A Kertvárosi vendéglő egykori telkén egy 18 lakásos társasházat húznak fel. A munkálatok már elkezdődtek, az alapozás folyik jelenleg. A Szent-Györgyi Albert utca elején lévő étterem épületének rossz állapota miatt teljesen új épületeket viteleznek ki.
Török Csongor jegyzi a társasházak terveit, aki például a Tavasz Tower felújítását is tervezte. Nevéhez fűződik a Goodwill Pharma új irodaházának és a Bocskai utcai emeletráépítésének terve is. Korábban már az újszegedi telekre rajzolt egy tanulmánytervet az építész egy planetárium formájában, azonban ez sosem valósult meg.
Nem egyetlen épület fog ide épülni a telek adottságai miatt, hanem három létesítmény szorosan egymás mellett helyezkedik majd el. Egy közös, viszonylag zárt belső udvaruk lesz majd. Az udvar alá egy mélygarázs épül, amelynek a lejárója a Pillich Kálmán utca felé néz.
A társasházak tégla hatású burkolatban jelennek majd meg, a környezetbe illeszkedő módon. A világosabb tégla szín passzol a szomszédos épülethez, illetve a Szeged-Újszegedi Református Egyházközösség templomának stílusához. A látványtervek alapján látható, hogy az ablakoknál a Bocskai utcai tetőbeépítés stílusát alkalmazzák.
Az utca felé néző forma hagyományos sátortetős kialakítású lesz. Az erkélyek olyanok, mintha egy megbontott test bordái lennének, vélhetően nem lesznek leburkolva, látszóbetont alkalmaznak. A tetőt lemez fogja fedni, helyenként az első emeletig lelógva. Az épületek rendelkeznek tetőtéri szinttel is a tervek szerint.
Forrás: https://szegedma.hu/2023/07/harom-tarsashaz-is-epul-ujszegeden