Halálra kínozták a nőt, majd kitették a kocsiból a holttestét egy társasház elé

Halált okozó testi sértés és kényszermunka miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a Pátrohán élő házaspárral szemben, akik otthonukban közel egy éven keresztül rabszolgaként tartottak és olyan súlyosan bántalmaztak egy hajléktalan nőt, hogy később meghalt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a házaspár 2023 nyarán fogadta be otthonába a Piliscséven fedél nélkül élő sértettet. Megállapodtak, hogy számára szállást és ellátást biztosítanak, amiért cserébe a nő segít a ház körüli munkákban, de a pár házi rabszolgaként tartotta és munkavégzésre kényszerítette az asszonyt. Nyár végétől a házaspár ágya mellett, a földön kellett aludnia, és napi rendszerességgel különböző módokon – olykor nyújtófával – bántalmazták, elsősorban a családfő, aki még egy elektromos sokkolót is beszerzett a kínzáshoz.

2024 márciusában a nő megpróbált elszökni fogvatartóitól, de kínzói megtalálták, megverték, hajánál fogva a lakásukba visszarángatták, majd már innen sem engedték ki. A folyamatos verésektől és az éheztetéstől a nő teljesen legyengült; utolsó bántalmazáskor a férfi többször fejen ütötte a nőt, aki másnap már az ágyból sem bírt felkelni és nem kommunikált. A házaspár – félve a következményektől – nem vitte el orvoshoz őt, hanem elhatározták, hogy fiuk és annak élettársa segítségével autóval visszaviszik Piliscsévre.

Útközben azonban észrevették, hogy a nő már nem lélegzik. A vádlottak az autópályáról letérve, Aszódon, egy társasház előtt kitették a nő holttestét, ruháit pedig a bokrok közé rejtették. A főügyészség a házaspárt halált okozó testi sértés és kényszermunka bűntettével vádolja, beismerés esetén a férfivel tizenhárom, a feleségével szemben pedig nyolc év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Gyermeküknek és élettársának halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelniük, ők felfüggesztett börtönbüntetésre számíthatnak.

Forrás: https://24.hu/belfold/2025/01/23/brutalisan-megkinoztak-egy-not-majd-miutan-lattak-hogy-nem-lelegzik-siman-kitettek-a-holttestet-a-kocsibol/

Társasház épül Budapest egyik legértékesebb ingatlanán, amit a korábbi tulajdonosok egy lakás áráért vásároltak meg az V. kerülettől

Tízlakásos luxustársasházat és mélygarázst építenek az V. kerületi Gerlóczy utca 3. szám alatti telken – értesült a HVG. A beruházás helyszínén lévő épület 92 százalékát korábban több részletben értékesítette az önkormányzat, az összbevétel pedig 55,6 millió forint volt. Azóta többször is gazdát cserélt az ingatlan, a mostani tulajdonosok pedig azt állítják, ők már a szabad piacról, közvetítőn keresztül jutottak hozzá. A területen 2,5 milliárd forintos fejlesztést terveznek.  

„Magas minőségű” tízlakásos társasház és hozzá tartozó mélygarázs épül Budapest belvárosának egyik legértékesebb részén, a Gerlóczy utca 3. szám alatt – tudta meg a HVG.  

Az egykori Pilvax kávéház szomszédságában található, meglehetősen romos épület nagyrészt az önkormányzat tulajdonában állt, de a tulajdonjog 92 százalékát több részletben értékesítették négy cégnek. (Részben a maradék 8 százalék tulajdonosának, ez a rész a Telex cikke szerint korábban csere útján váltott gazdát.) Az összesített eladási ár a portál szerint mindössze 55,6 millió forint volt, ami még akkor is igen olcsónak tűnik, ha figyelembe vesszük az épület leromlott állapotát.  

Az épületrészek korábbi tulajdonosai között feltűnt mások mellett Rogán Antal jobbkeze, Kertész Balázs (volt) sógorának cége, valamint egy Kontakt Mobil Rendszerház Kft. nevű vállalat is, amelynek az egykori In-Kal-vezér, Örményi Viktor a tulajdonosa.  

2020 végén apport révén az egész ingatlan a GTHREE Property Kft. tulajdonába került át, amely ezzel megszerezte a 340 négyzetméteres telket a 306 négyzetméteres épülettel együtt.

A GTHREE Propertyt akkoriban Örményi Viktor vezette, tavaly nyáron viszont a vállalat gazdát cserélt, az új tulajdonos pedig három cég lett (Global Bridge Kft., Optimum Home Ingatlanforgalmazó Kft. és Takarék Trading Vagyonkezelő Kft.). A vállalatok vezetői között a táplálékkiegészítőkkel foglalkozó Lévai Ferenc, valamint – a 444.hu cikke szerint – korábban másik cégén keresztül rádiós műsorszórási jogokat is szerző Szécsi Péter Antal is feltűnik.  

A jelenlegi tulajdonosok azt közölték, hogy a telket és a kész projektet már a „szabad piacról, (…) az Otthon Centrum ingatlanközvetítőn keresztül” vásárolták meg. A pontos vételárat üzleti titokra hivatkozva nem árulták el, de állításuk szerint „piaci árat” fizettek az ingatlanért. A munkákat az elmúlt hetekben kezdték el, képeinken látható, hogy az előző épületet teljesen elbontják. 

Szécsi Péter Antal a HVG-vel azt közölte: terveik szerint legkésőbb 2027 őszére végeznek a mintegy 2,5 milliárdos beruházással.

A telek tulajdonosaivá váló cégek nem új szereplők a budapesti ingatlanpiacon, korábbi beruházásaik során épült fel például a Béke téren egy 201 lakásos társasház, valamint a Katona József utcában egy 74 lakásos társasház.

Szécsi Péter Antal azt is elárulta, hogy önkéntes városfejlesztési támogatási ajánlatot tettek a környék fejlesztésére, de részleteket nem közölt, mert az egyezséget titoktartási kötelezettség védi. (A nagyobb beruházások esetében nem ritka, hogy a projektgazda fejlesztési pénzt fizet a kerületnek, vagy elvégez valamilyen közterületi fejlesztést, erről általában külön megállapodást köt a beruházó és az önkormányzat.)  

A kerület sajtóosztálya a HVG megkeresésére megerősítette: „A beruházóval egy lehetséges településfejlesztési támogatásról is tárgyal az önkormányzat, ez még folyamatban van. Általánosságban elmondható, hogy minden esetben a támogatás a településfejlesztési célok támogatására szolgál, amelyet az önkormányzat szabadon, az V. kerületi helyi közutak, közterek és parkok kezeléséhez, fejlesztéséhez használhat fel, így az az V. kerületi zöldítési program megvalósítását is segítheti”. 

Hozzátették: „Az önkormányzat célja, hogy a belvárosban a felszín mielőbb a klímaadaptációt segítő jelentős zöldfelülettel rendelkező élet-térré változzon”. 

A kerületet arról is megkérdeztük, hogy utólag nem tartják-e rossz döntésnek, hogy több részletben mindössze 55,6 millió forintért váltak meg a Gerlóczy utca 3. szám alatti épület 92 százalékától. Az önkormányzat megkeresésünkre azt közölte, hogy nincs egyedi döntési lehetőségük az adott ingatlan eladási árának meghatározásakor. „Mindig a vonatkozó rendelet és a független igazságügyi szakértő értékbecslése a mérvadó, jelen esetben is ennek megfelelően történt az elidegenítés” – írták. 

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20250122_gerloczy-utca-3-telek-55-millio-tarsashaz-melygarazs-v-kerulet-belvaros-ebx

Így néz ki a tűz után a pénteken kigyulladt ferencvárosi társasház

Még szombat reggel is tapasztalható volt rendőri jelenlét annál az Ipar utcai társasháznál, amely pénteken délután gyulladt ki. 

Mint beszámoltunk róla, a tűz miatt ház minden lakójának el kellett hagyni az épületet, a tűz több lakást érintett. Három könnyebb sérült volt, kettőt elláttak a helyszínen, egy embert kórházba szállítottak. Várhatóan egy hétig nem lesz víz- és áramszolgáltatás a mentési munkák után.

A rendőrség arról tájékoztatta a Magyar Hangot pénteken este, hogy az adatok szerint egy gázkazán robbant fel. – Az ügyben a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság indít eljárást foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen. Mendly Miklós, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi önkormányzati képviselője arról posztolt a tűzeset után, a házban lakóknak az önkormányzat ideiglenes szállást biztosít. Az érintett házba a statikai vizsgálatig, ami várhatóan szombat reggel történik meg, nem lehet bemenni.

Forrás: https://hang.hu/belfold/igy-nez-ki-a-tuz-utan-a-penteken-kigyulladt-ferencvarosi-tarsashaz-172096

Megújul az ikonikus Korzó téri társasház homlokzata

Megújul külsőleg Békéscsaba egyik ikonikus, Korzó téri, Andrássy út 23-27. szám alatti társasházának épülete, és ehhez az önkormányzat is hozzájárul – ismertette a helyszínen Paluska Krisztina társasházkezelő és dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő.

Paluska Krisztina elmondta, hogy az Andrássy út 23-27. szám alatti, Korzó téri társasháznál túlvannak egy 25 millió forintos beruházáson, amelynek keretében szigetelték a végfalakat, burkolták a függőfolyosókat, valamint megerősítették a korlátokat. A felújítást tulajdonosi összefogásból valósították meg, hitelből és önerőből.

Újabb fejlesztés előtt áll a társasház

Hozzátette, hogy most egy 4 millió forintos fejlesztés előtt állnak. Ennek keretében az erkélyek és a műkövek helyreállítására, biztonságosabbá tételére kerítenek sort. Ehhez a munkához az önkormányzat is hozzájárul, mivel a társasház sikeres kérelmet adott be akkor, amikor a város a békéscsabai építészeti értékek helyi védelmét szolgáló felújítások támogatására írt ki pályázatot.

A Korzó tér miatt meghatározó épületről van szó

A társasházkezelő szakember és dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő egyaránt kiemelte, hogy a belváros egyik meghatározó, ikonikus épületéről van szó, amely a renoválás után méltó képet mutathat mind a békéscsabaiak, mind a városba látogatók számára a szökőkútnál. A Korzó téri oldalon a végfal színével megegyező, modern színű homlokzatot alakítanak ki.

Ahogy eddig, úgy a jövőben is terveznek hasonló munkákat

Mindketten kiemelték: Békéscsaba önkormányzata segíti a településkép tekintetében meghatározó társasházi épületek felújítását. Korábban például az U alakúnál cserélték ki a sárga üvegeket ilyen konstrukcióban. A jövőben is terveznek hasonló beruházásokat, így a Munkácsy utca 1. szám alatt: ez amellett, hogy emblematikus épület, a fogorvosi rendelők miatt közcélokat egyaránt szolgál.

Forrás: https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2024/08/korzo-ter-tarsashaz

Fontos változások lépnek életbe a társasházi gépjárműtárolók és közös helyiségek nyilvántartásában ettől az évtől – erről kérdeztük Fülöp Erikát, a KAAS Otthon alapítóját

Mint ahogyan Fülöp Erikától, Szeged több, mint 20 éves múlttal rendelkező ingatlanirodájának alapítójától megtudtuk, január 15-től új szabályozás lép hatályba, amely jelentős változásokat hoz a társasházak kezelésében. A 483/2024. (XII. 31.) Kormányrendelet az ingatlan-nyilvántartási törvény végrehajtási szabályait módosítja, különös tekintettel a társasházi gépjárműtároló helyiségek és közös tulajdonú helyiségek nyilvántartására. Az alábbiakban Fülöp Erika, a KAAS Otthon Kft. alapítójának segítségével részletezzük azt, hogy pontosan mit jelent ez az érintett társasházak számára.

Az új szabályozás célja, hogy növelje az ingatlan-nyilvántartás pontosságát és átláthatóságát, valamint elősegítse a tulajdonviszonyok egyértelmű rögzítését – magyarázta Erika. A közös tulajdonú területek és gépjárműtárolók pontos dokumentálása fontos a társasházi élet jogi és gazdasági szempontjai miatt, különös tekintettel az esetleges viták rendezésére és az ingatlanok értékesítési folyamatára. Ez a gyakorlatban az alábbiakat jelenti:

TÁRSASHÁZI GÉPJÁRMŰTÁROLÓK NYILVÁNTARTÁSA:

  • A társasházaknak részletesen fel kell tüntetniük, hogy mely gépjárműtárolók tartoznak közös vagy külön tulajdonba.
  • A gépjárműtárolók pontos mérete, elhelyezkedése és tulajdonosai az ingatlan-nyilvántartásban is szerepelni fognak

KÖZÖS TULAJDONÚ HELYISÉGEK DOKUMENTÁLÁSA:

  • az olyan helyiségek, mint a tárolók, lépcsőházak, pincék és közös használatú udvarok pontos leírása és elhatárolása szükséges.
  • A közös helyiségek tulajdonosi arányainak egyértelmű rögzítése is kötelező lesz.

Az új nyilvántartási formát illetően a KAAS Otthon alapítójától megtudtuk, hogy az ingatlan-nyilvántartásba kerülő adatok pontosításával elkerülhetők lesznek a tulajdonviszonyokból eredő viták, ami különösen fontos lehet az ingatlan adásvételekor vagy bérbeadása esetén.

HOGYAN KÉSZÜLHETNEK FEL A TÁRSASHÁZAK?

Hogyan készülhetnek fel minderre a társasházak? – szegeztük Erikának a kérdést, aki szerint a változásokra való felkészülés érdekében a következő lépések megtétele ajánlott:

  • Dokumentáció frissítése: a társasházak közös képviselőinek érdemes átnézniük a jelenlegi nyilvántartásokat, és az új szabályok szerint frissíteni azokat.
  • Tulajdonosi egyeztetés: a tulajdonosok közötti egyeztetés és konszenzus kialakítása elengedhetetlen a közös helyiségek és gépjárműtárolók pontos felmérése érdekében.
  • Szakértő bevonása: az ingatlanjogi szakértők és ingatlankezelők segítségével biztosítható a szabályoknak való megfelelés és a zökkenőmentes átállás.

Arról is mesélt, hogy milyen előnyökkel jár az új szabályozás:

  • Átláthatóság: A tulajdonviszonyok egyértelmű rögzítése megkönnyíti a mindennapi ügyintézést és a vitás kérdések rendezését. Értéknövekedés: A rendezett nyilvántartás javítja az ingatlan értékesíthetőségét.
  • Jogbiztonság: A pontos nyilvántartás csökkenti a jogi problémák kockázatát.

Amennyiben kérdésed van, fordulj a KAAS Otthon ingatlanirodához, melynek szakértői segítenek a társasházak és tulajdonosok számára az új jogszabályi követelményeknek való megfelelésben. Legyen szó dokumentáció frissítéséről, jogi tanácsadásról vagy gyakorlati kérdések megoldásáról, mindenben segítenek, minden további infót IDE KATTINTVA találsz.

Forrás: https://szeged365.hu/2025/01/06/fontos-valtozasok-lepnek-eletbe-a-tarsashazi-gepjarmutarolok-es-kozos-helyisegek-nyilvantartasaban-ettol-az-evtol-errol-kerdeztuk-fulop-erikat-a-kaas-otthon-alapitojat/

Kigyulladt egy újszegedi társasház +fotók

Nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Kigyulladt egy újépítésű társasház egyik fele a Csalogány utcában szombat reggel 7 óra körül – írja a Webrádió.

A lap beszámolója szerint tűzesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották. az oltási munkálatok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította a helyszínen. A rendőrök a Marostői utca Bérkert utca felöli szakaszát lezárták, amelyet 9 óra előtt oldottak fel.   

Az OKF közleménye szerint a tűzoltók négy vízsugárral oltották el a tüzet, amelyben a mintegy 120 m2-es lakóház oldala, tetőtere és garázsa égett. A lángok a szomszédos lakásba is betörtek, amelyet szintén eloltottak a tűzoltók, akik jelenleg az utómunkálatokat végzik a helyszínen.

Az épületben jelentős kár keletkezett, amelynek az oldala szinte fekete a koromtól, valamint a garázsban lévő személyautó is megégett. 

Forrás: https://szegedma.hu/szeged/2024/12/kigyulladt-egy-ujszegedi-tarsashaz

Grandiózus fejlesztés a Zala folyó partján

Közel 1 hektáros területen négy, modern kivitelezésű társasház épül Zalaegerszegen, a Zala folyó partján. Balaicz Zoltán polgármester grandiózus fejlesztésként jellemezte a zöld környezetben folyó építkezést. A kivitelező a Zalapart Residence Kft., amely kettő, több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozás együttműködéséből született. A lakópark közel a belvároshoz, a Kaszaházi-tó mellett található a Zala utcában.

A lakópark beruházója a Tiborcz Mérnöki Iroda Kft. és a Trió Egerszeg Kft. közös cége, a Zalapart Residence Kft., s a projekt során négy épületet húznak fel, összesen 44 lakással. 

Balaicz Zoltán polgármester grandiózus fejlesztésnek jellemezte a sajtótájékoztatón az építkezést. A terveket az AOD Kft. (Darabos Géza) készítette. Mint elhangzott, az első épületben minden lakást értékesítettek már, s a második épület lakásai is várhatóan hamar gazdára találnak. 

Magánberuházásból grandiózus fejlesztés a zalai vármegyeszékhelyen

Tiborcz Zoltán, a Tiborcz Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Zalapart Lakópark paramétereit ismertette. A lakásokhoz nagy méretű, intim teraszok tartoznak, a tömbökben lift, egyedi és közös tárolók, fedett beállók, garázsok találhatók. A lakások értékállóságát és kényelmét megújuló energia (hőszivattyú) biztosítja.

– Az A és B épület a Zala utca felől fekszik, ahol 2-3 szobás lakások épülnek. A C épület a telek alsó részén, a Zala partján lesz 3-4 szobás lakásokkal, míg mellette a D épületben lesznek a legnagyobb lakások 4 szobával. A földszinti lakásokhoz saját kert tartozik – mondta az ügyvezető.

Forrás: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2025/01/lakopark-zalaegerszeg

Kigyulladt egy társasház Budapesten, három embert kellett kimenekíteni

Lángolt a karácsonyfa.

A tűzoltók három embert mentőálarcot használva menekítettek ki csütörtökön egy budapesti társasházból, amelynek kigyulladt az egyik lakása – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Azt írták, hogy a XVI. kerületi Összefogás sétányon lévő, második emeleti ingatlan egyik helyiségében a fenyőfa és berendezési tárgyak égtek.

A tűzoltók eloltották a lángokat, és kiszellőztetik a lakást, valamint a lépcsőházat, amelyet ketten a saját erejükből hagytak el, két másik embert pedig arra kértek a tűzoltók, hogy zárt ajtók és ablakok mellett maradjanak az otthonukban – olvasható a közleményben.

Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/01/kigyulladt-egy-tarsashaz-budapesten-harom-embert-kellett-kimenekiteni

Harminclakásos társasház épült a dinamikusan fejlődő dunántúli nagyvárosban

Kiváló lokációjú, akár zöld hitel és a CSOK+ igényléssel is megvásárolható lakásokat ad át Zalaegerszegen, hazánk egyik legnagyobb múltú magasépítő generálkivitelezője a ZÁÉV.

A Kerámia Lakópark III. fejlesztési ütemében 30, változatos méretű A+ energetikai besorolású otthon készült el a dinamikusan fejlődő városban.

A ZÁÉV beruházásában és kivitelezésében megvalósuló projektben, az új épülettömb két lépcsőházzal, lifttel felszerelve épült fel: alagsori teremgarázs+ magasföldszint és három emelet tagolással. Emeletenként négy lakást alakítottak ki, kivéve a C épület negyedik szintjét, ahol két, nagy alapterületű penthouse lakás kapott helyet.

Az új otthonok Zalaegerszeg központjának közelében találhatóak. Kellemes sétatávolságra elérhetőek az ügyintézési, vásárlási, sportolási- és szórakozási lehetőségek is.

A 21. századi életvitelhez igazodó megoldások

A projekt újabb üteme egy körbekerített telken valósult meg, ami számos előnyt kínál az otthont keresők számára. Biztonságosan parkolhatnak a kerítéssel övezett részen csakúgy, mint a távirányítóval vezérelhető kapuk mögött lévő teremgarázsban.

Az alagsorban kialakítottak egy közös kerékpártárolót, valamint itt helyezték el a lakásokhoz külön megvásárolható tárolóhelyiségeket is.

A harmadik fejlesztési ütemben felépült két épületet a garázsszint felett kialakított tetőterasz és tetőkert fűzi össze. Ezek az első lakószinten lévő déli szekció két északi lakásához és az északi szekció két déli lakásához kapcsolódnak.
A két új épületben – egy emelet kivitélével –  szintenként 4 darab két égtáj felé tájolt lakást alakítottak ki.

Első lakásnak vagy a nyugdíjas évekre is ideális választás

A 45-100 nm alapterület közötti lakások kényelmes és biztonságos otthonai lehetnek a fiataloknak, családalapításra készülőknek, családosoknak és az aktív éveik után, megérdemelt pihenésüket töltő idősebb korosztálynak is. A praktikus tagolás miatt, a kisebb lakások is tökéletes kényelmet nyújtanak.

A kínálatban megtalálhatóak a nappali+ 1 szobás, valamint nappali+két- és háromszobás ingatlanok is, amely mindegyikhez saját terasz is tartozik.
A lifttel felszerelt épületekben akadálymentesen közlekedhetnek.

Energiahatékony megoldásokkal pénztárcabarát rezsiköltségek 

Az épület teherhordó falai téglából épültek. A homlokzati falakhoz 44 cm vastag Porotherm 44 XThermet használtak. A lakások tégla válaszfalainál hanggátló kerámia falazó elemeket is beépítettek. Az otthonok intimitását biztosítja továbbá, a padló aljzatainál az akusztikus – lépéshang szigetelő – réteg kialakítása is.

Az épület fűtéséről és a használati melegvíz előállításáról levegő–víz hőszivattyúk és kondenzációs gázkazánok összehangolt működésén alapuló energiatakarékos rendszer gondoskodik. A fűtővíz kétvezetékes rendszere hálózza be az épületeket, az egyes lakások fogyasztását egyedi hőmennyiségmérők rögzítik. Minden lakó önállóan vezérelhető termosztátokkal beállíthatja a számára komfortos beltéri hőmérsékletet, a lapradiátorok és a fürdőszobai törölközőszárítókat is szabályozható termosztatikus szelepfejekkel szerelték fel.
A lakásonkénti vízfogyasztás mérésére hideg- illetve melegvízmerő kerül beépítésre, amelyek a lépcsőházban kialakított szekrényben kerülnek elhelyezésre. A külső nyílászárók a lakások ablakai, teraszajtók 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel kerültek beépítésre, amelyek alacsonyan tartják a rezsiköltségeket.  

Kiépítették a klímához szükséges elektronikai és gépészeti rendszereket

A kivitelezés során valamennyi lakásnál elvégezték a split klímarendszer utólagos telepítéséhez a gépészeti -és az elektromos előkészítő munkálatokat. A kültéri egységeket az utcaszintről nem láthatóan a mellvédkorlát mögé helyezhetik el.

A lakások szellőztetéséről a fürdő, a WC, illetve a háztartási helyiségekben a beépített egyedi ventilátorok gondoskodnak. Az elszívott levegőt a rendszer a gyűjtőkürtön át a tetőre vezeti ki. A levegő utánpótlását a légbevezető elemek végzik el.

A mosdókagyló, kézmosó, WC és kád beszerzéséről és beszereléséről sem kell már  a leendő tulajdonosnak gondoskodnia. A 170×70 centiméteres akril fürdőkádat csempézett előtétfallal, króm le-és túlfolyószettel felszerelve adják át. A zuhanytálca és fülke beszerelését, ugyancsak elvégezték már a kivitelező cég szakemberei.

A lakásokban a digitális infrastruktúra is rendelkezésre áll

Az elektromos hálózat tervezése során külön figyelmet helyeztek arra, hogy kellő számú dugalj álljon rendelkezésre. A szobákban 5 – 7, a konyhapult felett hat, míg a hűtő, a mosogatógép és a elszívó részére is beépítettek egy-egy áramvételi pontot. A lakásoson belül kiépítették a gyengeáramú szekrénytől a végponti szerelvényekig az internet kábelezést. Valamennyi szobában végpontot is kialakítottak.
A Favorit Lakópark Kft. már elkezdte az ingatlanok értékesítését. A még elérhető lakásokról a Kerámia Lakópark oldalán tájékozódhatnak.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2024/12/harminc-lakasos-tarsashaz-epult-a-dinamikusan-fejlodo-dunantuli-nagyvarosban

Botrány a Svábhegyen: megcsonkította a korábbi városvezetés a társasház telkét, hogy Kóka Jánosnak kedvezzen

Még Pokorni Zoltán polgármestersége idején kezdeményezte a kerületi önkormányzat egy 140 négyzetméteres svábhegyi földdarab kisajátítását a fővárosi kormányhivatalnál, írja a 24.hu.

Az előző kerületvezetés közérdekre hivatkozva indította el az eljárást, melynek lényege, hogy Kóka János a telkét ketté tudja osztani, a szomszédos társasház kárára. Bár éveken át ez nem sikerült, végül a Sára Botond vezette kormányhivatal segítséget nyújtott, így az önkormányzatnak folyósítania kellett az Alkony úti társasház lakóinak a telkük megcsonkításáért megítélt kárpótlási összeget.

A földdarab önkormányzati tulajdonba vétele lehetővé teszi, hogy a társasház szomszédja, Kóka János egy második gépkocsibejáratot nyisson a telkén. A volt gazdasági miniszter és SZDSZ-elnök a 2000-es évek közepén a Normafa úton épített magának egy többszintes villát, és azóta próbált az erdővel borított telek alsó végén, az Alkony úton is kaput nyitni, csakhogy a társasház lakói ebbe nem akartak belemenni. Pokorni Zoltánék viszont kisegítették Kókát.

Kóka telke gépkocsival csak a Normafa útról megközelíthető, oldalról egy önkormányzati tulajdonú út/lépcső határolja, az Alkony út, amely a Normafa utat és a Gereben utcát köti össze. Az Alkony út közterület, de egy szakaszon magánterületen megy keresztül, az Alkony út 26. sz. alatti társasházhoz tartozó telken. Így Kóka János, illetve cége telkét közterületről alulról csak gyalogosan, az Alkony út lépcsőjén keresztül lehet megközelíteni. 

Kóka János úgy döntött, hogy a telkét kettéosztva az általa nem használandó területet külön ingatlanként bejegyezteti, így az egyik telek, amin jelenleg a családi háza áll, marad az otthona, a másik telket pedig külön hasznosítja. A telekalakításra azzal a kikötéssel kapott engedélyt a XII. kerületi Építésigazgatási Irodától, hogy a megosztást követő egy éven belül az újonnan létesülő telekhez vezető közterületet az ingatlanhoz történő behajtás céljából gépjármű közlekedésre alkalmassá teszi. Az építési iroda azt is megállapította, hogy az Alkony út terepviszonyai ezt megengedik, de mivel a kialakítandó gépkocsibehajtó kialakításában magánterület is érintett, ez csak abban az esetben lehetséges, ha az érintett felek között erre megfelelő megállapodás születik, írta a botrányos ügyről az MKKP. 

Évekig ment a per, a bíróság a társasháznak adott igazat. Az első per jogerős ítélete 2008-ban megállapította, hogy a telek kettéosztására nem adhatott volna engedélyt dr. Gottfried-Tusor Gabriella kerületi jegyző, így azt a bíróság hatályon kívül helyezte. A jegyző határozatait a másodfokú hatóság is többször megsemmisítette.

A második per során, 2011-ben a kormányhivatal átnézte a korábbi határozatokat, és úgy döntött, hogy helyben hagyja a jegyző határozatát, amiről a bíróság már kimondta, hogy nem felel meg a jogszabályoknak. Gyakorlatilag megismétlődött az első per, a 2013-ban hozott ítélet megállapította, hogy jogsértően járt el a kormányhivatal.

A korábbi városvezetés nem adta fel, mindent megpróbált, hogy Kóka János a telkét végre ketté tudja osztani, lehetőleg közpénzből és a szomszéd tulajdonának kárára, írja Kovács Gergely. Kovácsnak hivatalba lépése után már nem maradt ideje arra, hogy beavatkozzon: a fővárosi kormányhivatal döntése nyomán a Hegyvidéki Önkormányzat végül több mint 20 millió forintot fizetett a rövidke útszakasz kisajátításáért. Kóka János pedig néhány napon belül az eljárás összes költségét megtérítette az önkormányzatnak.

AZ MKKP oldalán jó sok kerületi botrányos ügyről olvashattok.

Forrás: https://12.kerulet.ittlakunk.hu/helyi-politika/250105/botrany-svabhegyen-megcsonkitotta-korabbi-varosvezetes-tarsashaz-telket-hogy