Sándor Krisztián olyan kertet álmodott meg, ami egész évben zöld. Mediterrán birodalmat, hatalmas ciprusokkal, fenyőkkel, kígyózó borostyánnal, hatalmas leanderekkel. Az álom valóra vált.
„Az asztal, két pohár, zöldek még vasárnap délelőtt, ha zene vagy harang szól, nem mozdul a cipő, a pohár, a szekrény, a kabát, de valamit mind csinál” – dúdolom Cseh Tamás Víziváros című dalát, miközben kapaszkodok fel a meredeken.
Belépek a hűs lépcsőházba. – Na gyere, csak gyere, látom, hogy kételkedsz. De ha beljebb jössz, mindent megértesz! – mondja a kolléganőm, arcán a mindentudók kaján vigyorával, és a lépcsőházból betaszigál a kertbe. És nekem tátva marad a szám.
Egy mediterrán kertben állok. Ciprusok, fenyők, örökzöldek között. A lépcsőkön borostyán kígyózik, árad a levendulaillat. – Na, mit mondtam? Nem gondoltad volna, ugye? – Nem. És ez csak az egyik szint a négyből.
A Víziváros legszebb kertje nem túlzás, tavaly a négy társasház közössége valóban elnyerte ezt a díjat. Méltán.
– Tizenhat évvel ezelőtt itt ez a pár fenyő volt – mutat rá a hatalmas örökzöldekre Sándor Krisztián. – Amit most itt látsz, azóta lett ültetve.
A kertet látva ez szinte hihetetlen. Amerre nézek, hatalmas növények, formára vágva, egységes, tervezett tömbökbe rendezve.
Krisztián álma egy mediterrán kert volt, és teljesen autodidakta módon vágott bele. A tudását a kertészetekből, az internetről és olaszországi útjai során a helyi lakosoktól szedte össze. Krisztián itt lakik gyerekkorától, a kertet pár szomszéddal kezdte el gondozni. Nem volt jó érzés, hogy a lakók nem jönnek le, nem használják ezt a kivételesen nagy, jó fekvésű belső udvart. De hát hova is jöttek volna le, a porba?
Így aztán összedobták a pénzt, és vettek néhány növényt. Így kezdődött minden. Krisztián sokszor vásárolt leértékelt, beteg vagy szépséghibás növényt. Mint mondja, nagyon jó érzés volt, hogy a satnya, pusztulásra ítélt növények a keze nyomán életre keltek, fejlődésnek indultak, mostanra pedig teljes pompájukban díszítik az udvart.
Ahogy a kert egyre szebb és szebb lett, élet is költözött bele. Megjelentek a madarak, a gyíkok. És a közösség. A felső szinten, amit a lakók Duna-terasznak hívnak, közösségi helyet rendeztek be, van itt hinta a gyerekeknek, grillező és tűzrakó hely is. Időről időre megrendezik a Szomszédünnepet, amikor szinte mindenki összejön, együtt sütnek, beszélgetnek, persze mindenki hozza a magáét, igazi batyusbálhangulat uralkodik azokon a napokon.
Krisztiánt a közösség tíz évvel ezelőtt megválasztotta „főkertésznek”. Azóta ő a kert ura, ha valaki növényt vásárol, vagy ültetni szeretne, az ő előzetes beleegyezése szükséges. A birtok így egy kézbe került, de ezt senki nem bánja, sőt. A főkertész elhivatottsága, elkötelezettsége nem kérdés.
A négy lakóház előtti részt a lakók felosztották egymás között, mindenkinek megvan a saját területe, amiért felelős, de a belső udvaron van egy mini biokertészet is, több mint negyvenfajta paradicsommal, és lassan érésbe fordul a kivi is. A kertben gránátalma is van, sőt a néhány éve kifagyott olajfa is bőségesen termett, Krisztián olívaolajat is készített a leszüretelt termésből. A helyére ültetett kis fácska szépen fejlődik, már megjelentek rajta az első zöld bogyók.
– Örülök, amikor kinézek az ablakon, és azt látom, hogy a házak előtt tele van a kert emberekkel. Azelőtt nem ez volt a jellemző. Most, amikor lejövök, mindig van a kertben valaki. Ez nagyon jó érzés. A közösség szereti és használja a kertet, számomra ez a legnagyobb elismerés. Jó lenne, ha minden társasházban lenne ilyen. Ha összefognának az emberek, csinálnának egy közös kertet, és ilyen jó lenne a közösség – mosolyog Krisztián, és mintha igazolnák a szavait, megjelenik egy fiatal srác. – Leülhetek ide közétek elszívni egy cigit? Lejjebb megtelt a kert, mindenki kinn van! – nevet.
Krisztián kedvencei a pálmák, a yukkák, amikből van mexikói és jó néhány szubtrópusi fajta is. Én nem tudnék választani. Talán az a hatalmas ciprus. Vagy az a másik. Vagy a kilátás a Duna-teraszról.
– Fontos, hogy valami szépség vegye körül az embert. Sokszor szomorú voltam, amikor azt láttam, hogy október végén lehullanak a levelek a fákról, és tavaszig a kopárság uralkodik. Azt szerettem volna, ha a szépség egész évben tart – néz körül Krisztián, és csak egyetlen válaszom lehet. Sikerült.
Forrás: https://femina.hu/otthon/vizivaros-legszebb-kertje/
