Úszó társasház, még az útvonalat is megszavazzák

A „The World” egy luxushajó, ami folyamatosan járja a világot, de nem egy szokásos tengerjáróról beszélünk. A „Világnak” 167 magántulajdonban lévő lakása van, a 290 négyzetméteres stúdióktól a 3240 négyzetméteres négy hálószobás rezidenciákig.

Ha a hajónk tengerjáró hajó lenne, valószínűleg 1500 utas lenne rajta, de amikor nagyon tele van, akkor 200 és 300 lakos van rajta – mondta a CNBC-nek Jim Minarik, akinek két lakása is található az úszó társasházban, ahol ma már akár az év felét is eltöltik. A házaspár vett egy második, nagyobb lakást a The World-ön, a kisebbet pedig a családnak és a barátoknak tartják fent.

Sok lakos hozza a saját bútorát, és lakberendezőket alkalmaz lakása berendezéséhez.

Mint más sétahajó, a The World is számos étteremmel és bárral, edzőteremmel, két medencével, egészségügyi központtal és éjjel-nappali szobaszervízzel rendelkezik. De a hasonlóságok többnyire ezzel véget is érnek. 

Ez egy demokratikus társadalom a fedélzeten, szavaznak olyan dolgokról, mint az útvonal, illetve a hajó felújítása

– mondta Eddie Wong, a hajó lakásügyi igazgatója. Hozzátette, sok tulajdonos észak-amerikai, de mintegy 20 különböző nemzetiségű lakosa van, köztük sok ausztrál is.

A tulajdonosok valamennyien pénzügyileg sikeres emberek.

Erre szükség is van, mert a karbantartási díjak 33 000 dollárt érnek el, és fizetni kell a személyzet költségeit. A potenciális vásárlókat átvilágítják.

A leendő vásárlóknak megnézik a pénzügyi és a bűnügyi hátterét, valamint két ajánlólevélre is szükségük van a vásárlóknak egy, már a hajón élő lakostól. Évente a lakások körülbelül 10 százaléka kerül eladásra. A tulajdonjog átlagos időtartama hét-nyolc év. A lakók egyébként a lakásukban főzhetnek, amihez a kikötőkben illetve a fedélzeten is vásárolhatnak alapanyagokat.

Míg más cégek próbálkoznak, a The World egyeduralkodó.

Storylines nevű cég által épített előkelő lakóhajót eredetileg 2024-re tervezték útnak indítani, most a tervek szerint 2027-ben lesz a startja. A hajó nagyobb, mint a The World, és 500 szobát terveznek benne, és körülbelül 1000 ember befogadására alkalmas.

Forrás: https://www.economx.hu/gazdasag/hajo-tarsashaz-lakasok-eletvitel.794896.html

Társasház épül az egykori Tóth Étterem helyén a szegedi Nagyállomásnál

Nemrég írtuk meg, hogy eltűnik Szegeden a Moszkvai körút–Nemes Takács utcai sarki ház, vagyis a homlokzata biztosan, mivel teljesen modern átépítést kap az egyébként már romos állapotban lévő épület. A hetekben egy másik épületet is elkezdtek bontani a Nagyállomásnál, ahol az elmúlt években felépült lakásokhoz és irodákhoz hasonló homlokzatú, teljesen új épületet húz fel a telek tulajdonosa.

Az Alsóvároson lévő Indóház tér és a Szent Ferenc utca mindkét oldala szinte teljesen átépült az elmúlt 1–2 évtizedben. Sorra épültek fel a hasonló stílusú, sárga téglaburkolat – akár a Pfaff Ferenc által tervezett állomásépület – hatású, némely esetben irodarésszel is rendelkező társasázak, melyek a földszintes családi házakat váltották. Egészen mostanáig kitartott az egykori Tóth Étterem épülete a Szent Ferenc utca 3. szám alatt, melyet most teljesen lebontanak.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, az ilyen épületbontásoknál egyrészt ha van, akkor a helyi védettség, másrészt a befektetői érdek ütközik. Nem lehet ugyanis elvárni, hogy a régi épületet felvásárló új tulajdonos régi állapotában újítsa fel az egyébként nem védett épületet, ami tömegében is eltörpül a telek értékéhez képest, így kérdéses a hasznosítása. Emiatt nem is feltétlenül lehetséges, vagy ésszerű az ilyen földszintes épületek megmentése.

Ahogy az új épületeket felhúzták a Szent Ferenc utcában, a telekhatár nem változott, vagyis a jelenleg a Tóth Étterem előtti járda megmaradt. Azonban a modern beépítéssel lehetőség volt arra, hogy szélesítsék a járdát, vagyis az új épület földszintje beljebb fog majd kezdődni, miközben a mostani telekhatárig nyúlik majd ki az emeletek külső homlokzata, amit pedig oszlopokkal tartanak meg.

Az Indóház tér és szűk környezete az ott található pályaudvarral együtt született még 1860-ban; korábban mocsaras, lápos terület húzódott a helyén. A tér méretét még az 1879-es árvíz sem tudta átszabni, mai képe a Pfaff Ferenc által tervezett Nagyállomás 1902-es átadásakor rajzolódott ki. Sokáig földszintes alsóvárosi házak uralták a látképet a jóval nagyobb tömegű állomásépülettel együtt, a látvány azóta megváltozott a társasházépítési boommal.

Forrás: https://szegeder.hu/helyi/2024-09-03/tarsashaz-epul-az-egykori-toth-etterem-helyen-a-szegedi-nagyallomasnal/66d7556247d3c003ed2bac46

Már épül a lakópark a Régiposta utca sarkán

Társasházak építése kezdődött meg a területen, ezért is bontották el nemrég a korábbi épületeket, köztük a Fortuna éttermet. A lakások iránt óriási az érdeklődés.

Új társasház épül a Régiposta utcán, Sever Özer török étterme mellett. Az előkészítő munkálatokat már az elmúlt évben elkezdték, előbb az egykori Régiposta (később Fortuna) éttermet és a mellette lévő romos épületegyüttest bontották el, most pedig már a leendő lakópark alapozása zajlik – közölte a Minap.hu.

A beruházó Sever Özer elmondta, az épületegyüttesben negyvenhat lakást alakítanak ki, lesz olyan, amelyik alig negyven négyzetméteres lesz és olyan is, amelyik százhúsz négyzetméternél is nagyobb területet foglal majd magába. A tulajdonos hozzátette, az épület alatt mélygarázs is lesz.

– A lakások iránt már most nagyon nagy az érdeklődés, egy külföldi befektető már megvett belőle tizennégyet, és bár Magyarországon még nem kezdtük el az értékesítést, nem is hirdetünk, mégis sokan keresnek fel itt a Pesti úti áruházban engem azért, hogy hogyan tudnának lakást vásárolni az épülő lakóparkban – mondta el Sever Özer.

Elárulta azt is, a lakópark a keresztségben az Elena nevet kapta, és szeretné, ha egy év múlva ilyenkorra elvileg kulcsrakész lenne az összes lakás. A tulajdonos érdekességként azt is elárulta, eredetileg egy szállodát szeretett volna ide építeni, annak a terveit Puskás Péter készítette, az engedélyek is megvoltak, azonban végül a társasház mellett döntött. „A lakóparkhoz új tervek készültek, melyeket Pirity Attila jegyez – mondta el Sever Özer, akinek neve sokaknak csenghet ismerősen, hiszen 1992 óta üzemeltet áruházat a Pesti úton. Egyébként a Régiposta és a Szentpáli utca sarján található étterme sem szűnt meg, a mostani bérlője éppen a napokban nyitja újra azt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Forrás: https://borsod24.hu/2024/03/03/mar-epul-a-lakopark-a-regiposta-utca-sarkan/

Saját zsebre dolgozott a közös képviselő

Sikkasztással és hűtlen kezeléssel, valamint számvitel rendje megsértésével vádol az ügyészség egy 50 éves közös képviselőt, aki többféle módon kárt okozott az általa képviselt társasháznak.

A férfi 2010 óta volt közös képviselője az egyik barcsi társasháznak. 2018-ig nem merült fel panasz ellene, ekkor azonban olyan éves elszámolást nyújtott be, mely szerint vízóra hitelesítés címén közel 50 ezer forintot fizetett ki a helyi vízközmű cégnek, holott ilyen szolgáltatást nem vettek igénybe, illetve a 2019-es elszámolással ellentétben 105 ezer forint vízdíj különbözetet sem fizettek ki ténylegesen. A férfi emellett az egyik időközben elhunyt lakótól, illetőleg annak gyermekétől közös költségként átvett 80 ezer forintot sem vételezte be a társasház házipénztárába és bankszámlájára sem, így a vádlott az évek alatt több mint 200 ezer forintot sikkasztott el a társasháztól. Az egyik bérlőtől évekig a korábbi, alacsonyabb összegű közös költséget vette át annak ellenére, hogy annak díját már jóval korábban megemelték, így a társasház bevételtől esett el, míg a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt azért kell felelnie, mert a könyvvezetés és beszámolókészítési kötelezettség megszegésével a társasház vagyoni helyzetének áttekintését és ellenőrzését több éven keresztül meghiúsította. Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfi ellen pénzbüntetés és a társasházi közös képviselői megbízatástól, mint foglalkozástól történő eltiltás kiszabására tett indítványt.

Forrás: https://www.sonline.hu/helyi-kek-hirek/2024/04/lopta-a-tarsashaz-penzet-a-kozos-kepviselo

2,5 milliárd forintos alapot hoznak létre a budapesti társasházak felújítására

Karácsony Gergely főpolgármester egy 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap létrehozását jelentette be az Otthon Budapesten – lakás és lakhatás című kétnapos rendezvény szerdai megnyitóján.

Ezt a Főpolgármesteri Hivatal közölte az MTI-vel, idézve a főpolgármestert, aki azt mondta, régóta dolgoznak azért, hogy „megfizethető és energiahatékony lakhatást teremtsenek a budapestieknek.”

A bejelentett alapot a kerületek segítségével és banki finanszírozással összesen 10 milliárd forintra fogják kiegészíteni, hogy ezzel segítsék a budapesti társasházak felújítását – tette hozzá Karácsony Gergely.

A közlemény szerint a Biodómban szerdán és csütörtökön zajló rendezvényen a főváros lakhatással kapcsolatos projektjeit mutatják be, továbbá szakértői kerekasztal-beszélgetéseket tartanak az ingatlanpiac és a lakáspolitika dinamikájáról, a lakhatási problémák társadalmi következményeiről, valamint fenntarthatósági és épületenergetikai kérdésekről.

Forrás: https://24.hu/belfold/2024/05/15/budapest-tarsashazak-felujitasa-alap-karacsony-gergely/