„Legyen imaház!”- kiáltott fel az ingatlanberuházó. És láss csodát: ezzel a trükkel megkapta az önkormányzattól a hozzájárulást, hogy megépíthesse a régóta tervezett többlakásos társasházát a Szigetvári utcában.
Pedig előtte kétszer kapott a Kormányhivataltól elutasító határozatot, lényegében ugyanerre a tervre. Ám ezúttal megtalálta a módját, hogy az önkormányzati hozzájárulás birtokában felépíthesse a monstrumot a családi házak közé.
Az egyik helységet kinevezte imaháznak, és máris ment minden, mint a karikacsapás.
A történet nem is olyan régi: 2024 januárjában történt. A környék lakói döbbenten nézik, ahogy kiemelkedik a földből a társasház. Miközben Csőzik polgármester azzal gyűjtötte a lájkokat, hogy (papíron) építési tilalmat vezetett be.
Régóta kering a városban a szóbeszéd, hogy a városvezetésnek tulajdonképpen nincs is olyan nagy problémája a társasház építésekkel. Szóban persze harciasan küzd a lakóházak közé tervezett 4-5-8 vagy még nagyobb lakásos társasházak ellen.
El is panaszolja, hogy nincs ráhatása a dolgokra, hiszen az építési engedélyt a Kormányhivatal adja ki. A valóság azonban más. Nem így van. A legutóbbi Közgyűlésen kitört a botrány, amikor egy beszámolóból kiderült, hogy a jelenlegi városvezetés vastagon benne van a társasház építési ügyletekben.
Miközben a közvéleménnyel azt igyekszik elhitetni, hogy leállította a társasházak építését, a valóságban a polgármester (illetve nevében az alpolgármester) sorra adja ki a hozzájárulásokat a társasházak építésére. Ezen hozzájárulások benyújtása után pedig a Kormányhivatal nem tehet mást, mint engedélyezi az építést. Hiszen a törvény szerint, ha az önkormányzat hozzájárul, már nem tagadhatja meg az engedély kiadását.
Pedig elvileg építési tilalom van. De ez a hírek szerint csak bizonyos ingatlanberuházókra érvényes. Nagy kérdés, hogy milyen szempontok alapján kapja meg valaki a polgármesteri hozzájárulást, miközben másnak elutasítják a kérelmét. Mennyire kell közel lenni a tűzhöz, hogy valaki megkapja a hozzájárulást?
Még döbbenetesebb azonban az, amit szintén a Közgyűlésen mondott Csőzik László. Azt vetítette ugyanis előre, hogy a készülő új Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) továbbra is nagy számú társasház építését fogja engedélyezni. A polgármester sem titkolta azt, hogy nem fogja tudni visszaminősíteni jelentősen a telkeket. Ugyanis akkor több tízmilliárd forint kártalanítást kellene kifizetni az ingatlantulajdonosoknak.
Talán nem véletlen, hogy választások előtt már nem készült el az új HÉSZ. Hiszen akkor még a júniusi választás előtt kiderülne, hogy szemfényvesztés volt az egész változtatási tilalom elrendelés tavaly nyáron. Amit többen már akkor előre jeleztek. A 2005-ös, MSZP-SZDSZ (többek között Csőzik akkori alpolgármester) által elfogadott HÉSZ megpecsételte az érdi társasházépítések sorsát. Ami folytatódni fog, rögtön a választások után. Addig pedig vélhetően sok-sok „imaház” kap majd önkormányzati hozzájárulást. Ugyanis a „véletlenül” nyitva hagyott kiskapu folytán, akinek az önkormányzat igazolja, hogy a tervezett épületben „imaház” van, az megépítheti a társasházát.
Tegyünk ellene június 9-én! Válasszunk olyan városvezetést, amely nem csapja be az érdi polgárokat!
Forrás: https://erdihirek.hu/imahazbol-tarsashaz-a-nagy-csozik-trukk/