30 ezres bírságot is kaphatsz szilveszterkor: amit a lakásban sem tehetsz meg

Az önfeledt bulizás közben érdemes a szabályokra is tekintettel lenni.

Ami felhőtlen szórakozásnak indul, könnyen anyagi teherré válhat, ha ugyanis nem tartod be az előírt jogszabályokat, megbírságolhatnak szilveszterkor. Eláruljuk, hogy mire figyelj – vannak ugyanis olyan dolgok, amiket még a saját otthonod falai között sem tehetsz meg!

Csendháborítás

Az óév búcsúztatása során könnyen megeshet, hogy a szomszédok feljelentenek csendháborításért, mert úgy ítélik meg, hogy a buli túl zajos. Mind a társasház házirendje, mind a Ptk. kimondja, hogy aki lakott területen, az ott található épületben vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, az szabálysértést követ el.

Ennek értelmében tulajdonképpen bármikor bekopogtathatnak a hatóságok, hogy rendre intsenek, esetleg megbírságoljanak. A helyszíni büntetés mértéke 5 ezer forinttól 50 ezerig terjedhet.

Ha rendes szomszéd akarsz lenni, akkor érdemes vagy egy levélben, vagy akár személyesen is értesíteni a ház többi lakóját, hogy bulit szeretnél tartani, így őket is kevésbé éri majd váratlanul a zene és a többi zajforrás. Ha pedig úgy ítéled meg, és vagytok olyan viszonyban, őket is meghívhatod a mulatozásra.

 

 

Forrás: https://www.google.hu/amp/femina.hu/otthon/szilveszteri-szabalyok-lakas/amp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük