Teljes öt garnitúra felnit vittek el egy újbudai mélygarázsból

A XI. kerületi nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy társasház mélygarázsából felniket loptak, majd eladták egy ismerősüknek. A rendőrök az orgazdát is elfogták.

Két férfi kevesebb mint egy hét alatt – április 7. és április 13. között – egy újbudai társasház mélygarázsából és tárolóiból öt készlet, azaz 20 felnit lopott el a rajtuk lévő gumiabroncsokkal együtt. 

A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, és április 27-én újpesti lakásában elfogták a 33 éves F. Mihályt, majd másnap Oroszlányban társát, a 32 éves tárnoki K. Istvánt.

Április 28-án este azonosították és elfogták az elkövetők harmadik társát is, aki megvette a lopott felniket, abroncsokat. A nyomozók a 43 éves Cs. Lászlót XIII. kerületi lakásán fogták el, de a férfi addigra már eladta az összes felnit az abroncsokkal.

Végül a nyomozók egy XXII. kerületi háznál hiánytalanul megtalálták az ellopott felniket és gumiabroncsokat, amelyeket a sértettek visszakapnak, így a közel másfél millió forintos káruk teljes mértékben megtérül, írja a police.hu.

Forrás: https://11.kerulet.ittlakunk.hu/bunesetek/200430/teljes-ot-garnitura-felnit-vittek-el-egy-ujbudai-melygarazsbol

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük