Zöldül és virágosodik a város a lakók által is

Ötven közösség kapott virágokat másfél millió forint értékben Kaposváron. A városgondnokság a héten szállította ki az egynyári növényeket és az örökzöldeket a pályázóknak.

Érkezik a virágokkal megrakott teherautó a Szondi utca 16-ba. A Kaposvári Városgondnokság munkatársai több tálca bársonyvirágot, muskátlit és örökzöldeket is vittek a társasháznak.
– Már másodszorra pályáztunk, a lakókkal együtt ültetjük el ezeket a szép virágokat – mondta el Gyürki Angéla. A társasház közös képviselője hozzátette: a virágok mellett földet is kaptak, amivel tudják frissíteni a talajt.

– Lelkesen ápolgatjuk a virágokat. Sok lakótól hallom, hogy milyen jó érzés kinézni a konyhaablakon a színes kertre – jegyezte meg a közös képviselő. Idén ötvenen jelentkeztek a Virágosabb Zöldebb Kaposvárért pályázatra. Herczeg Attila, a Kaposvári Városgondnokság vezetője elmondta: a héten, előre egyeztetett időpontban minden közösség megkapja egynyári virágait, cserjéit, örökzöldjeit.
– Intézmények 25 ezer forint, a lakóközösségek pedig 40 ezer forint értékben kapnak növényeket. Összesen csaknem másfél millió forintnyi növényeket vittünk ki azzal a céllal, hogy szebbé tudják tenni környezetüket a városlakók – jegyezte meg Herczeg Attila. Idén negyedik alkalommal hirdették meg a pályázatot és évről évre egyre többen vesznek részt rajta. Június 11–étől június 21–éig jelentkezhetnek a somogyi megyeszékhelyen élők a Virágos Kaposvárért, ház, erkély és ablak pályázatra. Ezt követően pedig a szakmai zsűri terepszemlét tart majd.

 

Forrás: https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/zoldul-es-viragosodik-a-varos-a-lakok-altal-is-1572296/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük