Holttestet találtak egy újpalotai társasház 8. emeleti lakásában, borzalmas tragédia történt a Zsókavár utcában

Egy idős ember meghalt, miután kigyulladt egy, Budapest XV. kerületében lévő társasház egyik lakása – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Zsókavár utcai tízemeletes panelház nyolcadik emeletén keletkezett tűz még csütörtök este. A tűzoltók a lakásból egy idős, magatehetetlen férfit vittek ki, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A tűz a lakás étkezőjében keletkezett, öt négyzetméteren lambéria, egy asztal és székek égtek – tették hozzá.

Mint írták, az épületet nem kellett kiüríteni, az oltás idejére a társasház többi lakóját a tűzoltók arra kérték, hogy maradjanak a lakásukban.

A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.

Forrás: https://tenyek.hu/cikkek/holttestet-talaltak-egy-ujpalotai-tarsashaz-8-emeleti-lakasaban-borzalmas-tragedia-tortent-a-zsokavar-utcaban

Történelmi épületet bontanak le egy társasház miatt Szegeden, „nyikorgó” szolnokiak, befagyott politika Veszprémben

A fővároson kívüli független sajtó heti hírösszefoglalója Szombathelytől Miskolcig, Szegedtől Sopronig.

A lassan döntési jogok nélkül maradó városvezetés, a kerítéssel és fallal védett Fertő tó, a világhírnévre törő magyar gyorsétteremlánc, a „nyikorgó” helyiek és a lemondott, de azért a helyén maradó kurátor: többek között ezek a témák szerepelnek a független vidéki sajtó legérdekesebb írásai között. Lapszemlénkben szó esik még a több ciklus óta „befagyott” önkormányzatról, a bezáró posták okozta áldatlan állapotokról és egy társasház építése miatt lebontásra ítélt történelmi korú épületről.

KecsUp: A kecskeméti polgármester elismerte, hogy lassan nem sok döntési kompetenciájuk marad a városházán

Városőrség megalakítása, a közbiztonság javítása, a helyi vállalkozások támogatása és megerősítése, a közösségi közlekedés fejlesztése, a szociális háló erősebbre szövése – többek között ezeket ígéri a harmadik polgármesteri ciklusát kezdő Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester a KecsUp cikke szerint. 2024-29-es programjának ismertetése során azt is kijelentette:

lassan már nem sok mindenről dönthet a közgyűlés és az önkormányzat, de ez nem tántorítja el, mert annál nagyobb kihívás, hogy tudják képviselni a város érdekeit. Ilyen nyíltan nemigen ismerte még be a polgármester, hogy az önkormányzati autonómiát nagyon megnyirbálták 2010 óta, a NER időszakában. „Kecskemétnek nemcsak az erősödése, hanem egyenesen a túlélése a cél ” – ilyet is mondott Szemereyné.


ENyugat: Kerítés és fal is védi már a Fertő partot

Hatodik éve már, hogy turisták, kirándulók előtt is zárva van a Fertő tó partja, szigorúan őrzött építési terület a fertőrákosi öböl, az egykori strand. Áll a kiemelt kormányzati beruházás, úgy tűnik, de lehet, hogy mégsem, mert a fal elé újabb kerítést is építettek. Az ENuygat.hu videój a megmutatja, hogy néz ki a beruházás – kívülről.


Borsod24: Több száz ingyen burger és kisebb őrület a magyar gyorsétteremlánc miskolci üzletnyitóján

Immár tíz üzletet tudhatnak magukénak Magyarországon Simonék, melyekből a legtöbb Budapesten található, de vidékre is kezdenek betörni. Mostanra jelen vannak Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron és Miskolcon, de ez csak a kezdet – a nem titkolt cél a világhírnév. A Borsod24 szerkesztője már az őrületet és hatalmas sorokat hozó nyitónap előtt belekóstolt az egyszerűséget szem előtt tartó kínálatba, és meg is írta tapasztalatait.

Szol24: Hiába „nyikorognak” a helyiek, az átterelt forgalommal semmit nem tudnak kezdeni

Egy öntudatos közösség, dübörgő kamionok, vitába torkolló lakossági fórum, a korábbi polgármester által csak „nyikorgóknak” nevezett lakosok: Szolnokon, a Gyökér utcában és annak környékén vagyunk, amelynek problémájáról már többször hírt adott a Szol24 . A szomszédos utcából a postadepó forgalmának egy részét átterelték ide, ezáltal elviselhetetlenné vált a folyamatos teherautós száguldozás és vele együtt járó zajhatás.


Szabad Pécs: Lemondott egyetemi kuratóriumi elnöki posztjáról a volt államtitkár, de a volt házelnökkel együtt játékban maradt

Egy kiszivárgott hír és törvénytervezet szerint a magyar kormány végül fejet hajthat az Európai Uniónak, s változtathat az egyetemi kuratóriumok ügyében. Ekként nem lehetnének kurátorok volt politikai felsővezetők. Bódis József felsőoktatásért felelős egykori államtitkár a napokban lemondott a PTE kuratóriumi elnöki tisztségéről, habár nem teljesen a fentiekkel indokolta a lépést.

Egyelőre maradt azonban kurátor, ahogyan az egykori MSZP- parlamenti házelnök, a ma már KDNP-s Szili Katalin is – írja a Szabad Pécs .


Veszprém Kukac: Az igazi befagyott város

A Fidesz–KDNP-nek továbbra is kétharmada van Veszprémben, vagyis azt csinálnak, amit akarnak. Azt szavaznak meg, amit kedvük tart. Azokat az ellenzéki javaslatokat söprik le az asztalról, ami jól esik nekik – foglalja össze a helyi városirányítás helyzetét a Veszprém Kukac .

Októbertől öt tanácsnok is lett és három alpolgármestert is beiktattak, közülük kettő „külsős” főállású, nincs szavazati joguk, mert nem megválasztott képviselők. Jó ez így. Veszprém egy igazi befagyott város a negyedik ciklus óta.


Nyugat: „Én lelépek ebből az országból, de aki marad, annak jól jönne egy posta a közelben”

A zuhogó esőben egy bőrig ázott nő kereste fel a Nyugat szerkesztőségét azzal a kéréssel, hogy foglalkozzanak a problémájával. Kiderült, hogy Szombathely egyik külső városrészéről biciklizett be a belvárosi nagypostára, hogy átvegyen egy küldeményt, aminek az értesítését a postaládájában találta meg, miután rátelefonáltak, hogy lejár az átvételi határidő.

A probléma oka, hogy nagyon sok kispostát bezártak, az említett városrészen is. A nő elmondta: ő nemsokára ugyan elmegy ebből az országból, de aki marad, annak azért jó lenne elérhető távolságban egy posta. Részletek a Nyugat.hu cikkében .


Szegeder: Lebontják a megyeszékhely egyik jó állapotúnak tűnő történelmi épületét

Szeged egyik régi épülete hamarosan eltűnik. Bár külsőleg jó állapotúnak tűnt, a bontásról már három éve keringtek pletykák. A korábban eltüntetett Moszkvai körúti után a Szent István téren álló, az 1879-es árvizet követő évtizedekben felhúzott ház helyére egy többszintes társas- és irodaház épül.

Az új épület bézs, homokszínű és antracit színű lesz, magassága 17 méter. Szegeden egyébként összesen három területet véd a műemléki szabályozás, azonban a Szent István tér nem tartozik közéjük, így a bontás jogilag lehetséges – írja a Szegeder .

Forrás: https://www.enyugat.hu/cikk/tortenelmi_epuletet_bontanak_le

A tervezés és a kivitelezés összhangja, avagy a XXI. századi társasház építés

Gyorsan épül, kevesebb munkaerőt igényel és főleg okos tervezéssel és szerkezet-választással akár plusz egy lakásnyi eladható tér is kijöhet belőle. Íme egy példa arra, hogyan teszi az előregyártott betonszerkezetek használata gazdaságossá a társasház építést – tervezéstől a szerkezetek kiválasztásáig.

Balatonmáriafürdőn, a település központi részén, közvetlenül a Balaton partján, a négy ütemesre tervezett Part Lakópark első üteme, egy 29 lakásos társasház szerkezetépítése zajlik 2024. nyarán. Az előregyártott betonelemekből épülő lakópark a győri székhelyű B. M. I. L. Kft. beruházásában és az L Stúdió Kft. tervei alapján készül. A projekt kivitelezője a Perfect Steel System Kft. első ízben alkalmazta az előregyártott betontechnológiát. Nem úgy a tervező és a beruházó. Számukra ugyanis a kivitelezést gyorsító műszaki megoldás nem csupán ismerős volt, de több közös munkájuk is így épült, ezért itt is már a tervezési szakaszban egyértelmű volt a döntés.

Mi múlik a tervezésen?

Ma már nem újdonság, hogy az egyik legfőbb beruházói szempont a gyors építés, amelyre nem csupán a kivitelezőnek, de a tervezői koncepciónak is választ kell adnia. Az előregyártott betonszerkezetek által kínált gyors építés egyik sarkalatos pontja, hogy a fal és födémelemekbe gyári körülmények között elektromos előkészítések is kerülnek, illetve, hogy az építést az egyes fal, födém és lépcsőelemek legószerű rendszere is gyorsítja. Ám mindez azok előzetes precíz megtervezését igényli. Az építészeti tervezés támogatásáért is felelős Takács Gábor, a Leier előregyártott betonszerkezetek üzletágának vezetője szerint a tervezési folyamat rendszerint hosszabb a szerkezetek átgondolt elemenkénti kialakítása miatt, de ezt – a beruházó és a kivitelező elégedettségére – a kivitelezés gyorsasága kompenzálja.

Balatonmáriafürdőn a fő tervezői szempontok között szerepelt, hogy az épületek magas minőségben, mégis gazdaságosan és gyorsan épülhessenek. Az összeszokott tervezői és beruházói páros ezért újra az előregyártott betonszerkezeteket választotta, vállalva az elemek gondos megtervezését, amelyben természetesen a gyártó tervezői részlege a gyártmányelőkészítések optimalizálásával támogatást nyújtott.

A gyors építést persze maga a technológia teszi lehetővé, ám nem titok, hogy a hibátlan végeredmény fontos előfeltétele a gondos tervezés.

A gazdaságos végeredmény és a műszaki megoldások összefüggései

Az elmúlt évek szigorodó energetikai előírásainak való megfeleléshez a legkülönbözőbb szerkezeti megoldások közül lehet választani. És miért ne választhatnánk olyat, amely akár egy plusz lakásnyi eladható területet is eredményezhet?

Az előregyártott betontechnológia előnyei közé tartozik, hogy külső hőszigetelést igénylő vékonyabb szerkezeteivel is kiváló épületenergetikai jellemzők érhetők el. Konkréten a szóban forgó társasház esetén a külső falszerkezet 20 cm vastag kéregfala a 25 cm vastag polisztirol szigeteléssel kiemelkedően jó, 0.15 W/m²K hőátbocsátási tényezőt eredményezett a jó hőtároló képesség mellett. A belső falszerkezetek szintén 20 cm vastag kéregfalból készültek, amelyek ennek ellenére teljesítik a társasházi lakáselválasztó falaktól elvárt 56 dB léghanggátlási értéket. E vékony falszerkezetek alkalmazása pedig azt eredményezte, hogy egy apartman méretének megfelelő, nagyjából 50 négyzetméter hasznos lakótér többlet keletkezett, ahhoz képest, mintha az épület 30 cm vastag kerámia falazóelemből készült volna.

És ha már hanggátlás: a lift vasbeton fala 15 cm vastagságú, tömör, előregyártott vasbeton. A liftakna és a lakáselválasztó falak, valamint a födém akusztikailag elkülönített, így a lift működéséből keletkező hangok nem terjednek át a szerkezetre.

De persze egyre gyakoribb, és erre a beruházásra is az volt jellemző, hogy sok más mellett a nyílászárók feletti áthidalóktól az erkélyelemekig és lépcsőkig, minden a Leier előregyártó üzemeiből érkezett.

Négy kéregfödém panel megoldja egy apartman lefedését

A balatonmáriafürdői beruházás során nemcsak a falszerkezetek, hanem az épület egyedi építészeti kialakítását meghatározó pillérek és párkányok is előregyártott elemekből készülnek. Ezek döntően egyforma elemek voltak, amelyek a gyárthatóságot és a kivitelezést is könnyítették. Az egy-egy lakás fedésére érkező mindössze 4-4 födémelem is gyorsan került a helyére. Az erkélylemezek a kéregfödémekbe gyári körülmények között, szakszerűen beépített Schöck hőhídmegszakító elemekkel csatlakoznak az épülethez, ezáltal vékonyabb lemezvastagságot lehetett elérni, mintha az erkélylemezek hőszigeteléssel lettek volna körbecsomagolva.

Gyors építés, kevés élőmunkával? Se nem titok, se nem meglepő

A Part Lakópark kivitelezője, a Perfect Steel System Kft. ügyvezetője, Papp Gábor a gyártó a logisztika és az építkezés közben felmerülő vevői és kivitelezői igényekre, módosításokra történő gyors reagálását is kiemelte, de ami ennél is fontosabb az a kivitelezés üteme maga. A szakember azt is megállapította, hogy az előzetes ütemtervhez képest gyorsabban készült el az épület, emellett a szükséges fizikai létszám is jóval alacsonyabb volt, mint más technológiáknál.

Bővebb információ a Leier előregyártott betonelemeiről itt érhető el. 

Forrás: https://epiteszforum.hu/a-tervezes-es-a-kivitelezes-osszhangja-avagy-a-xxi-szazadi-tarsashaz-epites-

Újszegeden 3,3 milliárd forintért árulnak egy társasház beruházást

Szeged ezzel a legdrágább vidéki ingatlanok listájára is felkerült – derült ki az ingatlan.com közleményéből.

A szombati várható lottónyereményből, 6,525 milliárd forint, aminek kapcsán egy listát állítottak össze, hogy milyen ingatlanokat vásárolhatna magának az ember ebből a pénzből. Ez szegedi beruházás pedig jelenleg az egyik legmagasabb áron elérhető szegedi ingatlanhirdetés.

Ez az Újszegeden található projekt az Örökzöld lakópark fantázianévre hallgat. A beruházás három lakóépületből és egy irodaházból áll. A hirdetés leírása úgy szól, hogy a Tisza partja mellett, a Liget közelében 30 exkluzív lakást magába foglaló beruházás kulcsrakész átadással eladó. A projekt befejezése a szerződéskötéstől számított másfél éven belül várható, építés éveként pedig 2025 van megadva.

A lakások hasznos alapterülete összesen 1879 m2, amikhez 742 m2-nyi erkély, 541 m2-nyi teremgarázshely, tárolók és közlekedők tartoznak. A beruházó szerint az épületek kifejezetten reprezentatív kivitelű, zöldövezeti, panorámás lakásokkal valósulnak meg.

Az építkezés már elindult.

Forrás: https://szegedma.hu/szeged/2024/10/ujszegeden-33-milliard-forintert-arulnak-egy-tarsashaz-beruhazast