Gyárfás Noémi háromrészes cikksorozata a ´70-es évek „maszek” módon épített, sokszor mégis neves építészek által tervezett társasházaival foglalkozik. Az első részben Varga Levente Lévay utcai társasházának részletes elemzését olvashatják. Az épület kapui az idei Budapest 100 keretében szombaton 10 és 16 óra között megnyílnak az érdeklődők előtt, ami azért is kivételes, mivel a ház hamarosan minden bizonnyal végérvényesen eltűnik.
Buda domboldalain az 1960-as évek végétől, az addig nyaralóhelyként vagy mezőgazdasági övezetként működő területek kezdtek egyre inkább beépülni és a városhoz kapcsolódni. Nagy számban épültek 6-12 lakásos szabadon álló társasházak. A külső karakterjegyek, tömegformálás és részletképzések alapján, pusztán megfigyelés útján is könnyen lehatárolható a hetvenes évek kis, „maszek” társasházainak jellemző típusa. A tervezők tollából, a nagyvállalati struktúra kötöttségeitől mentesülve született meg néhány jól olvasható tervezői lelemény, téri-, térkapcsolati megoldás, „kézműves” részletképzés vagy a korszakra jellemző homlokzati kompozíció.
A „szellemi többlet” nemcsak a korban jellemző típustervek alapján készült házakkal összemérve, hanem a jelen társasházépítési gyakorlatával összehasonlítva is érzékelhető.
Úgy tűnik azonban, hogy ezek az épületek, minden értékes tulajdonságuk ellenére sem felelnek meg a mai használatból következő elvárásoknak. Ezt látszik igazolni, hogy a korszak egyik kiemelkedő alkotásának, Varga Levente Lévay utcai négylakásos házának bontását idén nyárra tervezik. Ebben a cikkben, ezt az épületet mutatom be, és elemzem. A szöveges ismertetés Danyi Balázs fotósorozatával egészül ki.
A Lévay utcai házról készült tanulmányt a Doktori Iskolában készült kutatás előzte meg. Ennek a munkának az eredményét további két írásban foglaltam össze. Először a kor társadalmi, építőipari körülményeit járom körbe három alkotóval, Lázár Antallal, Kévés Györggyel, és Roth Jánossal készített beszélgetések mentén. Majd a vizsgálatot egy, a korszakra sok szempontból jellemző épület, Kévés György Zólyom úti társasház-együttesének bemutatásával illusztrálom.
Végül, a minisorozat harmadik cikkében két kiemelt szempont, a tömegalakítás és az alaprajzi szerkesztés mentén ismertetek 11 fontos épületet. Az interjúkban megszólaltatott alkotók mellett több, a szakirodalomból ismert tervező – Kővári György, Ungár Péter, Varga Levente –, illetve a szakfolyóiratokban nem szereplő építész – Mangel Gyula vagy Virágh Lajos – társasházait is bemutatom.
A Lévay utcai négylakásos ház bemutatásának és értékelésének szempontjai
Építészeti gondolatok vizsgálata szempontjából különösen érdekesek a tervezők saját maguk számára épített alkotásai. Mivel az építész nemcsak tervezője, hanem építtetője is az adott háznak, az alkotói szándékok, gondolatok nemcsak a tervben mutathatók ki, hanem végigkövetik az építkezést, az anyag- és termékbeszerzéseket, és az elkészülő épületben is tetten érhetők. A pénzügyi vagy egyéb kötöttségek miatti kompromisszumokat a tervező, nem pedig a folyamatban résztvevő más szereplők határozzák meg. A cikk előzményeként készült kutatás keretében vizsgált többlakásos házaknál természetesen nem lehetett egy személyben az építész a megbízó, de több olyan épület szerepelt az elemzett példák között, ahol az egyik lakás első tulajdonosa a ház tervezője volt. Kévés György a Meredek utcai ház egyik lakásának tulajdonosa volt, Lázár Antal a Rőzse utcai épületben lakott, Roth János pedig az ugyancsak a Rőzse utcában álló ház egyik lakója a mai napig.[1] Varga Levente az 1969-ben befejezett építéstől egészen 2019-ben bekövetkezett haláláig a Lévay utca 8. szám alatti, saját maga tervezte társasházban élt.[2]
A hetvenes évek kis léptékű, budai társasházainak kutatása szempontjából azért különösen fontos alkotás ez, mert bár olvasható és érzékelhető rajta az időszak jellegzetességeinek lenyomata, megjelennek benne olyan gondos részletmegoldások és tervezői lelemények, amelyek következtében nemcsak kontextusában és egyfajta korlenyomatként, hanem önmagában is kiemelkedővé válik. Az épület megmutatja mire volt képes a kor épitőipara, termékválasztéka és gondolatisága egy kiváló alkotó szűrőjén keresztül.
Összes előnyös tulajdonsága ellenére is úgy tűnik azonban, hogy a Lévay utcai ház nem tud megfelelni a mai kor és a tulajdonosok elvárásainak: a tervek szerint rövid időn belül lebontják. Mindezek miatt fontos és indokolt, hogy dokumentáljuk ezt az épületet.
A dokumentálás mellett egy nagyjából ötven évvel ezelőtt készült épületet már érdemes a hosszú távú használhatóság és az adaptív működés szempontjából vizsgálni. E két szempontból nézve a fontos téri sajátosságok, mint a flexibilitás, a jó minőségű anyaghasználat és az érzékeny telepítés mind olyan jellemzők, amelyek megjelennek ebben az alkotásban. Mindez nem véletlen, hiszen bár Varga Levente az épületről készült publikációjában nem beszél hosszú távú használhatóságról, mégis olyan tervezési szempontokat említ, amelyek a mából nézve ebbe az irányba mutatnak.
Az elemzésben kísérletet teszek arra, hogy bemutassam azokat az építészeti eszközöket, illetve a telepítésében, az alaprajzi szerkesztésében és a belső kialakításában rejlő téri tartalékokat, amelyek lehetővé tennék ennek az épületnek a hosszú távú adaptív használatát.
Mester és tervezőtárs
Varga Levente1965-66-ban tervezte a Lévay utcai négylakásos házát, majd az épület 1967-69 között valósult meg. Ugyanebben az időszakban zajlott Jurcsik Károly és Varga Levente közös munkája az Orgoványi Művelődési Ház tervezése és kivitelezése. A két épület mind építészeti karakterében, anyaghasználatában, szerkesztettségében, tervezői szándékaiban és gondolatiságában is rokon. Karakteresen megjelenik mindkét esetben a tégla fehérre meszelt használata, a terek flexibilis működése, az épület külső és belső megjelenésének összhangja, továbbá egyedi részletképzések és a természetes anyagok használata.[3]
Jurcsik Károly 1964-ben egy évet Angliában, a londoni városi tanács irodájában dolgozott. Ahogyan ennek az időszaknak a hatásáról a XII. Kőmíves-Mesterek a kortárs magyar építészetből[4] sorozat interjújában mesél, kiderül honnan érkezik a tégla, és a téglának is az a különös használata, ami mind Orgoványban, mind a Lévay utcai háznál megjelenik.
„Nekem nagy élményem volt Angliában megismerni azt, hogy egy olyan egyszerű dologgal, mint a tégla milyen mesterien tudnak bánni. Egy olyan hagyományokra épülő, továbbfejlődő, természetes, realista gondolkodásmód jelenik ott meg, ami építészetileg maradandó nyomot hagyott bennem.” Ugyanebben a beszélgetésben Jurcsik saját építészetére másik nagy hatást gyakorolt élményként a dán építészetet említi. Ahogyan erről beszél, mintha a Lévay utcai ház tervezői szándékait foglalná össze. “Két dolog jellemző a dánokra. Az egyik egy emberi magatartás: a sok könnyedség és vidámság. E mellett van bennük egy kis linkség is. A másik az, hogy építészetileg rettentően becsületesek. És nemcsak becsületesek, hanem kulturáltak is. Építészeti becsületesség alatt azt értem, hogy nagyon naturális eszközöket használnak: fa anyagokat, egyszerű szerkezeteket. Valós tartalommal, értékkel bíró szerkesztések nyilvánulnak meg az építészetükben és ez bizonyos fajta egyszerűséggel is párosul.”
Elemzési szempontok
Jurcsik Károly általános érvényű gondolatait a konkrétumok világába emeli Varga Levente, amikor az épület alapvető tervezői döntéseit mutatja be a házról készült eredeti publikációjában.[5] Három szempont kielégítéséről van szó ebben a cikkben. A helyszín adta lehetőségek felhasználásáról, a lakások tereinek variábilis kapcsolatáról, illetve a lehető legegyszerűbb anyagok, szerkezetek alkalmazásáról és azok őszinte megmutatásáról.
Ebben a három, egyszerű, tiszta szándékkal összegezhető sok más, hetvenes évekbeli kis társasház koncepciója is. Bár előfordul, hogy kevésbé olvasható, és a tervezők által is (ha van forrás) kevésbé artikulált szándékok ezek, ezt az épületet elemezve kijelenthető, hogy kiemelkedő következetességgel és tisztasággal követi a megfogalmazott elveket.
A helyszín adta lehetőségek felhasználása – a tervező gondolatai
Adott négy lakásegység, kettesével két tömegre bontva. Helyszíni sajátosság a tereplejtés, ami ráadásul a telek hosszanti, illetve haránt irányához képest elfordulva, átlós lejtésű. Emiatt, és a fák megőrzésének szándéka miatt alakul ki a teraszos elrendezés és a két hosszanti egység egymás melletti eltolása. A korábban ismertetett, szigorú sorolásokhoz, forgatásokhoz képest itt egy érzékenyebb variálása jelenik meg ennek a tervezési módnak.[6] Ez az épület a környezetbe oly módon illesztett, hogy szinte nem látszik egyáltalán. Mérete, a tagolt tömeg elrendezése és a terepviszonyok miatt a ház szinte teljesen elrejtőzik.
Szabados László 1971-ben megjelent kritikájában a helyszíni adottságokkal kapcsolatban így fogalmaz. „A rövid rózsadombi Lévay utca is beépült már a szokásos módon, kelleténél nagyobb szabványos társasházakkal. A lakások jórésze egymás kilátását takarja. Nemesvakolatú egyenruhájukban az építészet legapróbb nyomai nélkül állnak jobb sorsra érdemes telkeiken. Ezért feltűnő a keskeny telken álló, a szabad domboldalon visszahúzódó fehér falú négylakásos teraszház, ugyan azokból a téglákból és előregyártott gerendákból, mint szomszédai. Az elszalasztott lehetőségekre emlékezteti az arra járókat. (..) A kis épület szerény nagyvonalúsága, szerkezeti-anyagi egyensúlya megragadó.”
Az utca felől érkezve a kapu, a nyersbeton támfal és a fal mögött induló lépcső fa korlátja látszódik. A figyelmes szemlélő az épület legtetejét veheti csak észre a burjánzó növények között, amely épp csak kikandikál a növényzetből. A kapun túl, a lépcsőn felérve látjuk csak meg a házat.
A telepítés adaptív lehetőségei, vizsgálat mai szemmel
Egy lakótér kialakításának tekintetében a hosszú távú használhatóság adaptálhatóságot feltételez. Egy ház akkor adaptív, ha tereit, térszervezését, telepítését úgy alakítjuk ki, hogy képes legyen alkalmazkodni a jövőben kialakuló, nem tervezett használatokhoz. Az adaptivitás – más egyéb adottságok mellett – a betervezett téri tartalékoknak köszönhető. A téri tartalék szószerkezet első fele az építészeti vonatkozásra utal, a tartalék pedig olyan erőforrástöbbletre, amely által az előre nem ismert krízisre, váratlan igényre képes reagálni az épület.[7] A Lévay utcai társasházat korabeli értékelése és bemutatása mellett az adaptív működés és az ezt segítő téri tartalékok mentén vizsgálom, kiemelve azokat az építészeti minőségeket, amelyek lehetővé tennék, hogy könnyen és alapvető értékeit megtartva elégítse ki a mai használati igényeket.
A telepítés tekintetében a hosszú távú használhatóság szempontjából fontos, hogy az épület jövőbeni horizontális vagy vertikális bővítésének teret hagyjunk. Horizontális értelemben a szabadon hagyott hely az a tartalék, aminek segítségével az épület adaptálódni tud az előre nem látható, a tervezés után kialakuló használati igényekhez. Az övezethez képest a telek és a ház is viszonylag kicsi. A vízszintes irányú hozzáépítésre kevés hely marad, ugyanakkora telepítés egyéb szempontjai: a panoráma felé tájolás, a lakások intimitása, a tömeg terepviszonyokhoz való igazítása, olyan általános érvényű állítások, amelyek az épület átalakulása, a funkció módosítása mellett is érvényesek maradnának.
A lebontás egyik indoka az, hogy rosszul értékesíthető az ingatlan garázs nélkül, miközben Budapest egyik kiemelkedően drága területén, egy kivételesen jó adottságú telken épült.[8] Az autók telken belüli elhelyezése egy olyan előre nem látható használati igény, amire a betervezett téri tartalékok jó lenne, ha tudnának reagálni. Az épület 16 méterrel van hátrébb húzva az utcavonaltól. Ez a nagy előkert, bár sok földmunkát jelentene, de lehetőséget ad garázsok kialakítására. Kicsit máshonnan közelítve pedig felmerül a kérdés, hogy meddig tervezzük még városi életünket autóval élni? Meggondolandó, hogy az autómegosztó rendszerek egyre nagyobb népszerűsége mellett, vagy amikor 11 perc tömegközlekedéssel a legközelebbi metróállomás, valós használati igény-e a lakásonkénti egy garázs?
A vertikális bővítéshez első sorban az épületszerkezetek tartaléka szükséges, illetve az, hogy a megnőtt magasság mellett se váljon a környezete számára terhelővé az épület, a benapozottság hiánya, a kilátás kitakarása vagy bármilyen egyéb ok miatt. A Lévay utcai épület tartószerkezeti tartalékairól keveset tudunk. Ilyen jellegű felmérés nem történt, viszont szemmel láthatóan a falak több helyen teljes épületmagasságban elrepedtek, üvegtáblák pattantak meg a nem kívánt szerkezeti mozgások miatt. Így feltételezhetően (szokványos megoldásokkal) ráépíteni nem lehet, hiszen a fennmaradásához is – vélhetően – komoly tartószerkezeti megerősítés kellene. A tömeg léptéket tekintve viszont bőven van tartalék a kompozícióban. Az épület a szomszédjaihoz képest alacsony, és amiatt, hogy ez az amúgy sem tekintélyes méretű ház olyan érzékenyen fekszik fel a terepre, még inkább lehetőséget ad arra, hogy követve a telepítés logikáját, téri megfontolások mentén bővíthető legyen.
A lakások tereinek variábilis kapcsolata
Az oldalsó bejáratokhoz kerti lépcsők rendszere vezet. Ezeken keresztül az épület körüljárható, és a ház hosszanti tengelyéhez viszonyítva oldalt közelíthető meg. A felső szinten lévő lakásokba előszobán keresztül érkezünk. A bejárattal szemben, magunk előtt látjuk a nagy “egybetér” közepére húzott funkcionális blokkot. A völgy felé teljes homlokzati felületen megnyitott nappali, a hegy felőli oldalon lakásonként két hálószoba alkotja a lakás szabadon belakható, nagy terét. A nappalit minden esetben részben egybenyitva alakították ki az előszobával és a középső mag túloldalán lévő étkezővel. A földszinti lakások esetében a funkcionális helyiségeket a középső főfal felé húzták, a hálószobákat pedig oldalra nyitották meg. Ennek a szintnek nincs hátsó homlokzata, hiszen itt a pince van az épület mögött.
A terek variábilis használata mint tervezési elv könnyed nagyvonalúsággal és szigorú, letisztult szerkesztéssel valósul meg az emeleti lakások esetében, ahol három oldalról adott a homlokzati megnyitás lehetősége. A középre húzott funkcionális blokk tartalmazza a szigorúan optimalizált méretű kiszolgáló egységeket. Gardrób, fürdő, mosdó, mellékhelyiség, mind-mind akkora, hogy használható legyen, de semennyi felesleges teret nem foglalnak el. Emiatt a takarékos helykihasználás miatt tud a nappali-étkező tere, a lakás méretének korlátai mellett is tágas és nagyvonalú maradni. A nappalik minden lakásnál a völgy, a kilátás felé megnyitottak és egy nagy méretű teraszhoz csatlakoznak.
A „középső mag” gondolatot tovább erősíti, hogy a hozzá kapcsolódó szerkezetek, nyílászárok egységesen üvegezett, szintmagas ajtók, melyeket függöny egészít ki. Így a terek egybenyitásának és szétválasztásának minőségileg több lehetősége valósul meg. A teljes megnyitás vagy bezárás mellett lehet nyitott ajtóval, de behúzott függönnyel szeparálni a tereket, vagy zárt üvegajtóval, de az átlátást megtartva, kihúzott függönnyel elválasztani egymástól a helyiségeket.
A középső mag köré szervezettség mint alaprajzi rendező elv kiegészül egy következetesen végigvitt, egymásra merőlegesen felvett tengelyek mentén történő szerkesztéssel. A nyílászárók több esetben egy ilyen szerkesztővonal mentén helyezkednek el, így izgalmas átlátások alakulnak ki a helyiségek és a külső tér között. A lakások kereszt és hosszanti irányban is több tengely mentén átláthatóak. Varga Levente saját lakásában, a hátsó szoba leghátsó pontjából, nyitott ajtók és kihúzott függönyök esetén, végiglátunk az egész lakáson, a hálón, az előszobán és nappalin át egészen a teraszig, majd ha elég figyelmesek vagyunk, a Mátyás templom tornyát vehetjük észre.[9] A budai látképet meghatározó templom látványa mellett több kereszt- és hosszirányú átlátásra van lehetőség az alaprajzi szerkesztés következtében, ami a tágasság érzetét növeli, és nagyban segíti az adaptivitást.
A belső térszervezés adaptivitása
Az épület kis mérete miatt az adaptivitás szempontjából kiemelten fontos a lakásegységek illetve a ház egészének flexibilis belső térszervezése. Az épület számos olyan téri minőséget mutat, amelyek kifejezetten alkalmassá teszik az előre nem tervezett igények kielégítésére. Az alaprajzi szerkesztés tengelyessége, az egy blokkba szervezett funkcionális egységek, a lakások körüljárhatósága mind azt segítik, hogy míg a mag fix működésű, addig a nagy, egybenyitható tér sokféleképpen használható. Ez a sokféleség egyfelől jelentheti azt, hogy több vagy kevesebb szobát alakítunk ki, anélkül hogy a középső magot mozdítani kellene; lehetséges a szobák egyben vagy külön való használata, a funkciók egymással való cserélgetése. Ez a fajta flexibilitás akkor tud igazán jól működni, ha a helyiségek a különböző variációk mellett is külön-külön megközelíthetőek, bevilágítottak és elég nagy méretűek tudnak maradni.
Az épület térszervezése, különösen az emeleteken, nagyfokú adaptivitást mutat, az alaprajzi szerkesztés ilyen szemmel nézve nagyszerű. Az egészhez viszonyítva kis alapterületű, szigorú szerkesztésű, minimum méretűre optimalizált, de még jól használható funkcionális blokkot egy viszonylag nagy méretű egybe tér veszi körül. Tovább növeli a rugalmas használhatóságot a mennyezeti tetőablak, hiszen általa bevilágítottá válik a lakás belseje, illetve egy kicsit artikulálja az összefolyó teret is. Kialakul egy megvilágított zóna középen, ami bármilyen használat esetén előnyös lehet.
A kompozíció szerkesztettsége flexibilitást mutat, de a méretek nagyban korlátozzák az adaptivitást. A hálószobák 10 és 14 négyzetméteresek, az étkező 10 a nappali pedig 25 négyzetméter. Ezeket a helyiségeket tovább osztani nem igen lehet, egymással összekapcsolni annál inkább. A funkciókat egymással elcserélni ugyancsak lehetséges. Mindezek alapján kijelenthető, hogy bár az alaprajzi szerkesztés rejt magában flexibilis lehetőségeket, a méretek részben korlátozzák a rugalmas használhatóságot.
A lehető legegyszerűbb anyagok, szerkezetek alkalmazása és azok őszinte megmutatása
Az anyagokat nemcsak megmutatja a tervező, hanem úgy is válogatja, hogy azok az alapvető tervezői szándékot erősítsék; natúr megjelenésükkel könnyen olvashatóvá tegyék a koncepciót. A lakások téri koncepciójának kettőssége – a zárt középső blokk és az azt körülvevő nagy, összenyitható tér – az anyag- és szerkezetválasztásban is megjelenik. Az épület hosszanti tartófalai egyben lakáselválasztó és homlokzati falak is, és mind kisméretű falazó téglából készültek, mélyített fugázással és meszeléssel a külső és belső oldalon egyaránt. Igaz ez a szobákat elválasztó belső falra is, melyből az emeleti lakásokban összesen egy darab van. A középső mag falai nútféderes dörzsölt fenyőfa burkolatot kaptak, az ide tartozó fürdő padlója kerámia, míg falai mennyezetig csempézettek. A „nagy tér” padlója fa hajópadló.
A következetesen használt anyagok segítségével a tér szerkesztése könnyebben olvashatóvá válik. Ez a fajta őszinteség – a szerkezetek megmutatása – a tervező harmadik szándéka volt, mely így nemcsak a belsőben, hanem az épület egészén végigvonul. A lábazatok, mellvédek és pincefalak, az áthidaló gerendák, a teraszok mind nyersen hagyott beton szerkezetek, felületkezelés nélkül.
A korszak hasonló teraszházainak karakteres megjelenését a tégla homlokzat mellett a hangsúlyos látszó beton mellvédek adják. Ennek az épületnek a homlokzata nem „csak” egy burkolat, hanem egy téglafal, kivül-belül vakolat nélkül, fehérre meszelve. A beton mellvédek pedig nem a födémre utólag rákerülő betonelemek, hanem a két hosszanti téglafal között megjelenő – a lábazati, pince- és mellvédfalak, illetve gerendák alkotta – szerkezetegyüttes részei.
A nyers anyaghasználat mai szemmel
A műszaki problémák teljességének bemutatása nélkül, de mindenképp meg kell említeni, hogy a nagy értéknek tekintett látszó módon megmutatott anyagok és szerkezetek, a bevett korszerűsítési megoldások alkalmazása esetén veszítenének karakterükből. Akár külső, akár belső oldalon történik a hőszigetelés, a megjelenés egységessége, nyersesége kevésbé fog megmutatkozni. Tervezői szemmel az az érzése az embernek, hogy kell hogy legyen olyan innovatív megoldás, ami mégis kezeli a hőszigetelés és burkolat nélküli szerkezetek közötti látszólagos ellentmondást. És ha még el is veszítünk valamit az épület anyagszerű megjelenéséből, a sok egyéb értékes építészeti gondolat, amelyeket fentebb kifejtettem, megmaradhatna
Részletképzés és kézművesség
A kor lenyomata, a lehetőségek kreatív kihasználása nem csak a Varga Levente cikkében megfogalmazott szempontokban, a telepítésében, az alaprajzi szerkesztésében és az anyagválasztásában jelenik meg. A gondosság és a következetesség tetten érhető a részletképzésben, a beépülő típustermékek használati módjában és az egyedi asztalos vagy kőműves szerkezetekben.
Az asztalos szerkezetek igényes, pontos megvalósításához 1:1-es léptékű rajzok, mindennapos művezetés és a publikációban megnevezett Tőke Lajos és Papp József asztalosok gondos munkájára volt szükség.[10] Így jöhetett létre a középső magot minden oldalról takaró fenyőburkolat. Ez a burkolat az eddig bemutatott, egységes tervezői koncepciót elmesélő szerepén túl, az összes vizes és elektromos vezetéket magában rejti. A további elektromos vezetékek a vakolt mennyezetbe vésve húzódnak. A részletek gondos tervezésére és kivitelezésére utal az is, hogy a konvektorokhoz tartozó gázvezetékek a falak alsó szakaszában, falhoronyba rejtve, síkban tartott, lábazati deszkával takartan készültek. A sok látszó épületszerkezet így erőltetettség nélkül, érintetlenül jelenik meg.
A nappali és a hálószobák világítását az ablakok síkjával párhuzamos és merőleges tengelyű raszter mentén szabályosan kiosztott, lengyel mennyezeti lámpatestek adják. Ezek a szerkesztővonalak szinte kirajzolják az alaprajzi szerkesztés tengelyességét. A nyílászárók egy tengely mentén történt kiosztását erősítik. Az emeleti lakások homlokzati nyílászáróktól messze eső, középső zónájában egy-egy felülvilágítót építettek, melyekhez a tetőablakok keretének belső síkjára 3-3 szabályosan kiosztott lámpatest került.
Varga Levente Lévay utcai négylakásos háza egy minden elemében – a terv alapvetéseitől a kis részletek megalkotásáig – gondosan végiggondolt és megvalósított alkotás. Szabados László idézett kritikájában[11] az épület méltatása után azzal zárja cikkét, hogy kitér az alkotó tervezés utáni szerepvállalására a “nem problémamentes” kivitelezésben, a teljes folyamat végigkísérésében: „Az építész példás állhatatosságára kell még gondolnunk. Házilagos kivitelezésű épületet ilyen magas színvonalon létrehozni a napi tervezőirodai elfoglaltság mellett ritkán sikerül. Az építőmesteri munkákat szinte napról napra változó, az utcáról felvett, legtöbbször alacsony szakmai és morális színvonalú munkaerőkkel elvégeztetni olyan erőfeszítés, melyet igazán csak az ismer, aki hasonlóval már próbálkozott. Bátortalanul kérdezem, hogy érdemes-e és szabad-e öt év szinte minden szabad idejét lakásépítésre fordítani egy fiatal építészmérnöknek? A válasz csak azért igenlő, mert nem csupán lakás, hanem magas igényű otthon épült, és minden részletében érett, megoldott és megépített épület.”
Összegzés
A korabeli kritika és a szakma nagyra értékelte ezt az alkotást, amely mai szemmel vizsgálva is elévülhetetlen téri, anyagi minőséget képvisel. A fent bemutatott telepítés, alaprajzi szerkesztés, anyaghasználat és részletképzés mind-mind máig értéket jelentenek.
A jelenlegi szabályozási környezetben – a szintterületi mutató, a terepszint feletti és alatti beépíthetőség és a rendeltetési egységek száma alapján – a Lévay utca 8. számú telekre egy ötlakásos társasház építhető, garázzsal. A meglévő épület négylakásos, és a telken belül nincs lehetőség gépkocsi elhelyezésére. Ez alapján befektetői szemmel, a meglévő épület bontása majd egy ötlakásos társasház megépítése és eladása racionálisnak tűnik.
Fontos kiemelni azonban, hogy a bemutatott téri tartalékok nem pusztán a műkedvelői, szakmai kíváncsiság szempontjából érdekesek. A részletek gondos, következetes tervezése és kivitelezése önmagában is megőrzendő, de a továbbépítés szempontjából mégis fontosabb, hogy az esetleges bővítés értő, érzékeny megtervezése mellett ez a ház úgy tudna adaptálódni a megváltozott használati igényekhez, hogy közben eredeti értékeit is megtartja.
Szabados László már idézett, az épület elkészülte utáni kritikájában megfogalmazott gondolatai úgy tűnik, most, a bontáskor, talán még igazabbak. A hatvanas évek végén Varga Levente megmutatta, hogyan lehet magas építészeti minőséget létrehozni a szűkös anyagi keretek, a rossz építőipari körülmények ellenére. Az utókor több, mint ötven év elteltével azonban nem keresi meg az értékes, ráadásul kifejezetten adaptív épület megmentésének módját. Elhalasztunk egy kitűnő lehetőséget. Az idézet akár ma is íródhatott volna:
„A rövid, rózsadombi Lévay utca is beépült már a szokásos módon, kelleténél nagyobb szabványos társasházakkal. A lakások jórésze egymás kilátását takarja. Nemesvakolatú egyenruhájukban az építészet legapróbb nyomai nélkül állnak jobb sorsra érdemes telkeiken. Ezért feltűnő a keskeny telken álló, a szabad domboldalon visszahúzódó fehér falú négylakásos teraszház, ugyan azokból a téglákból és előregyártott gerendákból, mint szomszédai. Az elszalasztott lehetőségekre emlékezteti az arra járókat. (..) A kis épület szerény nagyvonalúsága, szerkezeti-anyagi egyensúlya megragadó.”
Gyárfás Noémi
A cikk szerzője szombaton délelőtt 11 és délután 4 órakor két vezetett túrát is tart az épületben. További információk a hétvégi épületbejárásról itt érhetők el.
Forrás: https://epiteszforum.hu/kotottsegek-es-lehetosegek–varga-levente-bontas-elott-allo-levay-utcai-tarsashazanak-elemzese
