Százhalombattán a kertváros lakói fellázadtak az ötszintes társasház terve ellen

Ezerkétszáz tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze eddig azok a százhalombattai civilek, akik nem akarnak belenyugodni az életüket lakótelepi minőségűvé alakító társasházi beruházásba. A polgármester szerint a lakóknak figyelniük kellett volna, hogy az elmúlt években milyen döntéseket hozott az önkormányzat. Állítólagos rágalmazások és konkrét fenyegetőzések: a 18 ezer lakosú kisvárosban idén elmarad a politikai uborkaszezon.

Németh Juditnak eddig abban merült ki a közügyekben való részvétele, hogy az óvodába hordta-vitte a gyerekét a nem feltétlenül pezsgő közéletéről híres dunamenti település, Százhalombatta kertvárosi negyedében. Május 14. azonban gyökeresen megváltoztatta az életét.

“Sokkot kaptunk”– mondta arról a napról, amikor az érdi építési hatóságtól megkapták a levelet. Először azt hitték, tévedésről lehet szó, a neveket és címeket elvétették. Ebből a levélből – amely az engedélyezési eljárás megindításáról szólt – derült ki, hogy

a csendes kertvárosban, a szomszéd telken 36 lakásos, liftes társasházat húznak fel a közeljövőben.

Az építészmérnök végzettségű, korrózióvédelmi szakmérnökként dolgozó Németh egy csapásra jogszabályokat böngésző, a szomszédokat és a közösséget szervező, aláírásgyűjtő civil aktivistává változott.

A környéken élők teljesen biztosak abban, hogy az ingatlanjaik elértéktelenednek. Az egyik szomszéd azt mondta, ha felépül a társasház, akkor soha többé nem látják a reggel fényeit. Sőt, szinte alig kapnak napfényt ezután. A Radnóti úti sorházban élők – köztük Németh Judit – erkélyére bármikor belátnak az új lakók. Teljesen felfordul az eddig csendesen zajló életük.

A gesztenyefák alatt megsokszorozódik, alighanem elviselhetetlenné válik a forgalom, ha 36 család idetelepül. Ez az utca egyebek mellett már most is óvodákat, boltokat, múzeumot és egészségházat szolgál ki. Minden egy csapásra megváltozik. Németh Juditnak napi 24 órában csaknem minden gondolatát az a szándék köti le, hogy miként harcoljon, tiltakozzon az építkezés ellen.

Tizenhat méter magas házak inváziója?

A polgármester, Vezér Mihály egyszer azt mondta a Gesztenyés úti lakóknak címezve: ha nem tetszett, akkor tetszettek volna szólni.

Százhalombatta polgármestere egy ciklust kivéve 1990 óta betölti ezt a posztot, korábban SZDSZ-es színekben, jelenleg az ÉSZKE, azaz az Értünk Százhalombatta Közéleti Egyesület mezében. Szerinte a lakók, ha fontosnak találták volna, akkor odafigyeltek és észrevehették volna, hogy valami fontos történik a képviselőtestület ülésein, amely a környezetüket közvetlenül érinti.

Az önkormányzat a helyi építési szabályzat módosításaival teremtette meg annak a jogi lehetőségét, hogy az üresen álló telken felhúzzanak egy ötszintes társasházat. Minderről nyilvános előterjesztések alapján a képviselők nyilvános üléseken döntöttek. Május 14-én az érintett háztartások arról kaptak értesítést, hogy az Olvex Kft., az építési beruházó kérelmére megindítják az engedélyezési eljárást.

A százhalombattai Olvex helyi családi tulajdon – jól menő ismert cég, ha nem is kifejezetten a lakásépítés területén: honlapjuk szerint elsősorban olaj- és vegyipari cégeknek nyújtanak mérnöki szolgáltatásokat.

Egyébként 2014-ig állt a helyszínen egy kétszintes épület, amelyben a TIGÁZ ügyfélszolgálata működött. Akkor a forgalom, a jövés-menés miért nem zavarta annyira a környéken lakókat, hogy aláírásgyűjtésre ragadtassák magukat? Az ügyfélszolgálat a 2000-es évek elejéig működött, a kornak megfelelő félfogadási idővel és forgalommal. Utána használaton kívül, üresen állt az elbontásáig.

A polgármester június 17-én a képviselőtestület ülésén beszélt részletesen – és olykor igen indulatosan – arról, hogy milyen ellenérzései vannak a civilek akciójával szemben. A településszerkezet objektív és jogi korlátai miatt Százhalombatta gyakorlatilag megtelt, ezért felfelé kell terjeszkednie, vagyis a kertvárosban ötemeletes házakat kell építeni. “Ellenkező esetben nem tudjuk itthon tartani a családalapító százhalombattai fiatalokat. Ők lakás hiányában kénytelenek elköltözni városunkból. Ha ez a folyamat kialakul, elöregszik városunk, drámaian növekszik az itt élő inaktív, nyugdíjasok aránya.” – írta a testületi ülésről készített tájékoztatójában a polgármester.

A beruházás mellett érvelők szerint a telektől északkeletre fekszik a nyolcvanas évek elején épült Pannónia lakótelep ötszintes házakkal. Ha azokkal nincs gond, akkor mi a probléma a nem messze épülő ötszintes házzal? Egyszerű.

Az érintett területet négy utca zárja körbe, mintegy 25 család él ott. Jelenleg a legmagasabb ház egyemeletes, legfeljebb 6 méter magas. Tipikus családi házas övezet.  Az új társasház e terület közepén 16 méter magas lesz, a közvetlen szomszédoknak megszűnik a családi házak által nyújtott intimitás, nyugalom. Mintha lakótelepre költöznének.

A 2018-ban 143 milliós árbevételt és 3,3 milliós adózott eredményt elért Olvex Kft. ügyvezetője az Átlátszó kérdésére elküldött terjedelmes válaszában hasonló indokok alapján ezt írta: “az általunk tervezett beruházás keretében megvalósuló társasház tökéletesen illeszkedik a városrész történelmi, természeti és környezeti adottságaihoz. Mindezeken túlmenően, a tervezés folyamán maradéktalanul szem előtt tartottuk az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben (OTÉK) és a helyi önkormányzatok által kiadott helyi építési szabályzatban (HÉSZ) foglaltakat.”

Egy Gesztenyés úti lakos úgy fogalmazott: a Radnóti utcai sorház afféle természetes határ a két településszerkezeti minőség között – két különböző városnegyedről van szó. Ha az ötszintes ház felépülhet a kertvárosban, akkor ez a 16 méter magas épületek invázióját idézheti elő.

1200 aláírás gyűlt össze 3 hét alatt

A százhalombattai képviselőtestület az ÉSZKE öt, a Fidesz-KDNP három tagjából és egy-egy jobbikos, DK-s és független képviselőből áll.

Vezér Mihály az ÉSZKE jelöltjeként elsöprő többséggel nyerte a polgármesterválasztást 2014-ben. A civilek akciója után a helyzet meglehetősen ellentmondásossá vált: Vezér formálisan egy civil szervezet embere, aki most egy civil kezdeményezés aktivistáit támadja azért, mert civilként működnek: aláírást gyűjtenek, nyílt leveleket fogalmaznak és megszervezik magukat az érdekeik képviseletében.

Az engedélyezési eljárás megindításával párhuzamosan egy másik beruházás kezdődött a Gesztenyés úton. A Puhi-Tárnok Kft. nyerte el azt a közel 200 millió forintos, az önkormányzat által kiírt közbeszerzést, amelynek részeként a Vörösmarty és a Madách út között felújítják az úttestet és a járdát. Helyi források figyelemre méltó egybeesésnek nevezték ezt a fejleményt.

Az ötszintes társasház építésével könnyen az járhat együtt, hogy az ingázó nehézgépjárművek tönkreteszik a frissen aszfaltozott utcát. Június 17-én, a képviselőtestület ülésén Vezér polgármester igyekezett mindenkit megnyugtatni: a beruházó rendbe hozza majd az utcát.

Június utolsó hétvégéjéig, majdnem három hét alatt a Gesztenyés utcaiaknak a HELP (Helyi Lokálpatrióták Egyesülete) segítségével az utcákon és az interneten összesen 1200 aláírást gyűjtöttek.

Ez a szám egy magyarországi 18 ezer fős kisvárosban ennyi idő alatt kiemelkedően jó eredménynek számít.

A HELP egyesület az ellenzéki pártok és helyi civilek ernyőszervezete. Aggodalomra okot adó jel lehet a városvezető számára, hogy a civilek és az egyesület éppen az ő választókerületében indítottak egy eddig igen hatásosnak és eredményesnek bizonyult akciót. Ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy Vezér ismét elindul a polgármesteri székért.

A 33. paragrafus csapdája

A most üresen álló, 1930 négyzetméteres telken 2014-ig a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) kétszintes ügyfélszolgálatának épülete állt. Az ingatlant 2008-ban a Budafok Gyöngye Kft., majd az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet vette meg. (A felszámolás alatt álló takarékszövetkezetről legutóbb egy bűnüggyel összefüggésben lehetett olvasni az országos sajtóban, korábban pedig financiális nehézségeikről híresültek el.)

A százhalombattai önkormányzat 2013-ban lett az ingatlan tulajdonosa. A képviselők zárt ülésen 2017. május 30-án döntöttek a telek árverési értékesítéséről, a kikiáltási árat bruttó  40 millió forintban állapították meg. Az önkormányzat végül 2018 nyarán adta el az ingatlant a beruházó Olvex Kft.-nek.

A helyi építési szabályzat (HÉSZ) évekkel ezelőtt azt írta elő erre az úgynevezett Vt3-as besorolású területre, hogy mindössze szolgálati lakásokat lehet építeni. A HÉSZ 2016-os módosításában a lakásépítésről szóló korlátozó feltétel eltűnt.  A Vt3-as besorolás azt jelenti, hogy 16 méter magas épületet is fel lehet építeni az övezetben.

A “lopakodó” jogalkotás 2017-ben pecsételte meg a Gesztenyés út lakóinak sorsát: a 33. paragrafus kiegészült egy nyolcadik bekezdéssel, amely így rendelkezik: “az építési övezetben lakás korlátlan számban kialakítható”.

A HÉSZ egy fűrészporízűen száraz, nyers, táblázatokkal, településszerkezeti szakkifejezésekkel terhelt, a kívülálló számára nehezen értelmezhető szöveg. Június 17-én, a képviselőtestület ülésén voltak olyan képviselők, akik bevallották: nem tudták, hogy a HÉSZ módosítása ilyen következményekkel jár.

Vezér Mihály polgármester hozzáállása azért teszi alapvetően visszássá a Gesztenyés úti beruházással előállt helyzetet, mert a városvezetőt éppen itt, a 7. körzetben választották meg képviselővé – legutóbb – 2014-ben.

A közvetlenül feltett kérdéseinkre a polgármester a PR-os munkatársával üzenve reagált az Átlátszó olvasóinknak. A kérdésekre nem válaszolt, hanem elküldte a saját, pamfletszerű összefoglalóját a júniusi közgyűlésen elhangzottakról.

Vezér egyebek mellett így fogalmaz: “Mégis, mire jó ez az akció, ha érdemi joghatás kiváltására semmiképpen se? Például: az önkormányzati választásokhoz mozgósításra, ajánlóívek gyűjtésére, használható adatbázis kiépítésére! Politikai hangulatkeltésre a város fejlődése, a fiatalok megtartása ellen.”

Az Olvex Kft. a lakók tájékoztatását firtató kérdésünkre azt válaszolta: noha jogszabály nem írja elő, ennek ellenére a telkek tulajdonosait tájékoztatták az építkezésről. Egy mondattal később azonban az ügyvezető megjegyezte: “az eljárás ezen szakaszában nekem semmilyen információm nincsen a szomszédok/érintettek kilétéről és elérhetőségeiről, ennek megállapítása pedig a jelenleg folyó engedélyeztetési eljárás részét képezi”. A polgármester nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mikor ismerte meg az ötszintes ház tervét, és tett-e bármilyen kísérletet arra, hogy ezt az információt megossza a Gesztenyés utcában lakókkal.

Vezér június 17-én, a képviselőtestületi ülésen azt mondta, hogy rágalmazás miatt “külön eljárások vannak folyamatban”. Kértük, fejtse ki a kijelentését: azt jelenti, hogy büntetőeljárást kezdeményezett több személy ellen? Megkérdeztük, kiket és mi alapján jelentett fel, de a polgármester nem válaszolt ezekre a kérdésekre sem.

A rágalmazás miatt megindított eljárások belengetése arra utal, hogy a polgármestert és támogatóit fájdalmasan érinti a Gesztenyés úti civilek akciója a közelgő önkormányzati választások előtt. A június 17-i képviselőtestületi ülésen ilyen szavak és kifejezések repkedtek a levegőben: “hergelés”, “aljas”, “koholmány”, “rágalmazások”, “habosítják”, “adatbázis-gyűjtés”, “rögtön ránk rúgják […] az ajtót”, “hangulatkeltés”.

Jönnek a panorámaperek?

Németh Juditék július első napjaiban kapták meg a tájékoztatást az építési hatóság engedélyének kiadásáról. “Természetesen fellebbezünk” – nyilatkozta az Átlátszónak. Ezzel egy roppant bonyolult jogi folyamat kezdődik, önmagában az engedélyeztetési eljárás is meglehetősen összetett. Egyelőre beláthatatlan, hogy a beinduló jogi eljárásoknak mi lehet a vége.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 1997-es kormányrendelet tiltja, hogy egy új építkezés túlzott értékcsökkenést idézzen elő a szomszédos ingatlanokban. A polgármester viszont azt állítja, hogy az érintett ingatlanok értéke növekedett az új övezeti átsorolással. A polgármester állítása, miszerint lehetővé vált a szomszédoknak is öt szintet építeni, egyszerűen blöff, mondta az egyik szomszéd. A családi házban lakóknak nem az a célja, hogy még több szintet építsenek, házaik nem is alkalmasak a felfelé való bővítésre. Egyértelműen értékcsökkenésről beszélnek.

Az sem kizárt, hogy egy úgynevezett panorámaperben tetemes összegű kártérítésért indítsanak eljárást a szomszédok. Ugyanakkor az önkormányzat is reagált a maga módján a civil tiltakozások miatt kialakult helyzetre. “A képviselőtestület – a jogszabályban előírt véleményezési és jóváhagyási menetrend betartásával, a lakossági vélemények figyelembevételével – átfogó felülvizsgálat tárgyává teszi a jelenleg érvényes Helyi Építési Szabályzatot” – olvasható a helyhatóság június 21-én kiadott tájékoztatójában.

Forrás: https://orszagszerte.atlatszo.hu/szazhalombattan-a-kertvaros-lakoi-fellazadtak-az-otszintes-tarsashaz-terve-ellen/

Vacsiközi társasház: kisebb épületet elfogadnának a lakók

Már szóltunk róla korábban, hogy nem örülnek a környéken élők, hogy a Vacsi közben több emeletes társasház épül az élelmiszerbolt helyén. Tiltakozásukat korábban is kifejezték különböző fórumokon, és kifogásaikat a beruházó által szervezett lakossági fórumon is elmondták. Most pedig nyílt levelet írtak Kecskemét polgármesterének. Ezt alá is írhatja bárki, aki egyetért vele.

A levél lényege az, hogy szerintük a tervezett beruházás túl nagy és túl magas. Nem illik a környezetbe. A legfelső szintről belátnának az udvarokba, az ablakokon a szobákba. Valamint úgy vélik, hogy az ide tervezett üzletek forgalmát nem bírná el a környék, és az autókhoz parkoló sem lenne elég. Félnek attól is, hogy a mostani zöldfelület jócskán megcsappanna. Kompromisszumos javaslatuk az, hogy egy kisebb alapszintű üzlet és rajta maximum egy emeletnyi lakás épüljön. Hiszen azt maguk is úgy vélik, hogy a jelenlegi élelmiszerboltot egy színvonalasabb üzlettel kellene kiváltani. Ebben nincs vita.

Közben a vacsiköziek Facebook csoportjában bejegyzést tett közzé a beruházó, amelyben azt írja, hogy minden építési szabályt betartanak, és a tervek alapján a tervtanács folytathatónak tartotta a beruházást. Ugyanakkor belátja, hogy a lakossági fórumon elhangzottak és a főépítész összefoglalója alapján hozzá kell nyúlni az eddigi tervhez, és korrigálni a méreteket. Ez a munka el is kezdődött már.

A nyílt levélről azt írja Konfár Zoltán, hogy nem érti, hogy ezzel pontosan mit szeretnének elérni a lakók. Megjegyzi itt, hogy mindenkinek vannak érdekei egy ilyen ügyben és ez természetes. Maga sem szeretne olyan elképzelést megvalósítani, amely jelentősen ellenkezik a lakossági érdekekkel. Ugyanakkor megemlíti, hogy ebben az esetben minden törekvésük ellenére sem tudnak majd megfelelni minden lakó igényének.

Szívvel a Vacsiközért Facebook csoport nyilvános, ott bárki elolvashatja a levelet és a beruházó véleményét.

Forrás: https://kecsup.hu/2019/06/vacsikozi-tarsashaz-kisebb-epuletet-elfogadnanak-a-lakok/

Mályva-álom: olcsó, történelmi-polgári lakás Győrben a Nemzeti Színháznál!

38,2 millió forintot kérnek a most következő, egyértelműen ritkaságnak számító otthonért. Az ingatlan 96 nm-es, a belmagasság, ahogy kell, 3 méter. A jelenlegi kinézet pedig szintén nem hétköznapi. Ön milyen otthont varázsolna egy ilyen adottságú lakásba?

A lakás nagyon jól helyezkedik el a városban, mert az új Árpád parkolóház szomszédságában van, a közelben ott a Nemzeti Színház és pillanatokra van a város összes nagyobb terétől. A maga 96 m2-ével és 3 méteres belmagasságával lehetőséget ad akár nagyobb családosoknak vagy olyanoknak akik szeretik a szép tágas tereket. A lakás jó elrendezése miatt nagyon élhető.

A bejáraton belépve balra kapott helyet a konyha, beépített bútorokkal és a vele párosult étkezővel. Jobbra egy hatalmas szoba van, aminek érdekessége, hogy külön bejárata van a közös fürdőhelyiségbe. A fürdőben egy szép sarokkád van, plusz van egy külön a tisztálkodószereknek elkülönített beépített szekrény. A hálószobát a nappaliból és a külön bejáratú mosdóból is meg lehet közelíteni. Ez a része a lakásnak hatalmas és világos. A nappali a lakás igazi központja, amiből az erkélyre nyíló ajtón kilépve az utca fölé emelkedhetünk. A lakóközösség barátságos, egy közös kerékpártároló is tartozik az ingatlanhoz. A társasház teljes homlokzata felújításra került, fenntartása költséghatékony, a bútorzott átvétel pedig megegyezés kérdése.”

Forrás: https://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/malyva-alom_olcso_tortenelmi-polgari_lakas_gyorben_a_nemzeti_szinhaznal/2602263/

Otthon melege program: ősztől milliárdokat lehet nyerni távfűtéses lakások korszerűsítésére

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24. és 2020. március 31. között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Magyarországon még mindig van körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás – mondta az államtitkár.

Az Otthon melege program alprogramjának keretében

okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére nyílik lehetőség.A vissza nem térítendő támogatás mértékeaz elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint.

Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Otthon melege program célja a magántulajdonban lévő lakóépületek és háztartások energetikai korszerűsítésének ösztönzése, vissza nem térítendő támogatások biztosítása, illetve a háztartások rezsikiadásainak csökkentése.

Az Otthon melege program idei őszi alprogramjában vissza nem térítendő állami támogatással okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére nyílik lehetőség. FORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA

Eddig 36 milliárd forintot osztottak szét az Otthon melege programban

Hatalmas a sikere az Otthon melege programnak, több esetben is néhány óra alatt elfogytak az elnyerhető összegek a sok ezer beadott pályázat nyomán, sőt, az ITM néhányszor a keretet is megemelte. Még olyan is előfordult, hogy az eredetileg kiírt keret többszöröse fogyott el.

Mióta tart a program, hány családnak nyújtottak támogatást, és melyik volt a legsikeresebb kiírás? Az Origo támogatási áganként összeszedte, milyen mérföldkövek jellemezték eddig az Otthon melege programot.

Hűtőgépek, mosógépek cseréje

27 ezer pályázó kapott előszörvissza nem térítendő támogatást az Otthon melege programban, melyet 2014 szeptemberében hirdettek meg az elavult hűtő- és fagyasztógépek (25 ezer darabra 627 millió forint), kazánok (1 milliárd forint) és nyílászárók (1,1 milliárd forint) cseréjére, összesen 2,72 milliárd forint értékben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) már akkor közölte, hogy a források rendelkezésre állásának függvényében további pályázatok meghirdetését tervezi az energiahatékonyság növelése, az energiaköltségek csökkentése érdekében.

Több tízezer háztartás cserélhette le mosógépét az energiahatékonysági program újabb szakaszában, 25-45 ezer forint közötti állami támogatással. A tervek szerint mintegy 12 ezer család kapott volna új mosógépet 50 százalékos állami támogatással 2015. július 1-től, 500 millió forint értékben, de a program végül nagy sikerrel zárult: a megnövelt keretösszeg miatt mintegy 43 ezer háztartásnak jutott összesen 1,86 milliárd forintnyi támogatás. A tárca hangsúlyozta, hogy egyetlen alprogramot sem zártak le, csupán a keretek kimerülésével felfüggesztették őket, így amint újabb forrás érkezik, megnyitják azokat.

Nem is kellett sokat várni a soron következő hűtőgépcsere-program megújítására, amely 2016. július elején 500 millió forintos kerettel indult újra, ugyanúgy fejenként 25-45 ezer forintos állami támogatással. A program sikere akkora volt, hogy a pályázat megnyitásától kezdve néhány órán belül kimerült a keret több régióban is.

A 2017 augusztusában újrainduló háztartási nagygépcsere alprogramban ismét mindössze pár óra állt a pályázók rendelkezésére, akkora volt az érdeklődés. Az NFM az eredetileg tervezett 600 millió forintos keretösszeget végül 2,6 milliárd forintra emelte, hogy minden sikeres pályázó megkapja a támogatást, amely így 61 ezer családhoz jutott el.

2018 novemberében indult újra a háztartási nagygépek alprogram, amelyben összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehetett pályázni, pályázónként 40-45 ezer forint értékben. Ebben a kiírásban végül 5 milliárd forintra emelték a keretet, hogy a 119 ezer pályázó igényét ki tudják szolgálni.

Ez volt eddig az Otthon melege program messze legsikeresebb pályázata,

összesen végül több mint 115 ezer háztartás részesült támogatásban.

Fűtéskorszerűsítés társasházakban, családi házakban

A 10 milliárd forintos keretösszeggel 2015. április 30-án indult társasház-felújítási alprogramban az 5-60 lakásos társasházak energiahatékonysági támogatására lehetett pályázni 50 százalékos támogatási intenzitással, amely mintegy 20 ezer lakás megújítását biztosította. 2015 decemberében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10 milliárdról 11,8 milliárd forintra emelte ezt a keretet.

2016. augusztus 15-én kezdődött az akkor már bő egy éve tervezett, családi házak energetikai korszerűsítésére és felújításárakiírt pályázat, pályázónként akár 2,5 millió forintot is biztosító állami támogatással, 5 milliárd forintos keretösszegből.

Ezt a pályázatot is pár óra alatt elkapkodták, még aznap fel kellett függeszteni.A felfüggesztésig országosan 3500 jelentkezést regisztráltak, amely a végső jelentkezési határidőig 4000-re nőtt.

A családi házakra kiírt fűtéskorszerűsítési pályázat is nagy siker volt a lakosság körében. FORRÁS: MTI/MARJAI JÁNOS

Gázkonvektorcsere-programok

Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában először 2017. szeptember 21-től lehetett benyújtani pályázatot gázkonvektorok cseréjére 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, amiből 12500 gázkonvektor újult meg országosan. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás 80 százalékos volt, egy konvektor cseréjére maximum 120 ezer, több készülékére maximum 500 ezer forint állami támogatás járt. A gázkonvektoros pályázati lehetőség minden régióban óriási siker volt, a keretek hamar kimerültek. A kiírásra 5000 pályázat érkezett.

2019. május 20-tól nyitották meg újra a konvektorcsere alprogramot, 2 milliárd forintos keretösszeggel. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, de legfeljebb 750 ezer forint lehet, ezen belül gázkonvektorra berendezésenként 96 ezer forint állami támogatás igényelhető. A földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram még jelenleg is nyitva áll, pályázatai elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be, ügyfélkapus azonosítást követően, 2019. augusztus 30-ig. Az Origo itt szedte össze a legfontosabb tudnivalókat erről a pályázatról.

A legfrissebb adatok szerint az Otthon melege programban eddig összesen 300 ezer háztartás korszerűsítésére nyílt lehetőség, összesen 36 milliárd forint keretösszegben.

Forrás: https://m.origo.hu/gazdasag/20190617-2-milliard-forint-vissza-nem-teritendo-tamogatas-indul-radiatorok-cserejere.html

Nem fizeti a szomszéd a társasházi közös költséget, a vízdíjat? Van megoldás!

Társasházban él és bosszantja, hogy egy vagy több lakótársa nem veszi ki a részét a közös költségekből, nem fizeti például a vízdíjat, ám a szolgáltatások előnyeit ugyanúgy élvezi, mint a rendben, pontosan fizető szomszédjai? Nem kell ennyiben hagyniuk, van jogszerű megoldás, hogy rávegyék renitens lakótársukat a közös teherviselésre.

Az egyik lakás tulajdonosa már nyolc éve nem fizeti sem a közös költséget, sem a vízdíjat ­– panaszolja az egyik budapesti, XI. kerületi négyszintes társasházban lakó Erika. Mivel nem zárhatják el a vizet, a vízdíjat, a ház tovább nem halogatható, négy évvel ezelőtti felújítását, valamint nyaranta a fűnyírás ellenértékét is kénytelenek voltak a többiek állni. Szomszédjuk nemfizetése miatt nemcsak nekik kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk, hanem ezért a lakóközösségnek most nincs félretett pénze.

Sajnos Erikáék esete korántsem ritka Magyarországon. Szakértők mintegy 175 ezerre teszik azok számát, akik rendszeresen késnek a közös költség vagy a vízdíj befizetésével. Ez nem kis szám, a magyarországi lakástulajdonosok egytizede. A hátralékok néhány tízezer forinttól akár több millió forintig is terjedhetnek – bár erről nincs hivatalos statisztika.

Mégsem reménytelen a helyzet, van mód arra, hogy a társasházak a közös teherviselés alól kibúvókkal szemben a hatályos jogszabályok szerint fellépjenek. Ennek egyik módja, hogy a három hónapot meghaladó elmaradás után jelzálogot jegyeztethetnek be az adós tulajdonrészére. Ebben a társasház szervezeti és működési szabályzatában (SzMSz) adott felhatalmazással a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke járhat el, illetve erről a minden évben legkésőbb május 31-éig – azaz ezekben a napokban – kötelezően megtartandó közgyűlésen is lehet dönteni.

Mindkét esetben közokiratba, illetve ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni a dokumentumot. A jelzálogjog bejegyzésének elrendelése három hónapnak megfelelő hátralékonként megismételhető. Ha az adós kifizette a tartozást, a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke köteles a jelzálog törléséhez szükséges engedélyt kiadni, amelyet szintén köz- vagy magánokiratba kell foglalni. A jelzálog ugyan egy elég erős fenyegetés, de ha az adós nem akar vagy tud fizetni, akkor a társasház helyzete nem lesz jobb.

A jelzálog bejegyeztetésénél egyszerűbb és gyorsabb megoldás lehet a krónikusan mulasztó társasházi tulajdonosokkal szemben a fizetési meghagyásos eljárás (fmh). Annak keretében ugyanis a társasházak pereskedés nélkül visszaszerezhetik az elmaradt díjakat, ha úgy adódik, végrehajtást is indíthatnak. Az eljárást egy társasház képviselője az SzMSz vagy közgyűlési határozat alapján indíthatja meg, amihez még ügyvéd közreműködése sem szükséges. Nem kell várni a fizetési határidő után három hónapot: a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a fizetési határidő lejárta után azonnal kezdeményezheti az eljárást.

Ha a társasház képviselője cégként vagy egyéni vállalkozóként jár el a lakóközösség érdekében, akkor a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét elektronikusan, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) rendszerén keresztül tudja benyújtani, ha pedig magánszemélyként, akkor akár papíralapon is bármely közjegyzőnél. Az űrlapokat le lehet tölteni a MOKK honlapjáról.

Hogy mennyire is gyors az eljárás, azt mutatja, ha a közjegyző mindent rendben talál, akkor az elektronikusan benyújtott kérelmeknél 3 munkanapon, a papíralapúaknál 15 napon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Ha a kötelezett (adós) a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 napon belül nem fizet, de nem is vitatja a követelés jogosságát, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik.

Ezután a közjegyző a társasház kérelmére elrendelheti a végrehajtást, így akár néhány héten belül pénzhez juthat a lakóközösség. A végrehajtási eljárás iránti kérelem formanyomtatványa is megtalálható a MOKK honlapján. Ezt a kérelmet ugyanahhoz a közjegyzőhöz kell benyújtani, mint aki a fizetési meghagyást kibocsátotta.

Amennyiben a fizetési meghagyás kézbesítését követően az adós vitatja a tartozást (jogi kifejezéssel ellentmondással él), akkor az eljárás perré alakul, és az ügy bíróságon folytatódik. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása – annak ismert és súlyos következményei miatt – önmagában is növeli a fizetési hajlandóságot.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Országos Közjegyzői Kamara közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Forrás: https://hvg.hu/brandchannel/mokk_20190521_Nem_fizeti_a_szomszed_a_tarsashazi_kozos_koltseget_a_vizdijat_Van_megoldas

Egy tízemeletes újpesti társasházban ütött ki tűz, több mint 10 embernek kellett elhagynia az otthonát – Egy lakás lakhatatlanná vált

Lángok martalékává vált egy lakás Újpesten.

Tűz ütött ki egy társasházi lakásban, Budapest IV. kerületében, a Virág utcában. A tízemeletes épület negyedik emeletén égett több helyiség. A fővárosi hivatásos tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat és kiürítették a házat. A lángok eloltását követően átvizsgálják és kiszellőztetik a lakást – írja a Katasztrófavédelem.

A társasházban egy helyiség égett teljes terjedelmében. Az egységek eloltották a lángokat, és összesen tizenöt embert kikísértek az épületből. A munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A lakás lakhatatlanná vált.

Forrás: https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tarsashazi-lakas-ujpest-virag-utca/f9xjtl7

VER-BAU: Elstartolt a Domby utcai Társasház értékesítése

A Kecskeméten már sokat bizonyított és a minőségi építésben elismert VER-BAU saját kivitelezésű projektbe kezdett a Széchenyivárosban. A napokban indult el a Domby Lajos és az Illyés Gyula utca sarkán épülő új társasházban lévő 34 lakás értékesítése.

A jellegzetes zöld-fehér konténerek megjelenése a Széchenyivárosrészben azonnal felkeltette az érdeklődést a projekt iránt. A VER-BAU a tőle megszokott minőségben, a legkorszerűbb műszaki tartalommal kínálja új lakásait az 5 szintesre tervezett épületben. A Domby Társasházban összesen 10 féle lakástípusból választhatnak a vásárlók, hiszen a kivitelező céljai szerint a legszélesebb körben kívánták megszólítani az érdeklődőket, az egyedülállóktól, a fiatal párokon keresztül, a nagycsaládosokig.

Nagy hangsúly került a tervezés során a „minél élhetőbb” lakóterek kialakítására, ezért rendelkezik a társasház lifttel és valamennyi lakáshoz tartozik majd erkély. Természetesen az épülő lakások megfelelnek a CSOK és egyéb hitelkedvezmények feltételeinek is.
A kivitelező a korábbi ígéretének megfelelően a napokban elindította a már épülőfélben lévő lakások értékesítését, amelyről az információkat a www.verbau.hu oldalon lehet megtalálni az Eladó ingatlanok címszóra kattintva.

Forrás: https://kecskemetilapok.hu/hirek/ver-bau:-elstartolt-a-domby-utcai-tarsashaz-ertekesitese

Hónapok óta folyt a szennyvíz egy szolnoki társasház pincéjébe

– Ez a mi kis Gangeszünk – mutatta a Sebestyén körút 6. szám alatti társasház pincéjét az egyik lakó, Lévai Zsolt. Az alagsorban a talaj most is nedves, van, ahol még mindig áll a víz.

A falakon hatalmas foltok éktelenkednek, csaknem a földszinti lakásokig át van ázva. Iszonyatos a bűz! A pincékben tárolt értékek mind tönkrementek, ugyanis a tárolókba is befolyt a csapadékkal kevert szennyvíz. Tavaly októberben is volt már probléma vele, március óta pedig folyamatosan. Vasárnap például kritikus volt a helyzet, amikor leesett a nagy eső.

Egy éppen sétából hazatérő fiatal anyuka arra panaszkodott, hogy hónapok óta a negyedikre kell fel- és lecipelnie a nehéz babakocsit, mert a fertőzésveszélyes pincében nem hagyhatja.

– Állt itt egy ötvenéves, hatalmas fenyő, a vizsgálatok során kiderült, ennek a gyökérzete törte össze a szennyvízcsövet – bökött a közvetlenül a ház előtt álló kis kert felé egy másik lakó, Füzes Tamásné.

Előbb a fát, később a gyökérzetet is eltávolították a megbízott vállalkozók, de az új csövet április vége óta nem tették le, így a csapadékvíz a lakók szennyvizével keveredve azóta folyamatosan elönti a pincét.

Az árok, vagyis a leendő szennyvízcső helye ottjártunkkor is üresen tátongott, a szépen gondozott kiskert közepén. Miközben beszélgettünk, éppen kijött a házból Göcző Bálintné, a társasház számvizsgáló bizottságának elnöke.

– Értesítettek, hogy írjam ki, az érintett oldalon lakók ne használják a vizet csütörtökön, mert akkor végzik el a munkálatokat. Bekötik az új csövet és visszarendezik a terepet is. A társasháznak van biztosítása, a közös helyiségekben keletkezett károkat kifizetik. A kivitelező vállalkozó azt is megígérte, hogy a már meglévő károkat, vagyis a pincét is rendbe teszik a munkálatok után – mondta.

Bár a probléma úgy tűnik megoldódik, az ügy több kérdést is felvet. Miért húzódott hónapokig a csőcsere, ki fizeti meg a lakók kárát, hiszen a pincében tárolt értékeik mind tönkrementek. Kérdéseinkkel megkerestük a ház kezelésével megbízott Szollak Kft.-t.

Lévai Zsolt, a társasház egyik lakója azt mutatja éppen, hogy több mint egy méter magasan áztatta el a falat a szennyvíz. Fotós: Molnár-Révész Erika

– Az első hibabejelentés 2019 márciusában történt, a dugulást a kirendelt szakemberek elhárították, ekkor derült fény a kamerás csővizsgálat során arra, hogy a csőtörést a vezetékszakasz fölé ültette fa gyökérzete okozta. Erről a helyszínen egyeztettünk a város képviselőjével, a fakivágási engedélyt április 1-jén megkértük.

A fakivágás engedélyezése miatt hiánypótlásként kérték a tulajdonosok hozzájárulását, ezt a nem egyhangú döntéssel született aláíróívet április 10-ig pótolta a társasház. Ekkor ismét helyszíni bejárás volt a város részéről.

A házon belüli egyet nem értést jól mutatja, hogy a vezetékszakasz fölé időközben virágokat ültettek a tulajdonosok – válaszolta az ügy elhúzódására vonatkozó kérdéseinkre Pintérné Kónya Magdolna, a Szollak Kft. cégvezetője. Hozzátette, a kivitelezővel a szerződést április ­16-án végül megkötötték, ezen a napon a fát is kivágták, és ismét kitisztították a vezetékszakaszt a működés fenntartása érdekében.

– Az azóta szinte folyamatosan kedvezőtlen, csapadékos időjárás miatt a biztonságos munkavégzés – a társasházi vezetékszakasz üzemének fenntartása mellett – nem volt lehetséges.

– Továbbá a rendkívüli időjárás miatt a városi elvezető rendszer is túlterhelődött. Ennek tisztítása is folyamatban van. A csőszakasz cseréje az időjárás függvényében június 6-án, csütörtökön kezdődik – magyarázta a cégvezető.

Mint megtudtuk, a csővezeték javításának költségeit a társasház viseli. A káreseményt bejelentették a társasház részéről a biztosítónak, a közös szerkezetekben keletkezett kárt a biztosító megtéríti. A külön tulajdonokban keletkezett károkat a tulajdonos és a biztosító külön eljárásban rendezi.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/1729001-1729001/

Pécsi társasház tervével lett díjazott a műszaki kar hallgatója

Milyen kreatív megoldások vannak a szálcement homlokzatburkolati anyag változatos felhasználásában? Milyen jó példákkal szolgálnak nekünk a tervezők?

Az EQUITONE építészek és építészhallgatók számára hirdet minden évben pályázatot azzal a céllal, hogy bemutassa a homlokzatburkolati anyag építészeti minőségét tekintve is figyelemre érdemes példáit.

Ezen a pályázaton ért el II. díjat a PTE Műszaki és Informatikai Kar (MIK) építész hallgatója, Tarr Zsuzsanna, konzulens: Dr. Rétfalvi Donát.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/pecsi-tarsashaz-tervevel-lett-dijazott-a-muszaki-kar-hallgatoja-1880906/

Kigyulladt egy társasház a IV. kerületben

Tűz ütött ki egy társasházi lakásban, Budapest IV. kerületében, a Virág utcában – írja a Katasztrófavédelem.hu.

Tűz ütött ki egy társasházi lakásban, Budapest IV. kerületében, a Virág utcában. A tízemeletes épület negyedik emeletén ég több helyiség. A fővárosi hivatásos tűzoltók oltják a lángokat, és megkezdték a ház kiürítését.

Forrás: https://m.origo.hu/itthon/20190610-kigyulladt-egy-tarsashaz-a-iv-keruletben.html

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."