A Katasztrófavédelem még vizsgálja a tűz okát – 8 lakásos társasház égett le Makón

Kedden este leégett egy 8 lakásos társasház a makói Ardics utcában. Senki nem sérült meg, de a füstszagot még tegnap is lehetett érezni a környéken. A tulajdonos 10 milliósra becsüli a kárt.

– Nem tudom, mi okozta a tüzet. Éjjel csak 2 órát aludtam – mondta Csala Mihály, annak a makói Ardics és Nyúl utca sarkán lévő háznak a tulajdonosa, amelyhez kedden késő este vonultak a tűzoltók. A katasztrófavédelem lapunkat úgy tájékoztatta, makói és vásárhelyi tűzoltók 6 vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat; a 300 négyzetméteres, 2 szintes lakóház teljes terjedelmében égett. Emberéletben nem esett kár, nem sérült meg senki, de egy udvari ólból állatokat kellett kimenteni.

A közelben tegnap délelőtt még mindig érezni lehetett a füstszagot, az utcán a katasztrófavédelem autói álltak – folyt a vizsgálat. Csala Mihály azt mondta, a kárukat 10 milliósra becsüli. Az épület biztosítva volt, de hogy mikor és milyen kártérítést kapnak, illetve hogy mikorra lesz a házból újra lakható épület, nem tudja. Egyébként nincs szerencséje a lángokkal, hiszen 19 évvel ezelőtt a sarki épületegyüttes másik épülete – amelyben most söröző is működik – égett le. Ezt most megkímélte a katasztrófa.

Az udvari épületbe nem tudtunk bemenni, csak kívülről készíthettünk fotókat. Úgy tudjuk, ez tulajdonképpen egy társasház volt, nyolc lakással, amelyből négyet érintettek a lángok. Ez utóbbiak tíz lakója közül hármat az önkormányzat szállásolt el, hét ember hozzátartozóknál kapott elhelyezést. Ottjártunkkor találkoztunk az egyik lakóval, egy fiatal nővel. Épp a megmaradt holmijait – ahogy láttuk, főként ruhákat – hozta ki egy autóba. Próbáltunk vele is beszélni, de azt mondta, nem szeretne mondani semmit.

A helyszínen találkoztunk Balogh Róbert makói tűzoltóparancsnokkal is, aki mindössze annyit mondott, egyelőre nem sikerült tisztázni a tűz okát.

 

 

Forrás: https://m.delmagyar.hu/mako_hirek/a_katasztrofavedelem_meg_vizsgalja_a_tuz_okat_-_8_lakasos_tarsashaz_egett_le_makon/2590397/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük