Adományban részesültek a tűzkárt szenvedett Füredi úti társasház lakói

Öt család kapott tisztítószereket és maszkokat.

A Debreceni Karitatív Testület adományait Rózsahegyiné Juhász Éva elnök és az önkormányzat munkatársai vitték el; utóbbiak folyamatosan mérik az igényeket, milyen segítségre lenne szükség a házban. A 7., 8. és 9. emeleten adták át a csomagokat, ahol a lakók elmondták, minden segítség jól jön, hiszen kormot, kisebb törmeléket valamennyiüknek takarítaniuk kell.

– Abban a szerencsés helyzetben van a Debreceni Karitatív Testület, hogy az adventi gyűjtés időszakában nemcsak tartós élelmiszereket, de tisztító- és fertőtlenítőszereket is kapott. Azon túl, amit adományként karácsonyra átadunk, ezekből mindig tartalékolunk is, bár nem gondoltuk, hogy most ilyen hamar szükség lesz rájuk – mondta el érdeklődésünkre a DKT elnöke. – Az egyik legnagyobb segítség a tűz utáni takarítási és fertőtlenítési munkában a tisztítószer, emellett mosószert és öblítőt is hoztunk, hiszen valószínűleg mindenhol legalább a ruhákat át kell mosni.

Rózsahegyiné Juhász Éva arról is beszélt, hogy előző nap a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársával a házban voltak és felmérték, milyen segítségre van szükség, de további igényekkel is lehet a DKT-hoz fordulni.
– Felvettük a kapcsolatot a károsult családdal, mert fontos lenne mielőbb megoldani, hogy ablakkal, vagy legalább fóliával befedjük a nyílásokat, elzárva a lakást az időjárástól, hiszen ha beesik az eső, az alatta lévőket is áztatni fogja. Ma értesültünk róla, hogy a városban elindult egy kezdeményezés ennek megoldására, és jó látni, hogy többen összefognak, ha baj van, és valaki segítségre szorul – tette hozzá.

Ennek az akciónak már van eredménye: ottjártunkkor összefutottunk egy mesteremberrel, aki ablakokat hozott és elmondta, közösségi kezdeményezésre próbálják kicserélni a pórul járt lakás nyílászáróit; eddig abszolút segítőkészséget tapasztalt.

Forrás: https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/adomanyban-reszesultek-a-tuzkart-szenvedett-furedi-uti-tarsashaz-lakoi-4867642/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük