Katona Akos összes bejegyzése

Megújul az ikonikus Korzó téri társasház homlokzata

Megújul külsőleg Békéscsaba egyik ikonikus, Korzó téri, Andrássy út 23-27. szám alatti társasházának épülete, és ehhez az önkormányzat is hozzájárul – ismertette a helyszínen Paluska Krisztina társasházkezelő és dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő.

Paluska Krisztina elmondta, hogy az Andrássy út 23-27. szám alatti, Korzó téri társasháznál túlvannak egy 25 millió forintos beruházáson, amelynek keretében szigetelték a végfalakat, burkolták a függőfolyosókat, valamint megerősítették a korlátokat. A felújítást tulajdonosi összefogásból valósították meg, hitelből és önerőből.

Újabb fejlesztés előtt áll a társasház

Hozzátette, hogy most egy 4 millió forintos fejlesztés előtt állnak. Ennek keretében az erkélyek és a műkövek helyreállítására, biztonságosabbá tételére kerítenek sort. Ehhez a munkához az önkormányzat is hozzájárul, mivel a társasház sikeres kérelmet adott be akkor, amikor a város a békéscsabai építészeti értékek helyi védelmét szolgáló felújítások támogatására írt ki pályázatot.

A Korzó tér miatt meghatározó épületről van szó

A társasházkezelő szakember és dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő egyaránt kiemelte, hogy a belváros egyik meghatározó, ikonikus épületéről van szó, amely a renoválás után méltó képet mutathat mind a békéscsabaiak, mind a városba látogatók számára a szökőkútnál. A Korzó téri oldalon a végfal színével megegyező, modern színű homlokzatot alakítanak ki.

Ahogy eddig, úgy a jövőben is terveznek hasonló munkákat

Mindketten kiemelték: Békéscsaba önkormányzata segíti a településkép tekintetében meghatározó társasházi épületek felújítását. Korábban például az U alakúnál cserélték ki a sárga üvegeket ilyen konstrukcióban. A jövőben is terveznek hasonló beruházásokat, így a Munkácsy utca 1. szám alatt: ez amellett, hogy emblematikus épület, a fogorvosi rendelők miatt közcélokat egyaránt szolgál.

Forrás: https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2024/08/korzo-ter-tarsashaz

Társasház tetejére zuhant egy tűzijáték Békéscsabán, a Széchenyi utcában

Társasház tetejére zuhant egy tűzijáték augusztus 20-án este Békéscsabán, a Széchenyi utcában.

A tetőszerkezetre esett tűzijáték több cserepet és tetőlécet megrongált, valamint foltokban meggyújtotta a födémre terített szigetelőanyagot. A helyi hivatásos tűzoltók a tüzet kézi erővel eloltották, majd a területet átvizsgálták.

A tűz a lakásokra nem terjedt át az eset során senki sem sérült meg. A beavatkozás ideje alatt az érintett útszakaszt és járdát a rendőrség lezárta. Az eset kialakulásának körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

Forrás: https://koroshircentrum.hu/2024/08/22/tarsashaz-tetejere-zuhant-egy-tuzijatek-bekescsaban-a-szechenyi-utcaban/

Úszó társasház, még az útvonalat is megszavazzák

A „The World” egy luxushajó, ami folyamatosan járja a világot, de nem egy szokásos tengerjáróról beszélünk. A „Világnak” 167 magántulajdonban lévő lakása van, a 290 négyzetméteres stúdióktól a 3240 négyzetméteres négy hálószobás rezidenciákig.

Ha a hajónk tengerjáró hajó lenne, valószínűleg 1500 utas lenne rajta, de amikor nagyon tele van, akkor 200 és 300 lakos van rajta – mondta a CNBC-nek Jim Minarik, akinek két lakása is található az úszó társasházban, ahol ma már akár az év felét is eltöltik. A házaspár vett egy második, nagyobb lakást a The World-ön, a kisebbet pedig a családnak és a barátoknak tartják fent.

Sok lakos hozza a saját bútorát, és lakberendezőket alkalmaz lakása berendezéséhez.

Mint más sétahajó, a The World is számos étteremmel és bárral, edzőteremmel, két medencével, egészségügyi központtal és éjjel-nappali szobaszervízzel rendelkezik. De a hasonlóságok többnyire ezzel véget is érnek. 

Ez egy demokratikus társadalom a fedélzeten, szavaznak olyan dolgokról, mint az útvonal, illetve a hajó felújítása

– mondta Eddie Wong, a hajó lakásügyi igazgatója. Hozzátette, sok tulajdonos észak-amerikai, de mintegy 20 különböző nemzetiségű lakosa van, köztük sok ausztrál is.

A tulajdonosok valamennyien pénzügyileg sikeres emberek.

Erre szükség is van, mert a karbantartási díjak 33 000 dollárt érnek el, és fizetni kell a személyzet költségeit. A potenciális vásárlókat átvilágítják.

A leendő vásárlóknak megnézik a pénzügyi és a bűnügyi hátterét, valamint két ajánlólevélre is szükségük van a vásárlóknak egy, már a hajón élő lakostól. Évente a lakások körülbelül 10 százaléka kerül eladásra. A tulajdonjog átlagos időtartama hét-nyolc év. A lakók egyébként a lakásukban főzhetnek, amihez a kikötőkben illetve a fedélzeten is vásárolhatnak alapanyagokat.

Míg más cégek próbálkoznak, a The World egyeduralkodó.

Storylines nevű cég által épített előkelő lakóhajót eredetileg 2024-re tervezték útnak indítani, most a tervek szerint 2027-ben lesz a startja. A hajó nagyobb, mint a The World, és 500 szobát terveznek benne, és körülbelül 1000 ember befogadására alkalmas.

Forrás: https://www.economx.hu/gazdasag/hajo-tarsashaz-lakasok-eletvitel.794896.html

Társasház épül az egykori Tóth Étterem helyén a szegedi Nagyállomásnál

Nemrég írtuk meg, hogy eltűnik Szegeden a Moszkvai körút–Nemes Takács utcai sarki ház, vagyis a homlokzata biztosan, mivel teljesen modern átépítést kap az egyébként már romos állapotban lévő épület. A hetekben egy másik épületet is elkezdtek bontani a Nagyállomásnál, ahol az elmúlt években felépült lakásokhoz és irodákhoz hasonló homlokzatú, teljesen új épületet húz fel a telek tulajdonosa.

Az Alsóvároson lévő Indóház tér és a Szent Ferenc utca mindkét oldala szinte teljesen átépült az elmúlt 1–2 évtizedben. Sorra épültek fel a hasonló stílusú, sárga téglaburkolat – akár a Pfaff Ferenc által tervezett állomásépület – hatású, némely esetben irodarésszel is rendelkező társasázak, melyek a földszintes családi házakat váltották. Egészen mostanáig kitartott az egykori Tóth Étterem épülete a Szent Ferenc utca 3. szám alatt, melyet most teljesen lebontanak.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, az ilyen épületbontásoknál egyrészt ha van, akkor a helyi védettség, másrészt a befektetői érdek ütközik. Nem lehet ugyanis elvárni, hogy a régi épületet felvásárló új tulajdonos régi állapotában újítsa fel az egyébként nem védett épületet, ami tömegében is eltörpül a telek értékéhez képest, így kérdéses a hasznosítása. Emiatt nem is feltétlenül lehetséges, vagy ésszerű az ilyen földszintes épületek megmentése.

Ahogy az új épületeket felhúzták a Szent Ferenc utcában, a telekhatár nem változott, vagyis a jelenleg a Tóth Étterem előtti járda megmaradt. Azonban a modern beépítéssel lehetőség volt arra, hogy szélesítsék a járdát, vagyis az új épület földszintje beljebb fog majd kezdődni, miközben a mostani telekhatárig nyúlik majd ki az emeletek külső homlokzata, amit pedig oszlopokkal tartanak meg.

Az Indóház tér és szűk környezete az ott található pályaudvarral együtt született még 1860-ban; korábban mocsaras, lápos terület húzódott a helyén. A tér méretét még az 1879-es árvíz sem tudta átszabni, mai képe a Pfaff Ferenc által tervezett Nagyállomás 1902-es átadásakor rajzolódott ki. Sokáig földszintes alsóvárosi házak uralták a látképet a jóval nagyobb tömegű állomásépülettel együtt, a látvány azóta megváltozott a társasházépítési boommal.

Forrás: https://szegeder.hu/helyi/2024-09-03/tarsashaz-epul-az-egykori-toth-etterem-helyen-a-szegedi-nagyallomasnal/66d7556247d3c003ed2bac46

Már épül a lakópark a Régiposta utca sarkán

Társasházak építése kezdődött meg a területen, ezért is bontották el nemrég a korábbi épületeket, köztük a Fortuna éttermet. A lakások iránt óriási az érdeklődés.

Új társasház épül a Régiposta utcán, Sever Özer török étterme mellett. Az előkészítő munkálatokat már az elmúlt évben elkezdték, előbb az egykori Régiposta (később Fortuna) éttermet és a mellette lévő romos épületegyüttest bontották el, most pedig már a leendő lakópark alapozása zajlik – közölte a Minap.hu.

A beruházó Sever Özer elmondta, az épületegyüttesben negyvenhat lakást alakítanak ki, lesz olyan, amelyik alig negyven négyzetméteres lesz és olyan is, amelyik százhúsz négyzetméternél is nagyobb területet foglal majd magába. A tulajdonos hozzátette, az épület alatt mélygarázs is lesz.

– A lakások iránt már most nagyon nagy az érdeklődés, egy külföldi befektető már megvett belőle tizennégyet, és bár Magyarországon még nem kezdtük el az értékesítést, nem is hirdetünk, mégis sokan keresnek fel itt a Pesti úti áruházban engem azért, hogy hogyan tudnának lakást vásárolni az épülő lakóparkban – mondta el Sever Özer.

Elárulta azt is, a lakópark a keresztségben az Elena nevet kapta, és szeretné, ha egy év múlva ilyenkorra elvileg kulcsrakész lenne az összes lakás. A tulajdonos érdekességként azt is elárulta, eredetileg egy szállodát szeretett volna ide építeni, annak a terveit Puskás Péter készítette, az engedélyek is megvoltak, azonban végül a társasház mellett döntött. „A lakóparkhoz új tervek készültek, melyeket Pirity Attila jegyez – mondta el Sever Özer, akinek neve sokaknak csenghet ismerősen, hiszen 1992 óta üzemeltet áruházat a Pesti úton. Egyébként a Régiposta és a Szentpáli utca sarján található étterme sem szűnt meg, a mostani bérlője éppen a napokban nyitja újra azt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Forrás: https://borsod24.hu/2024/03/03/mar-epul-a-lakopark-a-regiposta-utca-sarkan/

Saját zsebre dolgozott a közös képviselő

Sikkasztással és hűtlen kezeléssel, valamint számvitel rendje megsértésével vádol az ügyészség egy 50 éves közös képviselőt, aki többféle módon kárt okozott az általa képviselt társasháznak.

A férfi 2010 óta volt közös képviselője az egyik barcsi társasháznak. 2018-ig nem merült fel panasz ellene, ekkor azonban olyan éves elszámolást nyújtott be, mely szerint vízóra hitelesítés címén közel 50 ezer forintot fizetett ki a helyi vízközmű cégnek, holott ilyen szolgáltatást nem vettek igénybe, illetve a 2019-es elszámolással ellentétben 105 ezer forint vízdíj különbözetet sem fizettek ki ténylegesen. A férfi emellett az egyik időközben elhunyt lakótól, illetőleg annak gyermekétől közös költségként átvett 80 ezer forintot sem vételezte be a társasház házipénztárába és bankszámlájára sem, így a vádlott az évek alatt több mint 200 ezer forintot sikkasztott el a társasháztól. Az egyik bérlőtől évekig a korábbi, alacsonyabb összegű közös költséget vette át annak ellenére, hogy annak díját már jóval korábban megemelték, így a társasház bevételtől esett el, míg a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt azért kell felelnie, mert a könyvvezetés és beszámolókészítési kötelezettség megszegésével a társasház vagyoni helyzetének áttekintését és ellenőrzését több éven keresztül meghiúsította. Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfi ellen pénzbüntetés és a társasházi közös képviselői megbízatástól, mint foglalkozástól történő eltiltás kiszabására tett indítványt.

Forrás: https://www.sonline.hu/helyi-kek-hirek/2024/04/lopta-a-tarsashaz-penzet-a-kozos-kepviselo

2,5 milliárd forintos alapot hoznak létre a budapesti társasházak felújítására

Karácsony Gergely főpolgármester egy 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap létrehozását jelentette be az Otthon Budapesten – lakás és lakhatás című kétnapos rendezvény szerdai megnyitóján.

Ezt a Főpolgármesteri Hivatal közölte az MTI-vel, idézve a főpolgármestert, aki azt mondta, régóta dolgoznak azért, hogy „megfizethető és energiahatékony lakhatást teremtsenek a budapestieknek.”

A bejelentett alapot a kerületek segítségével és banki finanszírozással összesen 10 milliárd forintra fogják kiegészíteni, hogy ezzel segítsék a budapesti társasházak felújítását – tette hozzá Karácsony Gergely.

A közlemény szerint a Biodómban szerdán és csütörtökön zajló rendezvényen a főváros lakhatással kapcsolatos projektjeit mutatják be, továbbá szakértői kerekasztal-beszélgetéseket tartanak az ingatlanpiac és a lakáspolitika dinamikájáról, a lakhatási problémák társadalmi következményeiről, valamint fenntarthatósági és épületenergetikai kérdésekről.

Forrás: https://24.hu/belfold/2024/05/15/budapest-tarsashazak-felujitasa-alap-karacsony-gergely/

Zenit by Bayer – új zuglói társasház a fenntarthatóság és a kényelem metszéspontján

Új látványterveken mutatták meg a zuglói projekt lakóépületének számos részletét.

Prezentációval egybekötött sajtóbejáráson mutatta be Zenit by Bayer névre keresztelt új zuglói társasházát a fejlesztő Bayer Property. A létesítmény van a legelőrehaladottabb állapotban a Bosnyák tér közelében zajló beruházás új épületei közül. A városrész Pest egyik legzöldebb és legfenntartóbb területe lesz a Bayer Construct Zrt. kivitelezésében.

A zuglói projekt számos előremutató eleme mellett – mint a magas zöldfeleületi arány vagy a gyalogos közlekedésre optimalizált tervezés – a hatékony energiafelhasználásban is kiemelkedő lesz. A fejlesztésről szóló külön rovatunkban több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a környékhez és a Rákos-patakhoz organikusan kapcsolódó új városközpontban egyaránt megtalálhatóak lesznek a lakó-, az iroda-, a kereskedelmi és szabadidős funkciók, amelyek a jelentős zöldfelületekkel és közösségi terekkel egységes, harmonikus egészet alkotnak majd.

A Bayer Construct Zrt. 2018. augusztusában, hosszas előkészítés után, nyíltpiaci tranzakció keretében – Zugló Önkormányzatának kifejezett előzetes hozzájárulásával – szerezte meg a Bosnyák tér mögött elhelyezkedő beruházási terület tulajdonjogát attól a lengyel ingatlanfejlesztő társaságtól (ECHO SA), amelynek 2006-ban az Önkormányzat eladta. Ezt követően nemzetközi tervpályázatot bonyolított le a cégcsoport, melynek első helyezettje – a globálisan ismert és szakmailag elismert Zaha Hadid tervezőiroda – elkészítette a mestertervet. Ez alapján megkezdődtek az engedélyezési eljárások és a régészeti feltárások, majd 2022-ben elindult a kivitelezés, amelynek során a lakóépület megépítése volt az első lépés.

Zugló legjelentősebb projektjének lakóépülete nemrég nevet kapott: a Zenit by Bayer leleplezése során új látványterveken és helyszíni bejárás során ismerhették meg az épület jellegzeteségeit a sajtó munkatársai.

A fejlesztést Balla Ákos értékesítési igazgató és Harmat Imre fejlesztési igazgató mutatta be látványos prezentáció keretében, a helyszínen pedig Pavelka Péter, a társasház kivitelezési munkálatait irányító projektvezető kalauzolta végig az érdeklődőket.

Geotermikus fűtéssel a hosszútávú fenntarthatóságért

Zugló központjának komplex fejlesztése a főváros építészete, kultúrája és történelme iránti tiszteletet is kifejezi majd, egyben pedig a legmodernebb megoldásokkal utat mutat a jövőbe is. A városnegyed főbejáratánál beváráslóutca, az épületek között egybefüggő zöld park készül.

A Zenit by Bayer épület 168 lakása a leglátványosabb kivitelezési fázisban tart, 2024 második negyedévében pedig át is adják majd a lakásokat.  

A társasház lakásai és üzlethelyiségei egyaránt háromrétegű üvegezéssel rendelkező, korszerű nyílászárókat és motoros redőnyöket kapnak, rejtett redőnytokkal. Ez is hozzájárul majd a fenntartási költségek minimalizálásához csakúgy, mint a födémbe integrált mennyezeti hűtő-fűtő rendszer vagy a fürdőszobák elektromos padlófűtése. 

A nyolc emeleten elhelyezkedő, három lépcsőházból (A, B és C) megközelíthető otthonokhoz egyszintes mélygarázs és földszinti tárolók, parkolók épülnek. 

A belső udvarokban tájépítész által tervezett, padokkal, játszótérrel is ellátott, árnyas kertben pihenhetnek majd az itt lakók. Nem csak a fák segítenek majd a természetet közelebb hozni az itt élőkhöz, időnként virágba borul majd a kert nagyrésze is, így az új lakások tulajdonosai gyönyörű környezetben érezhetik otthon magukat. 

Fontos alapelve a Bayer Consruct tervezőinek a költségek minimalizálása és a kivitelezési idő csökkentése, hiszen ez nem csupán a beruházó, de a vásárló érdeke is. Ezért is döntöttek úgy, hogy a lakások esetében csak kétféle színvilág választható: nude és szürke. Ugyanennek a szempontnak felel meg a megújuló energia minél nagyobb mértékű felhasználása vagy épp az előregyártott elemek lehető legnagyobb arányban való felhasználása.

Geotermiával a jövőért

Hazánkban viszonylag alacsony mélységből is az átlagnál magasabb hő termelhető ki. Elég 1000-2000 méter mélységig lefúrni ahhoz, hogy 70-90 Celsius-fokos vizet nyerjenek, ami a fűtési rendszereknek bőségesen elegendő. Európában ilyen hőmérsékletű vízért átlagosan ennél kétszer mélyebbre kell fúrni. A Bayer Construct Zrt. beruházásában valósult meg a termálkút (a fúrásról a Magyar Építők stábja látványos videót készített), amely ellátja majd a teljes új zuglói városrészt: 1200 méter mélyről 70-72 Celsius-fokos termálvizet pumpál a felszínre. 

Európában, sőt, világviszonylatban is kiemelkedő a létesítmény energiahatékonysága, aminek az alapja a geotermikus energiával ellátott fűtési és használati melegvíz-előállító rendszer, de a kút mellett az apartmanok alacsony rezsiköltségét a korszerű hőszigetelések is garantálják. Az épületek energiarendszerének részleteiről és technikai hátteréről korábban részletes cikkben számoltunk be.

Előregyártással az építés idejének radikális csökkentéséért

Minden épületnél a generáltervező határozza meg az épület formáját és funkcióit, ennek kiegészítése, részletek felé való elmozdítása pedig a szakági tervezők feladata. A Bayer saját tartószerkezeti divíziót és előregyártó üzemet is fenntart annak érdekében, hogy technológiáinak alkalmazását biztosítani tudja, illetve, hogy minél gördülékenyebb legyen a kivitelezés. 

Biharkeresztesen működő VIASTEIN  előregyártó üzem minden eddiginél hatékonyabban tervezi és építi a zuglói Zenit by Bayer projekt épületeinek tartószerkezetét, hiszen a precízen tervezett épületszerkezet a legfontosabb. Az előregyártás folyamatát és az elemek beépítését a zuglói épületekbe szintén látványos videóban mutattuk be.

A tervek előállítása során természetesen a BIM módszert alkalmazzák, amely olyan mértékben hálózza be a projekt minden szakaszát, hogy külön részleg létrehozását is indokolttá tette. A tervezési üzletágról és a zuglói épületek szerkezetének tervezéséről korábban Iski Tamástól, a tervezési üzletág vezetőjétől tudhattunk meg többet. Cégcsoportjuk a BIM koordinációt saját magukra és az alvállalkozókra nézve is kötelezőnek tartja, hiszen ez teszi a lehető leghatékonyabbá az összetett feladatok menedzsmentjét. 

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2023/12/zenit-by-bayer-uj-zugloi-tarsashaz-a-fenntarthatosag-es-a-kenyelem-metszespontjan

Debreceni panelprogram: több mint 160 millió forintból korszerűsödnek ezek a társasházak

A tavalyi évben indult programban 6 társasház nyert támogatást, melyeknél a munkálatok már elindultak vagy most indulnak. Az önkormányzat idén is elindította a debreceni panelprogramot, az előzőhöz hasonlóan 500 millió forintos keretösszeggel, de egy kisebb módosítással.

Összesen 500 millió forintos keretösszeggel indított panelprogramot Debrecen önkormányzata 2023-ban. A felhívásra 16 pályázatot nyújtottak be a lakóközösségek, melyek közül 6 nyert támogatást. Az idei évben a város közgyűlése ismét támogatta a debreceni panelprogram folytatását, az előző évihez hasonló keretösszeggel. Ez utóbbiban már a liftek modernizálására is igényelhettek támogatást a felújítást tervezők, illetve az 1990 előtt épült, legalább 12 lakásos, tégla építésű társasházak is pályázhattak.

Az előző év egyik nyertese a Kartács utca 6. Lakásszövetkezet, amely 87 lakásos panelház hőszigetelését, illetve a belső, közös nyílászárók cseréjét indította el a debreceni panelprogram támogatásából. Papp László a július 24-én, a Kartács utca 6. szám előtt tartott sajtótájékoztatón ismertette, a program újraindítását többek között az indokolta, hogy az előző éveket egy rendkívül kedvezőtlen kamatkörnyezet jellemezte, így a társasházaknak nagyon minimális esélye volt arra, hogy komolyabb felújítási munkákba kezdjenek. Mindezeket kísérte az energiaárak drasztikus emelkedése, amely viszont szükségessé tette az energetikai fejlesztések elindítását.

A műszaki lehetőségek kibővítésével idén több társasház számára tudunk támogatási lehetőséget nyújtani. A Kartács utca 6. Lakásszövetkezet 48,9 millió forint támogatást nyert, hogy hatékonyabbá tegye hőfelhasználását. 14 centiméteres hőszigetelést és új színezést kap az épület, valamint cserélik a belső, közös használatú nyílászárókat is

 – mutatta be a városvezető. A munkálatok a tervek szerint augusztus végéig tartanak.

Ők eddig a debreceni panelprogram nyertesei

Szűcs Sándor, a körzet megválasztott önkormányzati képviselője elmondta, a tavalyi évben 16 pályázatot értékelt az önkormányzat a debreceni panelprogramban. A 6 nyertes pályázatból 3 külső hőszigetelésről szólt.

A nyertes társasházak: 

  • A Kartács utca 6. szám (48,9 millió forint), 
  • a Böszörményi út 101-103. szám (21,5 millió forint), 
  • a Békéssy Béla utcai társasház (63 millió forint), 
  • a Bethlen utca 27-29. szám (9,1 millió), 
  • az Ibolya utca 23. szám(8,9 millió forint), 
  • a Károlyi Mihály utca 3. szám (9,3 millió forint) 

Már nagyon ráfért a házra ez a felújítás. 22 éve lakom itt, korábban nem volt ilyen fejlesztésre lehetőség. Bízom benne, a lift korszerűsítésére is nyerünk a debreceni panelprogramon

 – mondta az egyik Kartács utcai lakó.

Forrás: https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2024/07/debreceni-panelprogram-nyertesei

A Városmajor utcai társasház lakói már tudni vélik, melyik befektetőé lesz a most meghirdetett önkormányzati lakás

Erről Kovács Gergely, a XII. kerület megválasztott polgármestere beszélt lapunknak.

„Az elmúlt évek fideszes gyakorlata folytatódik a Hegyvidéken. A Városmajor utcai lakók maguk szóltak nekem: már most tudják, hogy kinek szánják Pokorniék a házukban eladásra kínált önkormányzati ingatlant” – mondta a Népszavának Kovács Gergely. A Kutyapárt társelnöke, a XII. kerület megválasztott polgármestere nem nevesíti a friss lakásvásárlót, csak annyit mond, nem civil személyről, hanem – az eddigi kerületi tapasztalatokhoz hasonlóan – befektetőről van szó.

Kovács Gergely azután beszélt erről, hogy a hét végén Facebook-posztban közölte: a még hivatalban lévő önkormányzat – Pokorni Zoltán jelenlegi kerületvezető ígérete ellenére – eladásra kínált két ingatlant, ráadásul Kovács szerint áron alul. Pokorni július 10-én tett ígéretet az ATV-ben arra, hogy Kovács őszi hivatalba lépéséig nem adnak el több önkormányzati ingatlant (sőt, a távozó fideszes vezetés „gavallér” magatartását említette), majd július 17-i keltezéssel hirdették meg a két lakást. Az egyik eladásra kínált, 73 négyzetméteres ingatlan az Alkotás utcában, a másik, 99 négyzetméteres pedig a Szamos és a Városmajor utca sarkán található. Utóbbit 644 ezer forintos négyzetméteráron kínálják, ami a leendő kerületvezető szerint körülbelül 30 százalékkal olcsóbb, mint amennyiért egy kőbányai panellakást lehet kapni. A Kutyapárt társelnöke lapunknak úgy fogalmazott: a Pokorni nevével fémjelzett kerületvezetés eddig is hasonló módon járt el, ha önkormányzati vagyonról volt szó.

A Népszava az ügyben megkereste Pokorni Zoltánt és a hegyvidéki önkormányzatot, kérdéseinkre írásban válaszolt a sajtóosztály. Mint kifejtették, „egy ingatlan értékét nem politikusi, pártelnöki nyilatkozatok határozzák meg, hanem a nyilvános licit által biztosított piaci verseny, jelen esetben is ez történik.” A Kutyapárt társelnöke szerint ugyanakkor szó sincs valódi versenyről, és ellenőrizhetetlen, hogy mi alapján határozzák meg az árakat. „Ránézésre ezek persze alacsonynak tűnnek, de a lakásokat úgy hirdetik meg, hogy ne lehessen rájuk vevőt találni. Nem rakják fel őket olyan oldalakra sem, ahol az emberek valóban lakhatást keresnek. Korábbi kezdeményezésünkre végül néhány felkerült, de a hirdetésekhez sem fotót, sem semmilyen adatot nem mellékeltek” – fejtette ki hozzátéve, nem évek óta korlátozzák a versenyt.

– Két hétig valóban licithirdetésként szerepelnek az önkormányzat oldalán a meghirdetett lakások. Ahhoz viszont, hogy ezeket egyáltalán meg lehessen nézni, „tízezer forintokat kell fizetni. Józan paraszti ésszel is felfoghatatlan, hogy ha valaki lakást keres, amiből az interneten talál mondjuk húszat, utána még bármennyit fizetne, hátha kitölthet egy online ívet a huszonegyedik megtekintéséhez”

– mondta Kovács. Úgy fogalmazott: a Hegyvidék leváltott fideszes vezetése egész egyszerűen feléli a kerületi vagyont: minden évben 1 és 2 milliárd közötti értékben adott el ingatlanokat az önkormányzat ugyanilyen metódussal, pedig azokat máshogyan is lehetne hasznosítani.

Az önkormányzati sajtóosztály minderre úgy reagált: ők csupán a lakók kérését teljesítik. Válaszukban kifejtik, a Városmajor utcában található társasházban egy lakással rendelkeznek, és jelenleg csak ezen keresztül lehet megközelíteni a közös tulajdonban lévő padlást.

„A társasház valamennyi tulajdonosa egyöntetűen azzal a kéréssel fordult önkormányzatunkhoz, hogy a lakás értékesítésére a lehető leghamarabb kerüljön sor, tekintettel arra, hogy a társasház tetőszerkezete kritikus állapotban van, a tető felújítása nem tűr halasztást. Az önkormányzat tehát ennek a kérésnek eleget téve, az életveszélyes állapot mielőbbi megszüntetése érdekében hirdette meg nyilvános liciten”

– írták. A másik, az Alkotás utcai ingatlanról pedig annyit mondtak, hogy ennek értékesítéséről még tavasszal döntött a tulajdonosi bizottság, és ennek a döntésnek a végrehajtása zajlik most, vagyis állításuk szerint nem arról van szó, hogy Pokorni meggondolta volna magát.

A leendő kutyapárti polgármester válaszában úgy fogalmazott az eladásról: „a Hegyvidéken nem oszt, nem szoroz, hogy a polgármester, a tulajdonosi bizottság, vagy a testület dönt róla. Hiszen mindegyik egyenlő Pokorni Zoltánnal.”

Cikkünk megjelenése után a Városmajori utcai társasház tulajdonosaitól kaptunk egy levelet, amely szerint nem újkeletű az ingatlan értékesítése, amelyet a tulajdonosok szorgalmaztak a ház állapota miatt az önkormányzatnál, merthogy a tetőt jelenleg purhab tartja össze és biztosan nem éli már túl a 2024-2025 telét, így nincs idő várni az önkormányzati vezetőségváltásra.„ Az ingatlan nem most került kiírásra, 2021 óta próbálunk megegyezésre jutni az önkormányzattal. 2023-ra sikerült elérni, hogy kiírják megvételre, majd azt követően több alkalommal is, először 2023.04.18-án, utoljára 2023.07.21.-én. Ezekre a licitekre nemhogy licit, de érdeklődés sem érkezett – hangsúlyozzák a tulajdonosok, akik szerint a lakás jelenleg lakhatatlan, teljeskörű generál szükséges minden cserére szorul, legalább 20-30 millió forint lenne a felújítás költsége.

Forrás: https://nepszava.hu/3245700_varosmajor-utcai-tarsashaz-befekteto-kovacs-gergely-mkkp