A társasházban sincs ingyenmunka

Egy társasházkezelő társaság közbeszerzést írt ki a kezelésében lévő házakban keletkezett hibák kijavítására. A nyertes céggel kötött szerződést felmondta, majd sem a készenléti időre járó díjat, sem pedig a teljesítési biztosítékot nem fizette ki. Végül a bíróság kötelezte fizetésre. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.

A társasház szerelési munkákra szerződött egy társasággal, a megállapodásnak pedig része volt, hogy napi 24 órás ügyeletben álljon rendelkezésre a partner. A rendelkezésre állásért pedig havi nettó 1 millió 400 ezer forint díjban állapodtak meg, valamint a javító cégnek le kellett tennie 3 millió 900 ezer forint teljesítési biztosítékot, amely a szerződés megszűntét követő 30 napon belül kamatmentesen járt vissza neki. Maga a szerződés egy évre szólt, azzal a feltétellel, hogy a javító cég ezt követően is köteles a munkát elvégezni mindaddig, amíg az új közbeszerzési eljárás le nem zárul.

A társasház kezelő 10 hónap múlva felmondta a szerződést azzal az indokkal, hogy a javító társaság legalább három alkalommal nem teljesítette a kötelezettségét. Egyben figyelmeztette a javítót arra, hogy továbbra is köteles készenlétben állni mindaddig, amíg nem lesz új javító társaság. A javító cég öt hónapig végezte is a munkáját, mintha mi sem történt volna, majd akkor közölte a kezelővel, hogy tovább nem dolgozik neki. Miután az addigi munkáját nem fizette ki a társasház kezelő, a bíróságtól kérte: kötelezze erre.

A peren tisztázódott minden

A javító a bíróság előtt 9 millió 925 ezer forintot kért a kezelőtől. Ebben benne volt az öt hónapra járó 7 milliós készenlét ellenértéke, és az át nem vett egyéb munkák díja is. Ezek mellett visszakérte a 3,9 millió forintos teljesítési biztosítékot is.

Az elsőfokú bíróság mindezt csont nélkül meg is ítélte. A társasházkezelő viszont fellebbezett és a másodfokú bíróság minimális korrekcióval hagyta jóvá – immár jogerősen – a javítónak fizetendő összeget (néhány külön számlázott munkát vett olcsóbbra a bíróság).

A társasházkezelő a Kúriától kért felülvizsgálatot és különösen a teljesítési biztosítékot nem volt ínyére visszafizetni, de veszített itt is. A Kúria a teljesítési biztosítékét óvadéknak fogta fel, így az a javító hibás teljesítésére nyújtott fedezetet. A bökkenő az volt, hogy ilyet a társasházkezelő a megelőző bíróságok előtt nem hozott fel, csak a Kúria előtt állt elő a hibásan teljesített munkákkal. Ezt viszont nem tehette, mivel a legfőbb bírói fórum csak a korábbi eljárásokban előfordult jogszabály sértéseket korrigálhatja, előtte új tényekre hivatkozni nem lehet.

 

 

Forrás: https://www.google.com/amp/s/www.napi.hu/magyar_vallalatok/jogeset-tarsashaz-ingyen-munka-szereles.678494.html/amp?fbclid=IwAR38wtKg-o1AmU8iihH6PQrvjCrp8KpkOW-VimyeffLVvQZx3t93RGQpuIg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük