Pánik: kigyulladt egy társasház Szolnokon, 85 embernek kellett elhagynia az otthonát

Szolnok – Tűz ütött ki egy szolnoki társasház egyik első emeleti lakásának konyhájában, nyolcvanöt embernek el kellett hagynia az otthonát – írta honlapján a katasztrófavédelem csütörtökön késő este.

A városi hivatásos tűzoltók kiérkezésére az ingatlan lakója saját erejéből elhagyta a lakást. Az egységek rövid időn belül eloltották a tüzet, a füst miatt kimenekítették az épület lakóit. 

Információk szerint nyolcvanöt embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát, akik közül legtöbben már visszatérhettek a lakásokba, a mentők ugyanakkor néhány lakót füstmérgezés gyanújával vizsgálnak.

 

 

Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/szolnok-tarsashaz-tuz-utott-ki-fust-lakok-kimenekites/gdjh9nf

Simán nyithat valaki magánbölcsit egy társasházban?

A legtöbb embert elborzasztotta a múlt heti történet, amikor valaki rajzszögeket ragasztott egy családi bölcsőde játékmotorjaira. Van azonban egy olyan nézőpont is, hogy nem jó ötlet társasházban működtetni a magán bölcsődét, hiszen sokakat teljes joggal zavarhat az állandó gyerekzsivaj. A bölcsődei gondozóknak kötelező szabad levegőre vinni a gyerekeket és a törvény szerint ezt megtehetik a társasház udvarán is, a szomszédok beleegyezése nélkül. Még plusz költséget se kell fizetniük.

Ahogy arról egy korábbi cikkben beszámoltunk, valaki rajzszögeket ragasztott a Lepke-lak Családi Bölcsőde játékmotorjaira és szétvágta a labdákat a ferencvárosi ház udvarán. Geicz-Molnár Szilvia, a bölcsőde vezetője szerint az egyik szomszéd lehetett az elkövető, akit valószínűleg zavart a gyerekek hangoskodása és így akart bosszút állni. Mint azt a vezetőnőtől és a Ferenc téri társasház közös képviselőjétől megtudtuk, korábban a környező házakból több szomszéd is elégedetlenkedett, hogy túl hangosan a gyerekek, amikor az udvaron játszanak, a szomszédos épület közös képviselője néhány éve levélben szólította fel a bölcsődét, hogy ne zavarják az ott lakók nyugalmát.

Miért nem fizetnek többet?

A parkosított kert a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában áll, ám a fenntartása (pl.: öntözés, kertész munkadíja) az azt körülvevő négy társasházat terheli, mondta el a társasház ügyeit intéző Nett-(O) Kft. ügyvezetője, Treml Szilvia az Indexnek. „Sok hasonló, belső kerttel rendelkező társasház van Középső-Ferencvárosban.

Az Önkormányzat annak idején azzal a feltétellel engedte lezárni az udvart a lakóknak, ha a társasházak fizetik a működési költségeket.”

A társasház udvarára járnak le a Lepke-lak bölcsisei játszani
Fotó: Ajpek Orsi

Ez ugyanúgy benne van a közös költségben, mint például a lépcsőház takarításának díja, a kertet körülvevő négy társasház között egyformán oszlanak meg a kiadások. Treml hozzátette, ahogy a legtöbb társasházban, itt is a lakások mérete szerint fizetik a lakók a közös költséget és nem az ott élők vagy a használók száma alapján.

Hiába jelezte egy szomszédos – a közös kertet használó – ház közös képviselője néhány éve a családi bölcsődének, hogy az udvar többlethasználata sérti a többi tulajdonos érdekeit, Treml szerint ez abszurdum.

„Mindig azt válaszolom, ha valaki emiatt reklamál, hogy menjen le ő is többször a kertbe, senki nem tiltja meg neki. Nincs olyan, hogy valakinek többet kell fizetnie amiatt, mert sokat használja az udvart.”

Mint a közös képviselő a társasházak működését szabályozó törvényrerámutatott, a családi bölcsőde megnyitásához nincs szükség a közgyűlés hozzájárulására, azaz bárki nyithat üzletet vagy lakáséttermet a megfelelő hatósági engedélyek birtokában.

KIEMELTE, A TULAJDONOSTÁRSAK ENGEDÉLYÉRE CSAK ABBAN AZ ESETBEN VAN SZÜKSÉG, HA VALAKI SZERENCSEJÁTÉKKAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGET KÍVÁN FOLYTATNI A HÁZBAN, ILLETVE HA SZEXUÁLIS VAGY EROTIKUS SZOLGÁLTATÁST, TERMÉKET SZERETNE FORGALMAZNI.

Kötelező szabad levegőre vinni a gyerekeket

„A családi bölcsőde megnyitásának egyik feltétele, hogy a fenntartó biztosítsa a lehetőséget a szabad levegőn tartózkodáshoz” – nyilatkozta az Indexnek dr. Mátay Katalin, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnöke. – „Ideális esetben ez egy saját kert, de ha erre nincs lehetőség, egy közeli játszótér is megteszi, ahova a gondozók biztonságosan el tudják vinni a gyerekeket.”

A társasház udvarára járnak le a Lepke-lak bölcsisei játszani Fotó: Ajpek Orsi

Mátay elmondta, a családi bölcsődék működését az önkormányzatok gyámhivatala engedélyezi és felügyeli. A rendszeres ellenőrzésnél a személyi (pl. megfelelő szakképesítés) és tárgyi (pl. helyiségek, eszközök) feltételek mellett azt is nézik, hogy ki viszik-e szabad levegőre a gyerekeket és milyen körülmények között teszik ezt. „Mi annak örülünk, ha olyan környezetben nyitnak családi bölcsődét, ahol ezek a feltételek eleve adottak. Jellemzően kertes házakban működnek a bölcsődék, de arra is vannak persze példák, hogy társasházban üzemelnek. Kevés olyat ismerek azonban, ahol játszótérre viszik a gyerekeket, a legtöbb esetben szerencsére a kertben meg tudják oldani.” Habár a törvény szerint nincs szükség a tulajdonostársak engedélyére, Mátay szerint érdemes még a nyitás előtt tájékoztatni a szomszédokat és jó, ha arról is közösen meg tudnak egyezni, hogy a közös kertet használják.

Az Önkormányzat a családi bölcsőde mellett áll

Bácskai János, a kilencedik kerület polgármestere múlt héten telefonon hívta fel a Ferenc téri bölcsőde vezetőjét, hogy biztosítsa támogatásáról. Erről Facebook-oldalán is posztolt, azt írja

kamerarendszert telepítünk a közös udvarra, hogy a hasonló felfoghatatlanul embertelen eseteket megelőzzük. A kerületi rendőrök már nyomoznak!

Geicz-Molnár Szilviától megtudtuk, hogy a polgármester a hét közepén személyesen is meglátogatja a bölcsődét, kismotorokat és labdákat visz a gyerekeknek.

 

 

Forrás: https://index.hu/belfold/2019/04/03/csaladi_bolcsode_tarsashaz_ferencvaros/

Álrendőrök fenyegetőztek egy győri társasházban fegyverrel a kezükben

Két férfit már elkaptak a rendőrök, társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki. A három támadó kedd hajnalban jelent meg rendőrruhában egy győri társasházban.

Kedden este csörgött a telefon a győri kapitányságon. Abejelentő azt mondta, hogy aznap hajnali 2-3 óra között rablás történt egy társasház egyik lakásában.A kirabolt tulajdonos vallomása szerint becsengettek hozzá, és amikor ajtót nyitott, három rendőregyenruhás férfi állt előtte. Közölték vele, hogy be kell menniük.

A férfiak fegyverrel vagy fegyvernek látszó tárggyal, ezt nem tudta pontosan megmondani a kirabolt győri, kábítószert követeltek tőle, aztán átkutatták az egész lakását.

Pénzt, órákat és egy karláncot is magukkal vittek.

A rendőrök hamar rájöttek, kik lehetnek a rablók. Egyiküket másnap délután el is fogták sashegypusztai otthonában.

A férfi lakásán tartott házkutatás során megtalálták az ellopott órákat, ezt lefoglalták, akárcsak a gáz- és riasztófegyvereit is. Egy rablót csütörtökön délután fogtak el, társukat viszont még keresi a rendőrség.

Elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A 39 éves és a 26 éves győri férfit bevitték a kapitányságra, ahol azonnal drogtesztet végeztettek velük.Ekkor derült ki, hogy mindketten drogoztak elfogásuk napján.

A nyomozók G. Attilát és A. Rolandot – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, fegyveresen elkövetett rablás és kábítószer-birtoklás miatt.

 

 

Forrás: https://m.origo.hu/itthon/20190315-drogot-koveteltek-es-vittek-mindent-amit-ertekesnek-talaltak-a-rendornek-oltozott-rablok.html

Tűz volt egy miskolci társasházban

Tűz ütött ki egy miskolci társasházban, ahol egy embert kórházba is szállítottak.

Tűzesetről számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja.

Az oldal azt írja, hogy tűz ütött ki egy többszintes társasház egyik ötödik emeleti lakásában vasárnap kora reggel a miskolci Középszer utcában.A tűzhöz a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik eloltották a lángokat.

Ezután átszellőztették a lakást, és átvizsgálták az épületet.

A társasház tizenhárom lakását ideiglenesen tizenkilenc ember hagyta el,ők visszatérhettek otthonukba.

Egy embert füstmérgezés gyanúja miatt kórházba szállítottak.

 

 

Forrás: https://m.origo.hu/itthon/20190317-miskolci-lakastuz.html

A folyamatban lévő beruházások enyhítik a tapolcai lakáshiányt

Lakások épülnek, szálláshelyek kor­szerűsödnek a városban, továbbá néhány héten belül elkezdődik a gimnázium felújítása.

A városközpontban lévő egykori Bauxit-irodaházban kialakított sportszálló felújításának második üteme már elkezdődött, néhány héten belül a szálló összes szobája megújul a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal együtt. A városszéli sportközpont fenntartását segíti a közel 40 fő befogadására alkalmas szálláshely kiadásából befolyó bevétel. Tavaly közel kétezer vendégéjszakát adtak el a szálláson. A bevételhez hozzájárul a nyáron alacsonyabb kihasználtsággal működő közétkeztetőtől megrendelt étkezési bevétel, de a sportolók gyakran a sportcsarnokot is kibérlik, használják a sporttelepet és a strandot is a nyári időszakban.

A taopályázat ebben a ciklusban több sportos fejlesztést is szolgál. A támogatás, valamint a 30 százalékos önrész összességében közel 500 millió forinttal segítette a város fejlődését. Ebből megújul egyebek mellett a sportpálya. A pályázat hozományát azonban nem csak a sportolók élvezhetik. Ugyanis a Bárdos Lajos Általános Iskola mindhárom tag­intézményében megújultak a tornatermek, ízületkímélő parkettarendszert kaptak, elkészült a festésük, a világítás és a szellőzés korszerűsítése. A Bárdos-tagintézményben még a közeljövő feladata az öl­töző felújítása, a másik két iskolában elkészültek, a gimnáziumban szintén.

A városban meglehetősen kevés eladó lakás van, a kereslet viszont magas. Jelenleg két társasház épül. A Dobó- lakótelepen az egykori varroda mostanra romos épületét hozzák rendbe. A 30 lakásos épületben az önkormányzat résztulajdonos, három lakást kap a vételárért cserébe. Az ingatlanokat szolgálati lakásnak szánják.

A Május 1. utcában ugyancsak leromlott állapotban volt egy félkész társasház, amelyből a szemét elhordása több mint tízmillió forintba került. Az épület felújítása, az építés folytatása megkezdődött, a ház már tető alatt van. A tervek szerint az önkormányzat ott parkoló kialakításával járul hozzá a projekthez. A 38, magas műszaki színvonalú lakás egy része már elkelt. Az épület mellett a kivitelező egy következő társasház építését tervezi a közeljövőben.

 

Forrás: https://www.veol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/a-folyamatban-levo-beruhazasok-enyhitik-a-tapolcai-lakashianyt-2768461/

Négy éves kislány zuhant ki egy társasház harmadik emeletéről

A kislány egy négyemeletes mezőtúri társasház egyik ablakából zuhant ki, a földön fekvő, összeroncsolódott testű gyereket az egyik szomszéd vette észre.

Viktória a konyhaablakból először a lépcsőre esett, majd onnan a térkőre. Életveszélyes sérüléseivel mentőhelikopter vitte kórházba, ahol küzdenek az életéért.

A Tények úgy tudja, az édesanya csak annyi időre hagyta egyedül a kislányt a lakásban, amíg a piacra ment vásárolni. Azt nem tudni, hogy az ablak nyitva volt-e, vagy a gyerek nyitotta-e ki, de a szúnyogháló kiszakadt, a kislány pedig kiesett. Viktória többek között koponya-, mellkas- és végtagsérüléseket szenvedett.

 

 

Forrás: http://m.atv.hu/belfold/20190304-negy-eves-kislany-zuhant-ki-egy-tarsashaz-harmadik-emeleterol

Az egész társasház kell a kéményátalakításhoz

Egyre égetőbb az országban a gyűjtőkémények problémája. Becslések szerint több mint hatezret két éven belül át kell alakítani életveszély miatt.

Füstös gyűjtőkémények a társashá­zaknál jelentenek igazán fejtörést. Ennek oka az, hogy az égéstermék-elvezetők egy adott szakasza a társasház közös tulajdona, a lakásokban található összekötő elemek vannak magántulajdonban.

A gyűjtőkéményeknél tehát egy kéményjárat van, ebbe csatlakoznak be szintenként a füst­elvezető csövek. A járat keresztmetszete lentről felfelé szintenként bővül.

Gyűjtőkémény: írásos hozzájárulás kell

Az érvényben lévő magyar szabvány szerint gyűjtőkéménynél az az előírás, hogy csak azonos konstrukciójú és működési elvű készülékek köthetők be. Ha például valaki korszerűsíteni szeretné a fűtését, és nem hajlandó minden szomszéd írásban „lépést tartani vele”, akkor a terve megbukik.

Tüzelőanyag-váltás esetén – például szénfűtésről gázfűtésre átálláskor – az új rendszer használatba vétele előtt meg kell rendelni a kéményseprőipari műszaki vizsgálatot. Az égéstermék-elvezetőnek (ké­ménynek) meg kell felelnie az érvényben lévő szabványoknak, építésrendészeti és tűzvédelmi előírásoknak. Váltásnál a kéménybélelést is mindenképpen el kell végeztetni. Az ár általában sok milliós tétel.

Ha elég széles a kürtő, és három-négy csatlakozásnál nincs több, akkor a bélelést meg lehet oldani osztott kéményrendszerré átalakítással is, ehhez ugyanakkor közös társasházi döntés kell.

Osztott rendszer: a földszinten élőknek drágább

Egyszerűbb a helyzet, ha a társasházban ilyen osztott kéményrendszer van. Ennél mindenkinek saját füstelvezető járata van a kéményen belül, ami független a többitől. A bélelés vagy annak cseréje egyszerűbben megoldható, mint a gyűjtőkéményeknél. Az ár nagy mértékben függ a járat hosszától, ezért a felsőbb lakóknak kisebb kiadás, mint a földszintieknek. Egy méter bélésanyag ára 3000 forint körül van, erre jön a munkadíj.

Kihez kell fordulni?

A fűtőberendezés cseréjét Budapesten a kéményseprőknél, másutt a katasztrófavédelemmel hivatalosan engedélyeztetni kell. Ez egy előzetes kéményvizsgálattal jár, hogy műszakilag megfelel-e az adott készülékhez, enélkül nem szabad kazánvásárlásba belevágni.

A beszerelést és a kéménybélelést nem kéményseprők végzik, hanem ezzel foglalkozó szakemberek. A beszerelés után a gázkészülékcserét a gázműveknél regisztráltatni kell. Korábbi készülékek korszerűbbre cserélésénél is előfordulhat, hogy a kéménybélést újra kell cserélni, ha az állaga már nem megfelelő.

Figyelje a zárt égésû kazánt!

Kétféle típusú gázkazán van, a nyílt és a zárt égésterű. A nyílt égésterű gázkazán az égéshez szükséges levegőt a helyiségből nyeri, ahol van, és a kéményen keresztül vezeti el az égésterméket. A zárt égésterű gázkazán független a helyiség levegőjétől, mert azt a külső, szabad térből nyeri, és az égésterméket szintén zárt rendszeren keresztül vezeti el. A zárt égésterűeknél fordulhat elő leggyakrabban a régi bélelés cseréje.

Három nap a határidő

A kémény műszaki vizsgálatát a kéményseprő előre egyeztetett időpontban végzi el. Eredményéről nyilatkozatot ad, amit a megrendeléstől számított 15 munkanapon belül átad. Amennyiben a cserére vagy átalakításra a fűtési szezonban, azaz október 15. és április 15. között kerül sor, és lakóhelyiségek vagy állandó tartózkodási célt szolgáló helyiségek fűtését látja el a tüzelőberendezés és az érintett égéstermék-elvezető, úgy a kéményseprő a szükséges feltételek megléte esetén a megrendelést követő két munkanapon belül elvégzi a helyszíni műszaki vizsgálatot. A használatba vételhez szükséges kéményseprői nyilatkozatot pedig legkésőbb a vizsgálatot követő munkanapon kiadja. Az új kéményeket csak a helyszíni vizsgálatot követően lehet eltakarni, burkolni, majd használatba venni.

 

 

Forrás: http://www.borsonline.hu/aktualis/az-egesz-tarsashaz-kell-a-kemenyatalakitashoz/171191

Tiltakoznak a lakók, mert társasház épül a lépcsőházuk mellé

– Itt van egy óvoda! Inkább húszemeleteset kellene építeni, hogy napfényt se kapjanak a gyerekek… Hát milyen dolog ez? Én is tegnap tudtam meg, hogy társasházat építenek ide. Konkrétan még nem tudom eldönteni hogy, ez igaz-e, vagy sem… – mondta hitetlenkedve Czakó László, aki közel ötven éve él az Ady út 5. szám alatti tízemeletesben. Felháborodásával nincs egyedül: a volt Szövetség ABC mögötti kis zöld területen tegnap délelőtt több mint húsz lakó gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a társasház építése ellen.

– Mi azt szeretnénk, hogy rakják rendbe, füvesítsék be ezt a kis zöldterületet, ehelyett inkább újabb épületet húznak fel ide. Ráadásul egy garázst is, ha jól hallottuk… Reméljük, hogy legalább nem mélygarázst építenek, amikor itt óvoda és bölcsőde is van – vette át a szót a minapi tiltakozáson Csekő László.

– Persze értjük, ha magánterületről van szó, akkor nem tehetünk semmit sem az építkezés ellen. Még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán igaz-e, hogy valami készül, mert erről senki nem világosított fel minket – mondta a tiltakozásban szintén részt vevő Mészáros Imréné.

A lakók bizonytalanok. Szerdán is elmondták, csak véletlenül tudták meg, mi készülhet a lakásaik mellett álló üres telken.

– Körülbelül másfél héttel ezelőtt tudtuk meg, amikor a munkások letették ide ezt a villanypóznát – mutatta meg a telek sarkára valóban frissen odaállított oszlopot Fehér Sándorné, az Ady Endre út 5. szám alatti társasház közös képviselője.

– Itt van az óvoda, az iskola, a bölcsőde, a gyermekorvosi rendelő és a járási hivatal. Már levegőt sem kapunk! Miért kell ezt a város közepén beépíteni? Kinézek majd az ablakon, és meg fogom tudni állapítani a szomszéd bableveséről, hogy milyen hús van benne? Nagyon fel vagyunk háborodva! – tette hozzá az asszony, akinek elmondása szerint a tiltakozó akcióval azt szeretnék elérni, hogy a telek tulajdonosa álljon el a tervétől.

Mint azt a megyeszékhely jegyzőjének válaszából megtudtuk, a hír valóban igaz: társasház épül a Szövetség ABC mögötti telken.

– A magántulajdonban lévő ingatlanra egy társasház építésére adta be az építési tervek engedélyezése iránti kérelmét a tulajdonos. Mivel a tervek mindenben megfeleltek a hatályban lévő jogszabályoknak, a rendezési tervnek, így az építési hatóság köteles volt megadni a kért engedélyt – válaszolta kérdéseinkre dr. Sebestyén Ildikó, Szolnok jegyzője.

Információink szerint a tervezett társasház nem mélygarázsos, hanem teremgarázsos épület lesz majd, felette három szinten lakásokkal.

 

Forrás: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/tiltakoznak-a-lakok-mert-tarsashaz-epul-a-lepcsohazuk-melle-1584643/

Tudjuk meg, mit fedez a társasház-biztosítás!

Az ingóságokban keletkező kárt nem feltétlenül fizeti ki a biztosító, a legtöbb esetben tanácsos külön is bebiztosítani a saját tulajdonunkat.

– Vihar áztatta el a hatlakásos épületünket. Utána kiderült, hogy a társasházi biztosításunkra csak a falak kijavítását fizetik, a megrongálódott tévémet, laptopomat nem. Ez jogos? – panaszolta Zs. Béla Gyömrőről, aki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőihez fordult tanácsért.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára az alábbiak szerint foglalta össze a társasház-biztosításokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, és a Blikk jegybankára

Jól jöhet az önálló védelem

A társasházak (lakásszövetkezetek, lakóparkok) által kötött társasház-biztosítás alapesetben csak a lakók közös tulajdonában lévő, illetve az általuk együttesen használt épületrészek káraira nyújt fedezetet, a tulajdonostársak által külön-külön birtokolt lakások – ezen belül az ott lévő ingóságok – megrongálódását nem téríti meg. Léteznek viszont olyan teljes körű épületbiztosítások is, amelyek megkötésével egyszerre a közös tulajdonú és a privát „falak” – azaz pl. közművezetékek, villamos hálózat, üvegfelületek – károsodása ellen is biztosítási védelemben részesülünk.

Ha társasházunk nem ilyen biztosítással rendelkezik, akkor mindenképp kössünk önálló lakásbiztosítást saját ingatlanrészünk – ha van, a lakás mellett a saját tulajdonú garázs, pince – megóvására. Ennek részeként még külön gondoskodnunk kell a lakásunkon belüli ingóságaink – bútoraink, szőnyegeink, konyhai és elektronikai eszközeink, ruháink stb. – biztonságáról is. Az ezekkel kapcsolatos kockázatokat (sokak hiedelmével ellentétben) ugyanis jellemzően nem fedezik a társasház-biztosítások.

Gondolkodjunk felelősen

Amikor egy lakóközösség közgyűlése társasház-biztosítás megkötéséről dönt, érdemes előzetesen alaposan tanulmányozni, hogy az elemi károk – (elektromos) tűz, robbanás, földrengés, beomlások, vihar által megrongált épületrészek, csapadék és jég, vezetéktörés, idegen tárgyak rádőlése és üvegtörés – miatti veszteség kifizetése mellett milyen kockázatot vállalnak magukra az egyes biztosítók.

Fölöttébb hasznos például, ha a felsoroltak mellé társasházi felelősségbiztosítási védelem is társul (szerencsére ma már ez is a legtöbb biztosítás része). Ez azt jelenti, akkor is a biztosító áll helyt a lakók által megtérítendő kárért, ha pl. a társasház tetejéről egy lehulló vakolatdarab megrongálja az utcán parkoló egyik autót, vagy ha valamelyik lakótárs csőtörés miatt eláztatja az alatta lévő szomszéd mennyezetét.

Használjuk a kiegészítéseket 

Többletdíj fejében – s ha a lakók megbízzák ezzel a közös képviselőt – lehetőség van további kiegészítő biztosítások megkötésére is, pl. a betöréses lopás, rablás vagy rongálás, vandalizmus okozta károk kivédésére. Ezek jól jöhetnek akkor, ha egy napon ismeretlenek eltulajdonítják a ház közös drága fűnyíró gépét, vagy éppen százezreket kellene fizetni a hívólift valakik által felfeszített ajtajának helyreállítására.

Több biztosító kínál még olyan különleges kiegészítő biztosításokat, amelyek pl. akkor fizetnek, ha a közös teremgarázsban megsérül valamelyik lakó autója, vagy ha a közös képviselő, társasházkezelő jogsértő tevékenységével anyagi kárt okozott a lakóközösségnek. Külön kategóriát jelent az erkélyek, lodzsák vagy éppen a házban működő üzletek speciális, a megerősített üvegfelületek károsodása esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás is.

Fontos, hogy csak a társasház valós szükségletei alapján érdemes szerződni a biztosítóval, hiszen minden kiegészítő biztosítás többletdíjjal jár. Egy szórakozónegyedben pl. hasznos, egy csendes lakóparkban viszont fölösleges lehet a vandalizmus elleni kiegészítő biztosítás. Érdemes tájékozódni azokról a kockázatokról – ilyen lehet a fa-, vályog- vagy földfalazatú építményekben esett kár –, amit maguk a biztosítók is kizárnak feltételeikben.

Komoly anyagi teher lehet

Ha egy társasháznak egyáltalán nincs biztosítása, a közös épületet ért kár viselésére a lakók saját tulajdoni hányaduk arányában kötelesek. Ez nemcsak azonnali (sokszor jelentős összegű) anyagi megterhelést jelent, de egy lakóközösségben viták forrása is lehet. Ezzel szemben a társasház-biztosítás egy lakóra eső díja – jellemzően a közös költség részeként – előre kalkulálható csekély havi kiadás.

 

 

Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/penz/tarsashaz-biztositas-kar-fedezet/9x8lcrr?fbclid=IwAR39Stc0ifwrchfC5rD08teiu05y-ial25U2IE5g77_oKLwPtFBkJpLnePM

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."