Új rekord az OTP társasházi pályázatán

Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjárműtöltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business társasházi pályázatán. A jelentkezők száma sohasem volt annyira magas, mint most.

Az OTP által 13. alkalommal meghirdetett társasházi támogatásra minden eddiginél több, összesen 1357 pályázat érkezett. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húszat, amelyet a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat. A testület a döntés során figyelembe vette egyebek mellett azt is, hogy a pályázat megvalósítása mennyire szolgálja a közösség érdekeit, a társasház szűkebb környezetének minőségi javítását, és azt, hogy a lakók mekkora közös munkát vállalnak a tervezésben, illetve a kivitelezésben.

A nyertesek között szerepel egy budapesti, Bethlen Gábor utcai műemléki védettségű társasház. A kapott pénz a közel százéves lakóépület erősen leromlott homlokzatának – eredeti állapotnak megfelelő – felújításához jön jól. Az „Otthon a jövőben” kategória nyertesei közül egy kisvárdai és egy orosházi társasház az elöregedett bejárati ajtók cseréjére, míg egy szolnoki és egy budapesti lakóközösség az épületek akadálymentesítésére nyert támogatást.

Az „Otthon a közösségben” kategóriában egy öt budapesti társasház közreműködésben megvalósuló kezdeményezés, az épületek által közrefogott, elhanyagolt kert megújítása nyert támogatást. Hódmezővásárhelyen és Debrecenben szintén egy eddig kevésbé használt zöldterületet formál közösségi rekreációs térré a lakóközösség az elnyert támogatás segítségével. Egy győri társasház az ingatlan előtti zöldterületek parkosításával nemcsak a lakók életkörülményein fog javítani, de a megyeszékhely városképét is szebbé varázsolja.

Forrás: https://www.azenpenzem.hu/cikkek/uj-rekord-az-otp-tarsashazi-palyazatan/7912/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük