Mire kell figyelni újépítésű lakás vagy ház vásárlása esetén?

Az új lakások piaca az utóbbi években nagy emelkedést mutatott. Köszönhető volt ez a kedvezményes áfa kulcsnak, valamint a lakástámogatási rendszer átalakításának. A KSH adatai szerint 2019. I. félévében 6472 új lakás épült. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt.

Mit mutat a trend?

A lakásépítések több, mint a felét a vállalkozók általi építés jellemzi. Ezeket az újépítésű lakásokat nagyon hamar, már a tervező asztalról elkapkodják a vevők, hiszen az ebben a stádiumban történő lakásvásárlás esetén 10-20%-kal olcsóbban kaphatják meg még a lakást, mintha egy már kész lakást vásárolnának.

Meg lehet-e vásárolni még csak a tervezőasztalon létező lakást?

Nincs jogi akadálya annak, hogy úgy vásároljunk lakást, hogy annak még csak tervei és az építési engedélye létezik, azonban a telken valójában még egy kapavágás sem történt.

Ha új lakás vásárlásába vágjuk a fejszénket, akkor az alábbiakra figyeljünk oda:

  • Ellenőrizzük, hogy a telek kinek a tulajdonában van, és ha nem a telek tulajdonosa az eladó, illetve a kivitelező, akkor valóban van-e jogosultsága a telken való építésre.
  • Tájékozódjunk, hogy a lakást kínáló, illetve a lakást kivitelező cég valóban létezik-e, nem szerepel-e a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felfüggesztett kivitelezők, vagy projektcégek nyilvántartásában.
  • Rendelkezésre áll-e jogerős építési engedély.
  • Elkészült-e a társasház alapító okirat tervezet és az benyújtásra került-e az illetékes földhivatalba
  • az általunk megvásárolni kívánt lakás tervrajza összhangban van-e az alapító okirattal, valamint az adásvételi szerződés tervezettel.
  • Részletes műszaki leírás áll-e rendelkezésre a megvásárolni kívánt lakásról, amely tartalmazza a kivitelezéssel kapcsolatban felmerülő minden adatot (például: milyen csempe kerül a fürdőbe, hol és milyen villanykapcsolók lesznek stb.).

Nincs akadálya annak sem, ha csak szerkezetkészen vásároljuk meg az új lakást és a belső kivitelezői munkákat magunk szervezzük meg.

Végleges szerződés vagy előszerződés?

Felmerül a kérdés, hogy végleges adásvételi szerződést kössünk, vagy megelégedhetünk az előszerződés megkötésével. Amennyiben végleges adásvételi szerződés kerül megkötésre, akkor a földhivatalba benyújtott alapító okirat tervezetet követően az ingatlan tulajdoni lapján már vevőként magunk is megjelenhetünk azzal, hogy mindaddig, amíg a társasház nem kerül bejegyzésre gyakorlatilag osztatlan közös tulajdonba kerülünk a többi vevővel együtt. A kivitelezést követően pedig, a használatbavételi engedély birtokában kerül majd sor a társasház földhivatali bejegyzésére és az önálló lakások külön albetétesítésére, vagyis arra, hogy az eredeti egy tulajdoni lap helyett minden lakásra, illetve garázsra, tárolóra – az alapító okirat rendelkezéseinek megfelelően – egy új tulajdoni lap kerül megnyitásra. Ekkor az adott lakásra kerülünk majd bejegyzésre, mint tulajdonosok.

Ha csak előszerződést kötünk, akkor az ingatlan-nyilvántartásba nem kerülünk még feltüntetésre sem csak akkor, amikor a használatbavételi engedély már megvan és társasház bejegyzésre került.

Kell-e attól félni, hogy az új lakásként hirdetett lakás tulajdoni lapján többszáz milliós jelzálogjog szerepel?

Az új lakások kivitelezését, főleg, ha nagy a lakások száma, nagy beruházásról van szó, általában nem az eladó finanszírozza, hanem egy külső cég vagy bank. A kivitelezéshez hitelt nyújtó finanszírozó biztosítékként az ingatlan egészére jelzálogjogot fog bejegyeztetni, illetve a bankok előírják, hogy az új lakásokra kötött ingatlan adásvételi szerződésekből befolyó vételár részben vagy egészben a finanszírozó bank által meghatározott számlára folyjék be.Az adásvételi szerződésekben kell a tehermentesítéssel kapcsolatban egyértelmű és világos rendelkezéseket beiktatni arról, hogy a vételár kifizetése esetén a vevő tehermentes ingatlant szerezzen.

Hogyan fizessük a vételárat?

Új építésű lakás esetén legtöbbször a lakásépítési ütemhez, valamely műszakilag meghatározott készültségi fokhoz kötik a felek a vételárrészek kifizetését a szerződéskötéssel egyidőben megfizetett foglalón túl.

Milyen lakásokra és meddig vehető igénybe a kedvezményes 5%-os általános forgalmi adó?

A korábbi években az új lakások áfáját 5%-ban megállapító szabály megtöbbszörözte a lakásépítési kedvet. Főszabály szerint 2019.12.31-ével ez megváltozik, ugyanis az új lakások áfája ezt követően már 27% lesz néhány kivétellel. Lássuk, milyen feltételekkel lehet még 5%-kos áfával lakást vásárolni!

  • Az 5%-os adókulcs alkalmazásának feltétele, hogy az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan legyen, tehát a garázs, tároló akkor is 27%-kos áfás lesz, ha a lakással együtt kerül megvásárlásra.
  • Amennyiben a kérdéses ügylet 2019. december 31-ig részben vagy egészben teljesül, úgy az 5 %-os adókulcs a feltételek fennállása esetén alkalmazható. Tehát a 2019.12.31-ig kiszámlázott és teljesített vételárrész vonatkozásában alkalmazható a kedvezményes áfa kulcs.
  • A kivétel: Amennyiben az ügylet 2020. január 1-ét követően, és 2023. december 31, napjával bezáróan teljesül, alkalmazható az 5%-os adókulcs, ha a lakóingatlan építésére 2018. november 1. napján már rendelkezésre állt végleges, jogerőre emelkedett építési engedély.

Fontos kiemelni azt is, hogy az építési engedély módosításának nincs jelentősége, ha egyébként a végleges és jogerős építési engedély 2018. november 01-ével rendelkezésre állt. Nem befolyásolja az adómértéket az építtető személyének 2018. november 1. napját követően történt megváltozása sem, ha az engedély véglegessé válása, illetve az egyszerű bejelentés megtétele legkésőbb 2018. november 1. napjával megtörtént.

Azért legyünk körültekintők! A szerződésben meghatározott, az egyes műszaki tartalmakhoz kötött fizetési határidőket nem biztos, hogy érdemes megváltoztatni abban a reményben, hogy előre fizetve csak 5%-os áfát kell fizetni, hiszen a részletekben történő teljesítés a vevő részére egy biztosítékot jelenthet arra, hogy a kivitelezést ellenőrizze.

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!

Forrás: http://www.lakaskultura.hu/hirek/mire-kell-figyelni-ujepitesu-lakas-vagy-haz-vasarlasa-eseten/

Gázrobbanás volt egy szekszárdi társasházban

Gázrobbanás történt egy szekszárdi társasház második emeleti lakásában szerda délelőtt, írja a Katasztrófavédelem. A robbanás miatt a Herman Ottó utcai épület több lakása lakhatatlanná vált, a tűzoltók megkezdték a mentést, a négy lépcsőházból nagyjából száz embert menekítettek ki. 

teol.hu azt írja, a légnyomás több ablakot és ajtót kitört, van, aki arról számolt be, hogy a csempe is meglazult a fürdőszobában. A környéket lezárták. A helyi Rádió Antritt képeket is közölt a házról:

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=2737214446341150&id=243150439080909

Frissítés: Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint öt embert vitték kórházba, két férfit súlyos, három nőt könnyű sérülésekkel. Ács Rezső, a város fideszes polgármestere pedig az MTI szerint azt mondta, 10-30 lakás sérült meg, az ott élőket az önkormányzat el fogja helyezni. „Tíz, üresen álló önkormányzati bérlakás, kollégiumi férőhelyek, és a szociális főigazgatósághoz tartozó intézmények is rendelkezésre állnak” – mondta.

Forrás: https://444.hu/2019/10/09/gazrobbanas-volt-egy-szekszardi-tarsashazban

Tényleg rákkeltő a társasház alatti trafó?

Az elmúlt évtizedekben 18 ember hunyt el rákban Nagykanizsa egyik társasházában – állítják az ott lakók, akik szerint a ház pincéjében működő transzformátorállomás a felelős a megbetegedésekért. Tényleg veszélyes egy trafó közelében élni?

A HáziPatika.com több mint 12 évvel ezelőtt, 2007-ben írt először a nagykanizsai Platán soron lévő társasház lakóinak különös megbetegedéseiről. A lakók akkor arról panaszkodtak, hogy a tizenhat lakásos társasházban húsz év alatt tizennégyen lettek rákbetegek, a különös tendenciáért pedig az épület pinceszintjén működő transzformátorállomást tették felelőssé.

Az aggodalmak miatt a helyi önkormányzati képviselő már akkor is vizsgálatokat kezdeményezett, így a Pécsi Tudományegyetem, valamint az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet szakemberei is a helyszínre vonultak. A mérések azonban azt mutatták, hogy a berendezés körül a mágneses tér nagysága az egészségügyi határérték tíz százalékát sem éri el, így nincs összefüggés a transzformátor és a megbetegedések között. A tisztiorvosi szolgálat helyszíni vizsgálata is arra az eredményre jutott, hogy a lakók egészségét nem károsíthatja a pinceszinten működő trafó.

Okozhatnak-e rákot a villanyvezetékek?

Hogy az áram veszélyes lehet, mindenki számára világos. De az már kevésbé közismert, hogy az elektromágneses terek – például amilyenek a nagyfeszültségű vezetékek közelében is kialakulnak – milyen hatással vannak a szervezetünkre. Kattintson a részletekért!

Az itt élők azonban még mindig nem nyugodhattak meg, a napokban ugyanis a társasház ismét bekerült a hírekbe. Állítólag már 18-ra emelkedett azok száma, akik az elmúlt évtizedekben valamilyen daganatos megbetegedés miatt haltak meg. Az atv.hu beszámolója szerint a házban élő emberek továbbra is az alagsorban lévő trafót okolják a megbetegedések miatt, a szakemberek azonban többször is megállapították, hogy nem jelent veszélyt a szerkezet az ott élőkre. Pusztán a véletlen műve lehet a daganatos megbetegedések magas száma, vagy valóban szerepet játszhat a kialakulásukban a transzformátorállomás keltette elektromágneses sugárzás?

Veszélyes az elektroszmog?

A társasház a hatvanas években épült, amikor még szokás volt, hogy az elektromos áramot biztosító transzformátorokat a pinceszinten helyezik el, hiszen egészségkárosító hatását sem addig, sem azóta nem igazolták. Az elektromos berendezések által kibocsátott elektromágneses sugárzást elektroszmogként is szokták emlegetni, az elnevezés is arra utal, hogy egy egészségre ártalmas dologról van szó, ami ellen védekezni kell. Az elektroszmog egészségkárosító hatása azonban a mai napig nem bizonyítható teljes mértékben, bár azt szinte mindenki elismeri, hogy a technika rohamos fejlődésével egyre több negatív hatásnak vagyunk kitéve.

Elektromágneses sugárzásra nem csak az ember alkotta berendezések alkalmasak: a sugárzás természetes forrása például a Nap, de például viharok során is megnő a mértéke. Az emberi szervezet sem működne elektromosság nélkül, minden sejtünk osztódását és vezérlését kis töltöttségű bioelektromos jelek szabályozzák. Ezek extrém alacsony, 0,1 és 100 Hz közötti frekvenciatartományban szabályoznak bizonyos folyamatokat a testünkben.

Bizonyított, hogy az emberi szervezet érzékeny lehet a környezet elektromágneses erőtereinek változásaira, a légköri elektromosság megváltozása például a fronthatásokhoz hasonló tüneteket produkálhat. Az elektromos eszközökből származó sugárzás azonban nem ionizáló, vagyis nem tud kémiai kötéseket lebontani. A legjelentősebb igazolt élettani hatásuk az úgynevezett súrlódási hőtermelés, ezt a mikrohullámú sütők is alkalmazzák, amelyekben nagy frekvenciájú (1 GHz – 1 THz közötti) elektromágneses hullámokkal rezegtetik meg a vízmolekulákat, hogy az élelmiszer felmelegedjen.

Bár a gyengébb elektromágneses tereknek a jelenlegi ismereteink alapján nincs számottevő élettani hatásuk, bizonyos áramerősség és frekvencia esetén mégis felléphet valamilyen élettani hatás. A US National Library of Medicine honlapján közzétett kutatás szerint nagyobb lehet a gyermekkorileukémiakialakulásának veszélye azoknál, akik nagyfeszültségű távvezeték közelében élnek. A kutatás szerint 50 méteren belül lehetnek hatással a 200 kV feletti feszültségű vezetékek az emberi szervezetre, az azonban nem egyértelmű, hogy mennyi idő után fokozódik a gyermekkori leukémia rizikója.

AzEgészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kutatási eredmények sok esetben ellentmondásosak, így egyértelmű következtetéseket nem lehet levonni belőlük. Kisebb kutatások ugyan felfedeztek összefüggéseket a lakásban tartott elektromos eszközök száma, illetve bizonyos tünetek (fáradtság, fejfájás, csökkenő libidó) előfordulásának gyakorisága között. A WHO álláspontja szerint azonban ezekért a tünetekért valószínűleg nem az eszközök elektromágneses kisugárzása, hanem például azok fény- és hanghatásai okolhatóak, de a közösségi média túlzott használata is sokaknál növelheti a szorongásos, depressziós panaszokat.

Nem a sugárzás a legnagyobb veszély

Az elektromágneses sugárzás egészségre gyakorolt hatása továbbra sem tisztázott, a régebben épült társasházak lakóira azonban egy másik veszély is leselkedhet. Kiváló hőszigetelő és tűzvédelmi tulajdonságai miatt az azbeszt rendkívül népszerű építőanyag volt a huszadik század első harmadától egészen a nyolcvanas évek végéig. A kilencvenes évek közepétől azonban a legtöbb európai országban betiltották a használatát, mert egyértelmű összefüggést mutattak ki az azbeszthasználat és különböző légzőszervi, gyulladásos, sőt, daganatos megbetegedések között.

Az azbeszt mikroszkopikus méretű szálakból áll, amelyek a levegőbe kerülve a légutakba jutnak, és a tüdőben felhalmozódnak. Itt betokozódva olyan kóros elváltozásokat eredményezhetnek, amelyek hosszú évekig, évtizedekig lappanghatnak. Bár az azbeszt használata már évtizedek óta tiltott, még mindig rengeteg ember élhet olyan házban, ahol azbesztet használtak szigetelőanyagként. A Levegő Munkacsoport közleménye szerint Magyarországon jelenleg nem rendelkezünk pontos adatokkal a szennyezettség mértékét illetően. A 2002-ben indult, nemzeti azbeszteltávolítási program is jelentősen lelassult, mivel az EU strukturális alapjaiból nem lehet magántulajdonú ingatlanok azbesztmentesítésére forrásokat lehívni.

Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/tenyleg_rakkelto_a_tarsashaz_alatti_trafo/20191009105016

Biztonsági kamera a társasházban: változtak a szabályok

2019-ben módosultak a biztonsági kamerával összefüggő szabályok, így aktuális kérdésként vetődik fel, hogy milyen felhatalmazás alapján, mikor szerelhető fel kamera egy társasházban, valamint ki jogosult a kamera felvételeket megtekinteni, meddig kell, illetve lehet őrizni azokat.

Milyen jogterületeket érint?

A biztonsági kamerával készült hang, és képfelvétel érinti a személyek személyhez fűződő jogait, a képmáshoz, hangfelvételhez, valamint személyes adataihoz való jogát.

Amennyiben biztonsági kamera kerül felszerelésre, úgy ez ezen jogoknak a törvényben meghatározottak szerinti korlátozását jelenti abból a célból, hogy a társasház közösség, valamint a tulajdonosok vagyonával és személyével szembeni szabálysértési, illetve bűncselekmények megelőzhetőek legyenek. A kamera felszerelésével tulajdonképpen a közösség által meghatározott vagyonvédelem, illetve adott esetben személyvédelem kerül előtérbe az egyént megillető alapvető jogokhoz képest.

Milyen döntés szükséges a kamera felszereléséhez?

A társasház közös tulajdonában álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló, zárt rendszerű műszaki megoldással kiépített elektronikus megfigyelő rendszer (a továbbiakban: kamerarendszer) létesítéséről és üzemeltetéséről a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet.

Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha a közgyűlésen megjelent tulajdonosok közül a jelenlévők kétharmada megszavazza a telepítést és kiépítést, hanem az alapító okiratban szereplő összes tulajdonostárs 2/3-ának kell azt szavazatával támogatnia. Mivel a közgyűléseken csak kivételesen jelennek meg a tulajdonostársak ilyen számban, így célszerű ezeket a kérdéseket írásbeli szavazás útján intézni.

Hol találhatók meg a kamerarendszerrel összefüggő szabályok?

A kamera felszerelésével és üzemeltetésével kapcsolatos alapvető szabályokat a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szabályozza.

A fent említett ún. minősített kétharmados közgyűlési határozaton kívül szükséges lesz a társasház szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) módosítása is, hiszen ezen okiratnak kell tartalmaznia a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges – a személyes adatok védelmére vonatkozó előírásokkal összhangban megállapított – adatkezelési szabályokat.

Milyen korlátozások vannak a biztonsági kamera felszerelésével kapcsolatban?

A kamerarendszer nem irányulhat a külön tulajdonban álló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség bejáratára vagy más nyílászárójára akkor sem, ha az a közös tulajdonban álló épületen, épületrészen vagy területen van elhelyezve. A kamerarendszer nem helyezhető el a közös tulajdonban és a tulajdonostársak közös használatában álló olyan helyiségben sem, amelyben a megfigyelés – a helyiség rendeltetéséből fakadóan – az emberi méltóságot sértheti (pl. öltöző, illemhely).

Mivel személyes adat kizárólag egyértelműen meghatározott, jogszerű célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető, így csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas.

Kit és hogyan kell tájékoztatni a biztonsági kamerákról?

A kamerarendszerrel felszerelt épületbe, épületrészbe és a kamerák által megfigyelt területre belépni, ott tartózkodni szándékozó személyeket tájékoztatni kell a személyes adatok védelmére vonatkozó előírások alapján szükséges információkról, így különösen a kamerarendszer alkalmazásának tényéről, az érintetteket megillető jogokról, az üzemeltető személyéről és elérhetőségeiről.

Azzal, hogy valaki egy olyan helyiségbe, házba belép, amelynél a társasház tájékoztatást adott a jogszabályban előírtak szerint a kamerarendszerről, a társasház jogos érdeken alapuló adatkezelése fog megtörténni, tehát nem kell semmilyen külön hozzájárulás a házba belépő vagy ott lakó személytől az adatai kezeléséhez.

Ki fogja üzemeltetni a kamerarendszert?

A közös képviselő vagy az intézőbizottság által kötött szerződés alapján a kamerarendszer üzemeltetője a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben meghatározott személy lehet.

Ki és hogyan tekintheti meg a kamerafelvételeket?

Az érintett, akiről kamera felvétel készült kérheti annak megtekintését, ha igazolja, hogy a felvétel mikor készült és milyen célból van rá szüksége.

A társasház képviselője, valamint az üzemeltetést végző cég alkalmazottja is megtekintheti a felvételeket, de itt is szem előtt kell tartani a célszerűségi és törvényben előírt szempontokat.

A kamerarendszer által készített felvételek megismeréséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a rögzített felvétel azonosításához szükséges adatokat, az annak megismerésére jogosult személy nevét, továbbá az adatok megismerésének okát és idejét.

A társasház a hatóságok, bíróságok részére köteles adatot szolgáltatni a nála készült felvételekről. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor a társasház kapujában történik egy bűncselekmény, amely esetben a kamerafelvételek perdöntő bizonyítékok lehetnek.

Meddig lehet megőrizni a kamerafelvételeket?

Mivel személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető, a jogszabály maximum 30 napos határidőt biztosít a felvételek megőrzésére. A kép- és hangfelvételt – hivatalos felhasználás hiányában – a rögzítéstől számított harminc nap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell.

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!

Forrás: http://www.lakaskultura.hu/hirek/biztonsagi-kamera-tarsashazban-valtoztak-szabalyok/

Átlátható lesz a társasházak működése

Az elmúlt hetekben az interneten, televízióban, újságok hasábjain is találkozni lehetett olyan tájékoztatókkal, amelyek érintik a társasházak működését, a közös képviselők tevékenységét. A Dunántúli Napló október 7-i számában megjelent, „Társasházi képviselőket képeznek” című írás hasonlóan e témáról szólt – írta szerkesztőségünknek címzett levelében Nagy Emil, a LAKTÁSZ elnöke.

Valós, hogy a 2003. évi társasházi törvényt 2019. január 1-jén hatályba lépő módosításokkal megjelentették. Azonban azon szakaszokat, amelyek a társasház tisztségviselőinek, valamint a tevékenységet üzletszerűen végző ingatlanke­zelők (társasház kezelők) adatainak nyilvántartásáról, a számviteli beszámoló benyújtásáról szólnak, nem léptették hatályba. Ehhez még hiányzik a végrehajtására vonatkozó kormányrendelet, amely várhatóan rövidesen megjelenik.
Az a hír, hogy a közös képviselő a jövőben saját vagyonával felel hibáért, mulasztásért, és emellett akár 5 millió forint pénzbírságra is büntethetik, így rémhír. A vonatkozó törvény 27/A§ 5. bekezdése már foglalkozik a bírságolással: 100 ezer és 5 millió forint közti a tétel, de kiszabásának oka és mértéke a bíróságra tartozik. Ebben vagyonelkobzásról szó sincs.

Nézzük a képzésről szóló hírt: ma a társasház kezelő (nem a közös képviselő, intéző bizottság) 200 órás tanfolyam (OKJ) elvégzése során vizsgaanyagot ír, majd arra illetékes bizottság előtt levizsgázik. A 40 órás képzés ad egy „tanúsítványt”, de tudást biztosan nem. Csak tájékoztatásul: a társasház kezelőnek a számviteli szabályozáson túl mintegy 20-22 vonatkozó jogszabályt ismernie és alkalmaznia kell. Sokan nem is hiszik, hogy szakmáról van szó, amelyben nem árt a jogi, számviteli és műszaki tudást frissíteni továbbképzéssel – de a 40 órás tanúsítvány nem erről szól. Valós az a probléma, hogy a társasház kezelők között akadnak olyanok, akik nem tartják be a működésüket szabályozó előírásokat. Néhányan elfelejtik, hogy ők nem háziurak, hanem a hozott határozatok végrehajtása ellenőrzése a feladatuk. Ezért tekintünk várakozással a kormányrendeletre, mely tisztábbá, láthatóbbá teszi a társasházi közösség működését.

Nagy Emil, a LAKTÁSZ elnöke

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/atlathato-lesz-a-tarsashazak-mukodese-2067093/

Örülhetnek a szekszárdi társasház lakói: önként, soron kívül segít a szolgáltató

Az E.ON szakemberei állítják vissza a gázszolgáltatást abban a szekszárdi társasházban, amelyben egy tegnapi gázrobbanás miatt jelenleg szünetel a szolgáltatás. Két lépcsőház jelenleg lakhatatlan, két lépcsőházban a fűtéshez szükséges gázvezetékek helyreállítása szükséges ahhoz, hogy visszatérhessenek otthonaikba a lakók. Az energiacég önkéntesen vállalta, hogy elvégzi a munkát, mivel a fűtési szezon kezdetén az ott élők nehezen találtak volna olyan kivitelezőt, amelyik rövid határidővel megjavítja a gázvezetéket. A munkával várhatóan holnapra végeznek.

A szekszárdi Herman Ottó utcában történt robbanásban négy lépcsőház lakhatatlanná vált, másik kettőbe várhatóan visszatérhetnek az ott élők. Az áramszolgáltatást az E.ON már tegnap este visszaállította, viszont a baleset miatt a gázszolgáltatás jelenleg szünetel, mivel ennek beindításához szükséges a lakóházakban lévő gázvezeték javítása.

A gázszolgáltatás visszakapcsolásához szükséges teendőkről, szükséges javításokról a cég szakemberei már tegnap a helyszínen tájékoztatást adtak a lakóknak és a közös képviselőnek. Mivel a fűtési időszak kezdetén kapják a gázszerelők a legtöbb megrendelést, ezért csaknem lehetetlen feladat a ház számára olyan szakembert találni, aki rövid határidővel vállalja a két károsodott lépcsőház gázvezetékrendszerének javítását. Mindezt mérlegelve a vállalat felajánlotta, hogy – bár ez a felelősségi- és tevékenységi körén kívül eső feladat – amennyiben a házban lakók ezt kérik, a cég munkatársai elvégzik a szükséges javításokat és a műszaki-biztonsági ellenőrzést a ház hálózatán.

A mai napon a ház közös képviselője megerősítette, hogy élnek a felajánlott segítséggel, így jelenleg is a helyszínen dolgoznak az E.ON gázszerelői. A cég várakozásai szerint holnap késő délutánra végeznek a munkákkal, így a szükséges ellenőrzések után várhatóan holnap este visszaállítható lesz a gázszolgáltatás a két kevésbé sérült lépcsőházban és a lakók visszatérhetnek otthonaikba – ahol az áram mellett a gázszolgáltatás, ezzel a fűtés is rendelkezésükre áll majd.

Forrás: https://www.hellovidek.hu/otthon/2019/10/10/orulhetnek-a-szekszardi-tarsashaz-lakoi-onkent-soron-kivul-segit-a-szolgaltato

Társasházban laksz? Ezt nem árt tudni: az egész lakóközösség spórolhat ezzel

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után* már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést. A panel felújítási programban résztvevő épületek fele Budapesten, további 35 százalékuk pedig Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett található.

A Knauf Insulation szakembereinek számításai szerint, egy panelház teljes homlokzati szigetelése – anyagköltségekkel és munkadíjakkal számított – négyzetméterenkénti** bekerülése a jelenlegi árakkal és paraméterekkel számolva nagyjából 30 ezer forint. A szigorítás bevezetése után ez a költség csaknem a duplájára nőhet, mert a most bevezetésre kerülő szabályozás szerint az eddigi átlagos 15-16 cm helyett már 25-30 cm vastagságú szigetelést kell használni ahhoz, hogy az épület adott szerkezeti eleme teljesítse a szigorúbb hőátbocsátási értéket. Ebben a költségnövekedésben még nincs benne az építőipari kapacitáshiány miatti árnövekedés, illetve a szigetelőanyag árának esetleges emelkedése sem.

Számítások szerint a panel felújítási programban résztvevő lakóházak esetében a fűtési költségek 30 százalékkal csökkentek a szigetelés után. Abban az esetben, ha az ingatlanban nyílászáró-korszerűsítés is történt, akár 50 százalékot, vagy ennél többet is megtakaríthatnak az ott élők a rezsiköltségen.

Egy „panelfelújítás” több részterületből áll és több szakaszban is megvalósítható. A Knauf Insulation szerint a legcélszerűbb a teljes energetikai rekonstrukció, amelynek legfontosabb része a hőszigetelés, beleértve a pince illetve az első emeleti lakások födémszigetelését, valamint a homlokzat és a tetőszigetelést is. A külső nyílászárók cseréje a lépcsőházi nyílászárókkal együtt, továbbá a fűtéskorszerűsítés is szerves része a teljes felújításnak. Az így kialakuló hőburok növeli a lakók komfortérzetet is. A tapasztalat azonban az, hogy ez együtt a legritkább esetben valósul meg. A legelterjedtebb a társasházak homlokzati szigetelése. Szerencsés esetben a teljes homlokzatot szigetelik, de kényszerhelyzetben gyakran csak az úgynevezett végfalak kapnak borítást ott, ahol a legnagyobb az épület hővesztesége.

A 2021-ben életbe lépő szabályozásban a legfontosabb változás a hőátbocsátási tényező további csökkentése, vagyis hogy a felhasznált hő minél kisebb része jusson ki az épületekből a falakon, födémeken, ablakokon keresztül

– mondta el Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. A közgyűlésen jelenlévők felének, plusz egy embernek a szavazata ugyan elég az elhatározáshoz, gyakorlatban azonban akkor valósulhat meg a felújítás, ha az összes voksolásra jogosult kétharmada hozzájárul a munkálatokhoz.

Érdemes tehát minél hamarabb hozzákezdenie a lakóközösségeknek az energiahatékonysági felújítás előkészítéséhez, tervezéséhez, a szükséges összegek elkülönítéséhez, ha még a közelgő szigorítás előtt be akarják fejezni a korszerűsítést. A közös képviselők, intéző bizottságok és lakóközösségek számára megéri szigetelni, mert fele rezsiköltséggel fenntartható, energiahatékony lakóházat kapnak

– mondta Czabarka Mihály, a társasház-felújítások teljes körű lebonyolításával foglalkozó Projectdoctor Kft. ügyvezetője.

Forrás: https://www.hellovidek.hu/otthon/2019/10/22/tarsashazban-laksz-ezt-nem-art-tudni-az-egesz-lakokozosseg-sporolhat-ezzel

Hatalmas a szórás a telekárakban

Akár már ezer forintért is lehet egy négyzetméternyi építési telket vásárolni a kisebb településeken, míg ugyanekkora területért Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek esetében már 360-380 ezer forintot kérnek négyzetméterenként – írja közleményében az Otthon Centrum.

A telekpiaci forgalom jellemzően ott élénk, ahol a lakásépítési kedv is nagy. Az utóbbi öt évben országos szinten, Budapesten adták ki az építési engedélyek harmadát, míg a megyei jogú városokban közel negyedét. A telkek méretében nagy különbségek tapasztalhatók. A legkisebbek 500 négyzetméternél kezdődnek, ennél azonban kedveltebbek a nagyobb területűek (700-800 négyzetméter), ahogy népszerűek az átlagos családi házra optimalizált telkek is (1000-1300 négyzetméter).

Az árak terén is hatalmas a szórás.Az Otthon Centrum által az év első kilenc hónapja alatt értékesített telkek közül a legolcsóbb fajlagos áron a kisebb településeken található, külterületi, zártkerti, 1000-1500 négyzetméternél nagyobb parcellákhoz lehetett hozzájutni. Ezek ára nem érte el az 1000 forintos négyzetméterenkénti árat. Ilyen ingatlanok szinte az ország minden régiójában találhatóak, de előfordulásuk leginkább Zala, Heves vagy Borsod-Abaúj Zemplén megyében a leggyakoribb.Ugyanakkor kis szerencsével vagy kivárással akár a főváros vonzáskörzetében is akad ilyen lehetőség,Csemőn vagy Tatán is előfordult hasonló árfekvésű tranzakció az Otthon Centrum gyakorlatában.

„A lakásépítésre alkalmas területek árát több tényező befolyásolja: a telek méretén túl a beépíthetőség mértéke is fontos tényező, nem mindegy, hogy egy vagy több családi ház, esetleg többlakásos épület építhető-e a telekre” – mutatta be a telek árát meghatározó tényezők egyikét Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum vezető elemzője. Mint mondta, ugyancsak döntő az árban a telek elhelyezkedése és közművekkel való ellátottsága. Az elhelyezkedés miatti árkülönbség a lakásárak esetében tapasztalható trendnek megfelelő. „A városközponttól távolabb eső területek általában olcsóbbak, de ezt az egyes városrészek presztízse is nagyban befolyásolja. A regionális különbségek jól érzékelhetőek, nagyobb a kereslet a városok és városkörnyéki települések beépíthető telkeire, illetve a Balaton-parti településeken kínáltakra, mint a városoktól távolabb fekvő, kisebb helyeken árult telkekre” – emelte ki a vezető elemző.

A legdrágább ingatlanok Budapesten keltek el, itt a helyszűke miatt a társasház-fejlesztésre alkalmas telkek árai a legmagasabbak.A belvárosban 360-380 ezer forintot is kifizetnek egy négyzetméternyi telekért, amiért a pesti külső kerületekben akár egy négyzetméternyi lakást is lehet venni.A belvároshoz közel lévő kerületekben ennél valamivel olcsóbb egy négyzetméternyi telek átlagára (260 ezer forint), míg Buda felé haladva tovább mérséklődnek az árak (130-170 ezer forint négyzetméterenként). A külső kerületekben tovább csökken egy négyzetméter ára (20 és 60 ezer forint négyzetméterenként).

A családi házak építésére alkalmas külső kerületi telkek 10 ezer forintos négyzetméterártól indulnak, Budafokon már magasabb az átlagár (40 ezer forint négyzetméterenként), ami a budai oldalon északabbra haladva tovább nő (50-80 ezer forint négyzetméterenként). Jellemző mutató, hogy a magasabb fajlagos ár a kisebb telekmérettel társul. Ahogy távolabb megyünk a városhatártól, egyre kedvezőbb a fajlagos telekár: Budaörsön, Nagykovácsiban és Ürömön 40-60 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, míg a Solymáron ennek nagyjából a fele (25 ezer forint négyzetméterenként) az átlagár. Az ország keleti felében Miskolcon már 5-7 ezer forintos négyzetméteráron is volt telek adás-vétel, Nyíregyháza külső kertvárosrészeiben (Borbánya, Oros) 9-10 ezerért lehetet egy négyzetmétert vásárolni. Debrecenben lakótelkeket átlagosan 16-18 ezer forintos négyzetméteráron értékesítettek, de a belvárosi fejlesztési telkek négyzetmétere elérte 50 ezer forintos határt.

Sajátos térség a Balaton környéke:

a vízparti települések országos vonzerejét jelzi, hogy a hivatalos lélekszámhoz viszonyítva kiugróan magas az adás-vételek száma.Az északi és a déli part kedveltséget mutatja, hogy amíg Somogyban – Siófok Töreki városrészében, Balatonföldváron, Balatonlellén, Szárszón – általában 4-5 ezer forintos négyzetméterenként a lakó és üdülő telkek fajlagos ára, addig az északi part – Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonakali, Örvényes – lakótelkei 15-18 ezerért keltek el négyzetméterenként. Összehasonlításként Veszprém megye más városaiban (Pápán vagy Ajkán) 4-5 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakótelket venni, míg Várpalotán már 3500 forintért.

Forrás: https://m.origo.hu/gazdasag/20191004-hatalmas-a-szoras-a-telekarakban.html

Indul a hajrá az új lakásoknál – milyen árakra lehet számítani?

Megkezdődött a hajrá az új lakások piacán: várhatóan az októberben indult utolsó negyedévben adhatják át az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében épülő lakások nagy részét – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a budapesti és a megyeszékhelyeken vizsgálta az új lakások piacát.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az utolsó negyedév azért kivételes, mert az 5 százalékos, kedvezményes lakásáfáról szóló eredeti – azóta módosított – jogszabály szerint a 2019 végéig átadott lakásokra vonatkozott az alacsonyabb áfakulcs. Emiatt sok fejlesztő felpörgette az építkezéseket, hogy elkészüljenek a lakások. Az építőipari kapacitás és munkaerőhiány miatt azonban az épülő lakások 40-50 százaléka csúszásban van az eredetileg tervezett átadási határidőhöz képest.” A jogszabály tavalyi módosítása miatt viszont 2023 végéig alkalmazható a kedvezményes lakásépítési áfa azoknál a lakóépületeknél, amelyek 2018. november elseje előtt már rendelkeztek építési engedéllyel.

Nagy az érdeklődés

Az ingatlan.com elemzése szerint az idén fokozódott az új lakások iránti kereslet: a múlt évhez képest 33 százalékos volt a növekedés. Budapesten 18 százalékkal, Pest megyében 57 százalékkal nőtt a kereslet, utóbbi Balogh László szerint azzal is magyarázható, hogy a fővárosban található új lakásoknál olcsóbban lehet kapni ingatlanokat az agglomerációban.

Hajdú-Bihar megyében 34 százalékkal, Fejér megyében több mint 50 százalékkal nagyobb volt az idei kereslet. Ugyanakkor Győr-Moson-Sopron megyében – ahol a tízezer lakosra a legtöbb új lakás épült az elmúlt években – csak stagnált a kereslet.

Hány lakás vár gazdára? Mennyiért?

A fokozódó kereslet mellett a kínálat is bővült, köszönhetően a sorra befejeződő beruházásoknak. Az ingatlan.com adatai szerint október elején több mint 6 ezer új lakás várt gazdára, ez több mint 50 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Budapesten 18 százalékkal több mint 3 ezerre nőtt a kínálatban szereplő új lakások száma.

Jóval látványosabb növekedés történt a vidéken: a megyeszékhelyeken 81 százalékkal nőtt a kínálat, a többi városban 67 százalékkal. Az előbbiekben közel 1000, utóbbiakban pedig több mint 1500 új lakás szerepelt a kínálatban.

Az árakról szólva az ingatlan.com szakértője azt mondta, hogy Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is nőtt az új lakások ára, részben a kereslet, részben az építési költségek emelkedése miatt. Budapesten október elején az eladó új lakások négyzetméterára átlagosan 885 ezer forint volt. Debrecenben 610 ezer forintot kértek az új lakások négyzetméteréért, Székesfehérváron 607 ezer forintnál tartottak az árak október elején. Szegeden 576 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Győrben ennél olcsóbban, 462 ezer forintért kínálták az új lakások négyzetméterét. A győri árak megfizethetősége a kínálat folyamatos bővülésének is köszönhető

Nőtt az építési kedv

Balogh László szerint bár az újonnan kiadott építési engedélyekre nem vonatkozik a kedvezményes lakásépítési áfa, ám a lakásépítési kedv továbbra is erősnek mondható. Augusztus végéig idén összesen közel 10 ezer lakóépületre adtak ki építési engedélyt, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Érdekes adat, hogy a kiadott engedélyek háromnegyede családi házak építésére vonatkozik.

A szakember szerint ez azt jelzi, hogy az állami lakástámogatási rendszer, azaz a CSOK júliusi bővítése és az alacsony kamatozású lakáshitelek egyaránt élénkítik az új lakások piacát. Az ingatlan.com szakembere szerint azonban fontos megjegyezni, hogy nem mindegyik engedélyből lesz valódi lakás.

Forrás: https://piacesprofit.hu/gazdasag/indul-a-hajra-az-uj-lakasoknal-milyen-arakra-lehet-szamitani/

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."