Zöld park helyén társasház épül: Kispesten újabb területet ad el a baloldali önkormányzat

A szocialista polgármester most a városháza mellett lévő parkot adja el. Ez a sokadik terület, amit beépítenek, a helyiek értesülései szerint itt is társasház épül majd.

Nagyot tévedtek azok a lakók, akik a kispesti Árpád utca elején lévő lakótelepi házban élnek. Eddig ugyanis azt hitték, egy zöld park terül el szomszédságukban, amit ki is használtak a családosok és a kutyások is. Gajda Péter szocialista polgármester azonban egy testületi ülésen kimondta: áh, nem úgy van az, bizony ez építési telek, ezért értékesíti az önkormányzat. 

A lakosság számára olaj volt a tűzre, hogy a lépcsőházakban valaki szórólapokat ragasztott ki azzal, hogy a park helyén társasház fog épülni, amiről ők mit sem tudtak. Ez azért sem tetszik a helyieknek, mert korábban egy, pont a park mellett lévő lepusztult házat is értékesített már az önkormányzat. Mindemellett az ügy kísértetiesen kezd hasonlítani a Zrínyi utca és Jókai utcák közötti részen épülő társasházra, amelyről a lakók már csak akkor értesültek, amikor semmit nem tudtak érdemben lépni szomszédi jogaik érvényesítéséért. 

Gajda a lakossági felháborodást követően magyarázkodásba fogott

A baloldali polgármester a képviselő-testületi ülésen is elmondta, hogy azért volt szükség az amúgy építési telekként nyilvántartott kis park eladására, mert az 500 millió forintos kormányzati rezsitámogatásnak ez feltétele volt. De mint ismert, a kerületektől csak egyszerű tájékoztatást kért a kormány, mielőtt odaítélte a rezsikompenzációt, Kispestnek 500 millió forintot, és többek között annak érdekében, hogy lássa, jól gazdálkodik-e a kerület, arra is rákérdezett, milyen rezsicsökkentő intézkedéseket vagy beruházásokat tettek, és esetleg milyen egyéb bevételekre tudnak szert tenni. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a kormány kötelezte volna Kispestet, hogy adja el az Árpád utcai parkot…  

Kispesten sorra adják el a parkokat, hogy társasházak épüljenek

Nem a városháza melletti kis park az egyetlen, ahol társasház épül a XIX. kerületben. Az Attila út 3. szám alatti telket is eladja a baloldali testület. Az itt található 607 négyzetméteres terület 50 százalékban beépíthető.

Gajdáék egyébként több zöldterületet is eltapsoltak már, egyikre sem a kormány kérte őket. Eladták a Benczúr utca–Kiss János Altábornagy utca sarkán lévő zöld- területet, ahol korábban focipálya és park volt. Egy másikat a KÖKI Terminállal szemben értékesítettek, itt lett volna Kispest sportcsarnoka, de az sosem épült meg. De túladtak már több önkormányzati ingatlanon is. A Lehet utca Üllői út sarkán, a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt, és az Ady Endre út 35. szám alatti egykori önkormányzati ingatlanon éveken át pusztultak le az épületek, majd így értékesítették azokat. Információink szerint a Kispesti Kaszinó melletti üres önkormányzati területet is el akarták adni, de erre még nem került sor.

A XVIII. kerület is sorra értékesíti a legjobb telkeket

Nem Kispest az egyetlen, ahol szép számmal építenek társasházakat, az önkormányzat által huzamosan nem gondozott telkeken, ingatlanok helyén. A XVIII. kerületben is sorra értékesíti a beépíthető vagyont a DK-s Szaniszló Sándor

A Honvéd utca mentén például hamarosan 800 új lakás épül, a Tarkő utcában pedig 100. A polgármester neve felmerült egy Anonymus-videóban is, amelyen állítólag éppen a kispesti szocialista polgármester korábbi kabinetfőnöke, Patek Gábor beszél valakinek a lakások „visszaosztásáról”. Ebben az ügyben is zajlik a nyomozás.

Az Anonymus-féle anyagban az hangzott el – állítólag Patek szájából –, hogy hogyan szokta lemenedzselni, hogy a társasházakat felhúzó építési vállalkozók az ügyintézés során előnyökhöz jussanak az önkormányzatnál. Ezért cserébe jutalékot kapnak – a felvétel szerint –, de nem pénz, hanem lakások formájában. 

Forrás: https://metropol.hu/aktualis/2023/05/zold-park-helyen-tarsashaz-epul-kispesten-ujabb-teruletet-ad-el-a-baloldali-onkormanyzat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük