Felvonó üzemeltetés, karbantartás, távfelügyelet – változások???

Mint ismeretes tavaly (is) módosult a 146/2014 kormány rendelet, amely többek között a felvonók üzemeltetéséről is szól.

A kormány nem titkolt célja a rezsicsökkentés volt, azonban szakmai szempontból a módosítás számos hibát tartalmaz, amelyre a szakma, a különböző felvonós szakmai szövetségek, és a mérnökök is felhívták a figyelmet. A rendelet azóta ismét módosult, de a módosítás inkább formai, mint tartalmi.

A 2015. október 23-án életbe lépett módosítás lényege, hogy bizonyos felvonóknál a vizsgálatok számát jelentősen csökkenti.

Eddig a felvonókat kötelező volt havonta karbantartani, további évente egyszer biztonságtechnikai vizsgálatnak alávetni, és évente kétszer karbantartás szakszerűség ellenőrző vizsgálatot végeztetni.

A rendelet módosítás ez utóbbi kötelezettséget teljesen megszünteti, a karbantartási kötelezettséget 10 évnél fiatalabb liftek esetében kéthavira módosítja. Korábban a 10 évnél idősebb lifteknél évi két biztonságtechnikai vizsgálat volt kötelező, most ez csak a 20 évnél idősebb lifteknél van így.

Magyarország eddig nagyon jó helyzetben volt a liftes balesetek számában. Az országban közel 40 ezer felvonó üzemel, melynek nagy része jelentősen túl van a tervezett 20 éves élettartamán. A balesetek száma mégis csekély, a halálos balesetek száma pedig pár évente egy. Ez főleg a rendszeres karbantartásnak, és vizsgálatoknak köszönhető. Sajnos borítékolható, hogy amennyiben ezen a rendszeren lazítunk, akkor a balesetek száma nőni fog!

A rendelet a felelősség nagy részét az üzemeltetőre/tulajdonosra tolja, és le van írva az is, hogy a rendszeres, és szakszerű karbantartás elvégeztetése is az üzemeltető feladata. Éppen ezért az az üzemeltető, aki a legolcsóbb megoldást keresi, nem jár el helyesen, és egy esetleges baleset esetén büntetőjogi felelősségre is vonható!

A lift nem játék! A lift egy veszélyes üzemű szállító/utazó eszköz. A YOUTUBE-on rengeteg liftes balesetről lehet videót találni, ezek szerencsére egyelőre nem Magyarországon történtek!

Az is biztos, hogy a rezsicsökkentésegy ilyenfajta rendelettel nem valósítható meg, a következők miatt:

  • amennyiben a szerelő 70 naponta karbantartja csak a liftet, nő az esélye a lift meghibásodásának, amelynek javításai külön költségeket jelenthetnek
  • a magyarországi liftek nagy részét a gyártáskor úgy tervezték, hogy bizonyos alkatrészeit havonta karbantartó tisztítsa, megkenje. Ha ez nem történik meg, az meghibásodáshoz, vagy a berendezés élettartamának csökkenéséhez vezethet!
  • ha a karbantartó kéthavonta megy a lifthez, akkor ez nem azt jelenti, hogy fele annyit munkát végez, emiatt egyik üzemeltető sem számolhat azzal, hogy a díjak a felére fognak csökkenni!- A fentiek miatt javasoljuk a havi karbantartás elvégeztetését továbbra is!
  • ha a karbantartás szakszerűsége nincs ellenőrizve, akkor az üzemeltető egy esetleges hiba/baleset esetén elővehető, és kérdőre vonható, hogy vajon megfelelően gondoskodott-e a rendelet szerinti megfelelő és szakszerű karbantartásról? Ha a karbantartást egy felvonóellenőr rendszeresen ellenőrzi, akkor az üzemeltető ezzel le van védve. – emiatt feltétlenül javasoljuk továbbra is az évi kettő karbantartás ellenőrző vizsgálat megrendelését
  • A lifteket 20 éves időtartamra tervezték, és ennek vége felé a lifteken egyre több biztonsági berendezés rendszeres ellenőrzése szükséges a biztonságos üzem érdekében. Ha egy 18 éves lifthez az akkreditált szervezet csak évente egyszer megy. És az egyik évben januárban, majd csak a következő év decemberében megy legközelebb, akkor a berendezést felvonóellenőr 2 éven keresztül nem látta, ami akár életveszélyhez is vezethet! – ezért feltétlenül javasoljuk, hogy 10 évnél idősebb lifteknél továbbra is ragaszkodjon az évi 2 ellenőrzéshez

A karbantartási periódus csökkentésére a legtöbb esetben nincs is lehetőség. A rendelet ugyanis azt mondja, hogy amennyiben a gyártó előírta a sűrűbb karbantartást, akkor az az irányadó. Mivel Magyarországon minden lift a régi előírások szerint épült, ezért mindegyikre a havi karbantartási kötelezettség érvényes! Ráadásul a magyar liftek 65%-a idősebb, mint 20 év, tehát kötelező rajtuk a havi karbantartás elvégzése!

Fontos, hogy továbbra is az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy a felvonó rendszeres karbantartását biztosítsa, továbbá azt is, hogy fülkében rekedés esetén a mentés legyen megoldva.

Karbantartási szolgáltatásunkrólITT –> olvashat, távfelügyeleti szolgáltatásunkról pedig ITT –>.

 

 

Forrás: http://www.comfort-lift.hu/felvono-uzemeltetes-karbantartas-tavfelugyelet-valtozasok/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük