Nem várt szerenádot kapott a volt képviselő

Az, hogy a képviselők a háza felé kavicsot dobtak, még csak hagyján, ám elénekelték háza előtt a János bácsi a csatában című dalt. A nóta vége úgy hangzik: ez az ember már hulla, de Tóthi János ezt kikéri magának, hiszen nagyon is él.

Vidám társaság közeledett szombaton este fél tíz körül Tóthi Jánosék házához. Az egykori MSZP-s képviselő szerint nagy valószínűséggel a szekszárdi nyitott pincék egyikéből jöhetettek néhányan. Köztük volt három képviselő, ahogy ő fogalmazott, az új csapatból, valamint egy ősz hajú úr és két hölgy.

Először nem is Tóthi János, hanem a szemben lévő társasház egyik lakója vette észre őket, aki aznapi utolsó szál cigarettáját szerette volna elszívni az erkélyen. Egyszer csak azt hallotta, mintha róla beszéltek volna, az egyik képviselő megkérdezte a másikat: „nem megyünk fel a Mónikához?”, majd egyikük elkezdte énekelni a Minden jót, Mónika című számot, ezt pedig gúnyos megjegyzések követték. – Azt gondoltam magamban, atya ég, ha ezt más is hallja, mit gondolhat rólam. A férjem például hallotta, és nagyon ki volt akadva – mesélte. Arra a kérdésre, hogy ismerik-e egymást a városatyákkal, Mónika, merthogy valóban így hívják az érintettet, elmondta, hogy köszönő viszonyban vannak, egyikük a szomszédja.

Tóthi János szintén nem vágyott szerenádban részesült ezen az estén, neki a János bácsi a csatában kezdetű nótát szánták, amelynek a vége így szól: „Glóri, glóri alleluja, ez az ember már hulla”. Nagy nevetés is hallatszott, illetve Tóthiék háza felé valaki valószínűleg egy kis kavicsot dobott, feltételezhetően viccből. A dalt azonban egyáltalán nem találta mókásnak a nyolcvanegy éves Tóthi János és felesége sem, akinek két infarktusa volt már. Tóthi Jánosnál négy éve diagnosztizáltak rákot, amiből szerencsésen kijött, jól van, és mint mondja, ő egyáltalán nem hulla, sőt, nagyon is él. Az ének viszont rosszul esett neki, és a feleségét ugyancsak nagyon bántotta a dolog. Olyannyira, hogy a Facebook-on posztolt is, pedig nem szokása ilyen mértékben nyilvánosan felháborodni. A következőkkel kezdte rövid bejegyzését: „Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? Július 4-én este az utcán jót mulattatok?”

Arra a kérdésre, mit gondol, miért énekeltek neki a képviselők, Tóthi János elmondta, 2006-ban, amikor a baloldali jelöltek közül ketten nyertek egyéniben, volt, akin érezte a sértettséget párttársai közül. 2010-ben aztán nem sikerült ismételnie, egyébként pedig elkezdett szakszervezeti ügyekkel foglalkozni, ami közelebb áll hozzá, így ki is lépett az MSZP-ből. Az ÉSZ is megkereste, de nem találták meg a közös hangot. Az elmúlt hónapokban pedig a közösségi oldalon kritikával illetett néhány intézkedést, így a bizottsági tagok számának növelését, a képviselői és bizottsági tagoknak járó illetmény megemelését és az önkormányzati cégek vezetőváltásainak módját. Szerinte ennek tudható be, hogy a személyét most ilyen inzultus érte.

Azt is megkérdeztük Tóthi Jánostól és a szomszédjától, hogy tesznek-e feljelentést. Mind a ketten nemmel válaszoltak.

Mónika szintén sejti, miért neki és nem másnak énekeltek szombaton este a képviselők. Elmondása szerint miután a Szabó Dezső utcában élők elérték, hogy ne a közvetlen szomszédságukban épüljön meg az új szekszárdi háziorvosi rendelő, másik két helyszín merült fel. Az egyik a Május 1. utca vége. Mónika elmondta, hogy amikor ez kiderült, ő közzétett egy posztot, amelyben kifejtette, miért nem tartaná szerencsésnek, ha a rendelőt itt alakítanák ki. A bejegyzés alatt aztán megjelentek a képviselői hozzászólások.

Most szombaton Mónika szintén nem hagyta szó nélkül a történteket, és még este tíz óra előtt messenger üzenetben megírta annak a képviselőnek, aki a szomszédja, hogy vissza kellene venni a kocsmai stílusból, és, hogy botrányos, amit a városatyák tettek.

Szombaton este fél tízkor valószínűleg még sokan nem aludtak a környéken, több lakás ablaka nyitva lehetett, ráadásul a házak között ugyancsak felerősödik a hang.

Forrás: https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-vart-szerenadot-kapott-a-volt-kepviselo-2562005/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük