Már csak a legalsó szintek maradtak meg Budapest egykori ikonikus épületéből, a Körszállóból, amelynek helyén egy prémiumkategóriájú társasházat húznak fel.
A The Icon by Marriott Residences Budapest fejlesztése újabb fontos állomáshoz érkezett. A Körszálló bontása során, a hatodik emelet elérésével a toronyépület visszaszűkülő geometriája miatt a korábban alkalmazott védőpajzsos módszerről nagygépi bontásra váltott a kivitelező. Ez a technológiaváltás nemcsak indokolt, hanem jelentősen fel is gyorsítja a munkafolyamatokat – írta meg az Origo.
„A projekt a módosított építési engedély szerint halad tovább a teljes szerkezetcsere irányába. A statikai vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy az eredeti váz megtartása nem lenne biztonságos, ezért feladatunk a régi szerkezet teljes eltávolítása, hogy helyet adjunk egy korszerű, 21. századi épületegyüttesnek” – derül ki a kivitelező Market Építő Zrt. tájékoztatójából.
Lassan teljesen eltűnik az egykori Körszálló
A bontás új szakaszának legimpozánsabb szereplője egy 72 tonnás, hosszú gémes bontógép, amely a magasabb és belső szerkezeti pontokat bontja le. A gép hatalmas törőfeje szó szerint „harapja” a betonvázat, miközben a 38 tonnás kotró-forgó gépek az alsóbb szintek bontását, az anyagok szétválogatását és a teherautókra történő rakodást végzik.
Kívülről mindez látványos, erőteljes folyamatnak tűnhet, valójában azonban precízen megtervezett, szigorúan kontrollált munkavégzés zajlik. A bontási szintek meghatározása, a gépláncok felállítása és a biztonsági intézkedések kialakítása mind megelőzte a munkát.
A kivitelezők mindenkit megnyugtatnak, hogy a munkagépek az épületet körbejárva, célzottan befelé bontják a szerkezetet, így a környéken élők és közlekedők biztonsága folyamatosan biztosított.
A volt szálloda helyén születő, The Icon by Marriott Residences Budapest névre hallgató, prémiumkategóriájú társasház átadását 2028 első fél évére tervezik. A beruházásról itt olvashat további részleteket.
Forrás: https://www.vg.hu/ingatlan/2026/04/korszallo-bontas-tarsashaz