Lombházat építettek a társasház udvarára

Hamarosan egy tizenkét éves, mozgásában korlátozott gyermek is játszhat abban a lombházban, amit szülei és szomszédjai közösen álmodtak meg budapesti társasházuk udvarára.

Az egyedi tervezésű, akadálymentesített lombházat az OTP Business társasházi pályázatának segítségével építtetheti meg a lakóközösség. A teraszos építményben a házban élő gyerekek mind együtt játszhatnak: az egyik kerti fa lombkoronájára tervezett rejtekhelyre a lépcső mellett egy kézi teherlifttel is feljuthatnak, ahonnan az említettek mellett csúszdán és kötélen leereszkedhetnek.

„Több száz honfitársunk mindennapi életének megkönnyítése, vagy lakókörnyezetének szebbé tétele mellett a pályázat keretében segítjük az akadálymentesítést. Pár éve szintén egy budapesti ház akadálymentesítését támogattuk, idén pedig ennek az izgalmas lombháznak segíthetjük a megépítését pályázatunkkal. Az integrálás számunkra azt is jelenti, hogy a pályázat benyújtása és a megvalósítás önmagában is szorosabbá teheti a lakóközösségek együttműködését. A társasházak vezető pénzügyi partnereként ez is kiemelt célunk” – mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A lombház mellett idén is több közösség pályázott sikerrel az eddig elhanyagolt közös terek, kiskertek jobb hasznosítására: Budapesten magas-ágyások telepítése, Sárbogárdon és Szigethalmon játszótér kialakítása, Szolnokon és Kaposváron a növényzet és kerti bútorzat felújítása valósulhat meg a közeljövőben.

A pályázaton nemcsak társasházak, de lakásszövetkezetek is indulhattak: idén szolnoki, kaposvári és szegedi szövetkezet is nyert. A csongrádi megyeszékhelyen egy 260 lakásos szövetkezet egymillió forintot kap, hogy 19 épületében mozgásérzékelős LED lámpákra cserélje az elhasználódott világítótesteket. A benyújtott dokumentumok alapján egyre több társasház tartja szem előtt a fenntarthatóságot: egy budapesti ház napelemes udvarvilágításra, egy budaörsi szélenergiával hajtott szellőztetőrendszerre, egy debreceni pedig energiatakarékos izzókra pályázott sikerrel.

Az összesen 87 településről beérkezett, csaknem 800 idei pályázat nyomán három kategóriában osztott díjakat a zsűri: Ezermester, Biztonság és Közösségépítés.

Forrás: https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/lombhazat-epitettek-a-tarsashaz-udvarara/pkpkmrc

Kikapcsolásnál is biztosítani kell a társasházak közös helyiségeiben az áramot – Fogyasztóvédelmi füzet segít eligazodni

A fizetőképtelen társasház lakásait ki lehet kapcsolni az áramszolgáltatásból, ám a lépcsőházban égni kell a villanynak és a lift sem állhat le. Új fogyasztóvédelmi füzet segít az eligazodásban.

Fogyasztóvédelmi füzeteket adtak ki nemrégiben a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolásának szabályairól és a társasházakra vonatkozó legfontosabb tudnivalókról, részeként a „Panasza van? Segítünk!” sorozatnak. Az előbbit már bemutattuk, ezúttal a társasházi tanácsadót foglaljuk össze.

A jogszabályok szerint a társasházak, a lakásszövetkezetek általában lakossági fogyasztóknak minősülnek, persze megkötésekkel. Amennyiben fizetési késedelem miatt a társasházat kikapcsolnák a szolgáltatásból, a közös tulajdonban lévő helyiségekben mindenképpen biztosítani kell a minimális áramellátást, vagyis például a liftek működését, a lépcsőházak és közlekedők világítását.

A társasházakban élők számára kétféle elszámolás lehetséges a közművek kifizetésére. Az egyik, amikor a lakástulajdonos vagy -használó közvetlenül a szolgáltatóval számol el a fogyasztásról, a másik esetben a belső szabályzatában meghatározott módon fizetik meg a társasház részére a díjakat.

Ma már a legtöbb társasházban olyan elszámolási módokat alkalmaznak, amelyek egyedi, lakáson belüli mérőeszközön alapulnak. Ezt annak ellenére is ösztönzik a szolgáltatók, hogy nekik egyszerűbb lenne az egy bemenő órát leolvasni és onnan már osszák tovább a költségeket a lakók. A közös tulajdonban álló vezetékszakaszok korszerűsítése, javítása, felülvizsgálata természetesen mindenkor a társasház feladata.

Amennyiben a fogyasztónak az elszámolással vagy az üzemeléssel kapcsolatban merül fel problémája, panaszával először a társasház kezelőjét, majd a szolgáltatóját keresse fel. Fogyasztóvédelmi eljárást az ügy típusától függően a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnál, vagy a megyei járási hivatalnál kezdeményezhet – távhőszolgáltatásnál azonban a települési jegyző is elláthat felügyeleti feladatokat.

A kiadvány bemutatja a kikapcsolás szabályait, valamint részletezi a különböző szolgáltatások elszámolását. Azért, hogy a füzetek elérjék a fogyasztókat, az energiahivatal sajtókampányt szervezett a kormányhivatalok közreműködésével. Az új kiadványok letölthetők a hivatal honlapjáról is.

Forrás: https://m.delmagyar.hu/panaszfal/kikapcsolasnal_is_biztositani_kell_a_tarsashazak_kozos_helyisegeiben_az_aramot_-_fogyasztovedelmi_fuzet_segit_eligazodni/2606699/

Óriási csúszásokban az épülő lakások

A projektek kevesebb, mint felében (43%) sikerül a tervezett határidőre elkészíteni az értékesítési céllal épített társasházakat, ugyanennyi beruházásnál 3-12 hónapot csúszik az átadás, 14 százalékban viszont egy évnél is többet kell várniuk a vásárlóknak, de olyan projekt is akad, amelynél 3 évnél többet csúszik az átadás

– írja a Portfolio a Budapesti Lakáspiaci Riport alapján. Ebben összesen 335 budapesti projektet vizsgáltak meg.

A lap szerint a számok azt mutatják, nincs összefüggés a csúszás mértéke és a projekt mérete között, azaz szó sincs arról, hogy a tőkeerős befektetők gigaberuházásai a biztos találatok. Említenek példaként olyan 200 lakásos társasházat, amelyet több mint két éves késéssel adtak át.

Az újság felhívja a leendő vásárlók figyelmét arra, hogy vásárlás előtt nézzenek utána a befektetőnek, alaposan gondolják át, milyen fizetési konstrukcióba mennek bele, továbbá nagyon fontos, hogy a szerződés apróbetűs részeit is olvassák át. Ezzel meg lehet előzni az olyan meglepetéseket, mint például az a kitétel, amely szerint a a közműbekötések költsége a vevőt terheli.

A csúszások egyik fő oka egyébként az építőiparban sok problémát okozó munkaerőhiány.

Forrás: https://24.hu/belfold/2019/08/20/uj-lakas-csuszas-atadas-tarsashaz/

Happy end lett a mentők kontra szabálytalan parkoló történet vége

Mindenki bocsánatot kért.

Intenzív felháborodást váltott ki a mentők vasárnapi Facebook-bejegyzése, amelyben egy szabálytalan parkolóra hívták fel a figyelmet, ami miatt, mint írták, a mentők hozták kellemetlen helyzetbe a szabálykövető autósokat. (A szabálytalanul parkoló autós egyébként egy szoláriumba ment be, de ennek nyilván nincs jelentősége.)

A budai társasháznál, ahová a mentők kiérkeztek, felfestés és tábla is figyelmezteti az autósokat a vészhelyzeti parkolóhelyre, ezért is volt nagy a felháborodás, hogy a rohamkocsi csak nehézkesen tudott parkolni, egész pontosan az úton kényszerült megállni, csakhogy ezzel ellehetetlenítette a szabályosan parkoló autók kihajtását.

A mentők legújabb bejegyzéséből kiderült, hogy az autós elnézést kért a történtekért, a szolárium pedig a vendégeket külön táblákkal figyelmezteti arra, hogy ne álljanak a felvonulási területre.

Forrás: https://m.hvg.hu/elet/20190814_Happy_end_lett_a_mentok_kontra_szabalytalan_parkolo_tortenetenek_a_vege

Kisajátította a mentők megállóhelyét egy budapesti autós

Nem sok társasház tart fent vészhelyzeti parkolóhelyet az oda érkező mentőknek vagy tűzoltóknak, nem úgy mint az a budai társasház, ahol felfestés és tábla is figyelmezteti az autósokat erre, de hiába — panaszolta az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Mint írják: először a múlt hónapban, majd vasárnap érkezett rohamkocsi egy idős beteghez, ám a parkolás mindkét alkalommal nehézkes volt

A ház alatt egy szolárium működik, ezért a barnulni vágyók használják előszeretettel a fenntartott helyet, ahol így fizetniük sem kell a parkolásért. A jelenet mindennapos, hisz az üzlet tulajdonosa sajátjának tekinti a felvonulási területet, ahol maga is rendszeresen parkol. Bajtársaink egyéb megoldás híján ezúttal is az úton kényszerültek megállni, ellehetetlenítve ezzel szabályosan parkoló autók kihajtását. Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk

— fogalmazott az OMSZ.

Forrás: https://24.hu/belfold/2019/08/12/szoli-mento-budapest/

Miért került rózsa dombormű egy Palotai úti ház falára?

Már messziről is szembetűnőek a fémrózsák a még készülőfélben lévő Palotai úti társasház falán. Mindegyik Kocsis Balázs szobrászművész alkotása, aki nem először dolgozik együtt Grósz Bélával, a megrendelővel.

Száz évvel ezelőtt egy átlagos bérház építésekor a legkülönfélébb szakmák képviselői dolgoztak együtt az üvegművestől a kőfaragón át a mozaikkészítőig, hogy a végeredmény egyedi és szemet gyönyörködtető legyen. Ma már a végtelenségig leegyszerűsített épületek korában az a ritka, ha egy lakóház falára felkerül egy dombormű, ami kicsit kiemeli a környezetéből.

„Eredetileg a dombormű nem szerepelt a tervben, de aztán menet közben eszembe jutott, jó lenne valamivel feldobni a homlokzatot. Ekkor jött a képbe Balázs, akivel legalább húsz éve ismerjük egymást. Én a Szondiban birkóztam, ő meg odajárt szaunázni. Innen az ismeretség.” – mesélte Grósz Béla, aki nem először dolgozik együtt a szobrásszal. Nagyjából tizenöt-húsz évvel ezelőtt, amikor az A1 stúdiót építette, Kocsis Balázs két század eleji tornászt készített az épület falára.

A beruházónak, Grósz Bélának nem ez az első domborműves épülete (Fotó: Kiss László)

A szobrász szerint egy ilyen jellegű alkotásnál a felület nagyságából adódóan kicsit kötöttebb a művész keze: „Egy dombormű inkább a két dimenzióhoz közelít. Ez egy legalább annyira érdekes kihívás, mint amikor a Zichy ligeti zenepavilon alját kellett kirakni mozaikból, amiről nem maradt fenn egy kép sem. Csak terveket találtunk, az alapján lehetett dolgozni.”

A Palotai úti ház falára azért került rózsa, mert a társasház nevében is szerepel, ráadásul utal arra is, hogy az épület közel van a Rózsaligethez.

Egy kültéri domborműnek az időjárás viszontagságait is állnia kell (Fotó: Kiss László)

Mivel hozzám közel áll, ezért először kőben gondolkodtam, de aztán elvetettem az ötletet, mert túlságosan belesimult volna a ház falába. Bronzot vagy rezet nem tudtam volna elképzelni ehhez a modern épülethez, így esett a választás a saválló lemezre. Ez egy roppant hideg anyag, amit a vonalak lekerekítésével, a matt és a fényes felületek kontrasztjával egy kicsit fel lehet lágyítani.” – mondta Kocsis Balázs, majd hozzátette: a tervezésnél figyelembe kellett venni, hogy ne legyen túl nehéz a mű, mert szigetelésre rakják fel, másrészt tartós legyen, harmadrészt pedig álljon ellen a Palotai úton besuhanó szélnek.  – „A szabadidőmben, amikor látszólag nem csinál semmit az ember – például kutyasétáltatás közben – lehet ilyen problémákon gondolkodni.”

A dombormű elkészítése igazi csapatmunka volt: „A fő segítségem a bátyám és a sógorom, akik a műhelyben dolgoztak velem. A felhelyezésnél két fiatal lakatos volt a fő segítségem.”

Kocsis Balázs bízik abban, hogy az alkotás kiállja az idő próbáját, és persze tetszeni fog a közönségnek!

Forrás: https://fmc.hu/2019/08/19/miert-kerult-rozsa-dombormu-egy-palotai-uti-haz-falara/

Átláthatóbbá válik a társasházi ügyintézés

Új szabályozást vezetnek be a társasház-kezelésben: szakemberek szerint rövidesen egyszerűbbé, átláthatóbbá válik az ügyintézés. Somogyban több mint 80 vállalkozás szakosodott a feladatra.

– A változás lényege, hogy az összes közös képviselő adatait valamint a társasházak beszámolóit le kell majd adni az illetékes járási földhivatalba – mondta Javós Csilla, a kaposvári Csaklakás Kft. ügyvezetője. Hozzátette: eredetileg május végén lépett volna hatályba a rendelkezés, ám az érintettek egy év haladékot kaptak, s így bőven jut idő a felkészülésre.

Javós Csilla rámutatott: még mindig sok olyan közös képviselő látja el a feladatot, akit a lakóközösség tagjai közül választottak, s nem biztos, hogy maradéktalanul ismerik az összes aktuális előírást, módosítást. Az új társasházi tisztviselőknek jövő májusig kell regisztrálniuk a nyilvántartásban. A változás másik hozadéka, hogy a számviteli szabályok szerint összeállított beszámolók részletesen rögzítik a társasházak vagyoni helyzetét: a dokumentum a bevételtől a kiadáson át a közös költségekig illetve a hátralékig minden fontos információt tartalmaz. Ez többek közt a lakásvásárlás előtt állóknak is hasznos lehet, mivel hiteles képet kapnak a kiszemelt épületről. Így például időben megtudhatják, hogy a társasház tervezett felújítása miatt új lakóként nekik is rögtön a zsebükbe kell nyúlniuk vagy a ház számláján lévő több millió forintból fedezi a kiadásokat.

A kért információkhoz ingyen hozzájuthatnak majd a földhivatalban. Javós Csilla, akinek a vállalkozása 25 társasház képviseletét látja el, a közel 800 lakásban több mint 1700-en élnek, hangsúlyozta: a társasházakkal kapcsolatos karbantartást is megkönnyíti az új szabályozás. A hatóságok és szolgáltatók a friss adatbázisnak köszönhetően egyszerűbben lépnek kapcsolatba a közös képviselőkkel.

Forrás: https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/atlathatobba-valik-a-tarsashazi-ugyintezes-1735093/

Rákkeltő anyagokat találtak egy társasház alatt, a lakók hiába perelnek

Kilenc éve húzódik az ügy.

Hat kétszintes lakás volt abban a társasházban, amelyet mostanra benőtt a gaz. A lakásokhoz terasz tartozott, a házhoz közös játszótér és sütögető.

2010-ben viszont az utolsó lakásban robbanás történt, azóta egy lyuk van a nappali helyén. Ekkor derült ki, hogy a telken valamikor egy vegyész kisiparos lakott, és a ház alatt ma a legmérgezőbb rákkeltő anyagokkal teli hordók vannak. 

Az épület életveszélyessé vált, és a lakóknak azonnal költözniük kellett. Vannak, akik azóta is fizetik a lakhatatlanná vált lakás hiteltörlesztését, és ezzel párhuzamosan az albérletet is. 

Kártérítést még nem kaptak.

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20190806_Rakkelto_anyagokat_talaltak_egy_tarsashaz_alatt_a_lakok_hiaba_perelnek

Visszaengedték a lakókat a leégett soroksári úti társasházba

Saját felelősségre visszaengedték a lakókat a hétfőn leégett soroksári úti társasházba. A legfelső két szinten a lakások lakhatatlanná váltak, így az ott lakók csak a legfontosabb értékeikért mehettek vissza, írja az ATV.

A hétszintes ház tetőtere kapott lángra hétfőn délben a Soroksári út és az Ipar utca sarkán. A tűz 2400 négyzetméternyi területen égett, ötven tűzoltó dolgozott órákig az oltáson, a tűz kétszer is újjáéledt.

Ferencváros polgármestere, Bácskai János az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, a lakóknak hétfő este fél tizenegy körül szóltak, hogy ha akarnak, akkor visszamehetnek, de áram még napokig nem lesz. Azt is mondta,

A TŰZ ÖSSZESEN 189 LAKÁST ÉRINTETT, KÖRÜLBELÜL 500 LAKÓT, AKIK KÖZÖTT SOK A KÜLFÖLDI.

Bácskai szerint gyújtogatásra utaló jelek nincsenek.

A kerület önkormányzata még hétfőn szükségszállást nyitott a polgármesteri hivatalában azoknak, akik a tűz miatt nem tudják megoldani lakhatásukat. 

Az épület tetőszerkezete kedd délután még mindig füstölt. A tetőhéj teljesen elégett, és a vízoltás miatt jelentős a vízkár is az épületben, mondta a társasház közös képviselője. A tűzoltók szerint az épület soroksári út felőli oldala a legveszélyesebb, mert a cserepek bármikor lezuhanhatnak az útra.

A végleges helyreállítási munkák még évekig is eltarthatnak.

Forrás: https://index.hu/belfold/2019/08/21/soroksari_ut_tuz_tetoter_tarsashaz/

Összecsapott a vízművekkel a társasház közös képviselője

Nem jutott dűlőre egy hibás vízóra miatt kirobbant vitában két szegedi közös képviselő, és a vízművek. A képviselők kártérítést kértek egy munka miatt, ami a vállalat szerint nem jogos.

– Kéthavonta olvassuk le a vízórát, így tettünk februárban is, és több mint negyven köbméterrel mutatott többet, mint az előző időszakban – mondta a Délmagyarországnak Csillag Jánosné, aki akkor még a közös képviselője volt a Védőnő utca 8. szám alatti társasháznak.

Elmondta, hogy leolvasták lakásonként a vízmérőket, a számokat összeadták, és így derült ki, hogy többet mutat a ház központi vízórája, ami például a locsolást, és a takarításhoz szükséges vízmennyiséget is méri. Eddig a különbség kéthavonta csak 3, 4 esetleg 5 köbméter volt.

– Ekkor még senkinek sem szóltunk, megvártuk az áprilist, és akkor is megvolt a 40 köbméter plusz, amire nem találtunk magyarázatot – folytatta az asszony.

Csillag Jánosné ezután felhívta a Szegedi Vízmű Zrt. hibabejelentőjét, ahol elmondta, hogy két évvel ezelőtt volt egy csőtörésük, amit a ház 267 ezer forintért megcsináltatott, és most is van valami probléma. Elmondta azt is, hogy már kétszer is többet mutatott az óra.

A hibabejelentőnél egyébként Csillag Jánosné szerint jól bántak vele, „kedves volt a fiatalember”.

A hangfelvételt a Délmagyarország is megszerezte, és az derül ki belőle, hogy ivóvízhálózatra nem tudnak kamerás, csak szivárgásvizsgálatot csinálni. Az ügyfélszolgálatos arról is beszélt, hogy a hiba elképzelhető, hogy a korábbi csőtörés miatt lehet.

Ezután újra szerelőt hívtak, felbontották az egy évvel ezelőtti csőtörés helyét, de kiderült, hogy azzal semmi gond sincsen, nem szivárog, de a munkát persze ki kellett fizetnie a háznak, ami most is több mint százezer forint volt. Miután ez kiderült, a vízművek végül elvitte a központi órát, a jegyzőkönyvre pedig azt írták, hogy „valószínűleg a mérő többet mér, mint a tényleges fogyasztás.”

Közben közösképviselő-csere volt a háznál, és már Domokos Katalin írt egy levelet a vízműveknek, amiben azt kérte, hogy térítsék meg a munka árát, mert ugye az óra volt rossz, így feleslegesen verték szét a burkolatot. A közös képviselők az ügyfélszolgálatos telefonbeszélgetésre hivatkoztak, amiben egyébként valóban nem hangzik el, hogy az óra biztosan jó. Azaz nem fizetnek kártérítést. A Szegedi Vízművek a Délmagyarországnak is azt írta, hogy „a hangfelvétel nem igazolta a felhasználói panasz jogalapját”.

Most tehát itt tart a dolog, amiben – ha esetleg bíróságon folytatják – biztosan nem lesz könnyű igazságot tenni.

Forrás: https://m.delmagyar.hu/szeged_hirek/osszecsapott_a_vizmuvekkel_a_tarsashaz_kozos_kepviseloje/2605526/

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."