Társasházkezelés

Tisztelt Érdeklődők!

Fő tevékenységi köreim az épületgépészet és a társasházak képviselete, mely során kiemelt figyelmet fordítok a lakók igényeire. Átvételt követően minden esetben egy műtársasház kezelés közös képviselet közös képviselő közösképviselőszaki állapotfelmérést végzek az épületen, amely után a lakóközösségnek javaslatot teszek, hogy milyen lehetőségeink vannak az fejlesztésekre. Az innovációkat minden esetben támogatom, főleg ha pályázaton keresztül, minimális önerővel tudjuk megvalósítani.

Referenciaként az épületemet tudom felhozni, amely Tatabánya Dózsakertben a Vadász utca 42-44-46 szám alatt található. Az elmúlt években történt jelentősebb fejlesztéseink:

  • 2011-ben az épületünknek vadonatúj tetőt készíttettünk. Akkori bekerülési költsége ennek 12 millió forint volt. Ennek költségét pályázati úton sikerült előteremteni, amely mellé jelentős önerőt tudtunk biztosítani.
  • 2013-ban az épület fűtési rendszerét korszerűsítettük. A hagyományos fűtési rendszerről áttértünk költségosztósra. Ezzel éves szinten minimum 30%-ot sikerült spórolnunk a fűtés díjából. A kivitelezést pályázattal és önerővel végeztük, hitel felhasználása nélkül.
  • 2014-ben kiépítettük a melegvíz cirkulációs hálózatot. A kivitelezést önerőből végeztük, hitel felhasználása nélkül.
  • 2015-ben az épület tűz-villám és érintésvédelmi rendszerét fejlesztettük. Ez egy több millió forintos beruházás volt. Mivel az épületben található elektromos eszközök száma az elmúlt években megnőtt, szükségessé vált a hálózat korszerűsítése.
  • 2016-ban megkezdtük az épület vezetékhálózatának azbeszt mentesítését (az épülettel egyidős eső és szennyvíz vezeték hálózat azbeszt tartalmú. Ez egészségre ártalmas!).
  • 2017 júniusában a tetőre felvett hitelünk lejár. A lakóközösség tavalyi határozata alapján idén szeretnénk megvalósítani az épület homlokzati hőszigetelését. Ehhez folyamatosan figyelemmel kísérem a pályázati lehetőségeket, hogy minél kevesebb hitelt kelljen felvenni a beruházáshoz.

Tapasztalataim alapján  saját, hatékony megoldásokat dolgoztam ki, amelyekkel más épületeknél is megvalósíthatóak a fentebb említett kivitelezések.

Ennek legfontosabb elemei közé tartozik, hogy a társasházkezelés folyamatát  egy modern, a lakók által szabadon hozzáférhető “üveg-zseb”-alapú rendszerre építem. Így minden internettel rendelkező tulajdonos számára lehetőség van a nap 24 órájában figyelemmel kísérni a társasháza  valamennyi dokumentációját, saját befizetéseit, egyenlegét, illetve a házzal kapcsolatos tevékenységeket!

Ugyanakkor, ha a házzal kapcsolatos problémát szeretne jelezni, akkor a még kényelmesebb hibabejelentés érdekében, lehetőség van internetes üzenő falon keresztül is üzenni. Ennek előnye, hogy a többi lakó szintén láthatja, hogy mikor és milyen hibát jelzett, illetve, hogy én erre mikor és milyen választ adtam. Így mindig, minden bejelentésnek ellenőrizhető nyoma marad!

Sorolhatnám még az általános szolgáltatásaimat is, de ezek szinte kivétel nélkül törvényi előírások. Pl.: könyvelés, fórumok tartása, lakók tájékoztatása, szolgáltatókkal való kapcsolattartás, jogi képviselet, pénzügyi tervek és beszámolók készítése, stb…

társasház kezelés közös képviselet közös képviselő közösképviselőVéleményem szerint azonban a társasházkezelés ott kezdődik, ahol nem csak a törvényi előírások vannak betartva, hanem kiemelten figyelnek a tulajdonosok igényeire, hogy minden kivitelező meg legyen versenyeztetve, a hátralékosok tartozásai be legyenek hajtva, illetve a közösség pályázatokon vegyen részt!

Ezek azok a nagyon fontos pillérek, melyekkel a lakóközösség megtakarításai a gyakorlatban is növelhetőek.

Ezekre a tevékenységekre odafigyelve láthatjuk, hogy egy társasházkezelő annyira végzi jól a munkáját, amilyen állapotban az általa képviselt épületek vannak.

Áraink:

Társasházi közös képviselet:             790 Ft + áfa/lakás/hó

Gyorsszolgálat:                                         100 Ft + áfa/lakás/hó

A kötelező, évenkénti közgyűlés megtartásán felüli lakógyűlésekért nem kérek külön díjazást.

Amennyiben Társasházukkal szerződést kötünk, a közös képviselet mellé nem kötelező sem a takarításra, sem a gyorsszolgálatra szerződést kötni. Amennyiben igény van ezekre a szolgáltatásokra a lakóközösség részéről, úgy ezek külön megköthetők.

Amennyiben további kérdéseik lennének, készséggel állok rendelkezésükre.

 

Képviselő váltása

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."