Máris új fejlemény a leégett tetőterű miskolci társasház ügyében

Úgy tűnik, valóban nem volt hiábavaló, hogy a kétségbeesett károsultak a nyilvánossághoz fordultak, kiadott ugyanis az önkormányzat egy nyilatkozatot, elmozdult az ügy a holtpontról. Több szempontból a bürokrácia az akadály, addig pedig az újjáépítés lehetősége is nagyon kötött.

Mint ismeretes, március 27-én kora délután tűz keletkezett a Bajcsy-Zsilinszky utca 42. szám alatti társasház tetőterében. A lakástűzben senki sem sérült meg, az érintett lakásban élő család Erdélyben tartózkodott. Tóth-Szántai József polgármester biztosította a bajbajutott családot arról, hogy az önkormányzat minden szükséges segítséget megad számukra. A napokban azonban az egyik károsult a nyilvánosság elé állt, hogy bizony hetek óta hiába várják azt a “minden szükséges segítséget”, az ügy egy helyben áll, az épület felső része életveszélyes, arról nem beszélve, hogy beázik és romlik a leginkább érintett lakások eleve pocsék állaga.

Az önkormányzat most ki is adott egy közleményt, amelyet a Minap.hu szemlézett, mi pedig változtatás nélkül közreadjuk. Ebből megtudhatjuk, hogy az épületben egy önkormányzati és három Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő ingatlan van, a többi magántulajdonosoké (csaknem 80 százalékban).

“A társasház tulajdonosainak az önkormányzat még a tűzesetet követően azonnal felajánlotta segítségét, annak ellenére, hogy ebben az esetben a társasház kezelője az intézkedésre jogosult. Egyben tájékoztatták a társasház kezelőjét, hogy a kárenyhítési munkákra a biztosító társaságtól jogosultak előleg felvételére – tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya szerdán.

Hozzátették: a Miskolc Holding Zrt.-től két tulajdonos kért és kapott segítséget a megfelelő elhelyezésben, egy-egy magántulajdonos és holdingos bérlő. Illetve az érintett ingatlanok tulajdonosai közül ezidáig ketten igényeltek és kaptak 100 ezer forintos gyorssegélyt a miskolci önkormányzattól.

Felhívták arra a figyelmet, hogy a társasház feladata a tető fóliázásáról, bontásáról és újjáépítéséről gondoskodni.

– Ennek ellenére – a kárelhárítás érdekében – a Miskolc Holding Zrt. elvégezte a sérült tető fóliázásához szükséges anyagok beszerzését, és felajánlotta a társasház kezelőjének, hogy költségmegosztással lefóliázzák a tetőteret – olvasható a közleményben.

A tűzvizsgálat eredménye még nem ismert, és az önkormányzat a statikai vizsgálat eredményéről sem kapott még tájékoztatást, ami elengedhetetlen a fóliázás megkezdéséhez. Ezen vizsgálat eredményeit a katasztrófavédelem 60 napon belül köteles megküldeni a tűzben megsérült lakóingatlan tulajdonosának, a statikai vizsgálattal megbízott cég pedig a társasház kezelőjével köteles azt megosztani” – zárul a közlemény. (Kép: Minap.hu)

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Forrás: https://borsod24.hu/2026/04/23/maris-uj-fejlemeny-a-leegett-tetoteru-miskolci-tarsashaz-ugyeben/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük