Fűtés és meleg víz nélkül vág neki a decembernek egy zuglói társasház, ahol már két hónapja nincs gáz – a lakások 10 fokra hűltek

Elzárta a gázt a szolgáltató egy zuglói társasházban, miután a lakók szivárgást észleltek a folyosón. Ez még önmagában nem meglepő, de ennek már két hónapja; a fővezetéket kicserélték, de a szolgáltatást nem kapcsolták vissza. Itt a fűtési szezon, a lakásokban össz-vissz 10 fok van. A lakók már nem bírják.

60 napja gáz nélkül

Október 1-jén levágta a gázművek a vezetéket egy négy lakásos társasházban Zuglóban, miután szivárgást észleltek a lakók. Azóta se fűtés, se meleg víz nincsen a házban, ami december előtt nem hangzik valami megnyugtatóan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A folyosón érezték a szivárgást

“Éreztük a folyosón a gázszagot, mint kiderült, a szomszédom gázórájánál volt a gond. A gázos rögtön mondta, hogy ezt el kell zárni, majd azzal a mozdulattal le is vágta a vezetéket, mondván, életveszélyes. Tervezte a ház a gázhálózat ellenőrzését, hiszen elég régi már, na de nem így, télvíz idején!” – mondja felháborodva a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak az érintett ház egyik lakója.

Másfél hónap után találtak hibát

A közműszolgáltató a vezetékek cseréjére szólította fel a házat. Megbíztak egy kivitelező céget, amely a feladatot elvégezte, csakhogy november közepén a szolgáltató „hibát” talált: az udvaron, a földben nem újították fel a hálózatot, bár a ház ezt a feladatot az elsők között kötötte ki a cégnek. Így a szolgáltatást sem kapcsolták vissza.

Két hősugárzó már tönkrement

A lakók, más megoldás nem lévén, hősugárzókat használnak. A ház jócskán lehűl éjjel, de nappal sem melegszik fel túlzottan. „A szomszédomnál két hősugárzó már tönkrement. Én is kettőt használok. De hát az nem ugyanolyan” – fakad ki az egyik lakó.

10 fok van a lakásban

„Kilépek a kádból és két lépéssel arrébb már fáj a fejbőröm, olyan hideg van. Mindössze 10 fok van a lakásban nappal. Ez tarthatatlan” – panaszolja tovább a zuglói hölgy portálunknak. Egy gyenge, sovány idős emberek már 10 fokos hideg is elég lehet a lehűléshez, mivel hiányoznak a didergéshez szükséges izmaik. Nem beszélve a gyerekekről, akiknek túl vékony a bőre, ami szintén órák alatt megfagyhat.

Visszakapcsolják, de mikor?

Előbb két hete, majd az elmúlt napokban újra megígérte a szolgáltató, hogy sürgősségi alapon visszaállítják a gázt. Ez mégsem történt meg, advent első vasárnapja is hidegben telt. Az eltelt két hónapban pedig a gázművek szorgosan küldte a számlákat.

10 évente kötelező felülvizsgálni

A hatályos törvények szerint a vezetékek műszaki felülvizsgálatát egy társasház lakói 10 évente kötelesek elvégeztetni a szakemberekkel. Erről jegyzőkönyvet kell készíteni. A hálózaton belüli problémákat – ide értve a gázkészülék, a bekötő cső, az elzáró csap és a csatlakozó vezetékek hibáit – mihamarabb javítani kell, különben az adott lakás kizárható a gázszolgáltatásból.

Elavult, rozsdás rendszerek

A gázvezetékeket még a 60-70-es években is részben hegesztették, illetve menetes kötésekkel illesztették össze. Ezeket azonban nem látták el megfelelő rozsdásodás elleni védelemmel, míg a mai technológiával gyártott gázvezetékek teljes egészében egybefüggőek, tömörek.

Figyelje a gázszivárgás jeleit!

A szivárgás időben történő észlelését nem lehet eléggé hangsúlyozni. Figyeljen a szagokra: ha kénes, romlott tojásszerű szagot érzékel, az a legárulkodóbb jel. Nem csak az orr, a fül is segít: érdemes közel hajolni a bojlerhez, a konvektorhoz, a csövekhez fütyülő hangokat keresni. De a hirtelen elpusztuló szobanövények is utalhatnak szivárgásra.

A madarak a legérzékenyebbek

Persze árulkodhat szivárgásról az hónapról a másikra megugró gázszámla is, de a szervezetünk is biztos jelző. Ha a családból többen is folyamatos fejfájásra, légzési nehézségekre vagy éppen mellkasi fájdalmakra panaszkodnak, gyanakodni kell, ahogy ezek a tünetek az állatainkon is megfigyelhetők. A madarak például különösen érzékenyek a gázra, ezért rendkívül korán jelzik a problémát – olvasható az E.ON jótanácsai között.

Forrás: https://budapestkornyeke.hu/futes-es-meleg-viz-nelkul-vag-neki-a-decembernek-egy-zugloi-tarsashaz-ahol-mar-ket-honapja-nincs-gaz-a-lakasok-10-fokra-hultek/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük