Katona Akos összes bejegyzése

Társasházi dilemma: elmaradt közös költség és közműdíj

A társasházi életvitel sajátossága, hogy bizonyos költségeket közösen, míg más kiadásokat külön viselnek a lakók. Abban az esetben viszont, ha az egyik tulajdonos ennek nem tesz eleget, a teljes lakóközösségnek okoz komoly kellemetlenséget és problémát. Milyen következményei vannak a fizetési késedelemnek? Milyen szankciók alkalmazhatók olyan társasházi tulajdonostárs ellen, aki rendszeresen elmarad a közös költség és a közműdíjak teljesítésével? Kényes és sokakat érintő kérdésekre adjuk meg a válaszokat.

Mikor is beszélhetünk közös költségről?

Ha a 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Társasházi törvény.) szabályozását megtekintjük, a 24. § (1) bekezdéséből az derül ki, hogy „A közös tulajdonba tartozó épületrész, épületberendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség és lakás fenntartásának költsége, valamint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás (a továbbiakban együtt: közös költség) a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk szerint terheli, ha a szervezeti-működési szabályzat másképp nem rendelkezik.” Ebből a szabályozásból azt állapíthatjuk meg, hogy a közös költség a közös berendezések, illetve közös tulajdonú épületrészek fenntartásának a költsége. Ezt a költség pedig a tulajdonostársakat terheli.

A közös költség esetén a tulajdonos pénzbeli hozzájárulást fizet azért, hogy a társasházközösség rendelkezhessen olyan vagyonnal, mellyel saját költségeit fedezheti. Tulajdonosváltozás esetében az új tulajdonost az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzést követően terhelik a fenntartási, illetve vagyonjuttatási kötelezettségek. Ha egy vagy több tulajdonostárs nem járul hozzá a közös kasszához, az hosszú távon az egész épület működését lehetetleníti el. Gondoljunk csak arra, hogy a legtöbb társasházban ebből a pénzből finanszírozzák a közös képviselőt, gondnokot, takarítót, és fizetik a rezsiszámlákat.

A közös költségre vonatkozó tartozások behajtását elsősorban a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. A Társasházi törvény 13. §-ának (2) bekezdése szerint a szervezeti-működési szabályzatnak – e törvény keretei között – tartalmaznia kell a közös tulajdon fenntartására, ezen belül a közös költség viselésére és a költséghátralékok megfizetésére, – felújítási alap képzése esetén az alap felhasználására vonatkozó szabályokat. A gyakorlatban a legtöbb szervezeti és működési szabályzat a tulajdoni hányaddal arányos költségviselést írja elő. Előfordulhat, hogy ettől eltérően, négyzetméter alapon, vagy más képlettel számolnak ott, ahol nem minden lakásnak van minden közműre saját almérője.

Amikor egy tulajdonos nem fizeti a közös költséget

Ha egy tulajdonostárs nem fizeti a közös költséget, a felhalmozott tartozást megjelölő fizetési felszólítást kell küldenie a közös képviselőnek az adós részére. Ebben a stádiumban egy esetleges részletfizetésre irányuló megállapodás mindkét fél részére előnyt jelenthet, a további elmaradások elkerülése végett. Érdemes arra törekedni, hogy a „notórius” nemfizetők is megértsék, végső soron nem csak a házzal, de saját magukkal is kiszúrnak. Hiszen, ha nincsenek almérők felszerelve, a szolgáltatók akár az egész házban felfüggeszthetik például a gázszolgáltatást, hogyha a többi lakó befizetése nem elég a számlák ellentételezésére. Ez pedig végső soron azt eredményezi, hogy sehol nem lesz fűtés, beleértve az érintett lakást is.

A következő megoldást abban az esetben alkalmazhatja a közös képviselő, ha a lakó a felszólítás ellenére sem teljesít. Ilyenkor kezdeményezi a közös költség tartozásának jogi úton való behajtását. Ennek a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem. Fontos megemlíteni, hogy a közös költség-hátralékot csak fizetési meghagyás kezdeményezésével lehet behajtani. Azt is csak akkor, ha annak összege nem haladja meg a 3 millió forintot. Ennél nagyobb hátralék esetén már közvetlen perindításra is van lehetőség.

A fizetési meghagyást a kérelem benyújtását követően a Magyar Országos Közjegyzői Kamara egy kijelölt közjegyzője közli az adóssal. Az adósnak el kell döntenie 15 napos határidőn belül, hogy él-e az ellentmondás lehetőségével. Ha az adós nem vitatja a tartozását, a fizetési meghagyás jogerőssé válik. Ezt követően pedig megindítható a tartozó lakó ellen a végrehajtási eljárás. Abban az esetben, ha az érintett vitatja a tartozás fennállását, az eljárás perré alakul. 

Zálogjog

Fontos megemlíteni, hogy a tartozás behajtása érdekében, az adóssal szemben a közös képviselő egy speciálisabb eszközt is alkalmazhat, mely nem más, mint a tulajdonos lakásának/tulajdoni hányadának zálogjoggal való megterhelése. A Társasházi törvény 30. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közgyűlés a határozatával a legalább három hónapnak megfelelő közös költség összegének befizetésével hátralékba került tulajdonostárs külön tulajdonának és a hozzá tartozó közös tulajdoni hányadának jelzálogjoggal való megterhelését rendelheti el a hátralék megfizetésének biztosítékául.

Az utóbbi időben a jelzálogjog-bejegyzést a közös képviselők kevésbé preferálják, mert a korábbi, 1997. évi CLVII. törvény 24. § (5) bekezdésének szabályozásával szemben, miszerint ,,A közgyűlés határozata, illetőleg a közös képviselő rendelkezése az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére alkalmas okirat.” a jelenleg hatályos törvény ezt már úgy szabályozza, hogy nem elegendő a közös képviselő egyoldalú nyilatkozata, vagy az ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt közgyűlési határozat, hanem szükség van a végrehajtó okiratra is a zálogjog földhivatali bejegyeztetéshez

A társasház közössége és tagja közötti jogviszonyra a Ptk. szabályait, a Társasházi törvény szabályait, az alapító okirat rendelkezéseit és – ha van ilyen – a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) rendelkezéseit kell alkalmazni.

Amikor a társasház halmoz fel tartozást

Amennyiben maga a társasház, a lakóközösség halmoz fel tartozást a közműszolgáltatókkal szemben, a jogszabály szerint a közösséget terhelő kötelezettségekért elsődlegesen a társasházközösség, mint relatíve önálló jogalany tartozik felelősséggel. Azaz az adott társasház felel azokért a szerződésekből eredő kötelezettségekért, amelyeket maga a társasház köt meg.

Gyakran hallani, hogy egyes közműszolgáltatók, bizonyos mennyiséget meghaladó tartozásnál, olyan épületek esetén, ahol nincsenek önálló almérők felszerelve, az egész házat leválasztják a hálózatról.

A bírói gyakorlat is rögzíti, hogy a társasház üzemeltetésével kapcsolatos közüzemi szolgáltatásoknak maga a társasház az alanya. Az e szerződésekből eredő igények közvetlenül a tulajdonostársakkal szemben nem érvényesíthetőek (lásd Pfv.IV.21.353/2006/5.).

Ugyanez a lakók közti belső viszonyokban úgy jelenik meg, hogy a Társasházi törvény 3. § (3) bekezdése rögzíti, hogy a közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk – vagy a szervezeti-működési szabályzatban ettől eltérően meghatározott mérték – szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint. Ilyenkor tehát az SZMSZ rendelkezései kiemelten vizsgálandók.

Harmadik személlyel szemben a tulajdonostársaknak a társasházat közvetlenül terhelő kötelezettségekért való helytállására az egyszerű kezesség szabályai az irányadóak. Tehát a szolgáltató a társasház ellen indíthatja a pert elsősorban. Viszont, ha a társasház vagyona nem elegendő a tartozás rendezése, az egyes lakóknak is helyt kell állniuk kezesként. 

A Társasházi törvény 3. § (1) bekezdésben a társasház részére – a közösség egészét érintő ügyekre korlátozva – jogképességet biztosít. Az ilyen kötelezettségek körében pedig a tulajdonostársak felelőssége mögöttes, kezesi felelősség, melyre tekintettel a társasház, mint adós a tulajdonostárssal, mint egyszerű kezessel együtt is perelhető, aki azonban a teljesítést mindaddig megtagadhatja, amíg a főkötelezettől a tartozás behajtható (BH 1994/42. sz. eseti döntés). A tulajdonostárs mindaddig nem köteles fizetni, amíg a társasháztól a követelés közvetlenül behajtható. Rögzíteni kell, hogy a Társasházi törvényben jelölt kezesség a felelősség mértéke tekintetében eltér a Ptk.-beli kezesség szabályaitól, a tulajdonostárs kezesi felelőssége csak a közös tulajdoni hányadára, illetve az SZMSZ-ben meghatározott mértékre terjed ki.

A blogcikk szerzője Dr. Keszte Lilla ügyvéd, az ÜgyvédHázak országos ügyvédi ingatlanközvetítő hálózat tagja.

Forrás: https://tudastar.ingatlan.com/tippek/tarsashazi-dilemma-elmaradt-kozos-koltseg-es-kozmudij/

Kigyulladt egy többemeletes társasház Hajmáskéren

Kigyulladt egy többemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakása Hajmáskéren. A tűzoltók több embert menekítettek ki a felső szintekről létra segítségével. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

Egy harmadik emeleti lakásban keletkezett tűz egy hajmáskéri társasházban szerda délután – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Csondor Henrietta elmondta: a lángok egy Jókai Mór lakótelepi társasházi lakás nappalijából terjedtek át a többi helyiségre. Az oltásban a veszprémi, a pétfürdői és a balatonfűzfői tűzoltók vettek részt a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.

Az épület füsttel telítődött felső szintjeiről több embert is magasból mentő létrás tűzoltóautóval mentettek ki – tette hozzá. 

Bartók Judit, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-nek elmondta: a társasházból tíz embert – köztük hat gyereket – hoztak ki, a mentésben a rendőrök is segítettek.

A sérültek állapotáról később az Országos Mentőszolgálat közölt információt. Mint írják, a helyszínre több mentőautót és mentőhelikoptert is riasztottak, hat gyereket és két felnőttet vittek kórházba füstmérgezés gyanújával.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/03/katasztrofavedelem-tuz-tarsashaz-hajmasker/

Könnyebb lesz a társasházaknak napelemeket beszerezniük

Csak ne az erkélyre tegyék.

Az energiahatékonyság növelése érdekében kormányrendelet könnyíti meg a társasházak és közös tulajdonú épületrészek tulajdonosainak döntéshozatalát – írták a Fidesz Budapest Facebook-oldalán pénteken.

Az új szabályozás szerint a napkollektorok, napelemes rendszerek telepítéséhez a közös tulajdonban álló épületrészek esetében a jövőben 100 százalék helyett elegendő 75 százalékos tulajdonosi szavazattöbbség – olvasható a bejegyzésben.

Más kérdés, hogy a friss hírek szerint az erkélynapelemek egyenesen tiltottak Magyarországon.

Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20220812_napelem_napkollektor_fidesz_tarsashaz

Társasház épülhet a korábbi Keri helyén

Fontos kérdésekről hozott döntést legutóbbi ülésén Bonyhád város vezetése. Többek között arról határoztak, hogy a „Keri” épületét társasházi lakások kialakítására hasznosítanák.

Valamennyi előterjesztésnek zöld utat adtak szavazatukkal csütörtöki tanácskozásukon a város vezetői. A képviselő-testületi ülés első felében beszámolókat hallgattak meg és fogadtak el. Ezt követően megválasztották a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) új vezetőjét. Erre azért kerülhetett sor, mert a jelenlegi vezető, Filczinger Emőke július 31-ével közös megegyezéssel kérte közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését. A megüresedett álláshelyre pályázatot írt ki még korábban a képviselő-testület, a június 30-i ülésen pedig már arról határozhattak, hogy Dani Beátát bízzák meg a feladattal augusztus 1-jei határidővel öt éves időtartamra. 

– A ma tárgyalt napirendi pontok közül talán a legfontosabb következik – így vezette fel a 114. számú előterjesztést Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere indoklásként hozzátette: az önkormányzat tulajdonát képező 77. helyrajzi számon, Széchenyi tér 18. alatt található ingatlan (közismert nevén a Keri épülete) hasznosításáról legkorábban a június 30-ai ülésükön dönthettek. 

Az előzményeket tekintve kifejtette, a 9362 négyzetméter nagyságú, úgynevezett kivett középiskola megnevezésű ingatlan 2016 áprilisa óta a Tolna Megyei Szakképzési Centrum (TMSZC) vagyonkezelésében volt. A TMSZC Perczel Mór Technikum és Kollégium oktatási tevékenysége a Széchenyi tér 18. szám alól átkerült a Jókai utca 3. szám alá. Ezért 2022 januárjában a TMSZC a Széchenyi tér 18. szám alatti ingatlan vagyonkezelési jogáról lemondott, és egyúttal kezdeményezte a vagyonkezelési szerződés módosítását, amelyre áprilisban került sor. 

A képviselő-testület által elfogadott Fenntartható Városfejlesztési Stratégia (FVS) áttekintette a bonyhádi ingatlanpiaci helyzetet, a kereslet-kínálat alakulását az elmúlt három évre vonatkozóan. A dokumentum cselekvési terve a fiatalok helyben tartása érdekében már megfogalmazta új lakások építését, mint beavatkozási eszközt e cél elérésére. Az újak kialakítására egyik lehetséges helyszín volt a Perczel Mór Szakközépiskola épülete. Bonyhád Város Önkormányzata tehát már az FVS elfogadása kapcsán megfogalmazta törekvését, miszerint javítani kívánja a bonyhádi lakáshelyzetet. 

– Több szóbeli megkeresés is érkezett az ingatlan hasznosításával kapcsolatban. Valamennyi vállalkozó elképzelése egybecseng az önkormányzatéval: mindannyian társasház kialakításában gondolkodnak – világított rá Filóné Ferencz Ibolya. Mindezek tükrében arra kérte a képviselő-testület tagjait, hogy a városfejlesztési stratégiával összhangban, támogassák az épület oly’ módon történő hasznosítását, hogy azt pályázat útján társasház építési szándékkal hirdesse meg hasznosításra az önkormányzat. 

Támogatták a döntéshozók a javaslatot. Akárcsak a Bonyhádi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) létrejöttét. Filczinger Ágnes jegyző elmondta, a fórumok tevékenysége helyi szinten összehangolja a közösség és az együttműködés, a megelőzés és gyógyítás, a rehabilitáció és a kínálatcsökkentés szervezeteinek és intézményeinek munkáját.

Támogatták a Majos NB III-ban történő indulását

Szintén a csütörtöki tanácskozáson határoztak a város vezetői a Majosi Sportegyesület kérelméről. Mint ismeretes, a csapat a 2021/22-es Tolna Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban 1. helyezést ért el. Az együttes 2022. június 12-én a Nyíregyházi Spartacus II. csapata ellen megnyert osztályozóval kivívta az NB III-ban való indulás jogát. 

Az egyesület idén már 6 millió forint támogatásban részesült a városi sportkeret tavaszi felosztásakor, amelynél 10 millió forint tartalékot különített el az önkormányzat – arra a célra, ha valamelyik klub osztályt vált. Most ezt a tartalékot szavazták meg a majosiaknak. 

Az ülés végén a Nádasdi utca folyamatban lévő felújításához is közel 30 milliós többletforrást rendeltek, mivel az aszfalt felbontása után vált világossá, hogy a korábban beállított 48 milliós költségvetés nem lesz elegendő a beruházás komplex megvalósítására.

Forrás: https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2022/07/masolat-tarsashaz-epulhet-a-korabbi-keri-helyen

Társasház tetejéről mentettek cicát a debreceni tűzoltók

Debrecen – A debreceni hivatásos tűzoltók létrán keresztül a macskát lehozták és a tulajdonosának átadták.

Egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze tegnap kora reggel az M35 autópályán Józsa közelében, adta hírül a katasztrófavédelem. A debreceni hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket.

Veszélyesen megdőlt két fa Nyíradonyban, az Árpád téren hétfőn délelőtt. A nyíradonyi hivatásos tűzoltók magasból mentőn keresztül láncfűrésszel avatkoztak be a gyalogos forgalmat és épületet is veszélyeztető fa eltávolítására.

Égett az aljnövényzet mintegy ezerötszáz négyzetméteres területen Nádudvaron a Hajdú utcában hétfőn délelőtt. A püspökladányi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.

Háromszáz négyzetméteres területen égett a száraz avar tegnap délután Hajdúnánás közelében az  M3-as autópálya mellett. A hajdúnánási hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Hosszúpályiban pedig az Ibolya utcában égett hasonlóan nagy területen az aljnövényzet. Itt a létavértesi hivatásos tűzoltók avatkoztak be. Egyeken a Fasor utcában ötszáz négyzetméteren égő a száraz füvet oltották el az egyeki önkormányzati tűzoltók.

Debrecenben három helyre is érkezett riasztás a megyeszékhely tűzoltóinak lehasadt faágak miatt. A Panoráma útra, a Derék utcába és a Mikszáth Kálmán utcában kellett beavatkozniuk a faágak eltávolítására.

Egy kétemeletes társasház tetején volt egy macska, aki önerejéből nem tudott lejönni Debrecenben a Szoboszlói úton tegnap délután. A debreceni hivatásos tűzoltók létrán keresztül a macskát lehozták és a tulajdonosának átadták.

Forrás: https://www.dehir.hu/bulvar/tarsashaz-tetejerol-mentettek-cicat-a-debreceni-tuzoltok/2022/07/12/

Jókai utcai tragédia: ezek a régi társasházak időzített bombák lehetnek

A nem megfelelő karbantartás miatt bármikor történhet olyan tragédia, mint hétfőn a Jókai utcában – figyelmeztet a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke. Bék Ágnes az InfoRádiónak azt mondta: a lakóközösségek jellemzően pénzhiány miatt nem foglalkoznak a statikai ellenőrzésekkel, a tetőszerkezet vizsgálatával.

Mint ismert, leomlott egy társasház legfelső emeleti párkányfala, egy nőnek súlyos, három másik embernek könnyebb sérüléseket okozva hétfőn Budapesten, a Jókai utcában. Később kiderült, hogy a tetőtér épp beépítés-átalakítás alatt állt, luxuslakásokat terveztek oda. A vizsgálatok egyelőre folyamatban vannak. A belső udvaros, négyemeletes társasház 1895-ben épült.

„A tetőszerkezetek sok esetben elég elzártak, a közös képviselő és a szakemberek is alig járnak fel. Ráadásul sok esetben úgy építették a tetőszerkezet ácsolt részét, hogy az el is van takarva, esetleg nem is látni, hogy ott problémák vannak. Éppen ezért műszaki-szakmai felülvizsgálatot kellene kérni a régi társasházaknál, ennek viszont a költsége elég magas. Ezt elő kell terjeszteni közgyűlésen, javaslatot kell tenni arra, hogy milyen szakértőt kell felkérni a szakmai vélemény megalkotására, és persze a tulajdonosoknak dönteniük kell az egész finanszírozásáról” – sorolta Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke.

A legtöbb probléma egyébként épp abból van, hogy a tulajdonosok végül azt mondják, hogy ha látszólag nincs probléma, akkor minek költsenek erre, ha annyi minden mást is kellene csinálni.

„Nem igazán érzik a veszélyhelyzetet, csak amikor egy-egy ilyen eset előfordul, akkor hirtelen sokkal ez érdeklődőbbek lesznek, kíváncsiak lesznek, hogy az ő házuk hogy áll, azzal mit lehetne csinálni.”

Ilyen, akár statikai vizsgálatot végeztetni nem évente kell. Ha a szakértő nem állapít meg semmilyen olyan problémát, amiben intézkedni kell, akkor legközelebb 10 év múlva is elegendő lehet – mondta Bék Ágnes. Ám ha a szakértő megállapít valamilyen problémát, amit orvosolni kell, és azzal nem lehet sokat várni, akkor nyilván a szakmai anyagában leírja ezt, és arra vonatkozóan a társasház fel tud készülni.

„A Jókai utcai azonban nem egy általános tetőomlás volt, hiszen épp kivitelezés zajlott. Egy olyan háznak, ahol semmilyen munkálatot nem végeznek, a stabilitása általában erős. Viszont mindenkinek, aki be szeretné építtetni a tetőterét, mindennek nagyon alaposan utána kell járnia, minden szakértőt fel kell kérnie vizsgálatra, a bontások, építések pedig csak építési hatósági engedéllyel történhetnek. Feltehetően tehát az építési hatóság is körültekintően megnézte az ingatlant, ezért

feltételezhető, hogy kivitelezési hiba történt”

– mondta a szakértő. (A kivitelező cég nyilatkozata szerint ők minden előírást betartottak.)

A statikai, karbantartási és műszaki vizsgálatokat egyébként a közös képviselőnek kell kezdeményeznie, de mentesül a felelősség alól, ha a közgyűlés napirendjére felveszi vagy a tervszámok közé beépíti, ám a tulajdonosok nem szavazzák meg. Ilyenkor a felelősség áthárul az összes tulajdonosra.

Azt, hogy több ilyen jellegű vizsgálatot elvégezzenek a régi házakon, talán úgy lehetne elősegíteni Bék Ágnes szerint, ha azok az önkormányzatok, amelyeknek a területén régi, 100-150 éves házak vannak, a pályázatok kiírásánál lehetővé tennék a szakértői díjak elszámolását vagy az arra való jelentkezést. Talán egy kis pályázati támogatás esetén többen megnéznék, hogy milyen a társasházuk tetőszerkezete, hogy az ne okozzon esetleg később problémát.

Bék Ágnes korábban elmondta: tipikus jel arra, hogy akár nagy baj is lehet, ha reped a fal. Ilyenkor bármelyik tulajdonos kezdeményezheti a szakértői vizsgálatot, amit a gyanús jelek esetén jobb mielőbb megrendelni.

Forrás: https://infostart.hu/belfold/2022/06/29/jokai-utcai-tragedia-ezek-a-regi-tarsashazak-idozitett-bombak-lehetnek

Megrepedt egy társasház Pétfürdőn, mi lesz a lakókkal?

Szétnyílt, illetve jelentősen megrepedt több helyen is egy négyszintes, 18 lakásból álló társasház Pétfürdőn, erősítette meg értesülésünket Márta Attila megyei katasztrófavédelmi helyettes szóvivő.

Azt mondta, statikus szakembert kérnek meg az épület átvizsgálására. Információnk szerint már korábban is voltak kisebb repedések az épületen, de a ház nagy robajjal csütörtökön este nyílt szét, amelynek valószínűleg statikai okai lehetnek. A helyszínre a pétfürdői tűzoltók érkeztek, akik a szolgáltató szakembereit kérték arra, hogy zárják el a gázt. Az élet és vagyonbiztonság védelme érdekében felhívták a lakók figyelmét a lehetséges veszélyekre. Aki az otthonában akar maradni, saját felelősségére megteheti. Úgy tudjuk, a polgármester és a közös képviselő is a helyszínen tartózkodik. 
Horváth Éva polgármester elmondta, hétfőn jön a statikus, és megmondja, mit kell tenni.

Az emberek keserűen és szomorúan nézték a házat, az otthonaikat, köztük idős emberek is. – Félünk, mert nem tudjuk, biztonságban vagyunk-e – erről beszélt Dobronay Józsefné Katalin. Az asszony felidézte, azt hitték, földrengés van csütörtökön este, aztán egy csattanást hallottak. A nyílásokon átlátnak egymás lakásaiba. Ha arról születik döntés, hogy menni kell az épületből, ő nem tudja, hova megy. 
– Mi lesz velünk? Mi lesz az otthonainkkal? – kérdezte keserűen az asszony.

Forrás: https://www.veol.hu/helyi-kek-hirek/2022/07/megrepedt-egy-tarsashaz-petfurdon-mi-lesz-a-lakokkal

Kivételezést kérnek a társasházak a kata ügyében

Lakosság-e a társasház, vagy sem? Ez itt a kérdés, nevezetesen az, hogy a nem jogi személynek és nem gazdálkodó szervezetnek minősülő, külön adózó közösségek dolgoztathatnak-e majd katásokkal, vagy sem.

Drágábban dolgoznak majd a társasházaknak a takarítók, karbantartók, kertészek és az eddig egyéni katás vállalkozóként tevékenykedő közös képviselők, ha nem kerülnek be a kivételek közé a katás törvény végrehajtási rendeletébe e közösségek. 

A társasházak ugyanis a 479/2016-os kormányrendelet szerint külön adóznak, azaz lényegében nem minősülnek sem jogi személynek, sem gazdálkodó szervezetnek– fogalmazta meg Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének tiszteletbeli elnöke a helyzet bizonytalanságát.

Ha nem dolgoztathatnak katás vállalkozókkal a társasházak, akkor a különböző szolgáltatásokhoz drágábban jutnak majd hozzá, ezáltal értelemszerűen és számottevően megemelkednek a közös kiadások, ami óhatatlanul a közös költség emelését igényli.

Sok háznak cégek végzik el a közös képviseleti munkát, de ezek esetében is a társasház címére számláznak a megrendelt szolgáltatásokat elvégző vállalkozók – így a takarítók, a karbantartók, a kertészek és mindenki más –, nem a közös képviseletnek.

Tehát ahol a közös képviselő díját nem emeli meg az átalányadó pluszköltsége, mert a cég adóterhei nem változnak, a költségnövekedést ott is érezni fogják a dráguló szolgáltatások miatt – hangsúlyozta a társasházi szakértő. Hacsak a társasházakat nem tekinti lakosságnak a törvény, amire azért lát némi esélyt Bék Ágnes, hiszen a társasház magánszemélyek közössége. Éppen emiatt szükség esetén azonnal kérni fogják, hogy a végrehajtási rendeletben kivételként, azaz lakossági körbe sorolva jelenjenek meg a társasházak és lakásszövetkezetek. 

A lakóközösségek körében a rezsi növekedését okozó katás módosítás társasházi aspektusairól a Társasházi Háztartás című hírportál számolt be, és elemezte a helyzetet.

Mennyiért dolgoznak a közös képviselők?
A szakportál cikke szerint 2022 első fél évében a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete, a Társasházi Háztartás és az eHáz kérdőíves felmérést készített a társasházkezelők körében az általuk alkalmazott díjakról. A felmérésből kiderült, hogy míg a hazai társasházi ingatlanárak az elmúlt évtizedben csaknem négyszeresére nőttek, addig a társasházkezelők több mint 77 százaléka még mindig kétezer forint alatt vállal albetétenként közös képviseletet, közel 60 százalék pedig másfél ezer forint alatti díjat számol havonta a tevékenységéért. 

Forrás: https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/07/lakossagkent-olcsobb-a-katas-a-tarsashaz

Ha ez így lesz, a házközponti fűtést használó társasházakban élők rezsije nagyot ugrik

Jelentősen nőhet a közös költség a házközponti fűtésű társasházakban, miután házközponti fűtés esetén az egész társasház egyetlen fogyasztási helynek számít – derül ki az RTL híradóból. Egy konkrét óbudai társasháznál például emiatt 6,6 millió forint helyett nagyjából nyolcszorosára, 53 millió forintra emelkedhet a társasház gázszámlája, amit a lakóközösségnek kellene kigazdálkodnia.

Sokszorosára emelkedhet a rezsiköltség azokban a házközponti fűtésű társasházakban, amelyekben csak egyetlen központi gázóra van, miután annak éves fogyasztása sokszorosa a rezsicsökkentéssel védett mennyiségnek. Ezekben a társasházakban a ház központi kazánja fűti az összes, esetenként több tucat lakást, így a lakóközösség közös gázszámlája akár nyolcszorosára is ugorhat. A rezsicsökkentés korlátozása ugyanakkor a távhővel ellátott társasházak fűtését nem érinti.

A fenti, óbudai példánál a társasház fogyasztása a téli hónapokban meghaladhatja a havi 5000 köbmétert is, a rezsicsökkentés viszont csak évi 1728 köbméterig vehető igénybe, ami így 6,6 helyett 53 millió forintra emeli a társasház gázszámláját. Emellett ráadásul a fogyasztás lakások száma szerinti elosztása is számos nyitott kérdést hagy maga után.

Forrás: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20220716/ha-ez-igy-lesz-a-hazkozponti-futest-hasznalo-tarsashazakban-elok-rezsije-nagyot-ugrik-556635

Társasházak, figyelem: az olcsó gázhoz sietni kell a kérelemmel!

A ma megjelent jogszabály alapján ha augusztus 15-ig nyilatkozatot tesznek a központi fűtéses társasházak és lakásszövetkezetek az albetétek számáról, akkor augusztus elsejétől rájuk is vonatkozik a kormányrendeletben meghatározott fogyasztásig a kedvezményes gáz- és áramár.

Az utóbbi egy héten bizonytalanság övezte a társasházakban élők rezsijének a kiszámítását, miután bejelentették a rezsicsökkentés átalakítását.

társasházak fűtése és a lifthasználat is sok energiát emészt fel, ami, ha megdrágul, akkor az a közös költségen is érződni fog. Van, ahol akár 40 százalékos is lehet az áremelkedés – mondta korábban az ATVHíradójában Kapolnyi György, Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége az új rezsiszabályok esetleges hatásairól.

Sietniük kell a társasházakban az olcsó földgázhoz

A társasházaknál azt tapasztalták, hogy nagy problémát jelenthet, ha több albetét van, de csak egy gázmérő. Ebben az esetben, ha nyilatkozik a társasház a szolgáltatónál, akkor a kedvezmény például egy 60 albetétes háznál a hatvanszorosára nő – jelentette be Németh Szilárd kormánybiztos csütörtökön.

Magyar Közlönyben megjelent új szabályozás szerint a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek augusztus 15-ig kell nyilatkozniuk a kedvezményes ár igénybevételéhez arról, hány lakás van az épületben.

A lakossági fogyasztóknak minősülő társasházak és lakásszövetkezetek is jogosultak az 1729 köbméter/év földgázon felül is kedvezményes árú mennyiségre. Ennek mértékét úgy kell kiszámolniuk, hogy a kedvezményes mennyiségi limitet beszorozzák a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások számával.

A kedvezményes többletmennyiség igénybevételéhez a társasház, lakásszövetkezet mérési pontonként (felhasználási helyenként) nyilatkozik az egyetemes szolgáltatónak a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások és az épületben lévő, önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számáról. Az egyetemes szolgáltató pedig a kedvezményt a nyilatkozat benyújtását követő hónap elsejétől alkalmazza.

A 2022. augusztus 15-ig beérkező nyilatkozatoknál pedig a kedvezményes mennyiséget 2022. augusztus 1-jétől kell figyelembe venni.

Aki csal, annak lesz büntetés is

Ha az egyetemes szolgáltató megállapítja, hogy a felhasználó társasház vagy lakásszövetkezet jogosulatlanul vette igénybe kedvezményt, akkor a jogosulatlanul igénybe vett kedvezménnyel elszámolt földgázt a versenypiaci költségeket tükröző ár másfélszeresének megfelelő egységáron kell a felhasználóval elszámolni.

Ilyen büntetés lesz akkor is, ha a felhasználó a megfelelő iratokat az egyetemes szolgáltató által megjelölt legalább 15 napos határidőn belül nem bocsátja rendelkezésre – derül ki a kormányrendeletből.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/rezsi-rezsicsokkentes-aram-gaz-aremeles-energia-tarsashaz.756537.html