HOLTTESTET TALÁLTAK EGY SZENTESI TÁRSASHÁZ ELŐTT: EGY VÉGREHAJTÓT KÉSELHETTEK HALÁLRA

Rendőrautók és egyenruhások tömege lepte el a környéket.

Egy nő holttestére bukkantak egy szentesi társasház előtt – számolt be róla a Bors. Csütörtök délután a József Attila utcában történt a megrázó incidens, a lap szerint a rendőrség nagy erővel vonult ki a helyszínre és lezárta a környéket. A környéken élők értesítették a hatóságot, akiket egyelőre nem tájékoztatták a bűnügy részleteiről.

Többen is összecsődültek a helyiek közül a rendőrök látványára, közülük sikerült a lapnak beszélnie egy környékbelivel.

Ez egy nyugodt környék, nem tudom, mi lehet itt, de nagyon sok rendőrautó érkezett, nem is láttam még ennyit. Ezért is volt feltűnő az a nagy szirénázás kora délután, egy-két óra körül. Az egyik házba nem is lehetett bemenni, szóval gondolom, ott történt valami

– mondta egy helybeli a Bors munkatársának.

A rendőrség egyelőre szűkszavúan nyilatkozott az incidenssel kapcsolatban.

A haláleset körülményeit vizsgáljuk

– erősítették meg a tragédia hírét a lapnak. A Bors beszámolt arról is, hogy információik szerint a nő holttestére a lépcsőház előtt találtak rá, és a helyiek szerint az asszonyt az otthona előtt késelték halálra. 

Tények csapata pedig azt az információt kapta, hogy egy helyi bírósági végrehajtó volt az áldozat.

Forrás: https://ripost.hu/nino/2024/04/szentesi-tarsashaz-holttest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük