Összezördültek a lakók a kivágott hársfák miatt: a Csongrádi sugárúti társasház udvarán 15 fokkal melegebbet mértek

Szeged – Felbolydultak a lakók egy Csongrádi sugárúti társasházban négy hársfa kivágását követően. Az ott élő Cserhalmi Józsefné Guba Erzsébet szerint tilos a virágzó fa kiirtása, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. szerint azonban már hónapokkal ezelőtt gondot okoztak a növények.

Olvasónktól érkezett a panasz, miszerint a múlt héten elképesztő pusztítás történt a Csongrádi sugárút 1. szám alatt lévő társasház udvarán. Cserhalmi Józsefné Guba Erzsébet azt mondja, új lakó érkezett, aki szerint nem volt szükség a négy, több mint 30 éves hársfára, így egyből az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. (IKV) szolgáltatását kérte.

– Megjelentek itt az IKV munkatársai, és egyből munkához láttak, hangos szóval tiltakoztunk többen is, de meg sem hallották, csak irtottak. Miért? Mert az új lakó szerint büdösek és porosak voltak a fák. De honnan tudná, mikor itt sem él, csak a befolyásosságát használta ki – fakadt ki olvasónk.

Erzsébettől megtudtuk, aláírást is gyűjtöttek, de sokan félvállról vették a fák sorsát, pedig elmondása szerint a hiányuk már most érezhető. Az első emeleten 15 fokkal melegebbet mértek, forrók a kilincsek, a függőfolyosón lévő bútorokat pedig szétégeti a nap.

– 36 éve itt élek, de én még ilyet nem tapasztaltam! Sosem volt gond velük, eleve egy virágzó fát tilos kivágni, ezt a kertészek is megmondták. Azt kértem, hogy legalább a nagy fát hagyják ott, mert lehet, hogy az égig ér, de a gyökerei a régmúltban erednek. Ezt nem lehet annyiban hagyni – tette hozzá felháborodottan olvasónk, elárulta, azt hallotta, hogy a fákat kivágató lakó szekretert szeretne magának a rönkökből.

Szeged Csongrádi sgt fát vagott ki az udvarban az IKV
Képen:Cserhalmi Józsefné
Fotó:Török János

Az eset kapcsán megkerestük az IKV elnök-vezérigazgatóját. Kardos Kálmán tájékoztatása szerint önkormányzati tulajdon nincs az épületben, a 100 százalékban magántulajdonú társasház lakói tavaly májusban kérték közgyűlés keretében a favágást, egyébként új tulajdonos nincs a házban.

– A fák az évek során az udvar méreteihez képest túlzottan megnőttek, ágaik rálógtak a függőfolyosóra és az udvaron lévő garázsokra. A lakóközösség közgyűlési határozatban a fák kivágása mellett döntött. Ezt követően egy magántulajdonos ellenezte a fák kivágását, a házkezelő tájékoztatta a közgyűlés döntéséről, és arról, hogy a fát pótolni fogják. A házkezelő tájékoztatta a lakókat arról, hogy Cserhalmi Józsefné Guba Erzsébet ellenzi a fák kivágását, így idén februárban ismét szavaztak a lakók, ahová a munkavégzést ellenző személyt is meghívták, de nem volt jelen, így egybehangzó döntés született – ismertette a részleteket Kardos Kálmán. Válaszából az is kiderült, hogy a közgyűlésen a magántulajdonosok által hozott döntésnek megfelelően a ház kezelője egyéni vállalkozót bízott meg a kivitelezéssel, tehát nem az IKV munkatársait. A probléma azonban megoldódni látszik, ugyanis a fák helyére új cserjéket ültetnek, és a tereprendezés is hamarosan megtörténik.

 

 

Forrás: http://m.delmagyar.hu/szeged_hirek/osszezordultek_a_lakok_a_kivagott_harsfak_miatt_a_csongradi_sugaruti_tarsashaz_udvaran_15_fokkal_melegebbet_mertek/2567818/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük