Egyre nehezebb Budapesten építési telket találni

Jól jártak, akik évekkel ezelőtt a XI. kerületi Madárhegyen vásároltak telket, az akkor még beépítetlen részen. Az egykori víkendházak helyén népszerű lakóövezet épült ki, ahol évente 100 ezer forinttal növekszik az új lakások négyzetméterára: immár elérte a 750 ezer forintot. Ha valaki évekkel ezelőtt vett ott egy telkeket, most nagyon jó áron tudja továbbadni. Van azonban arra is példa, hogy valaki a felkapott és elegáns II. kerület peremén, befektetési céllal vásárolt telket annak reményében, hogy nyaralóból rövidesen lakóövezetté nyilvánítják a területet. Az átsorolás elmaradt – a telek meg csak nem akar elkelni a várt áron.

Egy másik példa, amikor Zuglóban valaki úgy vett házhelyet, hogy arra saját erőből felépített egy négylakásos társasházat. Most azzal hirdeti a benne eladó három lakást, hogy a tulajdonos magának építtette a házat és benne is fog lakni. Ennél nagyobb minőségi garanciát pedig aligha tud adni egy építtető, miközben a saját lakásának építési költségei megtérülnek az eladásokból.

Egyre gyakoribb jelenségről van szó: a drága telkekre inkább 3-4 lakásos társas-, iker- és sorházakat építenek vállalkozók, mert így nagyobb a megtérülés. A budapesti ingatlanforgalmi adatbázisokban elenyészően kevés a magánszemélyek által vásárolt telek – vélhetőleg a még szabad és beépíthető telkek zömét az előző években építési vállalkozók vásárolták fel. Még a kivitelezők is átpártoltak a nagyobb ingatlanfejlesztésekre egy-egy önálló családi ház építéséhez így már nehéz megbízható, minőségi munkát végző és precíz szakembert találni.

A kormány több ösztönző intézkedést vezetett be a lakásépítés fellendítésére. A CSOK és a sajátcélú építkezések esetében az 5 millió forintig visszaigényelhető általános forgalmi adó egyaránt felpörgette az építkezési kedvet. Az egekbe szökő lakásárak arra is kényszerítik a saját otthonra vágyókat, hogy belevágjanak az építkezésbe. Egy belvárosi használt lakás áráért már családi házat lehet venni, építeni valahol a fővárosi agglomerációban. A legnépszerűbb célpontok a jól megközelíthető, nagyobb agglomerációs települések: Érd, Szigetszentmiklós, Dunakeszi. A naponta ingázók számára a még kedvezőbb ár és az egyre bővülő és korszerűbb tömegközlekedés miatt Ócsa, Dabas, Pécel és Monor is vonzó célpont lehet, itt már 150-200 ezer forintos négyzetméteráron lehet jó minőségű családi házat találni – derül ki az OTP Ingatlanpontkínálatából.

„Jól megfigyelhető, hogy Budapesttel éppen az történik, mint a világ minden nagyvárosával: megállíthatatlanul tart a korábban beépítetlen területek lakóövezetté alakulása, a központi régió urbanizálódása” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

2015 jó viszonyítási pont, mert akkor még nem indult be az újlakások boomja és nem volt érvényben az áfa-visszatérítési lehetőség sem. Nos, 2015-höz képest idénre több mint ötven százalékkal drágultak a családi ház építésre alkalmas telkek a főváros XXII. és XXIII. kerületében, ahol még így is mérsékeltnek mondhatóak a 20-40 ezer forintos négyzetméterenkénti árak. Főleg Zuglóhoz képest, ahol a telekárak 47 százalékos emelkedéssel már elérték a négyzetméterenkénti 120 ezer forintot – de beépíthető telek már jószerével nincs is, ha pedig akad, arra társasház épül. Budán, a II. és XII. kerületben egyharmadnyi drágulás után már a 100 ezer forintos telekár a jellemző. Érdekes módon a II. kerület peremén ennek a feléért is viszonylag bő a kínálat. Így aztán jobban érthető, hogy akik önálló házra vágynak, miért is mozdulnak az agglomerációs települések irányába. Ezek közül sem mindenütt olcsó azonban a telek: a perdöntő a megközelíthetőség. Dunakeszin 75 (!) százalékos drágulás után 45 ezer forint a telek négyzetmétere, ahogy Budaörsön is 45 ezer (de itt „csak” 40 százalékkal drágultak a telkek). Pilisvörösvár szintén felkapott: itt 50 százalékos áremelkedést regisztráltak, igaz, relatíve olcsó, 18 ezer forintos négyzetméterárak mellett. Az ugyancsak jól megközelíthető Vecsésen már „barátibbak” az árak: 21 ezer forintért adják a telek négyzetméterét. Érd, Szigetszentmiklós, Gyál, Pécel, Gödöllő, Pomáz tartoznak az elérhetőbb kategóriába a maguk 13-15 ezer forintos négyzetméteráraival.
(BrandTrend)

 

 

Forrás: http://brandtrend.hu/hir/2018/03/22/egyre-nehezebb-budapesten-epitesi-telket-talalni

Társasház folyosóján keletkezett tűz Veszprémben

Kisebb tűz keletkezett Veszprémben, a Stromfeld Aurél utca egyik társasházának folyosóján kedd este.

A város hivatásos tűzoltóinak kiérkezéséig a lakók az égő berendezési tárgyat eloltották, de a lépcsőház füsttel telítődött – adja hírül a katasztrófavédelem.

A rajok átvizsgálják és átszellőztetik az épületet.

A mentők két embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

 

 

Forrás: https://www.veol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tarsashaz-folyosojan-keletkezett-tuz-veszpremben-2229087/

Társasház-felújítási programot indít a siófoki önkormányzat

Szajcz Adrián képviselő még a költségvetés tárgyalásakor javasolta, hogy támogassa az önkormányzat a társasházak energetikai felújításait. Májusra el is készülhet az az önkormányzati rendelet, ami alapján évente 100 millió forinttal segítheti a város a pályázó lakóközösségeket.

– Ez külső hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére és a gépészeti eszközök kialakítására is felhasználható lesz – mondta Szajcz Adrián a témában pénteken megtartott siófoki sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszélt: ha a hivatal időben elő tudja készíteni az önkormányzati rendelettervezetet, akkor az év harmadik negyedévében meglehetnek az első nyertes társasházak.

A program elindítását szorgalmazó képviselő arról is beszélt, hogy ezzel számításaik szerint négy lakótelep háromezer siófoki lakosának nyújthat segítséget az önkormányzat.

Nikovicz Beáta, a Közös Képviselők Egyesülete a Balaton Fővárosában nevű szervezet elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a siófoki társasházaknak nagy szüksége van a támogatásra, hiszen a 2014-ben beiktatott új városvezetés az elsők között vonta vissza azt a támogatási rendszert, ami előzőleg hozzájárult a városban lévő társasházak felújításához. Nikovicz Beáta úgy véli, a Siófokon állandóan lakott társasházak 30 százalékára nagyon ráférne a korszerűsítés.

Megkérdeztük azt is: Siófok megkapta-e már az OLAF-tól azt az Eliosszal kapcsolatos vizsgálati jelentést, amit Lengyel Róbert kért ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójától a városi közvilágítás korszerűsítése kapcsán.

Szajcz Adrián elmondta: úgy tudja, a közvilágítás-korszerűsítési pályázatot az előző városvezetés készítette, az elbírálásra azonban már a jelenlegi polgármester hivatalba kerülése után került sor, csakúgy mint a közbeszerzési eljárás lefolytatására, így a szerződést is Lengyel Róbert írta alá az Eliosszal.

– A Fidesz-frakció azt szorgalmazza, hogy a vizsgálati jelentés kerüljön nyilvánosságra – hangsúlyozta Szajcz Adrián.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere korábban úgy nyilatkozott: az önkormányzat képviseletében eljárva fordult az OLAF-hoz, hogy ha Siófok valóban érintettje a hazai közvilágítás-korszerűsítési pályázatokkal kapcsolatos vizsgálatnak, akkor küldjék meg számára a jelentést és arról is nyilatkozzanak, hogy azt nyilvánosságra hozhatja-e. Lengyel egy portálnak úgy fogalmazott: „Most már magam is kíváncsi vagyok, mi is van a háttérben és mi a helyzet a mi tendereinkkel. Őszintén remélem, nálunk nem lesz csont, de ha mégis, az következményekkel fog járni…”

 

Természetesen Lengyel Róbertet mi is megkérdeztük, hogy ő írta-e alá az Elios szerződést, de munkatársunk telejfonját nem vette fel, és nem hívott vissza bennünket. Amennyiben ezt megteszi, az ő véleményét is közöjük.

 

 

Forrás: https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/tarsashaz-felujitasi-programot-indit-siofoki-onkormanyzat-989209/

Közös képviselők: rengeteg türelem kell a problémás lakókhoz

Csőtörés, elromlott bejárati ajtók, áramszünet, beázás. A mindennapos bosszúságokkal a társasházakban élők általában a közös képviselőhöz fordulnak. Hogy ők mi mindennel szembesülnek munkájuk során, ennek jártunk utána.

 

– Hogy vagy, Anikám?

– Köszönöm, jól, Lencsi mama! Jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e. Hogy tetszik lenni?

Kedves ismerőseként üdvözli egymást egy kilencvenhét éves lakó és Fehér Sándorné az Ady úti tízemeletes földszintjén. Ahogy mindenki ismeri, Ani, négy éve lett a társasház közös képviselője.

Az állandó intéznivalók mellett arra is mindig szakít időt, hogy az idősebbeket meglátogassa.

– Hogy miért vállaltam? – gondolkodik el a mosolygós, beszédes hölgy.

– Nyugdíj után még két évig dolgoztam, mint biztosítós, és amikor ennek is vége lett, nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel, egyfajta űr maradt bennem. Megkértek, elvállaltam.

Míg beszélgetünk, folyamatosan csörög a telefonja, jön, megy, intéz. Most éppen a liftbe rak fel a takarítónővel együtt egy felszólítást a kutyatulajdonosoknak, mert előfordul, hogy az állat odapiszkít, a gazdája meg otthagyja.

– Sokat kardozok… – mondja nevetve –, de nem a lakókkal, inkább a hatóságokkal. Persze, kell a türelem, de szerencsére jó a konfliktuskezelő képességem.

„Napi huszonnégyből ez negyvennyolc órás elfoglaltság”

– teszi hozzá.

Volt már, hogy éjjel is becsöngettek hetedik emeleti lakásába. Előfordult, hogy rosszul lett idős emberen segített. A tízemeletes egy kisebb falu a maga százhuszonhét lakásával. Mindig van mit csinálni.

– Az égvilágon mindennel megkeresnek. Hogy nem szól a csengő, nem ég a villany, beázás vagy csőtörés miatt.

– Vannak nagyobb felújítási munkálatok, a villanyt kicseréltettem mozgásérzékelősre, mert eddig az ötödikig világított, így pénzt spórolunk majd meg – sorolja a példákat.

– Nincs ez túlfizetve, de szeretem, ha rendben vannak a dolgok körülöttem – ezt már a Széchenyin meséli a Hild Viktor út 6–14. négyemeleteseinek közös képviselője. Mészárosné Horváth Margit munka mellett intézi a társasházak ügyeit, két éve vállalta a feladatot.

– Egyrészt akkor már egy éve nem volt itt közös képviselő, másrészt, mielőtt elvállaltam is intézkedtem már áramkimaradásokkor – indokolja.

– Elég sok mindent sikerült a két év alatt megcsináltatni. Bár van, aki azt mondja, hogy miért éppen ezt, és miért nem amazt, mert bizony van, aki a kákán is csomót keres – teszi hozzá.

A nyolcvanas évek elején felhúzott épületben is jócskán akad intéznivaló.

– Több sebből vérzik már, mindig készenlétben kell lenni. Festetni kellene, van, ahol az erkély mállik, várjuk a szakértő javaslatát, hogy mit lehetne csinálni.

– A bejárati ajtóval is mindig vannak problémák, de a két négyemeletes között álló nagy nyárfát is metszetni kellene majd – sorolja a teljesség igénye nélkül a feladatokat.

A két év alatt a kisebbek mellett több nagyobb, rengeteg szervezést igénylő munkát is sikerült elvégeztetnie.

– Az öt lépcsőházban a lépcsőket a negyedikig kijavították, a PVC-t is kicseréltettem, mert balesetveszélyes volt.

– A szemetesajtókat és a bejárati ajtókat javíttattam, a kaputelefonokat és a postaládákat kicseréltettem, a pinceajtók egységes zárat kaptak, és ami a legnagyobb munka volt, az a tetőszellőző.

– A harmincöt éves villanymotorokat megszüntettük, és kísérleti jelleggel, szél által működtetett, állandóan forgó szellőztetőt telepítettünk, így áramot takaríthatunk meg.

Margit szerint sem mindig könnyű lelkileg ez a munka, hiszen egy háztömbön belül is nagyon sokfajta ember él.

– Mint mindenhol, itt is vannak problémás lakók. A kilencven lakásból olyan tizenöt-húsz az, akinek mindig van valamilyen gondja.

– Van bizony, amikor fölemelik a hangjukat és kiabálnak, de azért eddig tettlegességig még nem fajult a helyzet. Kell a türelem és az emberismeret, mert ahány ember, annyiféle… – teszi hozzá meggyőződéssel.

Konfliktuskezelést is tanulnak

A több mint százharminc társasházi lakás közös képviselői feladatait ellátó Szollak Kft.-t műszaki, pénzügyi, jogi vagy együttélési problémákkal keresik fel, személyesen, telefonon vagy írásban. A kapcsolatot a társasházi tulajdonosokkal technikusok tartják.

– Az emberek alaptermészetükből adódóan különböző habitussal lépnek fel velünk szemben. Hatósági ügy emiatt még nem fordult elő – válaszolta erre irányuló kérdésünkre a társaság.

A Szollak Kft. technikusai és könyvelői a hatékonyabb ügyfélkezelés érdekében ügyfélszolgálati konfliktusmenedzsment-képzésen is részt vettek, melynek segítségével gyakorolták a különböző, akár veszélyesebb szituációkat is.

A társaság szerint az üzemeltetési feladatok ellátásához megfelelő létszámmal és műszaki háttérrel rendelkezik, így a társasházban előforduló műszaki hibák feltárását és megoldását is gyorsan el tudják végeztetni.

A javítási munkák lebonyolítását műszaki ellenőri végzettségű dolgozók bevonásával végzik.

 

 

Forrás: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kozos-kepviselok-rengeteg-turelem-kell-problemas-lakokhoz-987141/

A tervezett új út miatt aggódnak a lakók

Várhatóan tavasszal indul a Bálicsi utat az Alkotmány utcával összekötő új út építése – a beruházás környékén élők féltik többek közt a zöldterületet, közműveket, a kutyafuttatót, a gyalogosok biztonságát.

Mint arról beszámoltunk, várhatóan tavasszal indul a Bálicsi utat az Alkotmány utcával összekötő, a Mecsek-oldal közlekedési nehézségeinek enyhítését célzó út építése. A tervezett beruházás környékén élők számára azonban több kérdés is megválaszolatlan – jelezték lapunknak.

Az új út egy 31 lakásos társasház közelében húzódik majd – az épület előtt kis zöld- terület található, ahová a lakók pár évvel ezelőtt fákat ültettek. Nem tudják, ezeknek a növényeknek mi lesz a sorsa. A közművek miatt is aggódnak. Házuk főbejáratát is veszélyeztetve látják, a szociális otthon előtti pakolóval és a domboldalon lévő kutyafuttatóval se tudják, mi a terv.

Emellett aggasztja őket az is, hogy a művészeti középiskola diákjai számára miként biztosítják majd az úton való átkelést. Mint a környék lakói levelükben írják: „Nem vagyunk ellenségei annak, hogy a Mecseken élők közlekedése jobb legyen, de a Kodály és Petőfi utcai torlódások miatt most is nehezen lehet a reggeli órákban közlekedni, áll a forgalom – az új út elkészülte után a helyzet még rosszabb lesz”.

A kérdésekre reagálva Magay Miklós, a pécsi városüzemeltetési főosztály vezetője elmondta, az új út építését közműkiváltás előzi meg. – Az út keresztülhalad a mai zöldterületen, a nyomvonalon lévő fák közül a menthetőket átültetik, a nem megmenthetőek helyett pedig újakat ültetnek – tette hozzá. – A beruházás nem érinti sem a kiépített járdákat, sem a társasház bejáratát, lépcsőjét – az továbbra is a megszokott módon közelíthető majd meg. A szociális otthon előtti parkoló a jelenlegi formájában üzemel tovább. A művészeti iskolához érkezők gyalogátkelőkön közelíthetik meg az intézményt: az egyik ilyen a körforgalom északi ágán lesz, a másik a Damjanich utca és a lekötőút kereszteződésénél – emelte ki a főosztályvezető. Az új út mindkét oldalán végig járda fut majd, felette közvilágítás épül ki, a csapadékot pedig zárt rendszerben vezetik el róla. A kutyafuttató a Rókus-domb egy másik, a jelenlegihez közel eső részén kap helyet.

Fél évig tart majd a tavasszal induló építkezés
A Mecsek-oldal beépítettségének növekedését az elmúlt évtizedekben nem tudta követni az úthálózat – a forgalmi fejlesztések szükségesek. Az elmúlt években a város több tervet is megvizsgált, mily módon lehet enyhíteni a helyzeten, s a problémákat jelezték a kormányzat felé is. A kapott egymilliárd forintos támogatásból többek közt az északi városrész legfontosabb közlekedési tengelyét is modernizálják – összekötő út épül a Bálicsi út és az Alkotmány utca között, a tervek engedélyezése folyamatban van. Ezt követően a kiviteli tervek elkészülte után indítható meg a tárgyalásos eljárás a keretközbeszerzésen nyertes kivitelezővel. Tavasszal várható az építkezés kezdete és körülbelül fél évet vesz igénybe.

 

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/tervezett-uj-ut-miatt-aggodnak-lakok-1270149/

A ház közgyűlésén kötelező részt venni

Egyes közös képviselők nem a ház egészének érdekeit tartják szem előtt – kifogásolják többen is. Az érdekképviselet szerint a panaszok orvosolhatók, ha a társasházi közgyűléseken a tulajdonosok minden esetben részt vesznek.

A társasházi közös képviselők munkájával kapcsolatban több panasz is megjelent a közelmúltban lapunk Postabontás és SMS- rovataiban – nem a ház egészének érdekeit tartják szem előtt, kifogásolják többen is. – A társasház közös képviselője vagy kezelője nem „háziúr”, hanem ő a közgyűlések határozatainak a végrehajtója – hangsúlyozta a panaszokra reagálva Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének (LAKTÁSZ) baranyai elnöke.

A vonatkozó törvény szerint május 31-ig kell megtartani ezeket a közgyűléseket – a lakástulajdonosok részéről azonban jellemzősen csekély az érdeklődés. Egy hatvanlakásos épület esetében nem ritka, hogy tíz lakónál több nem tesz eleget a meghívásnak. A gyakorlat szerint kiírják a közgyűlés időpontját, és egyben egy újabbat, fél vagy negyedórával későbbre is. Ha az első időpontban nem jelenik meg a meghívottak fele, a másodikban már akár egyetlen tulajdonos is elegendő, hogy a házat érintő bizonyos kérdésekről szavazzon.
– A hatalom nem a közös képviselőé – akit a közgyűlés választ meg és válthat is le –, hanem a tulajdonközösségé – emelte ki Nagy Emil a felmerült probléma kapcsán. Ha csak kevesen jelennek meg ezeken a gyűléseken, ahol egyébként a közös vagyon működtetéséről, költségvetésről határoznak, könnyen születhet a többségnek nem tetsző döntés.

A LAKTÁSZ baranyai szervezete megyeszerte szervez lakossági fórumokat, ahol tulajdonosok megismerhetik jogaikat és kötelezettségeiket, illetve az idéntől hatályos jogszabályi változásokkal kapcsolatban is kaphatnak információkat. Komlón és Szentlőrincen már megtartották a tájékoztatót, a közeljövőben a terv szerint Mohácson, Siklóson, Szigetváron és Pécsett is sort kerítenek rá.

A társasházkezelő pénzért dolgozik

Fontos tudni, hogy a közös képviselő, a vonatkozó törvény szerint nem azonos a társasházkezelő megbízással. A közös képviselő jellemzően egy házban lakó tulajdonos, akit megbíznak a feladattal, pénzt nem kap a munkájáért – kisebb épületeknél jellemző ez a megoldás. A társasházkezelő viszont üzletszerűen, pénzért végzi munkáját –  ami megfelelő szakképzettséghez is kötött –, és az idéntől hatályos jogszabály szerint hivatalosan be is kell jelentkeznie az illetékes kormányhivatalnál. Ha ennek a kötelezettségének a társasházkezelő ez év végéig nem tesz eleget, jogviszonyát megszüntetik. A terv szerint a jövőben a földhivatalnál is bejegyzik majd az adott társasház kezelőjének az adatait.

 

 

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/haz-kozgyulesen-kotelezo-reszt-venni-1268749/

Van már víz a társasházban Sopronban

Helyreállt a vízszolgáltatás a Templom utca 21. számú társasházban.

A Sopron Holding tájékoztatása szerint az egyik magántulajdonban lévő, használaton kívüli földszinti lakásban elfagytak a csövek, emiatt nem volt az egész házban vízszolgáltatás. A szerelők szombatra elhárították a hibát és újraindult a szolgáltatás, de újra le kellett állítani, mert az egyik tulajdonos úgy utazott el otthonról, hogy nyitva hagyta a csapot és emiatt lakótársai beáztak.

A szolgáltatást hétfőn tudták helyreállítani.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/soproni_hirek/van_mar_viz_a_tarsashazban_sopronban/2552001/

1,8 millió forintot kaphattok felújításra: idén is elindult a társasházi pályázat

Júniusig lehet pályázni többféle kategóriában. Idén húsz ház is nyerhet pénzt, ezért érdemes megpróbálni.

Idén, február 13-án tizedik alkalommal indította el a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató, vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatát az OTP Bank. A pályázaton húsz lakóközösség nyerhet összesen 20 millió forint támogatást.

A pályázat célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.

Négy kategóriában lehet pályázni

Pályázni országszerte négy kategóriában lehet, a határidő június 17. Az Ezermester kategória a társasház vagy lakásszövetkezet üzemeltetésének hatékonyságát támogató pályázatokat foglalja magában. Ebben az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevők.

Így például ebben nyújtható be pályázat a szigetelési, korszerűsítési, felújítási és építési munkálatok, a környezettudatos életvitellel kapcsolatos beruházások, adminisztráció fejlesztésével kapcsolatos beruházások, a szerkezeti elemek karbantartási munkálatai vagy épp az energiahatékonysági felújítások, beruházások támogatására, mint például a megújuló energetikai eszközök telepítése vagy a fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.

Biztonság kategóriába a társasházak vagy lakásszövetkezetek és a lakók biztonságát, védelmét szolgáló fejlesztéseket célzó pályázatok tartoznak. Ez magában foglalja többek között a lépcsőházak és lépcsők balesetmentesítését, az épületek akadálymentesítését, a lakóházhoz tartozó helyiségek és külső telekrészek tűz-, vagyon- és egyéb irányú védelmét, illetve a gyermekek és idősek biztonságos közlekedését segítő beruházásokat, de például ide tartozik a digitális kaputelefon-rendszerek, a világítás, a mozgásérzékelők, a kamerarendszerek kiépítése, felszerelése, korszerűsítése is.

Közösségépítéskategória a társasház vagy lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiségeket fedi le. A kategóriában előforduló leggyakoribb pályázati cél a közös használatú szabadtéri területek fejlesztése: például a kerti sütő-főző hely, pihenőhely kialakítása, fejlesztése, a parkosítás, kertépítés, a dísznövények telepítése, a gyepesítés, a biciklitároló kialakítása, felújítása. Ide tartozik továbbá az is, ha a cél a gyermekek életterének minőségi javítása, a szabadidős területek és játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása.

Plusz kategória is indult

A korábbi három kategória mellett idén egy Jubileumi különdíjcímű kategóriát is indítottak. A különdíj esetében a fentieken kívül eső bármely olyan megoldás beadható, ami a lakóközösség mindennapjait, a társasház körülményeit javítja. Ez a társasház lakóinak leginkább megfelelő célokat foglalja magában, például, ha a garázsban minden gépkocsibeállóhoz elektromos töltési lehetőséget szeretnének, esetleg a lakásokba távolról, online leolvasható mérőórákat kívánnak beüzemeltetni, vagy a közösségi tereken ingyenes és biztonságos Wi-Fi-szolgáltatás kiépíttetése a cél.

A pályázat támogatási összege az első helyezett számára minden kategóriában bruttó 1,8 millió forint, a második helyezett számára 1,4 millió, a harmadik helyezett számára 1 millió forint, a negyedik helyezett 500 ezer, míg az ötödik 300 ezer forintot kap. A pályázatok leadási határideje 2018. június 17-e lesz, a további részletek és a pályázati adatlap pedig itt található meg.

 

 

Forrás: https://femina.hu/otthon/tarsashazi-palyazat-2018/

Veszélyes jégcsapok lesnek a gyanútlan gyalogosokra

Az ereszen meghízott jégcsapok veszélyt jelenthetnek a gyalogosokra, ennek elhárításáról és a figyelmeztető jelzésekről a lakóknak kell gondoskodniuk.

A napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék és a fagyos téli idő miatt ismét előtérbe került a házak előtti járdák tisztán tartásának kérdése, illetve a veszélyes jégcsapok eltávolítása. Nem véletlen tehát, hogy a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is közzétett egy felhívást ezzel kapcsolatban. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az állampolgárok fontos kötelezettsége a járdaszakaszok takarítása és a jégcsapok eltávolítása.

A kárfelelősséget a polgári jog szabályozza, amely szerint: aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Az ereszen meghízott jégcsapok veszélyt jelenthetnek a gyalogosokra, ennek elhárításáról és a figyelmeztető jelzésekről a lakóknak kell gondoskodniuk.

A lakóépület előtt és mellett húzódó járda síkosságmentesítése az épület tulajdonosának felelőssége. Társasház esetén a társasház, mint jogi személy, társasház hiányában a tulajdonosok közössége felel azért, hogy a szükséges síkosságmentesítést, a tetőzet karbantartását és más munkálatokat időben elvégezzék a társasházon, illetve annak környezetében.

A katasztrófavédelem hivatásos tűzoltói csak akkor vonulnak ki, ha a jégcsapok miatt közvetlen életveszély áll fenn. Ekkor elsődlegesen a veszélyes területet zárják le, hogy a veszélyt megszüntessék, majd a tulajdonosnak kell gondoskodnia a jégcsapok eltávolításáról.

 

Forrás: https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/masolat-jegcsap-magunk-kell-hogy-leverjuk-984125/

A társasházaknak új feladatai vannak, mondja a szakértő

Az elmúlt év végén jelentős számú új törvény, kormány, miniszteri vagy erre jogosult szervezetek részéről rendeletek, határozatok születtek.  Ezek között több jogszabályt módosítottak is. Igen sok 2018. január 1-től már hatályba is lépett.

A LAKTÁSZ Megyei Szövetsége a társasházak és lakásszövetkezetek ingatlankezelői részére rendszeresen, a hó első szerdáján fórumot tart – ezen tájékoztatást adtunk a rájuk vonatkozó, hatályba lépő, vagy módosulást tartalmazó jogszabályi vonatkozásokról.
Mivel ezek az újdonságok feladatokat jelentenek a társasház közös képviselőinek, a társasház kezelőinek, lakásszövetkezeti vezetőknek, igen fontos a jogszabályok ismerete és betartása.

Már lépni kell az ingatlankezelést végzőkre vonatkozó nyilvántartásba vétel szabályainak tárgyában. Foglalkozni kell a földgázrendszerre vonatkozó rendeletek megszűnéséből fakadó feladatokkal. Cafeteira  juttatás esetén azzal az előírással, ami a számviteli munkából fakadó szabályozásra vonatkozik, de már fel kell készülni a májusban hatályba lépő adatkezelési feladatokra is. Akire vonatkozik a cégkapurendszer, annak máris lépnie kell.

Remélem az érdekelt kollégák a május 31-ig kötelezően megtartandó közgyűlések és beszámolók mellett idegeiket felkészítik az új munkára, feladatokra is!

Nagy Emil, LAKTÁSZ

 

Forrás: https://www.bama.hu/helyi-ertek/postabontas/tarsashazaknak-uj-feladatai-vannak-mondja-szakerto-1250967/

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."