102 millióra van szüksége annak, aki a szegedi Ungár-Mayer-palotában szeretne lakáshoz jutni

A gyönyörű szecessziós épületben ingatlant szerezni kuriózum, ritkaság. A fényévente egyszer felbukkanó lehetőségeket tehát jól meg kell becsülni. Bár a 102 milliós ár elsőre megrázóan hathat, 178 négyzetméternyi kultúrtörténetért lehet, nem is olyan sok. Képek az eladó lakásról Szeged egyik legszebb épületében. Most!

lakást magába foglaló társasház közel téglalap alakú, két utcára nyitott saroktelekkel rendelkezik, melyen Magyar Ede tervei alapján, és irányítása mellett 1911-ben egy késői szecessziós stílusú társasház épült, amely az Ungár-Mayer-palota nevet viseli. A műemléki védelem alatt álló épület, a 2000-ben befejezett teljes körű felújítás eredményeképpen jelenleg kifogástalan állapotban van. A lakóház a Kárász és a Somogyi utca felől is rendelkezik egy-egy bejárattal, a szinteket két lépcsőház köti össze, valamint a főlépcső mellé lift is telepítésre került.

Részletek:

  • 178 négyzetméter
  • 3. emelet
  • belső kétszintes
  • 5 szoba
  • 2008-ban felújított
  • klímás

Képek az eladó lakásról az ingatlanbazar.hu oldalán!

 

 

Forrás: http://m.delmagyar.hu/szeged_hirek/102_milliora_van_szuksege_annak_aki_a_szegedi_ungar-mayer-palotaban_szeretne_lakashoz_jutni/2573579/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük