Katona Akos összes bejegyzése

Pörög az ingatlanpiac

Kertes ház, udvarral rendelkező társasház, belvárosi lakás, természetközeli otthonok. Ezek azok az ingatlanok, amelyek szinte azonnal gazdára találnak, ha meghirdetik őket.

A koronavírus-járvány első hulláma után, 2020 tavaszán viszonylag hamar talpra állt az ingatlanpiac, majd meg is élénkült: egyre többen akartak házat, lakást vásárolni. Volt, aki befektetési céllal vett ingatlant, más az állami támogatásokat igyekezett kihasználni.

– Megjelentek a piacon olyan befektetők, akik azért vesznek lakást, hogy bérbe adják. Ez rögtön egy emelkedési tendenciát hozott az árakban. Ami még számított, az a családtámogatási rendszer. Az egy elég erős réteget megmozgatott – tudtuk meg a Ház Ingatlan tulajdonosától, Ház Gergelytől.

A vidéki nagyvárosokban, így Kaposváron is, jellemzően a kertvárosi, udvarral rendelkező, illetve a belvárosi ingatlanokat keresték a vevők. A kereslet élénkülésével olyan ingatlanok is gazdára találtak, amelyek korábban hosszú ideig eladhatatlanok voltak. Felértékelődtek a természetközeli lakhatás lehetőségei is.

– Látható volt, hogy a vízparti ingatlanok árai emelkedni kezdtek, hiszen óriási kereslet volt arra, hogy a lakásokból, a házakból tudjanak természetközeli, zöld területre kimenni az emberek. Ez átalakult nemcsak a zöld területekre, hanem úgyanúgy a lakásokra, házakra. Tehát határozottan elmondhatjuk azt, hogy az utóbbi egy-másfél év különösen jelentős áremelkedést okozott az ingatlanpiacon – tette hozzá Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Kft. tulajdonosa.

Az otthonteremtési támogatások, illetve megtakarítások mellett ugyanakkor a szakértők szerint ma már több, viszonylag kedvező hitelkonstrukció is segítheti az ingatlanvásárlást.

Forrás: https://kapos.hu/hirek/gazdasag/2022-01-15/porog_az_ingatlanpiac.html

Áramütés miatt lezuhant és meghalt egy kőműves, felfüggesztetett kértek a főnökére

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség azzal az 51 éves nővel szemben, aki az építkezés során nem biztosított a dolgozónak munkavédelmi eszközöket.

A nő 2019-ben Berettyóújfaluban egy társasház építés kivitelezői vállalkozója és felelős műszaki vezetője volt, míg a későbbi áldozat pedig betanított kőművesként dolgozott az építkezésen. A társasház utcafronti falsíkjához közel, a második emeleti födémszint magasságában futott egy áramvezeték.

A munkás feladata volt az épülő társasház második födémszintjén az emeleti korlátok készítéséhez szükséges mérések elvégzése. A férfi ehhez egy másfél méter hosszúságú alumínium vízmértéket használt. A mérés során az eszköz hozzáért az épület homlokzata előtt futó vezetékhez, ennek következtében a kőműves pillanatszerű áramütést szenvedett és hat méter magasról az épület előtti járdára zuhant.

A kőműves nem használt egyéni védőfelszerelést a munkavégzés során, illetve az építkezésen kollektív leesés elleni védelem sem volt elhelyezve. A lezuhant munkás olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban meghalt.

A nő, mint az építkezés kivitelező vállalkozója, illetve felelős műszaki vezetője az építkezésen nem gondoskodott a kollektív leesés elleni védelemről, a munkás vonatkozásában egyéni védőeszközről, amelynek eredményeként bekövetkezett halálos munkahelyi baleset.

A járási ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért a felelős műszaki vezetőre.

Forrás: https://24.hu/belfold/2022/01/04/berettyoujfalu-halalos-munkahelyi-baleset-aramutes-lezuhant/

A társasház a hibás az erkélyről kizuhant nő tragédiája ügyében?

Tegnap hajnalban egy 53 éves nő esett ki egy harmadik emeleti erkélyről a Váci úton. A Metropol is a helyszínen járt, ahol megtudtuk, hogy az áldozat a korláttal együtt zuhant le, majd agyonütötték az erkély lezuhanó darabjai. Lapunk utánajárt, hogy ki lehet a felelős ilyenkor.

Lapunk munkatársa az immár korlát nélküli erkély alatt átsétálva tudta megközelíteni a helyszínt, ahol a járókelők többsége nem értette, miért van ott ilyen sok rendőr.

A helyszínen álldogálók sokkoló őszinteséggel mesélték el, hogy mit láttak.

„Szerintem háromnegyed hat körül elmehettem a halott nő mellett. Akkor ott voltak már a rendőrök, de én azt hittem, hogy csak leomlott a ház valamelyik része. Sárga zsákokat láttam. Úgy gondoltam, hogy csak eltakarítanak valamilyen törmeléket. Utólag egy Facebook-csoportból értesültem róla, hogy haláleset történt” – árulta el a környéken dolgozó nő, aki korábban az egyik szomszédos ház gondnokával meg is vitatta, hogy mi történt. A gondnok a Metropolnak is megszólalt, elárulta, hogy az 53 éves nő cigarettázás közben dőlt neki az erkély korlátjának.

Amikor a nő lezuhant, egy 28 éves férfi is vele volt az erkélyen – derítette ki a Bors szintén a helyszínen. A lap szerint a fiatalembernek nagy szerencséje volt, hiszen ő nem támaszkodott a korlátnak és így időben vissza tudott lépni a lakásba.

„Ha találkoznak a fiammal, legyenek vele tapintatosak, mert ő egy igazi hős! Természetesen nagyon megviselték a történtek, nem tudom, mikor lesz képes feldolgozni az ismerőse elvesztését. Igazi férfiként, felelősen viselkedett. Amint bekövetkezett a baleset, azonnal lerohant az utcára, hogy a barátjával legyen. Ő tartotta benne a lelket, és az utolsó pillanatig fogta a kezét, amíg a hölgy meg nem halt. Sajnos én nem ismertem őt, de Dani csupa jót mesélt róla” – mondta a fiú édesanyja a Borsnak.

A felelősség a társasházé lett volna?

Arról, hogy pontosan kinek a felelőssége lett volna az erkély biztonságos állapotának fenntartása, a Metropolnak Weisz Gábor Miklós, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének elnöke beszélt.

„Folyamatos karbantartási kötelezettsége van a társasháznak, ami azt jelenti, hogy állandó jelleggel biztosítani kell az üzembiztos működést azért, hogy a társasház erkélye vagy például a homlokzata ne szakadhasson le” – magyarázta a szakember, aki hangsúlyozta, hogy lehetnek társasházanként kivételek, de szinte minden esetben a társasház felelőssége az, ami történt. A közös képviselő felelőssége is felmerülhet, hogyha ő tudott az erkély rossz állapotáról, hiszen annak tényét a társasház kezelője felé továbbítania kellett volna. Alapvetően nekem mint társasházkezelőnek biztosítani kell, hogy a közös tulajdon ne okozzon kárt se a tulajdonosoknak, se az utcának” – ismertette az elnök.

Kártérítésre is kötelezhetik a házat

„Sajnos nincsen olyan kötelezettség előírva a társasházi tulajdonosok felé, hogy pl. 10 évente ellenőriztessék az erkélyek műszaki állapotát. Ugyanakkor létezik egy általános kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a homlokzat ne veszélyeztessen életet, mint a Váci úti társasház esetében. Kétféle igény keletkezhet ilyen helyzetben: az egyik a kártérítési igény, a másik pedig a helyreállítási igény. Az egyik a helyreállításért nyújtható be, a másik pedig a keletkezett kár okán, ilyen a haláleset is. A kártérítési igényt peres úton követelhetik a társasháztól. A helyreállítási kötelezettséggel kapcsolatban pedig a kormányhivatalt, mint építési hatóságot kell megkeresni” – tette hozzá Weisz Gábor Miklós.

A csapadék és a hideg amortizálhatta le az erkélyt

„Ahol látják, hogy az erkélynek hullik a vakolata, annak majdnem biztos, hogy szerkezeti problémája van. Lehet, hogy felülről ázik a szerkezete, így egy idő után el fog engedni az erkély” – árulta el a Magyar Közös Képviselők Egyesületének elnöke, aki rámutatott arra, hogy nagy valószínűséggel a hideg és a víz okozhatta az erkély műszaki állapotának akár éveken vagy évtizedeken át tartó romlását.

Egyre kevesebb a felújítási pályázat a fővárosban

2019-től a budapesti önkormányzatok többsége jelentősen csökkentette a pályázati lehetőségeket. Legtöbb esetben vészhelyzeti pályázatok váltották fel a korábbi homlokzat- vagy épületfelújítási pályázatokat. A XIII. kerületben azonban még ezek ellenére jelenleg is elérhető több olyan lehetőség a társasházak számára, amellyel az önkormányzat segítséget nyújt.

Forrás: https://metropol.hu/aktualis/weisz-gabor-miklos-baleset-erkely-dani-halalos-agyonutotte-582271/

Az elmaradt felújítások miatt rengeteg az életveszélyes erkély Budapesten

A múlt héten meghalt egy 53 éves budapesti nő, amikor kiszakadt egy harmadik emeleti lakás erkélykorlátja. Egy évvel korábban a József körúton történt hasonló halállal végződő tragédia. Az elmúlt két évben azonban a fővárosi kerületek többsége csak veszélyhelyzeti pályázatokat hirdet meg, épület- vagy homlokzatfelújításit elvétve.

A budapesti önkormányzatok döntő többsége jelentősen csökkentette a felújítási támogatásokat, a legtöbb esetben veszélyhelyzeti pályázatok váltották fel a korábbi homlokzat- vagy épületfelújítási tendereket. Így a társasházak elestek azoktól a forrásoktól, amelyek nélkül szinte elképzelhetetlen egy átfogó rekonstrukció – emlékeztet a Metropol.

A korábbi támogatási program helyreállítása az önkormányzatok feladata, a kormánytól nem kért segítséget sem Karácsony Gergely főpolgármester, sem önállóan a kerületek – erősítette meg a Metropolnak Gulyás Gergely. 

– Pedig partnerségről mindig lehet beszélni. A politikai harcok előtt a párbeszéd adott volt, még akár egy ellenzéki polgármesterrel is – fejtette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Weisz Gábor Miklós, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének elnöke hangsúlyozta:

„Ha a tulajdonos azt veszi észre, hogy omlik a vakolat, akkor az már annak a jele, hogy műszaki probléma van az erkéllyel. Ilyenkor már érdemes felülvizsgáltatni. Ugyanis a társasházi törvény szerint karbantartási kötelezettsége van a társasháznak. Ami azt jelenti, hogy állandó jelleggel biztosítani kell az üzembiztos működést” – magyarázta a szakember, aki hangsúlyozta, hogy lehetnek bizonyos kivételek, de szinte minden esetben a társasház felelőssége egy ilyen nemkívánatos tragédia. „Ha a biztonságos műszaki állapot fenntartásában mulasztás történik, akkor a társasház fizet, sőt kártérítési és helyreállítási igényekkel is szembenézhetnek peres úton, ami miatt szintén mélyen a zsebükbe kell nyúlni. Lehet olyan helyzet is, amikor a közös képviselő felelőssége merül fel. Ez akkor lehetséges, ha ő tudott az erkély rossz állapotáról, hiszen annak tényét a társasház kezelője felé továbbítania kellett volna”– ismertette az elnök.

Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20220119-az-elmaradt-felujitasok-miatt-rengeteg-az-eletveszelyes-omladozo-erkely-budapesten.html

Tovább nő a budai luxus városnegyed, már a hetedik társasház épül

Közvetlen vízparti okoslakások épülnek Újbudán, a Lágymányosi-öbölben. Ez már a Budapart-fejlesztések negyedik üteme lesz. 

A Garancsi István-Scheer Sándor duó érdekeltségébe tartozó Property Market Kft. a hetedik lakóház kivitelezését indítja el a Budapart nevű komplex ingatlanfejlesztési projektjében a budai Kopaszi-gáton: okos megoldásokkal felszerelt prémium kategóriás lakásokat épít a Lágymányosi-öbölben, közölte a társaság a Forbes.hu-val. 

A Budaparton eddig már öt lakóépület átadásra került sor több mint ezer lakással.

A mostani, Budapart Otthonok „L” elnevezésű házzal egy közvetlen vízparti prémium épületének kivitelezése kezdődött el. Ez egy 18 emeletes, 140 lakásos lakóház lesz az Óbuda Építész Stúdió és az Óbuda Group generáltervező-iroda tervezésében. „A formavilágot a nagy méretű mozgalmas teraszokkal övezett, csavarodó toronyrész teszi különlegessé” – írják a közleményben. 

Emellett, hasonlóan a többi budaparti házhoz,

az épületet úgy alakították ki, hogy optimális legyen a lakások benapozottsága és minél több lakásból nyíljon panoráma.

Az épületben parkolószint és földszinti kereskedelmi egységek is lesznek. 

A Budapart városnegyed arculata hat épületével egyre markánsabban rajzolódik ki a Duna partján. A Time Out magazin tavaly a világ legmenőbb városnegyedei közé választotta Újbudát.

A projekt több eleme is elkészült már, nemcsak lakóingatlan, de irodafejlesztések is, sőt van, amit már sikerült eladni is. Idén elkészülhet a negyed és Budapest legmagasabb épülete, a Mol Campus toronyháza is.

Forrás: https://forbes.hu/uzlet/budapart-beruhazas-luxus-ingatlan/

Tűz ütött ki egy zalaegerszegi társasházban

A tűzoltók kiürítették az épületet.

Tűz ütött ki egy négyemeletes társasház negyedik emeleti lakásában, a zalaegerszegi Landorhegyi úton – közölte a Zala megyei katasztrófavédelem.

A városi hivatásos tűzoltók kiürítették az épületet, tíz lakó hagyta el ideiglenesen otthonát.

Az egységek létraszert is telepítettek a helyszínen, jelenleg két vízsugárral oltják a lángokat.

Forrás: https://www.nyugat.hu/cikk/tuz_utott_ki_egy_zalaegerszegi_tarsashazban

Menekítik az embereket Nyíregyházán, lángokban áll egy társasház

A bútorok égtek egy társasház harmadik emeleti lakásában, a nyíregyházi Árpád utcában. A városi hivatásos tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy lakót kimentettek az ingatlanból, egy vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A ház lakói a munkálatok idejére elhagyták az épületet. Az esethez a mentők is kiérkeztek.

Forrás: https://hirtv.hu/ahirtvkekhirei/menekitik-az-embereket-nyiregyhazan-langokban-all-egy-tarsashaz-2534809

A kormányhivatal szankciókkal fenyegeti a társasházak közös képviselőit

Meglepetten olvasták a közös képviselők és társasházkezelők a kormányhivatalok által az elmúlt napokban küldött tájékoztatót, melyben jelzik, szankcionálnák a rezsicsökkentési tájékoztató kihelyezésével kapcsolatos – sok esetben kivitelezhetetlen – teendők elmulasztását – írja a tht.hu.

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult a tájékoztató felülvizsgálása érdekében.

Levelükben azt írják, hogy tagjaik közül megkapták a Kormányhivatalok által kiküldött tájékoztatókat azok a közös képviselők, illetve társasházkezelők, akik a tevékenységüket üzletszerűen végzik és a kormányhivatalok nyilvántartásában szerepelnek. Azonban a tájékoztató nem jut el azokhoz a közös képviselőkhöz és intéző bizottsági elnökökhöz, akik ott látják el a feladatot, ahol tulajdonosok és nincs kötelezettségük a nyilvántartásba vételre.

Tisztában vannak azzal, hogy a társasházi törvényben foglaltak szerint a közös képviselőknek, társasházkezelőknek kötelezettsége a rezsicsökkentéssel kapcsolatos hirdetmények kihelyezése.

A szervezet aggályai a következők:

  • A jogszabály nem rendelkezik arról, hogy zárt, üvegszekrényben kell elhelyezni, így ennek hiánya nem róható a közös képviselő terhére.
  • több olyan társasház van, amelyeknél sorházként alakították ki a lakásokat, nincs közös lépcsőházuk és bejáratuk, így a hirdetőtábla elhelyezése egy helyre nem kialakítható,
  • nem minden társasház lépcsőháza alkalmas arra, hogy zártrendszerű hirdetőtábla kerüljön ki, főleg az elvárt méretre is figyelemmel
  • az üveges és zárható hirdetőtábla megrendelése és elkészíttetése – a bírósági gyakorlat szerint – csak közgyűlési döntés alapján lehetséges, erre a közös képviselő önállóan nem jogosult,
  • közgyűlés összehívása és az ott hozható döntés nem kivitelezhető 8 napon belül, ezért az 2022. január 15-ig nem valósulhat meg,
  • ott, ahol nincs lehetőség zártan elhelyezni a hirdetmény szövegét, ott nincs kizárva, hogy valaki letépi és annak azonnali pótlása nem megoldható, mert az üzletszerűen társasházkezeléssel foglalkozók általában nem az érintett társasházban laknak, gondnok pedig csak a társasházak elenyésző hányadában tevékenykedik,
  • a hirdetmény 45 napos ott tartásával nem egy oldalt, hanem sok esetben három-négy A4-es lapot kell elhelyezni, amely nagyságában is méretes zárható szekrény meglétét teszi szükségessé,

A kormányhivatal azt írja, hogy kérelemre vagy hivatalból megindult eljárások során a Fogyasztóvédelmi Főosztály munkatársai az érintett társasházakban helyszíni ellenőrzést végeznek, majd amennyiben hiányosságot tapasztalnak a meginduló eljárásban nyilatkozattételre hívják fel a társasház tájékoztatás nyújtására kötelezett szervét. Ezt követően a Fogyasztóvédelmi Főosztály az eljárást határozattal zárja le.

A társasházkezelők szerint az ellenőrzések eddigi tapasztalata szerint gyakran előfordul olyan eset, hogy a helyszíni ellenőrzés során az előírt hirdetmény annak ellenére nem található meg a társasház hirdetőtábláján, hogy az ott korábban – akár szabályszerűen – elhelyezték. Tekintettel arra, hogy a társasházi törvény nem magát a kihelyezést, hanem a hirdetmény folyamatos közzétételét írja elő, a tájékoztatási kötelezettség teljesítése tanúkkal vagy fénykép- esetleg videófelvételekkel nem igazolható. A rongálások elkerülése érdekében javasolt a hirdetmény zárható üvegszekrényben történő elhelyezése.

A hirdetmények kint tartását a leírtak szerint csak őrzéssel lehetne biztosítani, ami a gyakorlatban végrehajthatatlan feladatot jelent.

Igazságtalan, hogy egy végrehajthatatlan rendelkezésért azokat a közös képviselőket, társasházkezelőket kívánják felelősségre vonni, akik minden feladatukat elvégzik, de nem tudják garantálni, hogy egy hirdetmény a társasház lépcsőházában 45 napig kint legyen – véli a szervezet.

A törvény egyébként arról is rendelkezik, hogy február 15-ig lakásra bontottan ki kell mutatni a tulajdonosok részére, hogy a közös tulajdonban lévő közművek után milyen összegű költség megtakarítás vonatkozik az adott lakásra. Ez sokkal személyesebben ismerteti a tényleges megtakarításokat, ráadásul biztosan eljut minden tulajdonoshoz, míg a lépcsőházban kihelyezett tájékoztató az egész társasházra vonatkozó összegeket tartalmazza és kérdéses, hogy azt a tulajdonosok megtekintik-e vagy sem – írják a levélben.

Azt kérik, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a büntetések kiszabása előtt vizsgálja meg, hogy valóban felelős-e a közös képviselő azért, hogy az ellenőrzéskor nem volt látható a hirdetmény vagy bizonyítható módon teljesítette a kötelezettségét, de a dokumentumot a tudta nélkül eltávolították.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/rezsicsokkentes-tarsashaz-szankcio-fenyegetes.743867.html

Évente ötven tűzesetet okoznak a szilveszteri tűzijátékok

Mától december 31-ig lehet megvásárolni a tűzijátékokat.

Az erre kijelölt árusítóhelyeken, jellemzően plázák vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben lehet megvásárolni a szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között. A katasztrófavédelem közleményében hangsúlyozta, hogy ezeken a helyeken szakképzett árusoktól lehet venni minőségi, a hazai előírásoknak megfelelő tűzijátékokat, az elárusítóhelyeket pedig a rendőrség és a katasztrófavédelem folyamatosan ellenőrzi.

Szilveszter éjjel átlagosan 50 tűz keletkezik a tűzijátékok miatt, és bár a legtöbb főleg kisebb tűz, minden évben előfordul két-három nagyobb, akár többmilliós kárt okozó eset is

– figyelmeztetnek a közleményben. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül, és ott tüzet okoz.

A katasztrófavédelem tanácsokat is a tüzek, balesetek elkerülésére:

  • Ne vásároljunk tűzijátékot illegális árusoktól, hiszen ezek az eszközök tüzet okozhatnak.
  • Annyi tűzijátékot vegyünk, amennyit szilveszterkor elhasználunk. Ne tárazzuk be őket, hiszen a szilveszter előtt kapható tűzijátékfajtákat év közben nem, csak december 31-én este hattól január 1-jén reggel hatig szabad felhasználni. Azért sem érdemes készletet felhalmozni, mert a pirotechnikai termékeknek is van szavatossági idejük.
  • A megvásárolt tűzijátékok csak akkor szállíthatóak biztonságosan, ha a kanóc vagy gyújtóhely védősapkája a helyén van.
  • A megvásárolt tűzijátékot ne hagyjuk az autóban. Egy tavalyi eset során az autóban hőt kapott tűzijátékok idő előtt elindultak és emiatt az egész autó kiégett.
  • Ügyeljünk arra, hogy szállítás közben ne érje őket csapadék és otthon se tegyük az eszközöket párás, nedves helyre. A pára vagy víz miatt átnedvesedett tűzijátékokat akkor se használjuk, ha megszáradtak, mert a víztől tönkremennek és hibásan fognak működni. Ezeket adjuk le az egyik árusítóhelyen.
  • Otthon olyan helyre zárjuk el a tűzijátékokat, ahol nem éri őket napfény és sugárzó hő. Ne tegyük a fűtés közelébe vagy hősugárzó mellé, mert a nagy melegtől idő előtt elindulhatnak.
  • Ne férjenek hozzá se a gyerekek, se a háziállatok.
  • Ne tároljuk együtt a tűzijátékot benzinnel, gázolajjal, hígítóval, festékkel.
  • A tűzijátékokat tilos megbontani, szétszerelni, átalakítani. Akkor működnek megfelelően, ha elégnek és ezzel megsemmisülnek. Mindenféle átalakítás változtat a megfelelő működésen, és balesetet vagy tüzet okoz.
  • Minden legális árusítóhelyen vásárolt tűzijáték mellé jár biztonsági útmutató, amely tartalmazza, hova helyezzük, hol gyújtsuk meg az adott tűzijátékot, illetve azt, hogy mekkora védőtávolságot kell tartani. Olvassuk el és tartsuk be az utasításokat.
  • Bármilyen tűzijátékkal is búcsúztatjuk az óévet, egyiket se irányítsuk emberekre, állatokra, növényekre, járművekre vagy épületekre.
  • Erős szélben ne használjuk fel a tűzijátékokat.
  • Ne tűzijátékozzunk, ha alkoholt fogyasztottunk.
  • Csak közterületen működtessünk tűzijátékot. A társasház erkélye nem számít közterületnek, ezért a társasházak ablakából, erkélyeiről ne indítsuk el ezeket. Menjünk le az utcára és a házaktól, fáktól, villanyvezetékektől távolabb működtessük őket.
  • Az elhasznált tűzijátékok maradványait ne dobjuk azonnal kukába. Minden évben kigyullad néhány kuka, sőt néha még a mellette parkoló autó vagy a ház is a forrón kukába dobott tűzijáték miatt.
  • Ne feledkezzünk meg a háziállatokról sem. Ne kössük meg őket, hanem engedjük a házba, lakásba, és próbáljuk megnyugtatni őket.

A közleményben hozzáteszik: szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan kétezer tűzoltó van készenlétben ötszáz tűzoltóautóval. Ha tűz keletkezik, a 112-es segélyhívó számot kell hívni.

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20211228_tuzijatek_tuzeset_szilveszter_katasztrofavedelem

Mozgalmas éjszakájuk volt a tűzoltóknak: rengeteg durva esethez riasztották őket 2022 első napján

A tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem.

Szilveszter napján 133 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. 52 tűzhöz, 81 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesethez vonultak a tűzoltók. Tűzijátékok miatt tizenhétszer avatkoztak be a tűzoltók. Négy helyszínen tűzijátékok maradéka és annak környezete égett közterületen. Égő fák, bokrok, tuják miatt öt esetben riasztották a tűzoltókat. Öt helyen kukák, szeméttárolók égtek, egy autó is kigyulladt, illetve két megrémült és elszökött kutyát is a tűzoltók mentettek meg – írja közleményében az OKF.

Éjjel egykor tűzijáték miatt kigyulladt egy mezőkomáromi családi ház udvarán álló autó, amit a tűzoltóknak kellett eloltaniuk. Tűzijátéktól gyulladt meg a házfalra felfutó borostyán Budapesten a XV. kerületben. A II. kerületben egy társasház udvarán álló fa, Csornán egy kertben három tuja, Kecskeméten egy parkolóban lévő bokor, Nagykőrösön pedig a száraz avar gyulladt meg két négyzetméteren a tűzijátékoktól.

A XV. kerületben, Csobánkán, Sopronban, Szegeden és Balatonfüreden kukák, nagyobb hulladéktárolók égtek. A tűzoltók mindenhol gyorsan megfékezték a lángokat, így a tűz nem tudott a környező autókra átterjedni. A III., a X. kerületben, Csepelen, Mosonmagyaróváron dobozos tűzijátékok maradványai és azok környezete égett.

Egy nagytestű kutya kerítésen akadt fenn Őrbottyánban este fél tizenegykor. A tűzoltók kéziszerszámokkal kiszabadították, majd átadták a tulajdonosának. Elsején reggel hatkor Biharkeresztesen egy szerelőaknába esett kutyát mentettek ki a tűzoltók. Nem csak tűzijátékok miatt hívták a tűzoltókat. Gázpalack robbant újév hajnalán, három óra körül egy katymári családi háznál, a Szabadkai utcában. Egy embert a tűzoltók emeltek ki a romok alól. Az épület lakhatatlanná vált.

Több helyre is szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt hívták az egyenruhásokat. Délután ötkor egy pécsi házban mutatták ki a tűzoltók a mérgező gáz magas koncentrációját. Itt hárman lettek rosszul. Nyírbogdányban és Szegeden és Gávavencsellőn is egy-egy ember lett rosszul szén-monoxid miatt – írják.

Több súlyos közlekedési balesethez is riasztották a tűzoltókat. Halálos vonatbalesetnél dolgoztak Bágyogszováton és Döbröközön. Budapesten a kettes metró vonalán, a Kossuth téren halálos gázolás történt, az elhunytat a tűzoltók emelték ki a peron és a szerelvény közül.

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/szorakozas/20220101/mozgalmas-ejszakajuk-volt-a-tuzoltoknak-rengeteg-durva-esethez-riasztottak-oket-2022-elso-napjan-1120739