Kicserélték a sárga üvegeket az U alakúnál

Mivel kicserélték, immár mindenhol épek a sárga kopolit üvegek az Andrássy út 24-28. szám alatti társasház függőfolyosóin, az úgynevezett U alakú épület Andrássy út felőli oldalán – ismertette a helyszínen Paluska Krisztina, a társasház közös képviselője, valamint dr. Szigeti Béla, a körzet önkormányzati képviselője. A beruházás nem csak a függőfolyosók kopolit üvegeit érintette, hiszen a függőfolyosóknál a végfalakat ugyancsak újraszigetelték, felújították.

A munkálatok teljes költsége több mint 12 millió forintot tett ki. A forrás egy részét a társasház fedezte, 4 millió forintot pedig az önkormányzat biztosított. Ugyanis a város meghirdetett egy, az építészeti értékek helyi védelmét célzó pályázatot. A társasház pedig sikeres előkészítő munkát követően eredményes pályázatot nyújtott be. A támogatásról szóló döntést a városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság hozta meg tavaly nyáron.

Ezt követően indulhattak el a munkálatok. Paluska Krisztina hangsúlyozta, hogy sárga kopolit üvegeket már nem gyártanak Európában, viszont a főépítészi előírások miatt, mivel a város egy ikonikus épületéről van szó, kötelező sárga kopolit üvegeket elhelyezni az Andrássy út felőli oldalon. Ezért úgy döntöttek, hogy a társasház hátsó, a belvárosi óvoda felőli oldalán lévő függőfolyosókról leszerelik az ép sárga kopolit üvegeket, és azokkal cserélik ki a törötteket.

Mivel az előírás a társasház hátsó részére nem vonatkozik, ezért azokon a helyeken, ahol leszerelték az ép sárga kopolit üvegeket, fehéreket szereltek fel. A fehérek szélessége azonban nem egyezik a sárgákéval, ezért komoly szerelési, hegesztési munkákra volt szükség, illetve az üveget vágni sem egyszerű. Összesen kétszáz üveget cseréltek ki. A közös képviselő hozzátette: összesen 500 méternyi függőfolyosóval rendelkezik a társasház, az erkélyek szintén 500 méter hosszúak.

– A város szempontjából is fontos beruházás valósult meg – hangsúlyozta dr. Szigeti Béla. Az önkormányzati képviselő hozzáfűzte, örül, hogy a társasháznál felvállalták ezt a felújítást, és hogy nem sajnálták az időt és energiát arra, hogy egy kiváló és támogatható pályázatot nyújtsanak be. A munkálatok eredményeként esztétikusabbá vált a negyvenéves épület. Az is fontos – mivel sokan megfordulnak a környékben –, hogy a balesetveszélyt elhárították a függőfolyosók végfalainál.

Forrás: https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2023/01/kicsereltek-a-sarga-uvegeket-az-u-alakunal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük