Virágágyásokkal, zöld növényzettel szépül a pápai lakótelep

A természet megújulásával egyre többen kapnak kedvet a kertészkedéshez a lakótelepeken is. A Kiliánon egyre több helyütt alakítanak ki a környezetükre igényes lakók szép virágoskertet, igényes zöldterületet.

A tavasz kirügyezésével a Kilián-lakótelepen többen ásót, kapát, öntözőkannát és természetesen virágpalántákat ragadtak, hogy szebbé varázsolják lakókörnyezetüket. Vörös Veronika egyedül alakított ki gyönyörű virágoskertet a lépcsőháza előtti területen. Mint mondta, pályázatoktól függetlenül kezdett bele egy éve.

– Ültettem cikláment, hortenziát, levendulát, kukacvirágot, margarétát, kakastaréjt, nárciszt, jácintot, krizantémot, gyöngyikét, nőszirmot és három bokrot. Szabadidőmben és önköltségen kertészkedem, körülbelül hatezer forintot költöttem rá. Fontos a szépérzékünk szempontjából, hogy vannak ilyen szépen gondozott virágos kis kertek, mert az egész lakótelepen ritkaságszámba megy. Nem igazán látok olyat, ahol sok virág lenne egy helyen, legfeljebb egy-két eldugott zugban. Jó lenne, ha minél több helyütt lenne, és egyre szebbé válna a lakótelep – mondta el Vörös Veronika, akinek példája nyomán, valamint a Fogadj örökbe egy közterületet programhoz csatlakozva az elmúlt hetek folyamán a társasház lakóinak egy lelkes, főként nyugdíjasokból álló csoportja zöld növényeket, tujákat ültetett el az egész háztömb elé, kis kerítéssel is védve a kutyusoktól, ezzel megakadályozva a növények állati vizelet folytán történő, idő előtti kipusztulását.

Mint megtudtuk, az önkormányzat 2010-ben indított Fogadj örökbe egy közterületet programjának célja a közterületi zöldterületek környezeti színvonalának emelése, a zöld növényzettel borított közterületek növelése, az lakókörnyezetünk kulturáltabb, igényesebb kialakítása, minőségének javítása és megőrzése, esztétikusabb utcakép megteremtése, a közterületen felhalmozott illegális hulladéklerakások megszüntetése a lakosság, az öntevékeny civil szervezetek, intézmények és az önkormányzat közös munkájának eredményeképpen.

Károlyné Horváth Ágnes közös képviselő elmondta, a program résztvevői vállalják, hogy az örökbefogadott közterületet gondozzák, ápolják. A munkához, illetve az évelő és örökzöld növények vásárlását igazoló számláért cserébe évente 50 ezer forintot biztosít az önkormányzat. A kerítést önköltségen, közel százezer forintért vásárolta meg a háztömb lakóközössége.

– A tavaly kívül-belül felújított társasháznak a környezete is legyen szép! Az általam kezelt háztömbök közül ez a legjobb lakóközösség, mert a környezet tisztaságára, a szépre, a jóra is van igényük. A „házaimon” kívül nem tudok hasonló kezdeményezésről. Bízzunk benne, hogy az eddigiek hatására a többiek is kedvet kapnak majd – osztotta meg Károlyné Horváth Ágnes.

A lakótelepi kiskertek szárba szökkenését idén az önkormányzat egy újabb, a Kertészkedjünk közösen címmel meghirdetett környezetszépítő versenye is elősegítheti a Vajda Péter- és a Kilián-lakótelepen. Karáth Mária Valéria és lánya, Karáth Rebecka Valéria a lakásuk előtt kialakított egyedi, szív alakú virágágyással pályázik majd.

– Az ötlet és a kreatív megvalósítás szinte teljes egészében a lányom érdeme. Szeretünk kertészkedni, jelenleg ez a lehetőségünk rá. Szeretjük, ha szépen néz ki a környezetünk. Az ablakból kinézve nem mindegy, hogy egy gaztengert, vagy egy gyönyörű, színes virágos kertet látunk. Az erre járók figyelmét is felhívja, és talán jó kedvre deríti őket. Reméljük, mások is vigyáznak majd rá, s ha nem, akkor sem csinálunk belőle ügyet, megigazítjuk. Kevesebb mint tízezer forintból változatos virágpalántát ültettünk el – jegyezték meg.

Forrás: https://www.veol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/viragagyasokkal-zold-novenyzettel-szepul-a-papai-lakotelep-4626163/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük