Egy társasház építése ellen tiltakoznak a kassaiak, az építtető felesleges félelmekről beszél

Kassa | 

Tüntetést szerveztek az ország második legnagyobb városának központjában tervezett lakóházak építése ellen a városiak. A tiltakozásukat egy petícióval is alátámasztják, melyet csaknem 1 500 ember írta alá. A várost elsősorban a telek hasznosításával kapcsolatos kommunikáció hiánya miatt hibáztatják. Az építtető felesleges félelmekről beszél.

A helyi lakosok a belvárosi Felszabadítók téren tiltakoztak a közel 300 lakást magában foglaló épületkomplexum építése ellen. Elmondásuk szerint sokkal jobban tenné a város, ha inkább egy parkot vagy egy közösségi épületet hoznának létre. 

Ez a legjövedelmezőbb telek Kassa központjában. Valami figyelemre méltónak kellene állnia egy ilyen helyen. Valaminek, ami Kassa városának is hozzáadott értékkel bír, és nem csak néhány gazdag embernek, akik itt lakásokat fognak bérelni

– mondta az STVR-nek a petíciós bizottság elnöke, Fraenkel Emil. 

Az eredeti befektető 15 évvel ezelőtt kapott építési engedélyt, és azt tervezte, hogy szállodát épít ott, de időközben eladta a projektet. 

Az itt felépítendő épületnek nincs érvényes építési engedélye, de a kassai City Hotel Košice rendelkezik ilyen engedéllyel 

– mondta Viliam Knap városi képviselő.

Ahogy azt Jana Šavoltová, a Cresco Real Estate vállalat képviselője elmondta, a többfunkciós épület módosított terve teljes mértékben összhangban van a kassai városrendezési tervvel, ugyanis a városi önkormányzat még 2022-ben pozitívan véleményezte a domináns apartman funkciójú multifunkcionális házra való módosítási kérelmet.

A magisztrátus ugyanakkor azt állítja, hogy az ügyben a hatályos jogszabályok szerint döntenek, ezért a petícióval a városi tanács júniusi ülésén fognak foglalkozni . 

Annak ellenére, hogy ez a döntés már évekkel ezelőtt megszületett, most is tiszteletben kell tartanunk

– mondta Dušan Tokarčík kassai szóvivő.

A helyiek a közúti forgalom és a parkolás miatt is aggódnak, hiszen a 286 tervezett lakásra 304 parkolóhely jut. 

Minden lakásra legalább két autó jut majd. A mi szempontunkból legalább háromszáz parkolóhely hiányzik, ezért azt is szeretnénk tudni, hol fognak parkolni a többiek?

– kérdezi Viliam Knap.

Az Cresco Real Estate vezetése szerint a közlekedési kapacitásfelmérés megerősítette, hogy a társasház nem lesz jelentős hatással a környék közlekedésére, ezért a helyieknek semmi okuk az aggodalomra. A lakosokat ez természetesen nem nyugtatja meg, ezért a petíciós bizottság a lakások építése kapcsán az ügyészséghez is beadványt nyújtott be. (STVR, NR)

Forrás: https://ujszo.com/regio/egy-tarsashaz-epitese-ellen-tiltakoznak-a-kassaiak-az-epitteto-felesleges-felelmekrol-beszel

Közlemény a Kelemen Béla utcában induló társasház-építés ügyében

Önkormányzatunk számos állampolgári és közéleti természetű megkeresést kapott a palotavárosi Kelemen Béla utcában, az 5921/7 helyrajzi számú telek és az arra épülő társasház kapcsán. Bár az Önkormányzatnak – sajnos – nincs helyi építéshatósági jogköre, a lokális közérdekre és közérdeklődésre tekintettel fontosnak tartjuk, hogy az ügyben ismert információkat rögzítsük.

A kérdéses telek a Kelemen Béla utca 29-33. társasházzal szemközt lévő füves terület, mely régóta beépítetlen, emiatt a környéken lakók és a Szabadidőparkot használók számára azt a benyomást kelthette, hogy ez a terület a Palotavárosi Szabadidőpark része, mely örökre rét-jellegű zöldfelület marad. A valóság azonban az, hogy ez a terület évtizedek óta magántulajdon, nyilvántartás szerint építési telek, melynek tulajdonosa – természetesen a jogszabályok, előírások betartása mellett – belátása szerint rendelkezhet vele. Az, hogy mostanáig nem következett be változás a területen, nem a telek minősítésén vagy tulajdoni viszonyain múlt, hanem kizárólag a tulajdonos és a beruházó szándékán. Több felvetés érkezett a területen található fák kivágásával kapcsolatban. Jelenleg a hatályos jogszabályok alapján magánterületen a fakivágás nem engedélyköteles. Korlátozást e tekintetben csak az jelenthet, ha védett madárfaj fészkel a kérdéses fán, ez esetben a Kormányhivataltól kell megkérni a szükséges engedélyt, állásfoglalást. A lakásokat építtető beruházónak azonban a fák pótlására vonatkozóan van kötelessége, mégpedig egy éven belül kell ültetnie új növényt úgy, hogy az új facsemete 3 éven belül legalább akkora lombtérfogatú legyen, mint az általa kivágott fa.

Összehasonlításképpen fontos látni, hogy a Palotavárosi tavak környékén összesen 441.426 négyzetméter zöld jellegű terület és tó van, melyből bő 45 ezer négyzetméter véderdő, a fásított közterület pedig több mint 21 ezer négyzetméter. Ezek önkormányzati tulajdonban vannak, értékesítésük, beépítésük pedig kizárt.

A beruházásról a következő főbb adatokat tudjuk:
• Két épület készül, melyekben összesen 73 lakás lesz,
• 30%-os lesz a telek beépítettsége, egy korábbi, azóta elvetett terv ennél jóval nagyobb, 38%-os beépítettséget ért volna el, de ez nem talált támogatásra, tehát a beruházó alakított a terveken és visszafogta azokat,
• mélygarázsokban és felszíni kocsibeállókban összesen 79 kocsibeálló kerül kialakításra.

Az önkormányzat számára kiemelt cél a zöldterületek védelme és bővítése mellett az is, hogy a városi lakásállomány bővüljön. Ez nem elképzelhető a magánberuházók nélkül, a nagyobb lakáskínálat hozzájárul városunk versenyképességéhez, a lakhatás minőségének javulásához és az önkormányzat reménye szerint a lakáspiaci árak konszolidációjához is a kínálat növekedése által. Arra biztatjuk és hívjuk azonban a Kelemen Béla utcai projekt gazdáját, hogy lakossági fórum keretében egyeztessen a helyi, környéki lakosokkal és a lehető legtöbb információval lássa el őket a beruházás kapcsán.

Ami a konkrét beruházások szabályozását és engedélyezését illeti: az önkormányzat bármely városban lévő terület sorsába egy fő eszközzel tud beavatkozni, ez a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ). Fontos leszögezni, hogy sem a HÉSZ-t kialakító szakemberek, sem pedig a mostani, konkrét épületet engedélyező Országos Tervtanács nem talált problémát a megvalósuló társasház kapcsán, és nem tudunk az építkezés kapcsán hivatalosan benyújtott állampolgári kifogásokról, panaszokról sem. Tudni kell azonban, hogy az önkormányzatoknak 2020 óta nincs építési engedélyezési jogköre, vagyis nem tudjuk, tudtuk volna érdemben befolyásolni e beruházásnak a paramétereit vagy lefolyását. A mostani, Kelemen Béla utcai építkezés esete is mutatja, hogy már csak a helyi közösségek tájékoztatása, a beruházók, tulajdonosok és a közösségek közötti kapcsolattartás okán is fontos volna, hogy az önkormányzatoknak legyen jogi lehetőségük, mozgásterük az építési igazgatás és engedélyezések kapcsán, de ezt korábban önkormányzatunk és a városvezetés többször is egyértelművé tette a magyar állam képviselői felé.

Forrás: https://www.szekesfehervar.hu/kozlemeny-a-kelemen-bela-utcaban-indulo-tarsashaz-epites-ugyeben

A társasház közös képviselőjét be kell jegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba

A Békés Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (Társasházi tv.) 55/A. § (1) bekezdése előírja, hogy a társasházakban működő közös képviselők és egyéb tisztségviselők adatait országos nyilvántartásban kell közzétenni. Ennek célja a társasházak működésének átláthatóvá tétele, a jegyzői törvényességi felügyelet hatékonyabb ellátása, valamint az, hogy a hatóságok a megfelelő személlyel tudják felvenni a kapcsolatot a közösséget érintő eljárások során. Változás, hogy az országgyűlés meghosszabbította a társasházi közös képviselők nyilvántartásba vételének határidejét: 2025. május 1. helyett 2026. október 31-ig kell eleget tenni az előírásoknak.

A fenti jogszabályi rendelkezés alapján ezt követően a társasház közös képviselője, illetve az intézőbizottság elnöke kizárólag akkor jogosult a társasház ügyeinek intézésére, ha megbízatásuk ténye bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba. Ez azt jelenti, hogy az ingatlanügyi hatóság a társasház törzslapjára – az érintett kérelme alapján – bejegyezte a tisztség keletkezését.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 179/2023. (V. 15.) Kormányrendelet (Inytv. vhr.) 21. § 38. pont b)–e) alpontjai alapján a szükséges bejegyzéseket a társasház kérelmére jegyzi be az ingatlanügyi hatóság. Az eljárásban a társasházat hivatalosan a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke képviseli a Társasházi tv. 50. § (1) bekezdése és 55/D. §-a alapján. Fontos tudnivaló, hogy az eljárás során jogi képviselet kötelező. Az ügyvéd meghatalmazását a társasház nevében kizárólag a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke adhatja. A bejegyzéshez szükséges dokumentum lehet a közgyűlésen meghozott határozat kivonata, amelyet a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke ír alá, és amelyet ügyvédnek is ellen kell jegyeznie. Lehetőség van arra is, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvét ügyvéd jegyezze ellen, de ehhez az szükséges, hogy az ügyvéd jelen legyen a közgyűlésen. A közjegyző is tanúsíthatja a közgyűlésen meghozott határozatokat, amennyiben személyesen részt vett az ülésen. Továbbá arra is van lehetőség, hogy a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a közgyűlés határozatáról közjegyző előtt nyilatkozzon, melyet a közjegyző közokiratba foglal.

Dr. Tatár Zoltán
jegyző

Forrás: https://oroscafe.hu/2025/05/10/a-tarsashaz-kozos-kepviselojet-be-kell-jegyeztetni-az-ingatlan-nyilvantartasba/

Indul a tavaszi lomtalanítás Székesfehérváron a társasházi övezetekben

Székesfehérváron a társasházi lomtalanítás 2025. május 19-én kezdődik és 2025. június 20-ig tart. Az adott társasház pontos lomtalanítási időpontjával kapcsolatban a társasház közös képviselőjénél tudnak érdeklődni.

A Depónia Nonprofit Kft. a tavalyi év gyakorlatával megegyező, gyűjtőpontos lomtalanítást végez a társasházaknál, melynek előnyei:

  • az illegális hulladékgyűjtők tevékenységének visszaszorítása
  • a szolgáltatás igénybevételére nem jogosultak kiszűrése
  • lomtalanításkor jellemzően kialakuló rendezetlenség megakadályozása

A lomtalanítás lebonyolítása: 

  • A korábban megszokottól eltérően, a meghirdetett különböző időpontokban, több helyen várják hulladékgyűjtő célgépeink a lomtalanítani szándékozó lakótársakat.
  • A lomtalanítás során átadni kívánt hulladékot a hulladékgyűjtő autónál kell átadni. 
  • A hulladékot tilos a hulladékgyűjtő edényekhez vagy bármely más közterületre helyezni. 
  • A lomtalanítás igénybevételének jogosságát a Depónia Nonprofit Kft. munkatársai ellenőrzik, ezért kérjük, hogy lakcímkártyájukat vigyék magukkal.

Átvételre kerül:
olyan lom jellegű hulladék, amely a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladja. Pl.: bútor, gyerekjátékok, zsákolt ruházat, stb.

Nem kerül átvételre:

  • Építésből-bontásból származó hulladék (pl.: nyílászáró, ablaküveg, padlószőnyeg, műpadló, mosdó és wc kagyló, csempe stb.)
  • Veszélyes hulladék (olaj, festék, akkumulátor, gyógyszer, permetszer, képcsöves tv, hűtőszekrény stb.)
  • Elektronikai hulladék
  • Elbontott gépjármű karosszéria, gépjármű alkatrészek
  • Ágnyesedék, zöldhulladék
  • Személyautó-, teher-, és traktor gumiabroncs
  • Kommunális hulladék
  • Üveghulladék
  • Kézi erővel nem rakodható túlsúlyos vagy túlméretes hulladék

Elektronikai hulladék, képcsöves tv és monitor, hűtőszekrény, akkumulátor, festék, háztartási mennyiségben a Székesfehérvár, Palotai úti, és Váralja sori, valamint a Csala Pénzverővölgyi hulladékudvarokban, díjmentesen leadható.

Csak a jelzett időpontban átadott lom kerül elszállításra! Az esetlegesen közterületen hagyott lom elszállításáért már a lakóközösségnek kell fizetnie!

Forrás: https://fmc.hu/2025/05/07/indul-a-tavaszi-lomtalanitas-szekesfehervaron-a-tarsashazi-ovezetekben

Több mint 200 lakásos társasház épül a Rákos-patak mentén

Közvetlenül a Rákos-patak partján valósul meg az AVICO legújabb, 218 lakásos lakóingatlan-fejlesztése, a Spring Garden. A beruházás részeként a lakópark és a patakpart közötti terület teljes rehabilitáción esik át – közölte a fejlesztő.

Az AVICO tavaly is több mint 230 otthon kivitelezésén dolgozott a józsefvárosi Univery, valamint a szintén angyalföldi GreenTop és BlueSide lakóparkok fejlesztésének keretében, most pedig elindítja a Spring Garden Residences fejlesztését.

Az új lakópark a XIII. kerületben a Szent László úton épül, és 218 lakást kínál 1-5 szobás méretekben.

Szinte minden ingatlanhoz tartozik erkély vagy terasz, míg a földszinti otthonok privát kertkapcsolattal rendelkeznek. Az épületben üzlethelyiségek, 206 tároló, 259 parkolóhely, valamint kerékpártárolók is helyet kapnak, emellett privát elektromosautó-töltőket is kiépít a fejlesztő.

Az AVICO Group lakóingatlan-fejlesztő fővárosi portfóliója már elérte az 1760 átadott lakást, A cégcsoport a közeljövőben 620 új lakás fejlesztését tervezi Budapesten.

Forrás: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20250417/tobb-mint-200-lakasos-tarsashaz-epul-a-rakos-patak-menten-755689

Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

Társadalmi egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség egy ötmilliárd forint keretösszegű pályázattal kapcsolatban, amelyen távhőt használó társasházak és lakásszövetkezeteket nyerhetnek pénzt a többi között okosmérő fölszerelésére.

Az egyeztetés határideje május 9., a pályázat tervezett meghirdetési ideje 2025 júniusa. A pályázati felhívás távolról leolvasható fűtési költségmegosztó eszközök beszerzéséhez és felszereléséhez, a meglévő készülékek cseréjéhez, funkcióbővítéséhez biztosít állami hozzájárulást – írja cikkében a Piac és Profit.

50 millió forintra is pályázhat egy társasház

Ez tipikusan okosmérőket jelent, melyek révén az épületek lakói a légköbméter alapján vagy az alapterülettel arányosan számított,

becsült értékek helyett tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek majd a távhőért.

(A rendszerhez szükséges adatgyűjtők telepítését is támogatják.) A kiírás szerint választható elemként lehetőség nyílik termosztatikus radiátorszelepek és alsó elzáró szerelvények felszerelésének igénylésére is.

A pályázat kerete 5 milliárd forint – ez az összeg a 410 ezer jogosult háztartás mintegy 50 százalékának ad lehetőséget a korszerűsítésre. A támogatás vissza nem térítendő, az elszámolható költségek 100 százalékát kifizeti.

A teljes keretösszegből egy társasház vagy lakásszövetkezet legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint támogatást igényelhet. A kérelmeket a területi szempontok figyelembe vétele nélkül, beküldésük idősorrendjében bírálják el. A támogatott fejlesztések megvalósításának tervezett határideje 2026 vége. További részletek a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség honlapján érhetők el.

Forrás: https://divany.hu/edesotthon/tarsashaz-palyazat/

Ismét elhalasztották a közös képviselők földhivatali regisztrációs határidejét 

Döntött az országgyűlés április 29-én, meghosszabbították a társasházi közös képviselők nyilvántartásba vételének határidejét. Így 2025. május 1. helyett 2026. október 31-ig van ideje megtenni ezt az érintetteknek. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit kell tudni a regisztrációs kötelezettségről.

A cikk szerzője Szilber Szilvia társasházi szakértő, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének (TSZOE) Elnökségi tagja, a Szilber Ingatlan Menedzsment alapító tulajdonosa, és az Érték és Minőség Nagydíjjal elismert Lakásvásárlók kézikönyvének szerzője.

A regisztrációs kötelezettségről

Társasházban lakni közös felelősség, és ennek részeként a törvény előírt egy új kötelezettséget: a társasházak közös képviselőit (illetve intézőbizottsági elnökeit) be kell jegyeztetni az illetékes földhivatalnál.

A kötelezettség célja, hogy átláthatóbbá és biztonságosabbá tegye a társasházak működését, erősítse a jegyző törvényességi felügyeletét, és biztosítsa a megfelelő kapcsolattartást a hatósági eljárások során​.

Ezt a kötelezettséget a 2003. évi CXXXIII. törvény (a társasházi törvény) legutóbbi módosítása hozta magával. Az előírás 2024. október 1-jétől hatályos, és kimondja, hogy legkésőbb 2025. május 1-ig a közös képviselők kezdeményezzék hivatalos nyilvántartásba vételüket az ingatlanügyi hatóságnál​. Azonban 2025. április 29-én a regisztrációs határidő meghosszabbításáról döntött az országgyűlés. A május elsejei határidő 2026. október 31-re módosult, mely türelmi idő jelentős könnyebbséget jelent az érintetteknek.

Mit jelent ez a gyakorlatban? 

Egyrészt, a közös képviselő vagy intézőbizottsági elnök nevét és megbízatását hivatalosan bejegyzik a társasház ingatlan-nyilvántartási lapjára. Másrészt, 2026. október 31. után csak bejegyzett közös képviselő járhat el a társasház ügyeiben.

Addig a már megválasztott képviselők átmenetileg, regisztráció nélkül is végezhetik feladataikat, de a türelmi idő lejártával ez megszűnik. 

Április 29-ig a hivatalos információ az volt, hogy ha a közös képviselő bejegyzését május 1-je után nincs nyilvántartva, az nem tud jogszerűen eljárni sem a hatóságoknál, sem a bankoknál vagy szolgáltatóknál a ház nevében, emiatt szerződések hiúsulhatnak meg, sőt az ingatlanok adásvétele is problémákba ütközhet​. Ezt a problémát szerencsére feloldja a határidő meghosszabbítása.

Miért tolták ki a határidőt?

Szakmai szervezetek – élükön a THT Társasházi szaklap és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamar (BKIK) – már jelezték, hogy túl szoros a határidő, és kérték annak kitolását​.  

Több okból sem volt szerencsés a májusi, szűkre szabott határidő:

  • Óriási az adminisztratív teher: országszerte több tízezer társasház regisztrációját kell adminisztrálni, miközben a folyamatot intéző földhivatalok túlterheltek​. 
  • Az ingatlan-nyilvántartásban eddig is sok volt a munka, a hirtelen jött extra feladat pedig lassítja az ügyintézést. Ha mindenki egyszerre rohan az utolsó pillanatban, az kezelhetetlen helyzetet teremtene.
  • Korlátozott ügyvédi kapacitás: a bejegyzést nem lehet otthon, saját kezűleg elintézni – csak ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos útján kezdeményezhető a földhivatali nyilvántartásba vétel​. Csakhogy nincs elegendő ügyvéd, aki rövid idő alatt minden társasház papírjait ellenjegyezné és benyújtaná.
  • A BKIK szerint mindössze pár száz ingatlanjogban jártas ügyvédre jut az összes ház​, így egyszerűen nem reális, hogy mindenkinek elkészüljenek a dokumentumai májusig. Ráadásul, ha a földhivatal formai hibát talál és hiánypótlásra visszaadja a beadványt, könnyen kicsúszhat az időből a lakóközösség​.
  • Jelentős költségek a lakóközösségeknek: bár maga a földhivatali eljárás díjmentes​, az ügyvédi munka nincs ingyen. Az első ránézésre egyszerű procedúra a valóságban több lépésből áll (közgyűlési jegyzőkönyv elkészítése, hitelesítése, benyújtása stb.). Ennek a díját 40.000-70.000 forintra becsülik. Egy kisebb (6–8 lakásos) társasház esetén ez jelentős teher lehet. 
  • Bizonytalanságok és felkészületlenség: a szabályozás részletei sokáig kidolgozatlanok voltak. A legtöbben a gyakorlati kérdésre csak év elején kezdtek el válaszokat keresni. Felmerült például a közös képviselők szakképesítésének ügye is: bár jelenleg nem kötelező külön végzettség a közös képviselői munkához, sokan bizonytalanok ebben. Van, aki attól tart, hogy képesítés hiányában „regisztrálhatatlan” lesz – noha a hatályos jogszabály szerint erről szó sincs​. Ez a zűrzavar sem segíti a határidőre való felkészülést.

A fenti okok miatt a halasztás észszerű és szükséges lépésnek tűnik. Jobb most hosszabb felkészülési időt adni, mint utólag kezelni több ezer szabálytalanul működő társasház problémáját. A határidő hosszabbítása minden érintettnek levegőhöz jutást biztosít, és lehetőséget ad a zökkenőmentes átállásra.

Elismerés azoknak, akik időben léptek

Fontos kiemelni, hogy számos társasház és közös képviselő példamutatóan állt a kihíváshoz. Ők nem vártak az utolsó pillanatig, hanem előre gondolkodtak: előrehozott közgyűléseket tartottak már 2024 végén vagy 2025 elején, hogy a regisztrációhoz szükséges döntéseket meghozzák.

Ezeken a rendkívüli vagy éves közgyűléseken megerősítették a közös képviselő mandátumát (vagy új képviselőt választottak, ha szükséges), és rögzítették jegyzőkönyvben a szükséges határozatokat. A jegyzőkönyveket időben ügyvédi ellenjegyzéssel látták el és benyújtották a földhivatalhoz, ezzel gyakorlatilag eleget téve a kötelezettségnek, jóval a határidő előtt.

Ezeket a lakóközösségeket és közös képviselőiket elismerés illeti. Ők bebizonyították, hogy egy kis szervezéssel és odafigyeléssel a plusz adminisztrációs teher is kezelhető. Ez a felelős hozzáállás hosszú távon megtérül, hiszen a közösségük működése már most átláthatóbb és jogszerűbb lett.

Ne halogassanak a lemaradók se!

Könnyen kísértésbe eshetnek azok a társasházak, amelyek eddig kivártak. „Ha már egyszer meghosszabbították, ráérünk még” – gondolhatják sokan. Ez a hozzáállás érthető, de nem javasolt. Mindenki jobban jár, ha minél előbb eleget tesz a kötelezettségnek, és nem várja meg a következő határidő előtti hajrát. 

Hogy miért érdemes hamar túlesni rajta? Íme, néhány érv:

  • Átláthatóbb működés, nagyobb bizalom: a hivatalos nyilvántartás révén közhitelesen nyomon követhető, hogy éppen ki a társasház közös képviselője. Ez megelőzi a visszaéléseket: illetéktelen személy nem adhatja ki magát közös képviselőnek, nem köthet a ház nevében szerződéseket​. A tulajdonosok és lakók így biztosak lehetnek benne, hogy az ő érdeküket egy valóban megválasztott, felelős személy képviseli. 
  • Könnyebb ügyintézés, kevesebb probléma: ha a képviselő be van jegyezve, az ügyintézés olajozottabb lesz. Nem lesz kérdés például egy banknak vagy közműszolgáltatónak, hogy ki jogosult aláírni és eljárni a társasház nevében, hiszen egy kattintással leellenőrizhetik a nyilvántartásban. Ingatlan-adásvételnél az ügyvédek, vevők is gyorsabban hozzájutnak a szükséges információhoz, ami felgyorsítja az adásvételi folyamatot. Ha jogi vitára kerül sor (például pereskedés egy kivitelezővel vagy vitás helyzet a szomszédokkal), akkor is erősebb a társasház pozíciója, mert nem lehet kétségbe vonni a képviselő eljárási jogosultságát​.
  • Elkerülhető a kapkodás és a szankció: minél tovább halogat egy közösség, annál nagyobb az esélye, hogy végül időszűkében, kapkodva próbálja megoldani a bejegyzést. A kapkodás hibákhoz vezethet – hiányos dokumentumok, szabálytalan közgyűlési határozatok –, amelyek miatt a földhivatal visszadobhatja a kérelmet. A törvény kimondja, hogy a társasház közgyűlésének vissza kell hívnia a tisztségviselőt, ha az a megválasztásától számított határidőn belül nem kezdeményezi a nyilvántartásba vételét​. Vagyis a mulasztó közös képviselők akár a megbízatásukat is kockára tehetik. 

Összefoglalva: aki eddig várt, az a haladék dacára is kezdjen hozzá mielőbb a szükséges lépésekhez. Hívjanak össze közgyűlést, egyeztessenek ügyvéddel, készítsék elő a papírokat. A plusz idő ajándék, de nem azért kapjuk, hogy elherdáljuk, hanem hogy okosan gazdálkodjunk vele.

Bár az elmúlt hónapok a közgyűlések miatt a közös képviselők számára megfeszített munkával teltek, most sem adhatjuk át magunkat a pihenésnek, hiszen a megszavazott felújítások egy része folyamatban van, a többi munkálat megrendelése, szerződéskötései zajlanak és hamarosan indulhatnak. Következő cikkemben a társasházi felújítások buktatóiról és azok elkerüléséről írok.

Forrás: https://tudastar.ingatlan.com/hirek/ismet-elhalasztottak-a-kozos-kepviselok-foldhivatali-regisztracios-hataridejet/

Elkezdődött a 100 éves debreceni társasház felújítása

A lakóközösség elsőként nyert az önkormányzat által indított programban.

A debreceni önkormányzat által indított Épített Örökség Felújítási Program keretében elsőként a helyi egyedi védelem alatt álló társasház felújítása – számolt be a közösségi oldalán Papp László polgármester.

A Szent Anna utca 10-12. alatt található társasháznak a tetőfelújítása, a homlokzatfelújítása és a nyílászáróinak a cseréje történik meg – áll a városvezető közleményében.

Az önkormányzat 2024 őszén kétszázmillió forintos keretösszeggel indította el a helyi egyedi védelem alatt álló épületek felújításának támogatását Debrecenben. Pályázat nyomán az első nyertes a Szent Anna utca 10-12. alatti épület lakóközössége lett – jelentették be november 7-én.  

Az városképet meghatározó épület 1926-1927-ben épült. A 200 millió forint a lakóközösség által vállalni tudott felújítási költségnek nagyjából a felét teszi ki – írtuk korábban.

Forrás: https://www.civishir.hu/hir/elkezdodott-a-100-eves-debreceni-tarsashaz-felujitasa

Egy társasház erkélyébe fúródott egy drónra kilőtt légvédelmi rakéta Moszkva közelében

A Pantsir rakéta vége beleállt a lakásba, a hatóságok kiürítették a társasházat, amíg kiszedik.

Kedd éjjel Ukrajna drónokkal támadta Oroszország több régióját, az orosz Védelmi Minisztérium szerint 105-öt lőttek le, ebből 19-et a moszkvai régióban – írja a Meduza.

A drónok ellen indított egyik légvédelmi rakéta egy darabja meglepő helyen ért célba, egy podolszki panelház első emeleti lakásának az erkélyében állt meg.

Az orosz lap szerint egy Pantsir-S1 légvédelmi rendszer rakétájának a hajtómű része állt bele a lakás beépített erkélyébe. A társasházat kiürítették, amíg a hatóságok eltüntetik a rakétadarabot.

Forrás: https://hvg.hu/vilag/20250506_dronr-podolszk-legvedelmi-raketa-erkely

Kemény feladat várt a vármegyei tűzoltókra: felrobbant egy gázpalack egy társasház pincéjében + fotók

Fontos volt a gyorsaság is, hiszen éles helyzetben is minden perc számít. A feladat nem volt egyszerű: felrobbant egy gázpalack egy társasház pincéjében.

Felrobbant egy gázpalack egy társasház pincéjében. A tűzoltók egy embert kimentettek a füsttel teli pincéből és megtalálták a felhasadt gázpalackot is, amit kihoztak.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden rendezte meg az országos tűzoltó szakmai vetélkedő vármegyei fordulóját. A rendezvényen Macz János Zsolt tűzoltó ezredes, igazgató köszöntötte a vármegye kilenc tűzoltó-parancsnokságát képviselő csapatokat. A tét a továbbjutás volt, vagyis hogy ki indulhat majd az országos vetélkedőn. A versenyzőknek a szakmai szabályozókat, előírásokat szem előtt tartva elméleti és gyakorlati feladatokban egyaránt helyt kellett állni. A szakszerűség mellett fontos volt a gyorsaság is, hiszen éles helyzetben is minden perc számít. Az előírások figyelmen kívül hagyásáért, a felszerelés esetleges megrongálódásáért büntetőpontok jártak. A szituációs feladat végrehajtását versenybíróként a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kísérte figyelemmel.

A vetélkedő lebonyolításában, nagy segítséget nyújtott a Felsőzsolcai Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Felrobbant egy gázpalack egy társasház pincéjében

A versenyzőknek egy társasház pincéjében kellett beavatkozni, ahol feltételezés szerint szigetelési munkákat végeztek, és egy gázpalack felrobbant. Egy embernek sikerült kijutni a helyiségből, de az egységeknek akadt még feladata, hiszen mindent úgy kellett végrehajtaniuk, mintha egy valós káresetnél avatkoznának be. A tűzoltók egy embert kimentettek a füsttel teli pincéből és megtalálták a felhasadt gázpalackot is, amit kihoztak.

Bójákat kerülgetve

A gépjárművezetőkre egy vezetéstechnikai feladata várt, ahol útjelző bójákat kerülgetve, különböző irányváltásokkal előre haladva, majd tolatva kellett számot adni a felkészültségükről. A végrehajtás során természetesen nem csak a gyorsaság számított, mert ügyelni kellett a bójákra is.

A tűzoltó szakmai vetélkedőn az alábbi eredmények születtek:

Csapatverseny kategóriában: 

  1. Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  2. Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  3. Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Irányító kategóriában:

  1. Csabai Tamás tű. zászlós
  2. Pécsi János tű. hadnagy
  3. Papp Gábor József tű. zászlós

Beosztott tűzoltó kategóriában:

  1. Holzsai Ferenc tű. törzsőrmester
  2. Gulyás László tű. őrmester
  3. Dudás Patrik tű. őrmester

Gépjárművezetői kategóriában:

  1. Kovács Sándor tű. törzsőrmester
  2. Tóth Gyula tű. főtörzsőrmester
  3. Koós Róbert tű. őrmester

Az összesített csapatversenyt tehát a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata nyerte, így ők képviselhetik vármegyénket az országos vetélkedőn.

Forrás: https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2025/05/felrobbant-gazpalack-pince-tuzolto-vetelkedo