Így is kevés a parkolóhely, és mi lesz, ha megépül a társasház. Zsúfoltságtól tartanak többen is Békéscsabán, az Élővíz-csatornához közeli, csendes és szűk Urszinyi Andor utcában az új társasház építése kapcsán. A téma a békéscsabai közgyűlés ülésén is szóba került, amikor a településrendezési eszközök módosítását vették napirendre, a grémium pedig döntött is az ügyben.
Egy cég az Urszinyi Andor utcában – amely az Alsó Körös sort és a Teleki utcát köti össze – egy hatlakásos társasház építését tervezi, a jelenlegi előírások szerint ugyanakkor a telken csak három lakás helyezhető el. Ez a téma is napirendre került a békéscsabai közgyűlés nemrég tartott ülésén, és az volt a kérdés, hogy a társasház építése érdekében előkészítsék-e a településrendezési eszközök módosítását az Alsó Körös sor, a Teleki utca, az Urszinyi Andor utca és a Zsíros utca által határolt terület egy részén.
Parkolóhiányt okozhat az új társasház Békéscsabán?
Megfogalmaztak néhány aggályt az Urszinyi Andor utcaiak – mondta Paláncz György önkormányzati képviselő a békéscsabai közgyűlés ülésén. Hangsúlyozta, hogy egy rendkívül keskeny utcáról van szó, amely az Alsó Körös sort és a Teleki utcát köti össze, és ahol így is problémás a parkolás. Úgy véli, hogy egy nyugodt környékről van szó, amit meg kellene őrizni. Kérdésként vetette fel, hogyha új társasház épül az egykor óvodaként szolgált ingatlanon, akkor az ott lakók hol tudnak majd parkolni.
Az új társasház építésével kapcsolatos kérdésekre a városi főépítész válaszolt
Lukácsi László városi főépítész a békéscsabai közgyűlés ülésén elmondta: a jelenlegi elképzelések szerint minden lakáshoz kétállásos garázst építenek, ráadásul telken belül. Ebből kiindulva várhatóan az utcában parkoló autók száma nem nő a területen. Paláncz György önkormányzati képviselő másik felvetésére, hogy milyen magasak lesznek a tervezett épületek, elmondta: 4,5 méteres építménymagasság a megengedett ezen a területen, azaz olyan földszintes lakásokról lehet szó, amelyek tetőtere is kialakítható.
A Kazinzcy utcában fejlesztést tervez a nyomdaipari cég
A településrendezési eszközök egy másik ügy miatt is terítékre kerültek. Egy – egyrészt a Kazinczy utcában, másrészt a Trefort utcában jelenlévő – nyomdaipari cégnél fejlesztéseket terveznek. A két ingatlant összevonnák, valamint a Kazinczy utca felől
- portásfülkét,
- kerékpártárolót,
- napelemmel fedett parkolót
alakítanának ki, ami a békéscsabai közgyűlés elé került előterjesztés szerint kedvezően hatna a Kazinczy utca felőli utcaképre. A grémium úgy döntött, hogy hozzájárul a településrendezési eszközök módosításának előkészítéséhez.
Kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a két helyszínt a békéscsabai közgyűlés
Mind a hatlakásos társasház építése, mind a nyomdaipari cég fejlesztése tekintetében a tervezett beruházások területét kiemelt fejlesztési területté nyilvánították egy jogszabálynak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy így a településrendezési eszközöket egyszerűsített eljárással lehet módosítani.
Forrás: https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2026/03/tarsashaz-epites-bekescsaba-urszinyi-andor-utcaban