Csúnya kártérítést fizethet idén télen, akinek családi háza van

Szinte egyik pillanatról a másikra köszöntött be a tél: egy hete még kiskabátban szaladgáltunk, tegnapra pedig az ország jelentős területére hó hullt. Ilyenkor minden családi ház tulajdonosnak gondoskodnia kell a havas, jeges járdák csúszásmentesítéséről a megfelelő eszközökkel. A Pénzcentrum éresülései szerint rosszul jár az, aki nem találja a tavalyi hólapátot, ugynais várhatóan 5-10 százalékot is emelkedhetnek a síkosságmentesítők.

Egy egész éles kanyarral tegnap a fél országra hó hullt, a 0 fok körüli hőmérsékletnek köszönhetően sok helyen havazott. Leginkább a nyugati megyék érintettek, de Budapest magasabban fekvő pontjai is kifehéredtek.

Az éjszaka második felétől délnyugat felől ismét egyre többfelé alakult ki eső, az Alpokalján és a hegyekben ismét havas eső, hó esett. A hőmérséklet kora reggel -2 és +3 fok között alakult, és az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint napközben is várható csapadék, mely a magasabbn fekvő vidékeken hó formájában érkezhet.

A lakás-, és családi ház tulajdonosoknak tehát érdemes felkészülniük: a havassá és jegessé vált járdák csúszásmentesítéséről ugyanis nekik kell gondoskodniuk. Íme, a legfontosabb tudnivalók.

Az önkormányzat feladta?

A helyi közutak és közterületek fenntartása ugyan az önkormányzatok feladata, azonban a legtöbb helyen az önkormányzat előírhatja – és a legtöbb helyen elő is írja -, hogy az adott településen, vagy kerületben ingatlantulajdonnal rendelkező személyek kötelesek eltakarítani a havat az ingatlan előtti járdaszakaszról, illetve kötelesek azt csúszásmentes állapotban tartani.

A hótakarításról, és a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról tehát a legtöbb esetben a tulajdonosnak kell gondoskodnia!

Sőt, az előírás természetesen a tulajdonosok jogi felelősségét is magával vonja. Tehát abban az esetben, ha valaki az ingatlanunk előtti, veszélyessé vált járdán a „nyakát szegi”, akkor kötelesek vagyunk az „okozott” kárt megtéríteni. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos esetekben akár gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt is felelősségre vonhatnak. És ez nem vicc!

Számos olyan eset ismert ugyanis, amikor a bíróság milliós nagyságrendű kártérítési összeg megfizetésére kötelezte az ingatlan tulajdonosát a ház előtti jeges járdán elesett, nem éppen a közmondás szerinti értelemben vett „kéz- és lábtörést” szenvedett járókelő javára

– írja tavalyi blogbejegyzésében Dr. Bihary Ákos.

A közös képviselő feladata?

Egy családi ház esetében teljesen egyértelmű, hogy kinek a kötelessége a hó-, és jéghelyzetről gondoskodni, egy társasháznál azonban már sokan nincsenek tisztában ezzel. Pedig a helyzet egyszerű. Mivel a tulajdonos kötelezettsége a csúszásmentesítés, így egy társasház albetéteseit ugyanaz a felelősség terheli, mint egy családi ház tulajdonosát. Éppen ezért tévhit, hogy a közös képviselő feladata a hó eltakarítása, és a járdák biztonságossá tétele.

A társasházakról szóló törvény tartalmazza a közös képviselő működésével és a feladataival kapcsolatos rendelkezéseket. Ezek elsősorban – a teljesség igénye nélkül – a társasház képviseletére, illetve a közös költséggel kapcsolatos ügymenetre terjednek ki, és nincs benne előírva a hó eltakarítása és a csúszásmentesítés.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy társasház lakóközösségének nincs joga megállapodni arról, hogy a téli munkálatokat a közös képviselő, vagy egy alvállalkozó végezze el helyettük. Érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy a szerződött féllel a törvényi előírásoknak teljes mértékben megfelelő alvállalkozói szerződés köttessen. Ennek hiányában ugyanis szintén előtérbe kerül a felelősség áthárítása, és végül az okozott kárt a lakókkal téríthetik meg.

Sózás? Tilos!

Ha esetleg nem tudnád, a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) kormányrendelet egyik bekezdése írja elő, hogy

Belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.

Márpedig a só (nátrium-klorid, kálium-klorid, stb.) ilyen. Ez alapján tehát simán kiszabhatnának bírságot is. Az érintett ingatlanok tulajdonosainak ugyanakkor jó hír, hogy jelenleg – jogszabályi rendelkezés hiányában – bírság nélkül megússzhatják a dolgot. Korábban ez nem így volt: a 2012-ben hatályon kívül helyezett, az „egyes szabálysértésekről szóló kormány rendelet” szerint ugyanis még 50 ezer forintos bírságot varrhattak a mulasztó nyakába.

Nem adhat okot ugyanakkor a környezet szennyezésére, hogy a hatályos szabálysértési törvény már nem állapít meg semmilyen büntetést!

A só ugyanis tönkreteszi a cipőt, károsítja az autók gumiját, alvázát, a kerékpárgumit, idővel „felzabálja” az aszfaltot, a betont, és nem tesz jót a kutyák-macskák mancsának sem. A ház körüli csúszásmentesítésre a sózásnál sokkal jobb megoldást jelentenek az alternatív csúszásmentesítő anyagok és egyéb megoldások. A célnak megfelel a homok, a sóder, a természetesen lebomló faforgács vagy fahamu, a nádfonat és a több nemzeti parkban is sikeresen alkalmazott gránitkő-zúzalék.

Hová fussak?

Szerencsére az áruházak is felkészültek a hideg, havas időre, ha nincs meg a tavalyi hólapát, vagy kifogytál a csúszásmentesítő keverékből. De érdemes még időben bevásárolni, ugyanis a Pénzcentrum iparági értesülései szerint a szükséges eszözök várhatóan 5-10 százalékot emelkednek még az igazi zimankó beállta előtt.

A Bauhausban most 899 forintért vásárolhatunk lapátot, és a Praktiker üzleteiben is nagyjából ennyiért kapjuk meg a legolcsóbbat. Ám ha igazán jó minőségű, tartós terméket szeretnénk, kicsit mélyebben kell a pénztárcákba nyúlni, 3000-5000 forintot is fizetheünk értük. A környezetkímálő síkosságmentesítőből az 5 kg-os kiszerelés 1099 forintba kerül.

 

 

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/otthon/csunya-karteritest-fizethet-iden-telen-akinek-csaladi-haza-van.1072175.html?fbclid=IwAR1wFohNEGkGMtaLHgsiAZNY4tB_I7RSyGCmJyencOMOTh2GdUy_9BswHrE

Fókuszban a társasházak tűzvédelme

Idén is meghirdeti a katasztrófavédelem a Társasházak napja elnevezésű konzultációsorozatot. A november 6-án kezdődő háromnapos rendezvénysorozat célja, hogy a társasházak, lakóközösségek széleskörű tájékoztatást kapjanak a követendő tűzmegelőzési szabályokról, ezzel is növelve a lakóépületek biztonságát.

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat, a kontrollok alkalmával nem a bírságolás, hanem a biztonság megteremtése a cél.

A háromszintesnél magasabb és tíznél több lakásos épületek esetében például írásba kell foglalni az épületek használatával kapcsolatos tűzmegelőzési szabályokat, biztosítani kell az épület tűzoltógépjárművekkel történő megközelítését lehetővé tévő tűzoltási felvonulási területet, amelyet állandóan szabadon kell tartani annak érdekében, hogy a mentést célzó tűzoltói beavatkozás zavartalan legyen.

A tűzvédelmi házirend készítésével kapcsolatos tudnivalókról, a biztonsági rács létesítéséről, a tárolási szabályokról, a felvonulási terület biztosításáról, valamint a homlokzati szigetelés kialakításáról, továbbá a nyílt láng használatáról is lehetőség lesz konzultálni ezekben a napokban minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára.

A katasztrófavédelem szakemberei három napon keresztül, november 6. és 8. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

Mivel a társasházak megfelelő tűzvédelme a lakók közös érdeke, és egyúttal a társasház kezelőjének felelőssége is, ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt napunk valamelyikén és tegye fel kérdését!

 

Forrás: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fokuszban-a-tarsashazak-tuzvedelme-1585709/?fbclid=IwAR0k1zDuj2GqnOh8wPUPLrzETvPS-swb5gzzsvBuMfwfVG7BP95qgd9OOho

Érdekel, hogyan és mit lehet tárolni a társasház folyosóján? Most kérdezheted erről a tűzoltókat!

Idén is meghirdeti a katasztrófavédelem a Társasházak napja konzultációt. A rendezvény célja, hogy a társasházak, lakóközösségek tájékoztatást kapjanak a tűzmegelőzési szabályokról.

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Ezeknek az ellenőrzéseknek nem a bírságolás, hanem a biztonság megteremtése a célja. A háromszintesnél magasabb és tíznél több lakásos épületek esetében például írásba kell foglalni az épületek használatával kapcsolatos tűzmegelőzési szabályokat, biztosítani kell az épület tűzoltási felvonulási területét, amelyet állandóan szabadon kell tartani.

A tűzvédelmi házirend készítésével kapcsolatos tudnivalókról, a biztonsági rács felállításáról, a lépcsőházi tárolási szabályokról, a felvonulási terület biztosításáról, valamint a homlokzati szigetelés kialakításáról, továbbá a nyílt láng használatáról is lehet kérdezni a tűzoltókat szerdán és csütörtökön.

A katasztrófavédelem szakemberei november 8-ig minden nap 10 és 16 óra között várják az érdeklődő lakókat. A kőbányaiakat a Dologház utca 3. szám alatti Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségen várják. 

Ha kérdésetek van, menjetek el és kérdezzétek a tűzoltókat!

 

 

Forrás: https://10.kerulet.ittlakunk.hu/hivatalok/181106/erdekel-hogyan-es-mit-lehet-tarolni-tarsashaz-folyosojan-most-kerdezheted-errol?fbclid=IwAR2qlukZrwF3lo-Hr-i6FFSyV0yqIRxLW9caVoTwkSNEbn2RCDpkfGx2NGw

Két első helyet hozott el Csongrád megye Az év homlokzata versenyen – Megosztó lett a győztes szegedi társasház

Csongrád megye – Öt kategóriából két első helyet is nyert Csongrád megye Az év homlokzata 2018 pályázaton. A középületekből a zsűri Ópusztaszer gyógynövényházát, a társasházak közül a Bertalan híd szegedi lábánál található modern épületet hozta ki győztesnek. Az utóbbi nagyon megosztja olvasóinkat.

Kilencedszer írta ki építészek és kivitelezők számára az alapító és fő támogató Baumit Az év homlokzata pályázatot.

Nemrégiben volt a díjátadó, ahol öt kategóriában – családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás és műemlék – hirdettek eredményt. A pályázatra 286 nevezés érkezett: családi ház kategóriában 77, társasházban 65, középületben 32, energetikai felújításban 77, műemlék kategóriában 35. A kategória nyerteseit 1-1 millió forinttal jutalmazták.

– Az év homlokzata abban különbözik a többi építészeti pályázattól, hogy díjazza a kiemelkedő minőséget a tervező és a kivitelező munkájában is – mondta Illy Gábor, a Baumit ügyvezetője, hozzátéve, ezzel igazságos és szükséges egyensúlyba kerül a művészi-mérnöki teljesítmény a technológiai és a kézműves tudással.

Szeged Az év homlokzata Árbóc utca
képen:
Fotó: Török János

A társasház kategóriában a zsűri a Plusz Építő Kft. szegedi, Árboc utcai lakó- és üzletházat választotta ki Az év homlokzata pályázat győztesének. A Török Csongor tervezte 20 lakásos épületet a Felső Tisza-parton, a Bertalan híd lábánál, foghíj saroktelken húzták fel.

A városközponthoz közeli és tiszai panorámás telekre épültek az otthonok, a 38–105 négyzetméteres lakások teraszairól jól látszik a Tisza, a legfelső emelet penthouse lakásaiból pazar a kilátás. A látvány mellett fontos volt az épület energiatakarékos kialakítása is.

– A kiváló terv jó kivitelezőre talált, értették egymást, a feladatot, félszavakból, mint a testvérek – fogalmazott az egyik zsűritag, és nem tévedett: az építész Török Csongor és a kivitelező cég ügyvezetője, Török Attila testvérek. Olvasóinkat erősen megosztotta a díjazott társasház, keretes írásunk kommentjeivel a tervezőt is szembesítettük.

– Az építészet már csak ilyen, valakinek tetszik a mű, valakinek nem, én inkább a szakmai zsűri és az építészkollégák véleményeit és intelmeit fogadom el és meg

– reagált Török Csongor.

A középület kategóriában az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark gyógynövényháza lett a győztes, ezzel a homlokzati vakolatrendszer kivitelezője, a Bezso Bau Kft. pályázott. A terveket a szegedi Tér és Forma Építész Iroda készítette Sipos György és Zákányi Ildikó közreműködésével – a generálkivitelező a HungaroSun Kft. volt.

A műemléki védettséget élvező Szer Monostor romjain épült fel a 230 négyzetméteres gyógynövényház.

Az építész a táj jellegére utaló tapasztott, „rücskös” vakolt felületet tervezett a hófehér homlokzatra, amelyet mogyoróvesszőből font, fakeretes betétek tagolnak.

Utóbbiak különlegessége, hogy a beltérben üvegfelület van mögöttük, így sejtelmesen áttetsző fény önti el a belső teret. A zsűri értékelte, hogy az emlékpark fejlesztési elképzeléséhez igazodva valósult meg a környezetbe simuló épület.

Az év homlokzata 2018 pályázat zsűrije 15 épületet jelölt különdíjra, ebből az egyiket, az energetikai fejújítás kategóriában a szegedi Építő utcai óvoda nyerte. Itt kivitelezőként a Bodrogi Bau Kft., építészként a 3D Kreátor dolgozott.

Vélemények a Tisza-parti épületről

Az eredményhirdetésről szóló rövid hírünkre meglepően sok komment érkezett. „A gyerek az oviban különbet rajzol! Szörnyű, hogy mivé lett az építészet, a második világháborútól kezdve nem sokat ér az egész.” „Ritka csúnya ház, az egész környék képét tönkreteszi, tipikusan olyan, amit néhány évtized múlva bontani fognak.” „Messziről mint egy könyvtár vagy egy hajó, de nincs orr-része!” „Nem rossz, valóban egy hajóra emlékeztet, nekem is tetszik. Csatahajónak nevezem, mert úgy is néz ki, mint egy hadihajó parancsnoki felépítménye.” „Bátor, de azért jó!” „Mint egy régi pártház vagy bunker – hol az ablak, mikor süt be a nap?” „Fut a szekér, és így kap is Szeged egy sor, az épített környezettől idegen épületet, persze nézni kell a későbbi gazdaságos üzemeltetés, fenntartás szempontjait is.

 

 

Forrás: http://m.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_elso_helyet_hozott_el_csongrad_megye_az_ev_homlokzata_versenyen_-_megoszto_lett_a_gyoztes_szegedi_tarsashaz/2580061/?fbclid=IwAR2kwL6EhIcspw-DmhBrIr5BZSzuPTsbmb82BGsYKT4qw34T-50zF0oKhhc