biztosítási díjat az által,hogy bizonyos elemek esetleg kétszeresen vannak biztosítva. A társasház biztosítása azonban nem biztos, hogy kiterjed például a lakáson belüli burkolatra, festésre, tapétára, illetve biztosan nem nyújt fedezetet a lakásban található ingóságokra vagy éppen a biztonsági üvegezésre.

Bérelt ingatlanra is érdemes biztosítást kötni

Előfordul, hogy a bérlők nem tudják, hogy az adott bérlemény rendelkezik-e biztosítással, pedig azt érdemes lenne már a bérleti szerződés megkötésekor külön is tisztázni a főbérlővel, hiszen ha ő nem kötött ilyet, a bérlőnek is joga van megvédeni értékeit. Amennyiben lakást bérel és szeretné ingóságait és az ingatlant biztosítani, mindenképpen érdemes szerződést kötni, de annak tényét és tartalmát a bérbeadóval is egyeztetni kell.

Alul vagy túlbiztosított ingatlanban élünk?

Ha az ingatlanunk a lakásbiztosítási szerződés megkötése ótafelújításon esett át, vagy az évek sorángyarapodtak ingóságaink, érdemes a lakásbiztosítást is aktualizálni, különben elképzelhető, hogy kár esetén a biztosító ezekre nem fizet. Előfordulhat, hogy új, vagy speciális igények merültek fel az évek során, vagy a biztosítás nem tartalmaz bizonyos felelősségi károkat, ezek pedig mind a jelenlegi szerződés átdolgozását igénylik, amihez mindenképpen érdemes szakértő segítségét  kérni. Otthonunk értéke azonban rajtunk kívül álló okok, például a jelenlegi ingatlanpiaci folyamatok miatt is jelentősen változhat, ami szintén a szerződés módosítását teheti szükségessé. Az otthonunk és az ott található tárgyaink általában a legnagyobb anyagi értékeink, ezért  fontos, hogy megfelelő biztosítással gondoskodjunk a védelmükről.

Biztonságban a nyári vakáció alatt is

Sokan a lakásbiztosításuk mellé kiegészítő biztosítást is választanak, és gyakori, hogy az ehhez kapcsolódó balesetbiztosítási szolgáltatással szeretnék megvédeni a gyermekeiket a szülők. A háztartási biztosítások mellé kapcsolt balesetbiztosítások azonban sokszor nem tartalmaznak például kórházi napi térítést, vagy annak mértéke csak néhány száz, esetleg néhány ezer forint, ami nem igazán nyújt fedezetet arra, ha valamelyik szülő a beteg gyermek mellett szeretne lenni a kezelések idején. A gyermekekre kötött külön balesetbiztosítások ebben a tekintetben is hasznosak lehetnek, például kullancscsípés, csonttörés, esetleg súlyosabb baleset esetén a családot nem éri anyagi megterhelés a gondozással eltöltött idő miatt.

A külön kötöttbalesetbiztosítások térítési összege is lényegesen magasabb az egyéb (például diákbiztosítás) biztosításokénál, egy csonttörés esetén ez akár 50000 forint is lehet, a baleseti plasztikai műtéti térítés pedig elérheti az 1 millió forintot. Fontos azt is figyelembe vennünk, hogy gyermekünket nem csak baleset érheti,de önhibáján kívül, például biciklizésnél ő maga is okozhat balesetet. Ebben az esetben a megtérítendő anyagi károk a szülőket terhelik, éppen ezért fontos, hogy ők megfelelő, az ilyen jellegű károkat is térítő felelősségbiztosítással, vagy felelősségi fedezetet is tartalmazó balesetbiztosítással rendhet.

 

 

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/szetverte-a-hazat-a-vihar-hiaba-volt-biztositas-eluszhat-a-vagyon.1068228.html

Brutális mészárlás történt egy társasházban, az egész család meghalt

Négy felnőtt és egy gyerek holttestére bukkantak a délnyugat-franciaországi Pau-ban.

Az elsődleges információk szerint egy társasház első emeleti lakásához riasztották a tűzoltókat kora reggel. A vizsgálatok szerint a tűzoltókat azért hívta ki valaki, mert a lakásban tűz ütött ki, ráadásul egyik ablakának peremén vér folyt ki.

A lakásban öt holttestet találtak, köztük egy kétéves gyermekét, akin a rendőrség szerint nem láthatók bántalmazás nyomai, ő a tűz következtében vesztette életét.

A hatóságok szerint minden jel arra utal, hogy családi tragédia áll a történtek hátterében: úgy tudni, nézeteltérés történt, ami mészárlássáfajult.

 

 

Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/krimi/brutalis-meszarlas-tortent-egy-tarsashazban-az-egesz-csalad-meghalt/t99r19w

Különleges látvány a szegedi társasház udvarán, lebukott az engedély nélkül tartott állattal egy nő

A nőt természetkárosítással vádolták meg és bűnösnek is találták.

Az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott szervált (Leptailurus serval). Az afrikai macskafélét elkobozták – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

A bíróság természetkárosítás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és egy évre próbára bocsátotta. A nő 2014 novemberében vásárolta az állatot Németországban, majd Szegedre hozta, ahol kennelben tartotta egy társasház udvarán.

A szervál közepesen veszélyes állatfaj, ami csak természetvédelmi hatóság engedélyével tartható. Emellett nemzetközi szerződések korlátozzák a kereskedelmét, így importját előzetesen kiállított CITES-engedélyhez kötik. A vádlott nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezért az állatot a nyomozóhatóság lefoglalta, és átadta a Szegedi Vadaspark gondozásába.

Az elsősorban Afrika szavannáin előforduló szervál 70-100 centiméteres testhosszúságú, tömege 9-18 kilogramm. Teste általában homokszínű fekete pöttyökkel. Tud fára mászni és úszni is, kitűnő látása mellett kivitelesen jó hallása is segíti az éjszakai vadászat során, zsákmányai elsősorban rágcsálók.

 

 

Forrás: https://www.karpatinfo.net/cikk/szines/200006258-kulonleges-latvany-szegedi-tarsashaz-udvaran-lebukott-az-engedely-nelkul-tartott-allattal-egy-no

Rongált és verekedett a békéscsabai férfi

A rendőrség vádemelést javasol egy 26 éves férfi ellen, mert egy békéscsabai társasházban kitörte szülei lakásának egyik ablakát és bántalmazta édesapját.

Rongálás, testi sértés és garázdaság bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy békéscsabai fiatalembert – írja a police.hu.

A 26 éves T. András március 24-én összetörte a szülei laptopját. Napokkal később, április 1-jén betörte a lakásuk függőfolyosóra nyíló ablakát, majd összeszólalkozott az édesapjával. Többször ököllel megütötte a férfit, aki könnyű sérülést szenvedett.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a történtek miatt elrendelt nyomozást 2018. június 21-én lezárta és a viselkedésével a szülei mellett a társasházban lakókat is megbotránkoztató fiatalember ellen vádemelést javasol. A büntetőeljárás iratait a rendőrség továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

 

 

Forrás: https://behir.hu/rongalt-es-verekedett-a-bekescsabai-ferfi

Plakátokat ragaszt a rendőrség a lépcsőházakba Győrben – videó

A társasházak biztonsága érdekében ragasztottak figyelemfelhívó plakátot.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kedden mutatta be új prevenciós plakátját Győrben az Ifjúság körúton. A poszter a társasházak biztonságára hívja fel a figyelmet, s mintegy hatezret nyomtattak belőle.

Egységes prevenciós plakáton hívja fel figyelmet a társasházak biztonságára a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Mint megtudtuk Szabó Csaba rendőr őrnagytól, a polgárőrökkel, illetve a társasházkezelő cégekkel is felvették a kapcsolatot a megyében, akik a segítségükre vannak a kiragasztásban, illetve a terjesztésben is. Aki viszont nem lát majd a lépcsőházában ilyen felragasztót, de szeretne, kérhet a rendőrségen is.

Az őrnagy szerint ez a plakát akár lehet visszatartó erő is egy betörőnek, hiszen jelzi számára, hogy az adott lakóközösség felkészült, s megfogadta a rendőrség jó tanácsit. Ilyenek például, hogy zárjuk a lépcsőházi-, és a bejárati ajtót, az ablakokat, használjunk ajtóláncot, optikai kitekintőt, vagy akár elektronikus védelmet. De szerepel a tanácsok között az is, hogy ne tartsunk otthon nagyobb mennyiségű készpénzt. A rendőrség gondol a családi házban élőkre, nekik külön plakáton szolgálnak tanácsokkal.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/plakatokat_ragaszt_a_rendorseg_a_lepcsohazakba_gyorben_-_video/2564303/