Társasház-felújítási program indult Sajóbábonyban

Már alá is írták az első támogatási szerződést.

Aláírták Sajóbábonybanaz első társasház felújításáról szóló támogatási szerződést – közölte Szilva István polgármester a közösségi portálon. 

A város első embere felidézi, hogy még idén tavasszal indította el az önkormányzat a társasházak felújítási programját. Ennek értelmében pályázati úton, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a társasházak, a tervezett munkák költségének legfeljebb 50 százalékát, de lépcsőházanként legfeljebb 5 millió forint támogatást kaphatnak.

Célunk ezzel, hogy jelentős mértékben hozzájáruljunk a társasházak külső-belső modernizációjához. Ennek első lépése, mondhatjuk első fecskéje az Erzsébet Királyné út 5-7. szám alatti társasház közösségének támogatása. A pályázatnak köszönhetően 10 millió forint önkormányzati támogatásból a társasház két lépcsőházának nyílászáróit cserélik ki, részben pedig az épület külső homlokzata is megújul, újabb szigetelést kap

– írta Szilva István, aki biztat minden társasházi lakót, éljen a pályázat adta lehetőséggel. Az önkormányzat bízik abban, hogy a program hosszú távon is ösztönözni fogja a társasházakat a megújulásra – tette hozzá.

https://www.facebook.com/share/1BpUFJfD7T/

Forrás: https://borsodihir.hu/hir/tarsashaz-felujitasi-program-indult-sajobabonyban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük