Már meg is semmisítették a bajai társasház udvarán talált gránátot

A lakók is visszatérhettek otthonaikba.

Elszállították és megsemmisítették a tűzszerészek azt a szovjet gyártmányú repesz-aknavető gránátot, amelyet Baján egy társasház kertjében találtak vasárnap – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Gajdos Milán elmondta: a bajai Szabadság utca egyik társasházának kertjében földmunkák közben találtak egy robbanótestet, amelyről a helyszínre érkező tűzszerészek megállapították, hogy egy 5 centiméter átmérőjű szovjet gyártmányú repesz-aknavető gránát.

A kilőtt állapotú, éles gyújtószerkezettel rendelkező robbanótest állapota a mielőbbi intézkedést indokolta, ezért a tűzszerészek elszállították, és Baja határában megsemmisítették – tette hozzá.

A kommunikációs tiszt azt is elmondta, hogy a gránát miatt kiürített hét társasházi lakásba visszatérhettek a lakók.

Forrás: https://m.hvg.hu/itthon/20200607_Mar_meg_is_semmisitettek_a_bajai_tarsashaz_udvaran_talalt_granatot

Alábbhagyott a társasház építési kedv

Jelentősen csökkent a társasházépítési kedv az idén – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójából, amely egyúttal ismerteti a budapesti és vidéki új lakások árait. Az év első három hónapjában Budapesten 3217 olyan lakásra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek háromnál több lakással rendelkező társasházban lesznek. Ez 5 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. 2018 első negyedévéhez viszonyítva pedig 15 százalékos visszaesésnek felel meg.

Drasztikus visszaesés a vidéki nagyvárosokban

Sokkal jelentősebb hanyatlás látható vidéken, a megyei jogú városokban: mindössze 417 társasházi lakás kapott zöld utat, ami 64 százalékos csökkenést jelent 2019 azonos időszakához képest.A két évvel korábbi szinttől pedig 71 százalékkal marad el.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a csökkenés elsősorban a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével magyarázható, de szerepet játszik benne a járvány hatása is, márciusban ugyanis jelentősen csökkent a lakásépítési kedv.

Sőt, az előzetes hivatalos adatok szerint az áprilisban kiadott családi, iker- és társasházakban lévő lakásokra szóló engedélyek 193 ezer négyzetméter lakóterület megépítéséről szólnak, ami 28 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest.

Az ingatlan.com szakértője hozzátette: az év első négy hónapjában országszerte alig több mint 700 ezer négyzetméternyi lakóépület kapott engedélyt, ez pedig 50 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A vidéki rozsdaövezet lehet a nagyvárosok esélye

Balogh László szerint bár még nem lehet tudni, hogy pontosan hol jelölnek ki majd olyan rozsdaövezeteket, amelyeken kedvezményes lakásépítési áfával értékesíthető társasház lakások épülhetnek, de az intézkedéssel a megyei jogú városok is esélyt kaphatnak a drasztikusan csökkenő lakásépítési kedv élénkítésére.

Az ingatlan.com elemzése szerint május utolsó napjaiban a budapesti új lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos árszinttel, de tavaly májushoz képest ugyanakkor azért még 11 százalékkal magasabb összeget jelent. Bár a 10 százaléknál nagyobb éves drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. Egy-egy tipikus fővárosi új lakás vagy ház átlagára május végén 60,1 millió forint volt, egy évvel ezelőtt pedig 4,4 millió forinttal kevesebbért kínálták azokat.A megyeszékhelyeken 23 százalékos volt az éves drágulás átlagos üteme,

de a koronavírus előtti időszakhoz képest stagnáltak az árak. Debrecenben például 611 ezer forintos négyzetméteráron hirdették ezeket a lakóingatlanokat, ami tavaly május végéhez képest több mint 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Győrben a 489 ezer forintos átlagár megfelel a februárinak, de éves szinten ez is 20 százalékos többletet jelent. A legdrágább újlakás-kínálattal rendelkező megyeszékhely Kecskemét lett, ahol 617 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. Az ingatlan.com adatai alapján ez 9 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/alabbhagyott-a-tarsashaz-epitesi-kedv-2294667/

Kevés viharkárhoz riasztották megyénk tűzoltóit

Hétfőn az időjárás megkegyelmezett megyénknek, kevés viharkárhoz kérték a tűzoltók segítségét. Ezek mellett két-három tűzeset és egy műszaki mentés miatt riasztották őket – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.

Egy menetrend szerint közlekedő autóbusz motortere füstölt hétfő délelőtt Jánoshida külterületén. A járműről a tíz utas és a sofőr azonnal leszállt, utóbbi egy porral oltóval biztosította a helyszínt. A jászberényi hivatásos és a jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltók kiérkezve füstöt vagy tüzet nem tapasztaltak, így áramtalanították a buszt és hőkamerával átvizsgálták. Az utasokat mentesítő járat szállította tovább.

Egy ágy és több bútor égett egy családi házhoz épített, körülbelül huszonöt négyzetméteres helyiségben hétfő este Jászladányon, a Baross utcában. A jászkiséri önkormányzati tűzoltók áramtalanították az ingatlant, egy vízsugárral megfékezték a lángokat, majd hőkamerás méréseket végeztek. A tűz károsította a helyiség nyílászáróit és mennyezetét, de a tetőszerkezetre nem terjedt tovább. A tűz okának felderítésére a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított.

Egy fém kuka tartalma égett hétfő este a szolnoki Üteg utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral avatkoztak be.

Hétfőn, illetve kedd reggel összesen három helyszínre vonultak a tűzoltók időjárással összefüggésbe hozható káreseményhez. A tiszapüspöki nyaralósoron egy nyárfa egy nagy ága szakadt az útra, ugyanezen település Csuka utcájában pedig szintén egy nyárfa dől úttestre. A törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók motoros láncfűrésszel távolították el a növényeket. Kedd reggel Karcagon, egy Kossuth téri társasház díszburkolata hullott a járdára, a gyalogosokat veszélyeztetve. A város hivatásos tűzoltói létráról, kéziszerszámokkal verték le a mozgó burkolatdarabokat, majd kordonszalaggal körbekerítették a helyszínt.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/keves-viharkarhoz-riasztottak-megyenk-tuzoltoit-2428311/

Lassan eljön a lakógyűlések ideje is

Ha így megy tovább, akkor jó eséllyel rövidesen pótolni lehet az elmaradt társasházi közgyűléseket.

Néhány hét múlva, június közepén vagy július elején, várhatóan már lehet lakógyűléseket tartani – legalábbis a járványügyi adatokból kiindulva erre számít Bék Ágnes jogász, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke. Bár a korlátozó intézkedések enyhültek, pillanatnyilag az a helyzet, hogy a lagzikat (jövő hónaptól) már engedélyezték, de a társasházi közgyűléseket egyelőre nem. A törvény szerint viszont május végéig kötelező lenne összehívni a lakógyűléseket. A koronavírus miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet közbeszólt. A kormány ezért rendkívüli rendeletet hozott a „társasházakra vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról”. Fontos, hogy módosult a határidő – mondta lapunknak Bék Ágnes. A rendelet értelmében az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről a társasházak ráérnek a veszélyhelyzet megszűnését követő három hónapon (90 napon) belül dönteni. A kormány rendelkezett arról is, hogy veszélyhelyzet idején a közös képviselőt nem lehet leváltani. Ebből adódtak problémák – számolt be az egyesület elnöke a hozzá eljutott panaszok alapján. Előfordult ugyanis, hogy egy társasház megvált addigi közös képviselőjétől, de a járványveszély miatt újat már nem tudott választani. Ezzel – jegyezte meg Bék Ágnes – mindenképpen meg kell várni azt az időszakot, amikor személyes részvétellel lehet közgyűlést tartani. A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy – az éves beszámoló és költségvetés, valamint a tisztségviselők cseréje kivételével – a társasházak írásban szavazzanak egyéb témákban. Még akkor is, ha a ház szervezeti és működési szabályzata korábban erről nem rendelkezett. Az írásbeli szavazás feltételeit rögzíteni kell. Az írásbeli szavazás megtartására akkor van mód, ha azt a tulajdoni hányad tizedével rendelkező tulajdonostársak „a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat” megjelölésével kérik. A kormányrendelet ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet idején a közös képviselő (és a számvizsgáló vagy intézőbizottság) fokozott felelősséggel köteles eljárni. Vannak bonyolult ügyek, amelyekről nehéz elképzelni, hogy a lakók személyes jelenlét nélkül is megalapozott döntést tudjanak hozni. Konkrét eset alapján megkérdeztük, helyénvaló-e, ha a tulajdonosok írásban szavaznak olyan szerteágazó és bonyolult témában, amilyen egy beruházóval kötendő, a társasház felújításáról szóló – vitatott tartalmú – szerződés. Bék Ágnes elmondása szerint egyszerű a megoldás. A tulajdoni hányad tizedével rendelkező tulajdonostársak kérhetik, hogy az adott témáról mégis közgyűlés döntsön. Hangsúlyozta: ilyen esetben az írásbeli szavazás érvényét veszti, és a közös képviselő, amikor erre lehetőség nyílik, köteles összehívni a közgyűlést.

Forrás: https://nepszava.hu/3079467_strasbourg-kover-laszlo-jogsertoen-tiltott-ki-ujsagirokat-a-parlamentbol

Megoldás kell a lom elszállítására

Lomokkal teli a gyűjtősziget – olvashattuk a minap a Postabontásban.

Az olvasói észrevételben leírtak igazak az egész városra. Úgy látszik, a gyűjtőszigetek nem oldják meg a problémát, mert a lomok nem fognak önmaguktól oda besétálni. Vannak országok, ahol ezt már megoldották. Magyarországon is volt erre példa, még a Horthy-rendszerben. Miska bácsi a lovas kocsijával végigjárta a várost és hangos kiáltással adta tudtára mindenkinek, hogy „ócskavasat, rongyot, rezet” vásárol. A gyerekek alig várták, hogy egy edény kilyukadjon és kivihessék, átadhassák Miska bácsinak. A fizetség egy nagy bádogdobozban rejtőzött: egy nagy kabátgomb nagyságú, erős cukor.

Ami az egyik embernek lom, a másiknak kincs is lehet. Egy ebédszállító személykocsin is láttam egy táblát: „használt, kidobásra szánt értékeiért házhoz megyek, megvásárolom őket”.

Napok óta hever egy társasház konténere mellett egy viszonylag jó állapotban lévő mosógép, amely nem hajlandó önmagától a gyűjtőszigetre vándorolni. A hajléktalanszálló lakói akár fel is újíthatnák, használhatóvá tehetnék, és a Karitász szervezeten keresztül a rászorulóknak adományozhatnák. Van városüzemeltetésért felelős cége Pécsnek. Ennek a feladata lenne kitalálni, megoldani, hogy ha a limlom (esetleg a lakásfelújításnál keletkezett „sitt”) nem sétál be a gyűjtőszigetre, akkor érte menjenek, nem csak a kijelölt napokon. A közterület-felügyelőkön, vagy a Poldi néniken, bácsikon (ha még vannak ilyenek) keresztül egy kis oknyomozással ki lehetne azt is deríteni, hogy ki költözött el az utóbbi napokban, vagy kinél történt felújítás a lakásban, azaz hogy ki volt az elkövető, aki illegálisan helyezte ki a hulladékot, és vele kellene az elszállítás költségeit megfizettetni.

Forrás: https://www.bama.hu/helyi-ertek/postabontas/megoldas-kell-a-lom-elszallitasara-2522211/

A biztonságos otthoni grillezéshez adnak tanácsot megyénk tűzoltói

Meleg időben egyre többen mennek ki a szabadba, így egyre gyakoribbá válik a kültéri sütés-főzés is. Ennek azonban megvannak a veszélyei. Nem mindegy, hogy hol és milyen eljárással főzőcskézünk – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.

A nyári időjárás egyik pillanatról a másikra képes megváltozni. Egy hirtelen széllökés messzire röpítheti a parazsat, vagy a kerti asztalról ráfújhatja az éghető anyagot a tűzre. Ezért mindig legyen a közelben oltóanyag. Ha befejeztük a kerti sütést-főzést, alaposan el kell oltani a tüzet, hiszen még napokig képes parázslani. Ahogyan bográcsozásnál a tüzet, grillezésnél a parazsat se hagyjuk magára, a szúnyogok elűzésére használt fáklyákat és füstölőket is tilos felügyelet nélkül hagyni. Ezek szintén képesek tüzet okozni, ezért odafigyeléssel használjuk őket.

A bográcsozáshoz sokan már nem tűzifát, hanem gázrózsát vagy gázzsámolyt használnak. A gázüzemű berendezésekben csak a kimondottan azokhoz készült pentánálló gumitömítéseket és tömlőket szabad alkalmazni. A tömítéseket megfelelő időközönként cserélni kell, az újat gázszerelvényt árusító szakboltokban célszerű megvásárolni. A legbiztonságosabb, ha szakemberre bízzuk a gázüzemű főzőkészülék beszerelését és javítását.

Ellenőrizni kell, hogy a csatlakozásnál nem szivárog a gáz, csere közben tilos a dohányzás, a nyílt láng használata. Palackot csak akkor szabad cserélni, amikor a készülék nem üzemel. A gázpalackról történő főzéshez, grillezéshez kizárólag a gyártó által előírt nyomáscsökkentő használható. Kerülni kell a házilagos megoldásokat, mert többnyire ezek okozzák a tragédiákat. Használat után mindig zárjuk el a palackot.

Ha kicseréltük a palackot, vagy úgy tűnik, hogy szivárog valahol, házilag is elvégezhetjük a tömörségvizsgálatot: a tömlő és a palack csatlakozási pontjához kenjünk mosogatószeres, vagy szappanos vizet, amennyiben valóban szivárog a gáz, azon a helyen buborékok keletkeznek. Előfordult olyan eset, amikor valaki nyílt láng fényénél akarta megkeresni, hogy honnan szivárog a gáz – ennek tragikus kimenetű robbanás lett a vége. Amennyiben befejeztük a propánbutángáz-üzemű berendezés használatát, zárjuk el a palack szelepét. Ha hosszabb ideig nem kívánjuk újra használni, szereljük le a nyomáscsökkentőt, és a szelepnyílásra tegyük fel a biztonsági kupakot.

Gázpalackot csak hivatalos helyről szabad beszerezni. Csak olyan palackot vegyünk, amelyiknek ép a szelepe és zárófóliával van lezárva. Előfordult már, hogy ellenőrzésnél a hatóságok hamis védőfóliával, az eredetitől eltérő színnel, zsugorítással, ismétlődő sorszámmal ellátott palackokat találtak. Az illegálisan töltött gázpalackok veszélyt jelenthetnek a felhasználókra és környezetükre nézve is.

Társasház erkélyén lehet grillezni, de nem mindegy, hogy milyen módszerrel. Gázpalackról működő grillt, vagy zsámolyt társasház erkélyen tilos működtetni, ahogy a faszénnel, brikettel, parázsló fával működő eszköz sem használható biztonságosan. Ha az erkélyen grilleznénk, azt egy elektromos grillel tegyük. Mielőtt nekiállunk az erkélyen főzőcskézni, előtte olvassuk el a saját társasházunk házirendjét, nem tiltja-e az ilyen tevékenységet.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/a-biztonsagos-otthoni-grillezeshez-adnak-tanacsot-megyenk-tuzoltoi-2379162/

„Itt már lincshangulat van” – Feszültség a társasházban, ahol napok óta nincs áram

Kedden az Index írta meg, hogy az Elmü több napja lekapcsolta az áramot egy nyolcadik kerületi házban. A 45 lakásos társasházban egyre feszültebb a hangulat, nem értik, hogy az Elmű által két éve átvett, felújított elektromos hálózat hogyan mehetett úgy tönkre, hogy az egész házat áramtalanítani kelljen.

Forrás: https://24.hu/belfold/2020/05/13/emasz-aramszunet-tarsashaz/

Beköltözött a betörő egy győri társasház pincéjébe, a közeli tárolókat is kifosztotta

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. április 28-án arról, hogy Győrben, a Gyóni Géza sétányon, egy társasház pincéjébe beköltözött egy férfi. A járőrök ellenőrizték a tárolót, ahol megtalálták az illetéktelenül ott tartózkodó személyt.

A helyiség átvizsgálásakor az egyenruhások több olyan tárgyra, élelmiszerre és italokra bukkantak, amelyek a környéken korábban elkövetett tárolófeltörésekből származhattak, ezért a betörőt elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A 27 éves férfit a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/bekoltozott-a-betoro-egy-gyori-tarsashaz-pincejebe-a-kozeli-tarolokat-is-kifosztotta-fotok-7557180/

Tűz ütött ki egy társasház kukatárolójában Sopronban

Május 15-én, pénteken délelőtt kigyulladt egy kukatároló Sopronban, az Ibolya úti tízemeleteseknél. A soproni hivatásos tűzoltók elfojtották a lángokat, de a lépcsőház egy része füsttel telítődött. Többen elhagyták az épületet, de a társasház lakóinak egy részét a tűzoltók menekítették ki. A rajok átvizsgálják a lakásokat. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett egy kapuvári tűzoltó egység is a helyszínre tart.

Az MTI így ír az esetről: 

Kigyulladt egy tízemeletes ház kukatárolója Sopronban az Ibolya úton pénteken, a tűzoltók húsz embert menekítettek ki a füsttel telítődött épületből – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a földszinten lévő kukatárolóban a tűzoltók rövid időn belül eloltották a tüzet, azonban a lépcsőház füsttel telítődött, ezért kiürítették az épületet.

Hatvan ember önállóan hagyta el a társasházat. Húsz embernek a tűzoltók menekítettek ki, közülük kettőt létraszer segítségével. A mentők három embert vittek kórházba füstmérgezés gyanúja miatt.

A lakók rövid időn belül visszatérhettek otthonukba, miután a tűzoltók átszellőztették a lépcsőházat és vízzel kitisztították a szemétledobót.

Forrás: http://cyberpress.hu/tuz-utott-ki-egy-tarsashaz-kukatarolojaban-sopronban/

Gondozatlan kiskerteket látni a társasházak között

Vannak társasházak szerte a megyében, amelyek előtt igazi kis oázis található színes virágokkal, illatos bokrokkal, máshol azonban elhanyagolt a terület. Olvasóink is megjegyezték ezt, így utánajártunk, kinek a feladata rendben tartani a kiskerteket.

Kiskerteket alakítottak ki a megye több városában is a társasházak előtt, amelyek nagy részét szépen rendben tartják, vannak azonban elhanyagolt területek is. Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet egyik olvasónk is, aki nemrég a DN SMS rovatában azt írta, hogy Pécsett, Kertvárosban és Uránvárosban, a társasházak mellett nagyon sok helyen látott gondozatlan kiskerteket. Ahogy fogalmazott, most rengeteg szabadidejük van az embereknek, és ezt éppen arra is lehetne fordítani, hogy szépítgessék a környezetüket.

Ezeknek a kerteknek a rendben tartása azonban nem feltétlenül a lakók dolga, nem mindegy ugyanis, hogy az önkormányzat vagy a társasház tulajdona. Pontos nyilvántartások vannak arról, hogy az épület előtti kert kihez tartozik, hiszen ez nem egységes mindenhol, erről Moró Csilla, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének (LAKTÁSZ) titkára tájékoztatott. Nem lehet azt mondani, hogy minden esetben a társasházak körüli egy méteres terület tartozik hozzájuk, a többi pedig az önkormányzat tulajdona. Van példa erre is, máshol viszont egy méternél sokkal nagyobb részről köteles gondoskodni a társasház. Amennyiben tehát tisztázódott, hogy a kiskert pontosan kihez is tartozik, meg lehet szervezni azt, hogyan tartsák rendben. Társasházi tulajdon esetén természetesen az ott lakóknak kell megállapodni, hogyan gondozzák a zöldterületet: kiadják a feladatot egy szakembernek, vagy maguk vállalják be.

– A tulajdonosok megbízhatnak egy kertészt, aki folyamatosan rendben tartja a kertet, aki ezért fizetséget kap

– részletezte a LAKTÁSZ titkára. – Ehhez előbb árajánlatokat kell bekérni, amelyek alapján a lakók közgyűlési határozattal eldöntik, élnek-e a lehetőséggel. Megállapodhatnak azonban abban is, hogy valamelyik lakó a szabadidejében elvállalja a kiskert gondozását.

A tapasztalatok szerint valóban több helyen gondot jelent, hogy sokáig az egyik idős lakó ápolta a ház előtti területet, de egy idő után az egészségi állapota miatt nem tudta a munkát folytatni. A kert további sorsáról ebben az esetben a lakóknak kell dönteni.

Megállapodást köthetnek a városüzemeltetési céggel is

Pécsen az önkormányzati tulajdonú zöldterületek gondozása a városüzemeltetési cég feladata, a lakók velük is megállapodást köthetnek.
– Jellemzően szinte minden kertvárosi és uránvárosi társasház közvetlen környezetében lévő kiskertet a lakók alakítják ki maguknak és gondozzák, ehhez a társaságtól kell engedélyt kérni – közölte a Biokom. – Ez elől az igény elől nem zárkózunk el, amennyiben az adott kertet gondozó közösség valamiben segítséget kér, annak igyekszünk eleget tenni. A felhagyott kiskertek esetén, ha azokat nem kívánják tovább rendben tartani a lakók, a Biokom felszámolja a kiskertet, egy-egy kisebb gondozási igényű cserjét, évelőt meghagyva befüvesíti, és a rendszeres kaszálás során gondozza.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/gondozatlan-kiskerteket-latni-a-tarsashazak-kozott-2500542/

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."