Kismegyeren a csatatér füvén az évek során kinőtt négy társasház

A terület egy részének beépülte után a történészek azt szeretnék, ha elkészülne a kismegyeri csatatér topográfiai adattára és hadtörténeti örökséggé nyilvánítanák. Győr idegenforgalma is profitálhatna a csatatérből.

Székesfehérvári és fővárosi történészek, hadirégészek, muzeológusok, műemlék- és örökségvédelmi szakemberek ütköztek meg a helyszínen pár hete azon, hogy a kismegyeri csatatér füvén az évek során kinőtt négy társasház, pontosan a műemlékileg védett magtár mellé, eltakarva a kilátást a csatának emléket állító szobor felét. Ennek következtében az emlékmű és a magtár között a látványkapcsolat megszűnt.

Napóleon emlékmû építkezések

A felelőskeresés vége az lett, hogy a hatóság szerint a társasházak minden szabálynak megfelelve épültek fel – rossz helyen.

Durva városképi rombolás, ráadásul két hónapja egy fémkémény került a magtár homlokzatára”

– hívta fel lapunk figyelmét olvasónk, Gőcze László nyugdíjas műszaki ellenőr. Megkérdeztük erről az épület bérlőjét, aki elmondta, hogy a kémény engedéllyel lett hozzátoldva a műemléki védettséget élvező magtárhoz: máskülönben nem tudnának fűteni.

Vizi László Tamás székesfehérvári történész július 16-án elküldte Lipovits Szilárd győri jegyzőnek a kért tájékoztatást a bejárásról. A szakemberek azt kérik, hogy további beépítések már ne legyenek, a területen kezdődjenek el mielőbb a feltárások, nyilvánítsák a győri csata, az egyetlen napóleoni háborús magyarországi csata terét védetté és hadtörténeti örökséggé.

Legyen ötletbörze arról, hogyan lehetne a turizmus szempontjából hasznosítani a területet”

– vetette fel Vizi László Tamás, és a Kisalföldnek arról beszélt: Győrtől kétórányi autóútra fekszik az austerlitzi csata helye (Slavkov u Brna kisvárosa), amelyet a csehek jelentős turisztikai központtá emeltek. Hozzátette: a mai Magyarország területén alig van a magyar hadtörténeti múlthoz kapcsolható, jól beazonosítható csatatér. A legtöbb ilyen terület ugyanis a határon túlra került a trianoni döntéssel – egyben felértékelve Kismegyer jelentőségét.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/kismegyeren_a_csatater_fuven_az_evek_soran_kinott_negy_tarsashaz/2567556/?mredirect=1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük