21 MILLIÓ FORINTOT KAPOTT 22 TÁRSASHÁZ

Zöldítés, közterület-gondozás, épületfelújítások – kihirdették a győzteseket

Több társasházi pályázat győztesei vehették át a nyertes pályázatot jelentő okleveleket a Polgármesteri Hivatalban.

Agilis közös képviselők gyűltek össze a polgármesteri hivatal 300-as tárgyalójában kedd délután az önkormányzat társasházi pályázatainak oklevélátadóján. Agilis, mert ahogy Camara-Bereczki Ferenc Miklós önkormányzati képviselő (MSZP) mondta, ilyen közös képviselet nélkül nincs jól működő társasház. Pikó András polgármester kifejezte abbéli hitét, hogy a „közösség ereje a legnagyobb kihívásokra is képes választ adni, és számos nemzetközi példa alapján tudjuk is, hogy az ilyen kis közösségi lépések teszik élhetővé hosszú távon a nagyvárosi hétköznapokat”. Elmondta azt is, hogy e cél érdekében mit tesz az önkormányzat: „Ezért ültetünk fákat, ezért hozunk létre az eredetileg tervezettnél zöldebb sétálóutcákat, ezért fejlesztjük a szétaszfaltozott kereszteződéseket fás, virágos, kedves köztérré,

és ezért támogatjuk a társasházakat is, amennyire csak lehetőségeink engedik”

– mondta.

Telkes Mária zöldpályázaton zöld udvar kialakítására és fejlesztésére, árnyékolásra, homlokzat- és gangzöldítésre, valamint esővízgyűjtő létesítésére lehetett pályázni, de az átadón más pályázatok nyertesei is kaptak oklevelet.

A pályázatokat elbíráló bizottság összesen 21 052 697 Ft támogatásról döntött, ebből az összegből 22 társasház részesült. Egy-egy társasház legfeljebb 2 millió forintra pályázhatott egy-egy pályázaton belül, de azon belül több program is megjelölhető volt.

A pályázat névadója, Telkes Mária egyébként magyar származású amerikai tudós, feltaláló volt, akit a napenergia-kutatás úttörőjeként az Egyesült Államok 11 legsikeresebb asszonya közé választottak meg 1934-ben.

A Telkes Mária pályázat résztvevőin kívül a Fogadj örökbe egy közterületet! tárgyú pályázat nyertesei is kaptak oklevelet. Ezen pályázat célja az örökbefogadó közelében lévő közterületek megtisztítása, az ehhez kapcsolódó zöldfelületek rendbetétele, gondozása, fejlesztése, valamint a rendezett állapot folyamatos fenntartása a kerület lakói és szervezetek által, elsősorban közösségi összefogással, de a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) közreműködésével és szakmai támogatásával. Itt összesen

1 264 060 Ft támogatásról döntött a Bizottság, 8 pályázónak 9 pályázata volt érvényes és nyert

(egy pályázó két egymás melletti területre is benyújtotta pályázatát).

Az eseményen az Értékvédelmi támogatások pályázat 2023-as nyertesei is megjelentek. Ezen pályázat keretösszege 30 millió forint volt, házanként 5 millió Ft volt a támogatás maximuma, 14 társasház pályázata nyert. A pályázat célja a helyi védett épületek, épületrészek felújításának, kivitelezési munkálatainak, és az ezekhez kapcsolódó építési engedélyezési, illetve településképi, örökségvédelmi bejelentési építészeti tervek díjazásának támogatása volt.

Végül pedig a Homlokzatvédelmi támogatások pályázat nyertesei kaptak oklevelet, aminek célja a józsefvárosi épületek homlokzati felújításának, kivitelezési munkálatainak, valamint az ezekhez kapcsolódó településképi bejelentési építészeti tervek díjazásának támogatása volt. Itt azok a társasházak és lakásszövetkezetek pályázhattak, amelyek nem tartoznak a műemléki, fővárosi, illetve helyi védettséget élvező épületek közé (utóbbiak közé tartozik a Magyar Rádió).

A pályázat 50 millió forint keretösszeggel indult, a támogatás mértéke a megvalósítandó munka összköltségének maximum 70%-a volt, amiből 35% vissza nem térítendő támogatás, 35% kamatmentes kölcsön, társasházanként pedig maximum 8-8 millió Ft volt elnyerhető. Ezen a pályázaton szintén 14 társasház nyert támogatást.

Forrás: https://jozsefvarosujsag.hu/zoldites-kozterulet-gondozas-epuletfelujitasok-kihirdettek-a-gyozteseket/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük