Elindult a Virágos lakótelep program Hajdúszoboszlón – 30 társasház előkertje szépül meg

Idén 30 társasház előkertjének díszítéséhez igényeltek virágokat a ,,Virágos lakótelep” program résztvevői, a munka pedig május 10-én el is kezdődött – tette közzé Majoros Petronella, Hajdúszoboszló alpolgármestere Facebook-oldalán

Mint ismeretes, az önkormányzat tavaly szervezte meg először a Hajdúszoboszlói Városszépítő Egyesülettel közös akcióját, annak sikerén felbuzdulva idén már 1 millió forintot különítettek el e célra a fürdőváros költségvetésében.

Majoros Petronella tudatta, összesen közel 1000 db, 8 különböző fajtájú, egynyári és évelő virág közül választhattak a jelentkezők.

A növényeket Czeglédi Gyula polgármester, Kocsis Róbert önkormányzati képviselő, Majoros Petronella önkormányzati képviselő, valamint a Hajdúszoboszlói Városszépítő Egyesület tagjai közösen adták át a művelődési központ parkolójában.

Az átadó alkalmával az is elhangzott, a virágokat szerető lakosok nemcsak a maguk kedvére ténykednek, példamutatásukkal hozzájárulnak a természet értékeinek megóvásához is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a növények elültetése azért is fontos, hogy a lakótelepen élő gyermekek megszeressék a virágokat, lépésről lépésre megismerjék azok fejlődését, és később akár ők is részt vegyenek környezetünk gondozásában.

Forrás: https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2024/05/viragosztas-hajduszoboszlo-tarsashazak-varosszepito-egyesulet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük