A dunakeszi társasház rejtélye – Poltot, Orbánt kérdezte Vadai Ágnes

A legfőbb ügyész ezt feljelentésként értékelte, a kormányfő passzolta a válaszadás jogát, majd egy gyurcsányozós kioktatás érkezett.

Vadai Ágnes A dunakeszi társasház rejtélye címmel írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott Orbán Viktornak és Polt Péternek a DK előválasztáson induló dunakeszi jelöltje kérésére.

A „rejtélyt” ismertetve az ellenzéki képviselő felidézte, hogy Dunakeszi polgármestere 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott Dióssi Csaba, aki a 2010-es évek elejétől saját telkén, saját cégével tízlakásos társasházat építtetett, majd a lakásokat – a cégből kiszállva és a CSOK-ot fölvéve – édesapjával közösen olcsón megvette, úgy, hogy a cégnek az alacsony vételár ellenére is alig 8 milliós vesztesége keletkezett.

A szövevényes ügyről korábban a Magyar Narancs írt, többször is.

Vadai Ágnes arról kérdezte a legfőbb ügyészt:

  • Fölmerülhet-e mindezek nyomán bűncselekmény gyanúja?
  • Kíván-e vizsgálatot indítani az ügyben?

Polt Péter a kérdést feljelentésként értékelte, azt a nyomozó hatósághoz továbbította.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Főigazgatósága a feljelentés kiegészítését rendelte el.

Az elbírálásról a hatóság tájékoztatja majd Vadai Ágnest, aki a miniszterelnökhöz szóló kérdésében külön kitért arra, hogy a Ptk. a polgári jogügyleteknél nagy hangsúlyt fektet a jó erkölcs szabályaira. Ezért arra várt választ a miniszterelnöktől:

  • Dióssi Csaba törvényes időközönként benyújtott vagyonnyilatkozata szerint lehetett-e fedezete a lakások megvásárlására?
  • A föltűnően alacsony vételár nem veti-e föl azt a gyanút, hogy annak célja a vagyonnyilatkozat hiányos voltának leplezése?
  • Összeegyeztethető-e a vázolt ügylet a jó erkölcs szabályaival?

Orbán Viktor nem válaszolt. Varga Judit sem. Az igazságügyi miniszter államtitkárát, Völner Pált bízta meg ezzel, aki azonban szintén nem reagált a dunakeszi rejtélyre.

Annyit javasolt Vadai Ágnesnek, hogy

mielőtt a »jó erkölcs« szabályairól intéz kérdést Miniszterelnök úrhoz, hasonló intenzitással vesse bele magát Gyurcsány Ferenc és az Altus Rt. ingatlanügyeinek rejtelmeibe.

Mivel korábban a Legfőbb Ügyészség jó erkölcs megsértése miatt nyújtott be keresetet az Altus Rt. ellen, azt tanácsolta a DK-képviselőjének, ha a jó erkölcs mércéjét akarja tanulmányozni, úgy jelenlegi frakcióvezetőjének múltját dolgozza fel először.

Forrás: https://24.hu/belfold/2021/06/30/dunakeszi-rejtely-jo-erkolcs-orban-polt-vadai/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük