Mi épül Marcalvárosban? Ezért ásnak árkokat a cirkusztér mellett

Többen attól félnek, hogy társasházak épülnek ott.

„Az elmúlt időszakban több érdeklődő telefont kaptam a lakótelepen élőktől, hogy miért ásnak árkokat, mit építenek a cirkusztér szomszédságában. Többen attól félnek, hogy társasházak épülnek ott”

– Rózsavölgyi László marcalvárosi képviselő ezzel indokolta, miért hívott össze sajtótájékoztatót szerdára a helyszínre.

A politikus elmondta: nincs szó semmilyen építkezésről, csupán az E.On cserél földkábeleket a területen éves beruházási terve alapján. A munkálatok kivitelezője a Vill-Korr Hungária.

Rózsavölgyi László reményének adott hangot, hogy a fejlesztés révén üzembiztosabb lesz a marcalvárosi közvilágítás és csökken a szakaszhibákszáma, amelyek sok bosszúságot okoznak a városrészben élőknek. Hangsúlyozta, hogy a beruházás nem az önkormányzat, hanem az áramszolgáltató pénzéből valósul meg.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/mi_epul_marcalvarosban_ezert_asnak_arkokat_a_cirkuszter_mellett/2567619/

Angliai különdíjat kapott a győri zöldtető

A győri ArchiGreen Kft. az országhatáron kívül is jó hírét vitte a városnak, ugyanis a cég innovatív zöldtetőrendszerével készült a nottinghami egyetem teteje.

A zöldtető kiváló hőszigetelő, megfogja a port, megköti a szén-dioxidot, visszapárologtatja a lezúduló csapadékot, Győrben ráadásul még a zöldfelületi mutatóba is beszámít, marad tehát hely a társasházi parkolóknak. Ezenkívül látványa a szemnek is kellemes, mégiscsak más, mint amikor a bitumenes tetőt kell nézni a környező házak ablakaiból. Nem csoda, hogy a lapos tetős társasházak megjelenésével egyre népszerűbb a tető „befüvesítése”.

A győri ArchiGreen Kft. az országhatáron kívül is jó hírét vitte a városnak, ugyanis a cég innovatív zöldtetőrendszerével készült a nottinghami egyetem teteje, amely Angliában az Év tetője 2017 versenyen a négyes döntőbe jutott, különdíjat érdemelve kikörnyezettudatosságáért. A szigetországban vadvirágok és fű borítja a tetőt, nálunk varjúhájfélék, amelyek éppen ezekben a hetekben virágoznak, színekben gazdag rétet varázsolva többemeletnyi magasba.

„A zöldtető 30–35 liternyi vizet képes tárolni négyzetméterenként, elnyeli a napfény kilencven százalékát, így a társasház belsejében jóval alacsonyabb lesz a hőmérséklet – ecseteli a rendszer előnyeit Somogyi Mihály, az ArchiGreen ügyvezetője. – Megfizethető: egy százhúsz négyzetméteres, szigetelés nélküli zöldtető másfél millió forintból megépíthető.” Győrben a kórház, számtalan cég irodája, társasházak sokasága mellett például az épülő Árpád úti parkolóház és sok-sok családi ház szavazott már a zöldítésre.

A csupasz tetőre kerülő rétet csupán az első hónapokban kell öntözni, utána különösebb karbantartást nem igényel, mindössze évente kétszer-háromszor kell gyomtalanítani és a tápanyagot pótolni. Egyaránt létezik kertként használható és taposást nem tűrő növényekkel telepített, a nottinghami, díjat elnyerő az utóbbiba sorolható. A lehetőségek korlátlanok, akár fák között is sétálhatunk a lakások felett – minden csak az ültetőréteg vastagságától függ.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/angliai_kulondijat_kapott_a_gyori_zoldteto/2566311/

Összecsomagolt ruha és olajsütő is lángolt

Kedden is bőven akadt munkájuk a tűzoltóknak – derül ki a megyei katasztrófavédelem tájékoztatójából.

Késő délelőtt a szentesi Sáfrán Mihály utcában összecsomagolt ruhák égtek egy társasház teraszán. A helyszínre érkező szentesi és csongrádi hivatásos tűzoltó egység percek alatt eloltotta a tüzet.

Délután Szegeden, egy Csongrádi sugárúti tízemeletes társasház hetedik emeleti lakásából kiáramló füst miatt riasztották a szegedi tűzoltókat. A felderítés során kiderült, hogy szerencsére csak a tűzhelyen felejtett étel füstölt.  A lakók szellőztetés után visszatérhettek a lakásba.

Kora este a szegedi Olajos utcában kapott lángra összehordott szemét, körülbelül tíz négyzetméteres területen. A tüzet a kiérkező szegedi hivatásos tűzoltók oltották el.

Olajsütő égett Szegeden, egy Csaplár Benedek utcai bisztró konyhájában este. A szegedi tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltották.

A Röszkén hétfőn lehullott hatalmas csapadék még tegnap is adott munkát a szegedi tűzoltóknak: délután egy Rákóczi utcai lakóház pincéjéből kellett kiszivattyúzniuk az összegyűlt közel félméteres csapadékvizet.

A 430. számú úton, Makó közelében két személygépkocsi ütközött össze. A baleset következtében két ember a roncsok közé szorult, őket a makói hivatásos tűzoltók szabadították ki. Az életveszélyes sérülteket a Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították

Kora este a 4525. számú úton is baleset történt: két személyautó karambolozott. A balesetben három ember szenvedett könnyű sérüléseket, a kiérkező szegedi hivatásos -, illetve sándorfalvi önkéntes tűzoltók a járművek áramtalanítását végezték el.

 

 

Forrás: http://www.promenad.hu/2018/07/25/osszecsomagolt-ruha-es-olajsuto-is-langolt/

Társasházban élsz? Így érvényesítheted a jogaid

Szeretnéd megváltoztatni a társasház házirendjét, mert több dolog is van benne, amit elfogadhatatlannak tartasz? Szakértőnk összegyűjtötte, milyen lehetőségeid vannak.

Hatnál több lakás esetén a társasház köteles kialakítani a szervezeti-működési szabályzatát, amely magában foglalja a házirendet is. Jó hír, hogy az SZMSZ módosítására bármikor van lehetőség, módosító javaslatot pedig a tulajdoni hányad 1/10 részével rendelkező tulajdonostársak is tehetnek. Ekkor a közös képviselő köteles 60 napon belül összehívni a közgyűlést.

 A szavazásnál főszabály, hogy az összes tulajdoni hányad szerinti több mint 50%-os szavazatarány elegendő. Ez alól kivétel az az eset, amikor a módosítás tárgya a dohányzás tilalma a közös tulajdonban lévő épületrészekben, illetve helyiségben. Ha ez utóbbi a téma, az összes tulajdoni hányad szerinti legalább négyötödös többségre lesz szükség. Az SZMSZ-tervezetet a tulajdonostársaknak 15 nappal korábban meg kell kapniuk írásban, hogy kellő alapossággal tanulmányozhassák a szavazás előtt.

A sérelmesnek vélt döntés meghozatalától számított 60 napon belül kérheti a bíróságtól a határozat érvénytelenségének megállapítását. Tehát ha úgy véli, hogy valamelyik házirendi pont már nem a lakók érdekeit szolgálja, bátran vesse fel a tulajdonostársak körében. Amennyiben pedig sérelmes határozat születik, forduljon bírósághoz, szem előtt tartva a fent megjelölt határidőt. *

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!

*A szakértő tanácsát a kérdés és a hatályos jogszabályok alapján, tájékoztató jelleggel adta. A tényállás és a körülmények pontos ismerete hiányában a válaszért a felelősséget a D.A.S. JogSzervíz nem vállal.

 

 

Forrás: http://www.lakaskultura.hu/hirek/tarsashazban-elsz-igy-ervenyesitheted-jogaid/

A társasházi adatkezelés szabályai

A NAIH állampolgári megkeresésre reagálva tekintette át a közösköltség tartozásokba való betekintéssel kapcsolatos adatvédelmi kérdéseket.

Egy közös képviselettel foglalkozó személy az alábbi kérdésekkel fodult a NAIH-hoz, amelyre a hatóság annak közérdekű jellegére tekintettel részletesen válaszolt.

A közös képviselő évközben, tulajdonosi érdeklődésre bemutathatja-e egy másik tulajdonos könyvelésben nyilvántartott közös költség hátralékát, illetőleg arról szóban adhat-e felvilágosítást?

Személyes adat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján szerint vagy az érintett hozzájárulása, vagy törvény (vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete) alapján kezelhető. Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket köteles tenni a jogosulatlan hozzáférések megakadályozására.

A jelen esetben az adatkezelés és hozzáférés a társasházakról szóló törvényen (a továbbiakban: „Tht.”) alapul. A Tht. szerint az éves elszámolás elfogadásáról a közgyűlés határoz. Szükségszerű tehát, hogy az éves elszámolás elfogadása érdekében a közgyűlésen szavazati joggal rendelkező tulajdonostársak megismerhessék az elszámolásban szereplő adatokat, így a közösköltségekhez való hozzájárulás előírását és teljesítését a tulajdonostársak nevének feltüntetésével. Ekkor tehát a közgyűlés tagjainak, vagyis a tulajdonostársaknak lehetőségük van arra, hogy megismerjék azt, hogy név szerint melyik tulajdonostársnak mennyi közösköltség hátraléka van.

Nincsen jogszabályi akadálya annak sem, hogy a tulajdonostársak megismerjék a könyvelésbe történő betekintés útján, vagy a postaládába dobott, lezárt tájékoztató útján, vagy egyéb zárt módon azon személyek kilétét, akik a közös költségek fizetésében hátralékkal rendelkeznek, valamint hátralékuk összegét, továbbá azok névsorát, akik a befizetési kötelezettségüket rendszeresen határidőben teljesítik.

A közös képviselő és a tulajdonostársak is kötelesek a személyiségi jogokat tiszteletben tartani a közös tulajdon üzemeltetésével kapcsolatban tudomásukra jutott adatokkal kapcsolatban, mivel azok csak célhoz kötötten használhatóak fel.

A tájékoztatás tehát akkor jogszerű, és akkor felel meg az adatvédelmi előírásoknak, ha az a társasház költségvetésének megismeréséhez szükséges, továbbá nem teszi lehetővé azt, hogy a tulajdonostársakon kívül más, arra jogosulatlan személy is megismerhesse a személyes adatot tartalmazó közösköltség elszámolást. A tájékoztatási jog gyakorlásának részletszabályait a társasház szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: „SZMSZ”) kellene tartalmaznia. Az SZMSZ-t a Hatóság nem vizsgálhatja felül, mert a jegyző hatásköre annak megállapítása, ha az SZMSZ jogszabálysértő.

[htmlbox gdpr_komm]

A közös képviselő a bérlő/tulajdonos közös költség hátralékát közölheti-e évközben csak és kizárólag egyetlen tulajdonos/bérlő hátralékát egy egyszerű kiragasztás által, nem a tárgyévi beszámoló keretei között?

A NAIH következetes gyakorlata szerint adatvédelmi szempontból aggályos a költséghátralékkal rendelkező személyek nevének lépcsőházban vagy más nyilvános helyen történő közzététele, mivel azt nem csak az arra jogosultak ismerhetik meg.

Adható-e minden tulajdonosnak teljes betekintést nyújtó hozzáférés egy web alapú társasházkezelő rendszerben, amelyben a teljes könyvelésre, illetve az egyéni tulajdonosi közös költség egyenlegekhez is hozzáférnek a tulajdonosok? Ezzel kapcsolatban a számvizsgáló bizottság tagjai alá kell-e írjanak külön titoktartási nyilatkozatot?

A célhoz kötöttség és a webes felülethez történő biztonságos hozzáférés és azonosítás szükséges a jogszerű adatkezeléshez. Megfelelő technikai megoldásokat kell alkalmazni arra, hogy kizárólag az arra jogosultak érhessék el a kérdéses adatokat. A céltól eltérő módon senki sem használhatja fel az így megszerzett személyes adatokat (pl. harmadik személynek továbbítás, aki nem jogosult azt megismerni). A számvizsgáló bizottság tagjai esetén meg kell különböztetni a tulajdonostársakat és a harmadik személyeket. Tulajdonostárs esetén – aki jogosult az adatok megismerésére – a titoktartás szempontjából a fentebb kifejtett célhoz kötött adatkezelés és illetéktelen részére továbbítás tilalma irányadó. A Társasházi tv. szerinti harmadik személy esetén a harmadik személyre vonatkozó könyvvizsgálói szakmai szabályok továbbá a vele kötött megbízási szerződés titoktartási rendelkezései irányadóak. Emiatt egyik esetben sem szükséges külön titoktartási nyilatkozatot készíteni. A NAIH szerint megfelelő biztonsági intézkedések mellett jogszerűen lehet a társasház bankszámlakivonatát pdf formátumban továbbítani a tulajdonosok részére.

 

 

Forrás: https://jogaszvilag.hu/napi/a-tarsashazi-adatkezeles-szabalyai/

Úristen, kész a társasház, de hol van az albetétem?

Társasházi lakás vásárlásakor szükséges, hogy a társasház tulajdoni lapján lévő bejegyezésekkel vevőként tisztában legyünk. Különösen új építésű társasházak esetén előfordulhat, hogy az albetétesítés még nem történt meg, ez fokozott figyelmet követel meg tőlünk.

A társasházban a közös tulajdon tárgyait társasházanként tulajdoni törzslapon, a külön tulajdonban álló öröklakásokat és nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pedig tulajdoni különlapon kell nyilvántartani.

A kép illusztráció

Ez az úgynevezett albetétesítés eredménye, ami egy földhivatali eljárás, melynek során a társasházi lakások külön albetétszámot kapnak. Ezek igazodnak a társasház törzsszámához, egyúttal a lakás saját helyrajzi számát jelentik.

Amennyiben az albetétesítés már megtörtént, vagyis a lakást külön helyrajzi számon találjuk, akkor az azt is jelenti, hogy az ingatlan már rendelkezik jogerős használatbavételi engedéllyel. A lakások ugyanis csak ennek megléte esetén lehetnek a különlapon feltüntetve.

A használatbavételi engedély kézhezvételét követően be lehet nyújtani a kérelmet. A földhivatal ügyintézési határideje 30 nap, de ha a beadvány harmincnál több önálló ingatlant vagy harmincnál több érdekeltet érint, az érdemi határozatot – az általános ügyintézési határidőtől eltérően – kilencven napon belül kell meghozni. Külön illeték megfizetése mellett lehetőség van soron kívüli ügyintézésre vonatkozó kérelmet benyújtani.

Ameddig az albetétesítés nem történik meg, a társasház osztatlan közös tulajdonban van. Ennek lehetnek olyan következményei, amelyek miatt fokozott óvatosság szükséges. Egyfelől az adásvételi szerződésnek megfelelő kikötéseket kell tartalmazni arra vonatkozóan, hogy a vevő biztonságban legyen. Számolnunk kell vele, hogy amennyiben értékesíteni szeretnénk az ingatlant, úgy a többi tulajdonosnak elővásárlási joga van a közös tulajdonra vonatkozó szabályok szerint.

Az albetétesítés előtt vásárolt társasházi lakások esetén a befizetett összeg általában az ingatlanra rávezetett banki zálogjog fedezetére szolgál. Mivel új építésű társasházaknál ez egy általános gyakorlat, önmagában még nem jelenti azt, hogy aggodalomra lenne ok, ugyanakkor csak megfelelő referenciákkal rendelkező eladótól vásároljunk ily módon. Ellenkező esetben a befizetett összeg a kivitelező csődje esetén elveszhet, mert az a bankot illeti meg.

Fontos, hogy magunk járjunk utána a kiszemelt ingatlan ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos helyzetének. Sokszor látható, hogy a lakók a használatbavételi eljárás lezajlását megelőzően beköltöznek. Az tehát, hogy látunk lakókat a szomszédos lakásokban, még nem garantálja, hogy az albetétesítés le is zajlott.

Szerzőnk dr. Gombolai Éva ügyvéd, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.szakértője.

 

 

Forrás: https://www.google.hu/amp/s/oszinteingatlanos.blog.hu/2018/05/14/uristen_kesz_a_tarsashaz_de_hol_van_az_albetetem%3flayout=5

Így foszthatja ki a társasházat a közös képviselő

Majdnem 30 millió forintot sikkasztott el egy szombathelyi társasház képviselője. Korábban akadt, akit 112 millió forintot vett el a lakóktól. Nem csak ilyen durva visszaélések nyirbálhatják azonban meg a társasházak gazdálkodását. Összefoglaltuk, miket célszerű mindenképpen megtenni.

Alapvető probléma, hogy sok társasházban a lakók egyáltalán nem figyelnek arra, miként csurognak el a forintok. A héten egy szombathelyi társasház közös képviselőjét vádolta meg 26,5 millió forintos sikkasztással a főügyészség. A vádlott a beszedett közös költségből és felújítási alapból 2006 januárjától 2016. július közepéig tett ennyit zsebre. Székely Tamás főügyészhelyettes az MTI-vel közölte: a közös képviselő megállapodott egy a társasháznak egyéni vállalkozóként rendszeresen munkát végző férfival is, hogy az túlszámlázza az általa elvégzett szerelési munkákat, és készpénzben visszaadja neki a túlszámlázott összeg egy részét. Ez 3 éven keresztül 35 alkalommal, összesen 3,2 millió forint értékben zajlott.

Néhány évvel ezelőtt egy közös képviselőt 112 millió forintos sikkaszásért ítéltek el. Sokáig azért nem tűnt fel senkinek a csalás, mert ami szemet szúrt volna – például a szemétszállítás –, azt kifizette. A gyanútlan lakók végül plusz 60-100 ezer forintot voltak kénytelenek kifizetni, hogy egyenesbe hozzák a társasház gazdálkodását.

Nem csak az ilyen „lyukak” érinthetik nagyon kellemetlenül a tulajdonosokat. Nagyon sokszor a ház megtakarítása száll el a rosszul megválasztott közös képviselő miatt. Lenullázódik a felújítási alap, a bank nemfizetés miatt felmondja a lakástakarékossági szerződést. Néhány óvatossági szabály betartásával (amelyek a továbbiakban olvashatók) csökkenthetők a kockázatok.

Amikre mindenképp érdemes odafigyelni

  • Beszámoló és mérlegEgy társasháznak a számviteli szabályok értelmében kötelessége minden évben költségvetési javaslatot, mérleget és éves beszámolót készítenie. A tulajdonosok ezeket sokszor meg sem nézik, pedig figyelmes áttanulmányozásuk sok „vészjelzést” adhat még a nagyobb bajok előtt. Ez nem feltétlenül csalást jelent. Értesültünk olyan esetről, amikor a közös képviselő nem akart konfrontálódni a lakókkal (a díjemeléseket rendre leszavazták), és ezért kezdtek elmaradozni a számlafizetések. Végül a víz elzárása után robbant ki a botrány.
  • Közgyűlés Évente legalább egyszer közgyűlést kell összehívni. Intő jel lehet, ha ez elmarad, vagy lehetetlen időpontra hirdetik meg. Minden tulajdonos számára fontos (bármennyire maceraként éri is meg), hogy kellő aktivitással álljon hozzá a ház közös ügyeihez. Előfordult az is, hogy nem a közös képviselő, hanem néhány lakó akarta meghatározni egy szavazás eredményét. Ennek érdekében szabályosan kilopták a postaládákból a közgyűlési értesítőket.
  • Felújítás A kisebb, de persze különösen a nagyobb felújítás munkák előtt ragaszkodni kell ahhoz, hogy a közös képviselő legalább három ajánlatot felmutasson (azokat célszerű meg is nézni). Ilyesmi híján válik könnyűvé, hogy egy olyan ismerős kapja a megbízást, aki a pénz egy részét visszacsúsztatja. Nem csak csaló képviselő képzelhető el, az sem ritka, hogy hozzá nem értés (esetleg „fafejűség”) miatt preferálja valaki a feladatra alkalmatlan vállalkozót.
  • Ellenőrzés Senkit sem érdemes, sőt szabad teljhatalommal felruházni, illetve hagyni, hogy ilyet gyakoroljon (akár egyedül, akár egy szűk klikkel karöltve). Nem csak tessék-lássék, valójában is jó a különböző védelmi és ellenőrzési mechanizmusok működtetése. Persze nagyon ellenséges környezetben – ilyesmi tipikusan a társasház építésekor beszálló és az újabb tulajdonosok között alakulhat ki, de nem ritkák az évtizedeken keresztül dédelgetett régi sérelmek sem – ez meglehetősen nehéz. Előfordulhat ugyanis, hogy a lakók egy emberként éppen azzal fordulnak szembe, aki a problémákra akarja felhívni a figyelmet.

Végső soron a közös képviselő minél gyorsabb leváltása lehet a megoldás (jó azonban ezelőtt alaposan átgondolni, hogy valóban ő tehet-e a ház minden bajáról). Kissé pikáns, hogy a leváltást közgyűlési napirendi pontként meg kell hirdetni, az erről döntő közgyűlést pedig a közös képviselő hívhatja össze. A törvény szerint viszont a tulajdonosok 10 százalékának (ez az arány a tulajdoni hányadra vonatkozik, tehát a nagyobb lakással rendelkezők szava jobban számít) kezdeményezésére muszáj megtennie. Ilyenkor jobb kínosan ügyelni minden szabály betartására.

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

 

 

Forrás: http://www.azenpenzem.hu/cikkek/igy-foszthatja-ki-a-tarsashazat-a-kozos-kepviselo/4351/

Konténermosás lesz a jövő hét elején

Tisztítják a konténereket jövő héten. A Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. hétfőn és kedden zárt rendszerű, gépi konténermosást végez az egész városban. A szolgáltató munkatársai a társasházi hulladék gyűjtésére használt 770 és 1100 literes gyűjtőedényeket tisztítják. A Viridis-Pannonia arra kéri a házmestereket és a lakókat, hogy ezeken a napokon biztosítsák a hozzáférhetőséget a konténerekhez.

 

 

Forrás: https://kanizsaujsag.hu/hir/201807/kontenermosas-lesz-a-jovo-het-elejen

630 ezret is adtak egy panelért négyzetméterenként

Az egyik ingatlanközvetítő összeállította, hogy az idén mekkora volt a legnagyobb és a legkisebb összeg, amit a vevők kiadtak egy lakásért. Egy Csepel gyártelepen lévő társasházi téglalakás 6,6 millióért volt megszerezhető, de bőven akadtak 100 millió feletti árú ingatlanok is.

Az értékesített ingatlanok 0,75 százaléka kelt el 100 millió forintnál magasabb áron 2018-ban, döntő részben Budapesten, az agglomerációban kettő, vidéken pedig egy – összesítette értékesítési adatait az Otthon Centrum (OC). A nagyértékű ingatlanok jellemzően téglaépítésű társasházi lakások voltak, nagyjából fele-fele arányban újépítésű társasházakban és régi épületekben. Átlagos nettó méretük 194 négyzetméter, átlagos értékesítési idejük pedig 160 nap volt.

Közel 180 millióért kelt el egy az V. kerületben, az Arany János utca közelében található hatszobás lakás. A kedvező fekvés és a szép belső kialakítás mellett az OC szerint az is vonzóvá tette az ingatlant, hogy bár majdnem a ház legfelsőbb szintjén található, lifttel kényelmesen elérhető.

Budapesten az V. kerület szívében egy a sétálóövezetben található használt lakásért négyzetméterenként 1,5 millió forintot fizetett a vásárló. Mint közölték, a magas árat leginkább a lokáció és az egyedülálló kilátás indokolta, mivel a XIX. században épült társasház közepes állapotú lakása egyéb paraméterei tekintetében egyáltalán nem volt különleges.

Vidéken a legdrágábban értékesített lakásba Siófokon, az Aranyparton szeretett bele új tulajdonosa. A tóparttól 100 méterre lévő lakásért kereken 50 millió forintot fizetett ki az eladónak. A kétezres évek elején épült, háromszobás, földszinti lakáshoz egy 20 négyzetméteres terasz is járt.

Budapesten kívül az agglomerációban fizették ki a legmagasabb négyzetméterárat társasházi lakásért. A budaörsi, 15 éve épült társasházban az egyszobás, erkélyes lakás négyzetmétere 708 ezer forintért cserélt gazdát. Vidéken a legmagasabb fajlagos áron szintén a siófoki Aranyparton kelt el egy háromszobás lakás, ott egy négyzetméterért 665 ezer forintot fizettek.

A panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét. Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára.

És így néz ki a másik véglet

A legkevesebbet egy Csepel Gyártelepen lévő téglaépítésű társasházért lakásért fizetett új tulajdonosa. Az apró, mindössze 19 négyzetméteres lakásért 6,6 millió forintot fizetett ki, igaz a földszinti lakás állapota erősen felújításra szorul, tehát még további költségekkel kell számolnia. Vidéken a legkedvezőbb áron egy Ózd farkaslyuki lakás kelt el. A 37 négyzetméteres, egyszobás, szintén földszinti lakásért mindösszesen 1,25 millió forintot fizettek, ami részben leromlott állapotának és a városszéli elhelyezkedésének volt köszönhető.

A panelek között a negatív rekorder az a salgótarjáni lakás lett, amelynek megvételéért csupán másfél millió forintot fizetett új tulajdonosa. A 28 négyzetméteres, egyszobás, földszinti lakás szintén erősen felújításra szorul. A fővárosban a legolcsóbb panel egy angyalföldi 34 négyzetméteres garzon volt 11 millióért. Ez esetben a lakás árát jelentős mértékben csökkentette, hogy az ingatlan haszonélvezettel terhelt.

A fővárosban a legolcsóbb családi ház adás-vétel Rákoshegyen volt, ahol egy mindössze egy szobás ingatlanért 8,5 millió forintot fizettek ki. Igaz, az épület jelenleg lakhatatlan. Ennél is olcsóbban kelt el egy Ózd külterületén található másfél szobás ház, amelyért új tulajdonosa mindössze 1 millió forintot fizetett.

 

 

Forrás: http://azenpenzem.hu/cikkek/630-ezret-is-adtak-egy-panelert-negyzetmeterenkent/5024/

Gyűjtést indított a harmadik emeletről kiesett testvérének

Lebénult a 3. emeletről kizuhant pécsi fiatal – megszólalt a testvér

Megkereste a bama.hu-t annak a nőnek a húga, aki csütörtökön zuhant ki egy Lánc utcai társasház harmadik emeletéről. További részleteket tudtunk meg a 25 éves fiatal állapotáról és a baleset körülményeiről.

Csütörtökön a déli órákban kiesett egy társasház harmadik emeletéről egy 25 éves nő Pécsett. A zuhanást túlélte, de életveszélyes állapotban szállították kórházba – írja a bama.hu.

 

A szerencsétlenül járt nő húga a lapnak elmondta: Alexandra épp a függönyt rakta fel, illetve pucolta az ablakot, amikor megbillent a lába alatt a szék.

 

Bár a nő állapota javul, deréktól lefelé lebénult. A kezei mozognak ugyan, az ujjait érzi, de nem tudja mozgatni. Több nyakcsigolyája eltört, és egy gerincműtét is vár még rá, ezért a következő két hét kirtikusnak tekinthető.

 

Alexandra testvére elmondta, gyűjtést indított, mivel a család rossz anyagi körülmények közt él, és a későbbiekben szükség lenne tolókocsira, speciális bútorokra.

 

A Facebookon megjelent felhívás:

Sosem kértem hasonló dolgot főleg nem itt ,viszont most sajnos szükségem lenne illetve családomnak támogatásra ,

Nővérem Mikó Alexandrat csütörtökön baleset érte … sajnos mint azt látjátok is !!(később csatolok róla képet nem kamu )

Nagyon súlyos sérülései vannak lebénult műtétek előtt al,

A helyzet kicsit jobb mint az a 3-5% viszont egész életébe többet nem tud felkelni a nyakán több csigolyálya eltört keze nagyon kicsit mozog de nem minden fele ,,

Nagyon sok műtét és kezelés vár rá és sajnos Családunk nem al úgy anyagilag hogy mindenben tugyjuk támogatni hisz mint tudjuk az orvosok is nővérek is akkor adnak bele mindent ha tele van a zsebb ,azon felül a mindennapi élethez szükség lesz nagyon sok új és drága holmira :/köszönöm ha elolvastad és ha tudnál egy kis anyagi segítséget vagy olyan tárgyat aminek nagy hasznát venne nagyon szépen megköszönenk Mikó család Bianka Mikó Mikó Roland Roli

Köszönöm ha megosztod!!!

Raiffeisen bank Mikó Vivien 12072521-01569113-00100005

SOK KICSI SOKRAMEGY !!!

 

 

Forrás: http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Gyujtest_inditott_a_harmadik_emeletrol_kiesett_testverenek/215280

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."