Évek óta pereskedik egy szegedi társasház

A 2006-ban kezdődött panelfelújítási program jól jött a társasházaknak, de Szegeden az Építők utca 2-ben lakóknak most mégis amiatt fáj a fejük. Egészen pontosan a felújításkor használt állványzat miatt kerültek egyelőre végeláthatatlanak tűnő pereskedésbe.

Szegeden, az Építő utca 2. szám alatti társasház jelenlegi és korábbi lakói egy, már tizenkét éve tartó jogi adok-kapok károsultjai. Ahogy sok más épületnél, náluk is elkezdődött a ház felújítása a 2006-ban indult panelprogramban. A baj azzal kezdődött, hogy több vállalkozó is dolgozott az épületen, amit a lakók nem is biztos, hogy nyomon tudtak követni. Azt viszont eleinte biztosan nem tudták, hogy a felújításhoz szükséges állványzatot egy osztrák cégtől kölcsönözték.

Filus Jánosné, az egyik lakástulajdonos a Délmagyarországnak elmondta, hogy a Kaiser Bau GmbH akkor a társasház közös képviselőjével aláíratott egy kezesi nyilatkozatot, ami arról szólt, hogy ha a kölcsönzés díját a fővállalkozótó nem fizeti ki, akkor a háznak kell ezt megtennie. A károsultak szerint erről az akkori közös képviselőn kívül erről senki sem tudott.

Nem sokat kellett várni az osztrákoknak arra, hogy lépjenek. A fővállalkozó már az első számla után is csúszott a fizetéssel, mire az osztrákok le akarták bontani az állványzatot. Ezt úgy sikerült elkerülni, hogy a társasház kifizetett nekik 3 millió forintot, amit ráadásul nem utaltak, hanem személyesen adták át.

A galiba úgy folytatódott, hogy kiderült: a fővállalkozó egyik számlát sem fizette ki, legalábbis az osztrák cég vezetője szerint. Azt állította, hogy az első számla kifizetésére nem emlékszik, ráadásul a bizonylatok is csak nála voltak meg, tehát bármit mondhatott. A háznak ekkor már nem volt pénze, így beperelték őket.

Később kiderült, hogy a korábban kifizetett pénzeket a mellettük álló társasház állványbérleti díjára könyvelték el, azaz hiba történt.

Ennek ellenére a jogerős, Ausztriában keltezett 2008-as ítélet alapján az osztrák cég 2011-ben indította el a társasház ellen a végrehajtást. Így jelenleg 33 milliós a követelés. Az ügy most a magyar bíróságon folytatódik, egyelőre nem tudni, hogy mikor érhet véget a pereskedés.

Forrás: https://www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/evek-ota-pereskedik-egy-szegedi-tarsashaz-6904417/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük