Gondozatlan kiskerteket látni a társasházak között

Vannak társasházak szerte a megyében, amelyek előtt igazi kis oázis található színes virágokkal, illatos bokrokkal, máshol azonban elhanyagolt a terület. Olvasóink is megjegyezték ezt, így utánajártunk, kinek a feladata rendben tartani a kiskerteket.

Kiskerteket alakítottak ki a megye több városában is a társasházak előtt, amelyek nagy részét szépen rendben tartják, vannak azonban elhanyagolt területek is. Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet egyik olvasónk is, aki nemrég a DN SMS rovatában azt írta, hogy Pécsett, Kertvárosban és Uránvárosban, a társasházak mellett nagyon sok helyen látott gondozatlan kiskerteket. Ahogy fogalmazott, most rengeteg szabadidejük van az embereknek, és ezt éppen arra is lehetne fordítani, hogy szépítgessék a környezetüket.

Ezeknek a kerteknek a rendben tartása azonban nem feltétlenül a lakók dolga, nem mindegy ugyanis, hogy az önkormányzat vagy a társasház tulajdona. Pontos nyilvántartások vannak arról, hogy az épület előtti kert kihez tartozik, hiszen ez nem egységes mindenhol, erről Moró Csilla, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének (LAKTÁSZ) titkára tájékoztatott. Nem lehet azt mondani, hogy minden esetben a társasházak körüli egy méteres terület tartozik hozzájuk, a többi pedig az önkormányzat tulajdona. Van példa erre is, máshol viszont egy méternél sokkal nagyobb részről köteles gondoskodni a társasház. Amennyiben tehát tisztázódott, hogy a kiskert pontosan kihez is tartozik, meg lehet szervezni azt, hogyan tartsák rendben. Társasházi tulajdon esetén természetesen az ott lakóknak kell megállapodni, hogyan gondozzák a zöldterületet: kiadják a feladatot egy szakembernek, vagy maguk vállalják be.

– A tulajdonosok megbízhatnak egy kertészt, aki folyamatosan rendben tartja a kertet, aki ezért fizetséget kap

– részletezte a LAKTÁSZ titkára. – Ehhez előbb árajánlatokat kell bekérni, amelyek alapján a lakók közgyűlési határozattal eldöntik, élnek-e a lehetőséggel. Megállapodhatnak azonban abban is, hogy valamelyik lakó a szabadidejében elvállalja a kiskert gondozását.

A tapasztalatok szerint valóban több helyen gondot jelent, hogy sokáig az egyik idős lakó ápolta a ház előtti területet, de egy idő után az egészségi állapota miatt nem tudta a munkát folytatni. A kert további sorsáról ebben az esetben a lakóknak kell dönteni.

Megállapodást köthetnek a városüzemeltetési céggel is

Pécsen az önkormányzati tulajdonú zöldterületek gondozása a városüzemeltetési cég feladata, a lakók velük is megállapodást köthetnek.
– Jellemzően szinte minden kertvárosi és uránvárosi társasház közvetlen környezetében lévő kiskertet a lakók alakítják ki maguknak és gondozzák, ehhez a társaságtól kell engedélyt kérni – közölte a Biokom. – Ez elől az igény elől nem zárkózunk el, amennyiben az adott kertet gondozó közösség valamiben segítséget kér, annak igyekszünk eleget tenni. A felhagyott kiskertek esetén, ha azokat nem kívánják tovább rendben tartani a lakók, a Biokom felszámolja a kiskertet, egy-egy kisebb gondozási igényű cserjét, évelőt meghagyva befüvesíti, és a rendszeres kaszálás során gondozza.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/gondozatlan-kiskerteket-latni-a-tarsashazak-kozott-2500542/

Itt az idei társasház-pályázat

Megjelent a pályázati felhívás a a XI. kerületi lakóházak felújításának pénzügyi támogatására.

A legfontosabb: a pályázatok benyújtásának határideje: 2020. július 30.

Az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyújt pályázati úton a XI. kerületi lakóépületek felújításának vagy korszerűsítésének elősegítése céljából. A programra rendelkezésre álló összeg 105 millió forint.

Támogatható tevékenységek köre: A pályázat keretén belül a legalább 4 lakást tartalmazó lakóépületekben lévő alábbiakban felsorolt felújítási munkálatokra – amely lehet teljes vagy részleges – igényelhető támogatás:

  • gázvezeték felújítás
  • kémény felújítás
  • tető felújítás
  • gépészeti felújítás (kivéve liftek felújítása, iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos szellőzőrendszer korszerűsítése, felújítása, valamint a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése)
  • elektromos fővezeték felújítás (kivéve iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos épületvillamos-rendszerek korszerűsítése, felújítása)
  • homlokzatok felújítása (nyílászárók cseréjére, felújítására nem igényelhető támogatás, bejárati lépcső akadálymentesítése támogatott)
  • liftek felújítására csak az életveszélyes felújítási munkák elvégzésére határozat alapján kötelezett lakóépületek igényelhetnek támogatást.

Vissza nem térítendő támogatás mértéke: Az igényelhető önkormányzati támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bruttó bekerülési költség maximum 40 %-a, de pályázatonként lakásszámtól függően legfeljebb a részletes pályázati kiírás szerinti összeg vehető figyelembe.

A pályázatok benyújtásának módja: A pályázat elsősorban postai úton nyújtható be a Lakásgazdálkodási Osztály részére címzett borítékban (1113 Budapest XI. kerület Zsombolyai út 4.)

A személyes úton érkező pályázat átvételére a Lakásgazdálkodási Osztály munkatársaival történt előzetes időpont egyeztetés után, a 1113 Budapest XI. kerület Zsombolyai út 4. szám alatti épület földszintjén elhelyezkedő ügyfélfogadási helyiségben van lehetőség.

A pályázóknak lehetőségük van előzetes konzultációra telefonon, illetve tervezet megküldésére emailen.

Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei: A részletes pályázati kiírás és mellékletei innen tölthetők le

A járványhelyzet időszakában a közgyűlések megtarthatósága korlátozott, ezért más módon tud a lakóközösség határozatokat hozni. Ezt szabályozza a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet társasházakra vonatkozó része.

Forrás: https://11.kerulet.ittlakunk.hu/helyi-politika/200522/itt-az-idei-tarsashaz-palyazat

Íme egy elit társasház, ahol egy fikarcnyit sem nőttek az árak 7 év alatt

Hét évvel ezelőtt megjelentettünk egy cikket „Eladó a legdrágább magyar lakás! – Készíthetjük a milliárdokat címmel„, ami az akkori legdrágább budapesti lakást mutatta be. A négyzetéterára ekkor a piaci átlag tízszerese volt. Valójában nem is egy, hanem egyszerre négy lakásról volt szó, így a durva négyzetméterár mellett a vevőnek egyértelműen milliárdosnak kellett lennie, hogy ki tudjon fizetni 2,04 milliárd forintot négy darab egybenyitott budapesti lakásért. A fővárosi átlagárak azóta megháromszorozódtak, a több milliárdért kínált Várban lévő elit társasházban viszont egy forintot sem változtak az árak. Sőt, most olcsóbban vehetünk itt lakást mint 7 évvel ezelőtt.

A belső budai lakáspiacra általánosságban igaz, hogy nem mozognak olyan nagy mértékben se le-, se felfelé az árak, mint a főváros más részein. Amikor pörög a lakáspiac és mennek fel az árak, akkor Belső-Buda lakásárai a magasabb bázis miatt mérsékeltebben nőnek, míg amikor válság van és csökkennek az árak, lefelé is enyhébb a változás. Még inkább igaz ez a nagyon szűk kínálatú Budai Várnegyedre. Mindezek ellenére nem gondolnánk, hogy ugyanolyan áron lehetett lakáshoz jutni ugyanabban az épületben 2013-ban, amikor a magyar lakáspiac a gödör legmélyén volt, illetve most, amikor éppen elhagytuk a csúcsot. 

Pedig mégis ez történik. Az I. kerület Országház utcájában a 2000-es évek közepén épült Anjou Residence mindig is kuriózumnak számított és már az értékesítés első pillanatában 30 százalékkal magasabb volt az ára (1 millió forint/m2) a többi új lakás áránál a környéken (700-800 ezer forint/m2). Emiatt az értékesítés olyan lassan haladt, hogy a 2013-as mélypontra még mindig maradtak, akkor már csak újszerű szabad lakások a projektben. Ekkor a fejlesztő a projekt legnagyobb lakásai közül négyet egybenyitva meghirdetett:

A 600 NÉGYZETMÉTERNYI LUXUS ÁRA 2,04 MILLIÁRD FORINT VOLT.

A 3,4 millió forintos négyzetméterár 2013-ban szinte elképzelhetetlennek tűnt, de még a projekt egymilliós négyzetméterárához képest is abszurd volt. Nem is beszélve arról, hogy abban az időben a Budai Várban 350 ezer forint körül cseréltek gazdát a használt lakások, vagyis a helyi átlag mintegy 10-szeresébe került az újszerű Anjou Residence duplex gigalakása. 

De nemcsak a 7 évvel ezelőtti ár volt meghökkentő, hanem a mostani is. Eladásra kínálnak ugyanis egy 78 négyzetméteres kétszobás lakást éppen ebben a lakóházban potom 249 millió forintért, vagyis 3,2 millió forintos négyzetméteráron. Vagyis lényegében most olcsóbb a házban lakást venni, mint a mélypont kellős közepén. 

Összehasonlításképp: a fővárosi használt lakások átlagárai 7 év alatt 200-250 ezerről háromszorosára 600-650 ezerre nőttek. A Budai Vár lakásárai 350 ezerről a statisztikák szerint 2019 végén két és félszeresére, 800-850 ezerre nőttek, bár a kínálati árakat nézve inkább megtriplázódtak, 1 millió alatt ugyanis aligha találunk itt eladó lakást, maximum bérleti jogot. Az Anjou Residence árait azonban elkerülte a triplázódás, ami valahol érthető is, 10 milliós négyzetméteráron már New York-i penthouse-t is lehet venni. Hozzá kell tenni, hogy a képet árnyalja, hogy a 7 évvel ezelőtt meghirdetett gigalakás a tájolást tekintve is kiváló adottságokkal bírt, panorámás volt és még belső „kert”, kiülős rész is tartozott hozzá. A mostani hirdetésben szereplő lakásnak a képek alapján erkélye sincs, és az ablakok is a szűk utca szemközti házának a tetejére néznek. Vélelmezhetjük, hogy a gigalakás mostani ára ennél azért magasabb lenne. 

Néhány infó és fotó az Anjou egykori gigalakásáról

Mielőtt rátérnénk az aktuális hirdetésre íme pár infó és fotó a 2005-ben épülő Anjou Residence-ről és a meghirdetett 600 négyzetméteres gigalakásáról: 

Az Országház utca két oldalán elhelyezkedő épületekben 40 m2-es lakásoktól egészen 240 m2-es duplex apartmanokat alakítottak ki, több mint 50 lakást fejelsztettek, amiket 1 millió forintért árultak a kezdetekről. A lakáshoz belső kert tartozik, valamint a szerencsésebbek ablakai nem az utcára, hanem a Dunára, a Rózsadombra és a Hármashatár-hegyre néznek. A 2013-ban 2,04 milliárd forintért meghirdetett eredetileg 4 lakás egybenyitásával egy 600 négyzetméteres kétszintes otthont vehett valaki magának: ez 5 hálószobát, 9 fürdőszobát, egy külön vendéglakást, 2 teljesen felszerelt konyhát és magas luxus felszereltséget, úgymint borhűtőket, külön irodát, bár és biliárd asztalt, infraszaunát, valamint 6 darab földalatti parkolóhelyet takart.

A most eladásra kínált lakás ennél jóval szerényebb alapterületű, 78 négyzetméteres kétszobás felújított, 4. emeleti lakásról van szó, amihez tartozik a Lovas úti mélygarázsban egy gépkocsibeálló, illetve egy saját bortároló a házban. Az ár, mint ahogy már írtuk, 249 millió forint.

Forrás: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20200517/ime-egy-elit-tarsashaz-ahol-egy-fikarcnyit-sem-nottek-az-arak-7-ev-alatt-431928

Előtetőre esett egy ember Veszprémben

A tűzoltók lehozták és átadták a mentőknek az illetőt.

Bajba jutott emberen segítettek a helyi hivatásos tűzoltók Veszprémben, a Halle utcában. Egy személy a második emeletről egy társasház előtetőjére esett. Az egység lehozta és átadta a mentőknek az illetőt.

Forrás: https://www.veol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/elotetore-esett-egy-ember-veszpremben-3750753/

Teljes öt garnitúra felnit vittek el egy újbudai mélygarázsból

A XI. kerületi nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy társasház mélygarázsából felniket loptak, majd eladták egy ismerősüknek. A rendőrök az orgazdát is elfogták.

Két férfi kevesebb mint egy hét alatt – április 7. és április 13. között – egy újbudai társasház mélygarázsából és tárolóiból öt készlet, azaz 20 felnit lopott el a rajtuk lévő gumiabroncsokkal együtt. 

A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, és április 27-én újpesti lakásában elfogták a 33 éves F. Mihályt, majd másnap Oroszlányban társát, a 32 éves tárnoki K. Istvánt.

Április 28-án este azonosították és elfogták az elkövetők harmadik társát is, aki megvette a lopott felniket, abroncsokat. A nyomozók a 43 éves Cs. Lászlót XIII. kerületi lakásán fogták el, de a férfi addigra már eladta az összes felnit az abroncsokkal.

Végül a nyomozók egy XXII. kerületi háznál hiánytalanul megtalálták az ellopott felniket és gumiabroncsokat, amelyeket a sértettek visszakapnak, így a közel másfél millió forintos káruk teljes mértékben megtérül, írja a police.hu.

Forrás: https://11.kerulet.ittlakunk.hu/bunesetek/200430/teljes-ot-garnitura-felnit-vittek-el-egy-ujbudai-melygarazsbol

Egy mátészalkai társasház közös tárolójából lopott

A rendőrök még a bejelentés napján elfogták a feltételezett elkövetőt.

Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást T. R. 21 éves tiborszállási lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2020. április 27-én Mátészalkán egy társasház közös tároló helyiségéből tulajdonított el konyhai felszerelési eszközöket. A rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként még aznap a lakóhelyén elfogták a feltételezett elkövetőt. A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították, aki a kihallgatása alatt beismerte a bűncselekmény elkövetését. – Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –

Forrás: https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/egy-mateszalkai-tarsashaz-kozos-tarolojabol-lopott-3862266/

Feltörte egy társasház több tárolóját egy férfi Győrben

Egy Ady Endre utcai társasház tárolóiból lopott energiaitalokat, tejet, szerszámokat.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint szombatra virradóra Győrben, egy Ady Endre utcai társasház több tárolójának ajtaját is felfeszítette valaki, majd energiaitalokat, tejet, szerszámokat lopott el onnan – írja a police.hu vasárnap.

A ház lakói a közelben felfigyeltek egy férfire, aki kerékpárján a pincehelyiségekből származó tárgyakat szállított. A helyszínre érkező járőrök a biciklist elfogták és a Győri Rendőrkapitányágra előállították.

A nyomozók a 40 éves győri férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/feltorte-egy-tarsashaz-tobb-tarolojat-egy-ferfi-gyorben-7567737/

Méhraj lepte el egy egri társasház udvarát

Rövid karantén után kaptárban folytathatják áldásos tevékenységüket.

A látvány nem mindennapi, a probléma megoldódott.

Méhraj telepedett le Egerben a Deák Ferenc utcában egy társasház udvarán. A szakemberek épségben befogták a méheket, amelyek karantén után mézet fognak termelni

– írta Facebook oldalán az Agria TV.

Forrás: https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2020/05/05/mehek-eger-mehraj-tarsashaz/

A takarításon nem lehet lazítani – hogyan befolyásolta a járvány a fehérvári társasházak életét?

Napi szinten fertőtlenített lépcsőházak és rendhagyó lifthasználat – utána jártunk, hogy a fehérvári társasházak életét hogyan befolyásolta a koronavírus-járvány.

Hipós vízzel átmosva

Schmöltz Miklós számos társasház közös képviselője elmondta, hogy a járvány kitörése óta mindenhol legalább kétnaponta hipós vízzel takarítják a lépcsőházak fogadószintjeit, és ha van, akkor a liftet, valamint a nyomógombokat is.

„A tízemeleteseknek- mivel ott jóval nagyobb az emberforgalom – alapesetben is naponta legalább egyszer felmossák, felsöprik a padlóját, ott most napi szinten fertőtlenítenek is. E mellé jön kétnaponta a plusz fertőtlenítés” – mondta el Schmöltz Miklós.

Nem kötelező a lépcsőházakban a maszk

A közös képviselő kiemelte, a napi takarítás önmagában nem elégséges. A jelenlegi álláspont szerint a vírus órákig életben marad a különböző felületeken, például a kilincseken.

„Igazából az lenne a hatékony megoldás, ha minden ember, aki belép a lépcsőházba, maga után fertőtlenítené például azokat a nyomógombokat, amiket megnyom. De még ez sem jelentene száz százalékos védelmet, hiszen a lépcsőházakban a mai napig nem kötelező a maszkhasználat.”

Lifthasználat járvány idején

Schmöltz Miklós hozzátette, a rendszeres takarításon kívül arra kérték a lakókat, hogy aki megteheti, ne használja a liftet. Ha valaki ezt nem tudja megoldani, akkor vegyen fel maszkot, lehetőleg ne dőljön neki a falnak, és ne kézzel, hanem tárggyal, például kulccsal, könyökkel nyomja meg a gombot.

„Ahol át lehetett programozni a lifteket nem gyűjtősre, ott megtettük. Ez azt jelenti, hogy csak oda megy a lift, ahova hívják, a közbülső szinteken nem áll meg.”

A koronavírus-járványnak a társasházak szempontjából volt még egy érdekes hozadéka. Április 10-én jött ki egy kormányrendelet, amelynek értelmében a társasházi közgyűléseket a veszélyhelyzet után kilencven napon belül kell megtartani. Nem lehet közös képviselőt leváltani és újat kinevezni.

De mi történik akkor, ha a közös képviselő úgy megbetegszik, hogy elérhetetlenné válik?!

A rendelet értelmében a számvizsgáló bizottság elnöke veszi át a feladatait. Ha kiesik, akkor jönnek a tagok, utánuk pedig bármelyik lakó. Schmöltz felvetette: ez utóbbi esetben ki dönti el, hogy képviselje a társasház ügyeit, ha közgyűlést a veszélyhelyzet miatt nem lehet tartani?!

Hosszú távon szükség lesz pandémiás tervre?

A közös képviselő elképzelhetőnek tartja, hogy a következő társasházi közgyűléseken (akár pandémiás szakértő bevonásával) pandémiás tervet is kidolgoznak a lakóközösségek, amelyben meghatározzák többek között a takarítás rendjét; a közös képviselő járvány alatti pótlását és a különböző jogosultsági szinteket.

„Érdekes felvetés lehet, az egyes bejáratok lezárása is. Minél több helyen lehet bemenni egy lépcsőházba, annál kevésbé hatékony a takarítás. Ha csak egy helyen, akkor ugyanannyi pénzből sokkal többször lehet fertőtleníteni a fogadószintet.”– fejtette ki Schmöltz, aki szerint a közös képviselőnek veszélyhelyzetben vannak bizonyos jogai, de az ilyen jellegű kérdéseket szerinte a közgyűléseken kellene tisztázni.

A közös képviselő hozzátette, a május 4-i vidéki lazítás után is ugyanúgy fertőtlenítenek, mint eddig, mert egyre nagyobb lesz a lépcsőházakban a mozgás.

Lakók is fertőtlenítenek

Kucserák Ferencné, Gertrúd két lépcsőház közös képviselője a Manczon, aki a napi szintű fertőtlenítést már februárban elkezdte, miután a felette lévő lakásban a gyerekeknek több napig nagyon magas lázzal küzdöttek.

„Február 20-a óta minden reggel fél hatkor maszkban a saját vizemmel, fertőtlenítőszereimmel kitakarítom a lépcsőházat. A liftet kívül-belül, a kaputelefonokat, a postaládákat és a kilincseket is töményen lemosom” – emelte ki Gertrúd.

A társasházba alapesetben hétfőn, szerdán és pénteken jön a takarító. A vírus miatt viszont nem mindig ért oda, ezért „szállt be” a közös képviselő is a fertőtlenítésbe. Sőt! A lakókat is arra kérte, amikor a lakásban takarítanak, akkor a legalább az ajtójuk előtti részt is mossák fel.

Futárok kesztyű nélkül és hajléktalanok

A közös képviselő szerint a fertőzés szempontjából problémát jelentenek a kesztyűt, maszkot nem viselő futárok és a besurranó hajléktalanok.

„Két hete vasárnap újra kellett fertőtlenítenem az egyik lépcsőházat, mert bejött egy hajléktalan, aki állítólag valamilyen fertőző betegséggel küzd. Felment a kilencedikre, elszívott két doboz cigarettát, ráfeküdt egy lábtörlőre, majd végiglötykölte egy flakon tablettás borral a lépcsőt. Végül a rendőröknek kellett elvinniük.” Kucserák Ferencné hozzátette, hiába indult meg vidéken az élet, továbbra is ugyanúgy felkel reggel és fertőtleníti a lépcsőházat, mert számára a lakók biztonsága a legfontosabb.

Forrás: https://fmc.hu/2020/05/06/a-takaritason-nem-lehet-lazitani-hogyan-befolyasolta-a-jarvany-a-fehervari-tarsashazak-eletet/

ZÖLDÜLŐ SZEDRESKERT – VIRÁGBA BORULTAK A TÁRSASHÁZI KISKERTEK

Szedreskerten a kényszerű otthonlét ideje alatt sem teltek tétlenül a napok, a társasházakban élő lakók a házak előtti kertek ápolásával töltötték szabadidejüket. Virágokat ültettek, metszettek, kapáltak, locsoltak, hogy szebbé tegyék környezetüket.

Molnár Gézáné 1999-ben költözött Szedreskertre és egy szomszédjától „örökölte meg” a társasház kiskertjének gondozását. Gömbtujákat, futórózsákat és bokorrózsákat ültetett. Most a egynyári virágokat várja, amiket május 14-től lehet átvenni a Virágos Székesfehérvár program keretén belül. Elmondta, hogy a kijárási korlátozásokat szigorúan betartotta, a gyerekei segítettek a vásárlásban is, így még több ideje maradt arra, hogy széppé varázsolja a társasház kiskertjét.

Szűcs Imréné, aki 1968 óta lakik Szedreskerten, kertészkedés közben emlékezett vissza a régi időkre, amikor még a házmesterek feladata volt a kiskertek gondozása. A házmestereket az idő múltával felváltották a közös képviselők, akik már nem gondozták tovább a kerteket, így a tásasházból önkéntes alapon egy-egy lakó vállalta át a feladatot. Szűcs Imréné Marika néni a rózsákat szereti a legjobban, ezen kívül „napvirágokat” ültet, amik télen sem fagynak meg. De van a kiskertben körömvirág is, ami az egyik legsokoldalúbb gyógynövény: virágának forrázata megkönnyíti az emésztést, gyomorfekélyre, májgyulladásra, vértisztításra is kiváló.

„Nagy öröm számomra, hogy sokan ebben a helyzetben is megtalálják azokat a tevékenységeket, amivel hasznosan tölthetik az időt és hozzájárulhatnak lakóközösségünk, környezetünk szépítéséhez. Ha mindenki ilyen gyönyörűségeket alkotna, mint ezek a szedreskerti virágoskertek, akkor még virágosabb lenne Székesfehérvár. Zömmel az idős emberek munkáját dícséri a virágoskertek üdítő látványa, a fiataloknak természetesen kevesebb ideje van rá, de szeretnénk őket is bevonni abba, hogy szebbé varázsoljuk környezetünket.”

Forrás: https://www.szekesfehervar.hu/zoldulo-szedreskert-viragba-borultak-a-tarsashazi-kiskertek