Magas színvonal és gyorsaság – szintet lépett az Elite Park

A magyar tulajdonú Bayer cégcsoport fejlesztésében és kivitelezésében megvalósuló újbudai társasház szerkezetépítését előregyártott elemekkel tették hatékonyabbá.

Elérte legmagasabb pontját az Újbuda megújuló városrészében épülő Elite Park második és harmadik épülete is. A különleges társasház a Bayer Property Zrt. fejlesztésében és a Bayer Construct Zrt. kivitelezésében valósul meg Budapest XI. kerületében.

A 464 lakásos ingatlan ékes példája annak, hogy előregyártott elemek alkalmazásával európai szintű gyorsaságot és minőséget képvisel. A beruházás három ütemből áll – az első épületbe már beköltözhettek a lakók, a második és harmadik épület pedig kis különbséggel, csaknem együtt érte el szerkezetkész állapotát.

Az Elite Park II- III. ütemének kivitelezése 2022 márciusában indult, kerek egy év alatt érte el legmagasabb pontját, ez alkalomból a Bayer Construct Zrt. a szokásos módon bokrétaünnepet tartott. A kivitelező cég nagy hangsúlyt fektet arra a hagyományra, hogy a kivitelezett épületek tartószerkezetének elkészültekor köszönetet mondanak az építésben résztvevő dolgozóknak és megvendégelik őket.

Tágas egyedi tetőteraszok teszik egyedivé az épületet

A két új 9 emeletes társasház különlegessége a 6. emelettől kezdődően kialakított unikális panorámás tetőtéri lakosztályok. Egyedi kialakítás továbbá az utcafrontról nyitott belső tér, melyre széles átjáró és egyedi elrendezésű oszlopok engednek betekintést.

3-4 fő elegendő a panelek elhelyezéséhez

Mint a Bayer Construct szinte valamennyi projektjében, itt is fontos szerepet kapott az előregyártás. Az erkélylemezeket és a teljes födém szerkezetéhez készült kéregfödém elemeket – a pinceszint feletti födém kivételével – a Viastein biharkeresztesi gyára állítja elő, amely nagyban elősegíti a kivitelezést és látványosan felgyorsítja a szerkezetépítés munkafázisát. Az előregyártott kéregelemek elhelyezése előtt, a szükséges alátámasztó rendszer 3-4 fővel kiépíthető és gyakorlatilag ez a létszám elegendő a panelek elhelyezéséhez is.

Az előregyártott elemek előkészítése komplex, több szakági tervező összehangolását igénylő feladat, amelyet a kivitelező Bayer a cégcsoporton belül, hatékonyan old meg. A panelek a helyszínre érkezést követően gyorsan, szinte a kamionról azonnal a végleges helyükre kerülnek és már tartalmazzák a tovább építéshez szükséges elektromos előkészítést is. Így mérsékelhető a kivitelezéssel járó zaj és por mennyisége.

Hamarosan a belső terek kialakítása kezdődik

Mint Varga András szerkezetépítési üzletágvezető lapunknak elmondta: a következő hónapokban az ütemtervnek megfelelően haladnak a kivitelezéssel. A nyílásszárók beépítésével zárttá teszik a homlokzatot, majd elkezdik a szigetelést. A tetőteraszokon is a szigeteléssel folytatódik a munka, így biztosítják az épület vízmentességét.

A belső terekben az aljzatbetonozás és vakolás zajlik majd, illetve haladnak tovább a megkezdett gépészeti és elektromos alapszerelésekkel.

Az épületek -1-es szintjén parkolóházat alakítanak ki, a földszinten pedig a lakások mellett üzlethelyiségek létesülnek.  Az épületekben távhő biztosítja majd a fűtést, a projektben egyedi Split klímaberendezésekkel biztosítják. A projekt várhatóan 2024 II. negyedévében készül el.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2023/04/magas-szinvonal-es-gyorsasag-szintet-lepett-az-elite-park-

Rendőrkézre került egy tinédzser, miután több társasházat is összefirkált Debrecenben

Nem az volt a célja, hogy kárt okozzon.

Az elmúlt egy hónapban több bejelentés is érkezett a rendőrségre Debrecenben történt falfirkálásokról. A rendőrök nyomozásba kezdtek, végigtalpalták a helyszíneket, majd adatgyűjtéseket és tanúkutatásokat tartottak. Egy 14 éves fiút azonosítottak mint lehetséges elkövetőt. Előállították a rendőrkapitányságra és március 29-én gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal részletes beismerő vallomást tett. A károkozás nem volt célja, pusztán jó heccnek tűnt festékszóróval összefirkálni a bejárati ajtókat, falakat. Több társásházon otthagyta névjegyét – jelent meg a police.hu oldalon.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

Forrás: https://www.haon.hu/helyi-kek-hirek/2023/03/haon-debrecen-tinedzser-tarsashaz-firkalas-rongalas

Több békéscsabai társasházban zajlik a felszálló vezetékek cseréje

A CSÜSZ Kft. mintegy kilencven békéscsabai társasház közös képviseletét végzi, tevékenységi körébe tartozik az ingatlanok üzemeltetési, szolgáltatási és karbantartási feladatainak ellátása. Jelenleg a társasághoz tartozó több épületben zajlik az elektromos felszálló vezetékek cseréje, erről az új ügyvezetőt, Pacsika Zsoltot, valamint az üzemeltetési osztály vezetőjét, Árvay Tibort kérdeztük.

– A Kazinczy lakótelepen és a Penza lakótelepen több, a CSÜSZ-höz tartozó épületben is zajlik a lépcsőházakban az elektromos felszálló vezetékek cseréje. Miért van szükség erre?

Árvay Tibor: – A Kazinczy és a Penza lakótelepen az érintett társasházak régen, 50-60 évvel ezelőtt épültek. A kéményseprők minden évben körbejárják ezeket az épületeket, ahol elvégzik a kötelező ellenőrzéseket. Amennyiben úgy látják, hogy veszélyes a kémény vagy romlott az állapota, tájékoztatást adnak az ott lakóknak, amelyről jegyzőkönyv is készül. A gyűjtőkémények állaga ezeknél az épületeknél sajnos jelentősen leromlott, mégpedig részben azért, mert annak idején szilárd tüzelésű berendezésekre tervezték őket.

Pacsika Zsolt: – Miután a hetvenes években jött a gáz, és a lakók átálltak a gázüzemű berendezésekre, a lakások ezekre ideiglenes bekötési engedélyeket kaptak. Máig ezzel az ideiglenes rákötési engedéllyel üzemeltették a gázüzemű, nyílt égésterű készülékeket. Azóta eltelt fél évszázad. A gázüzemű berendezések kibocsátott égésterméke egy kénes alapú vegyületet váltott ki, ami ötven év alatt mondhatni „megette” a kémények belső téglafalát. A kémények tömítettsége így nagyon rossz, amelynek akár az is a következménye lehet, hogy a szénmonoxid beszivároghat a lakóingatlanokba. Ha a katasztrófavédelem letiltja a kéményt, és valaki mégis rákötve hagyja a készülékét, az pénzbírsággal sújtható, és végső esetben akár a gázszolgáltató is kimehet és kikötheti a készüléket. Van egy dán technológia, amellyel ki lehet bélelni a meglévő kéményeket, viszont egy 2018-as kormányrendelet attól az évtől megtiltja a nyílt égésterű gázkészülékek rákötését a kéményekre. Ahol megvannak még a korábban rákötött készülékek, azok maradhatnak, de újat nem lehet rákötni, így sok esetben értelme sem lenne a nagyon drága kéményfelújításoknak, hisz aki már beszerelte a villanybojlert, annak ez nem lesz érdeke – a jövő tehát az elektromos áram, ehhez kellenek a jó vezetékek. Mi nem vagyunk hatóság, viszont kötelességünk erről tájékoztatni a lakókat, és lehetséges megoldásokat is kínálunk.

Árvay Tibor: – Igen fontos különbség az ötven évvel ezelőtti és a mostani viszonyok között, hogy amikor a régi elektromos vezetékek beépültek, legfeljebb néhány elektromos eszközt üzemeltettek a lakásokban, ma pedig van klíma, fűtőpanel, számos elektrotechnikai eszköz, mikró, szárítógép, mosógép, mosogatógép. Sokan már a gázüzemű vízmelegítőket is – teljesen érthető okokból – villanybojlerekre cserélték, és afelé halad a világ, hogy az elektromos berendezésekből csak egyre több lesz.

Pacsika Zsolt: – A hatvanas években beépített szűk keresztmetszetű bemenő vezetékek nem alkalmasak arra, hogy ezt a fajta terhelést elbírják. Villamos-ipari mérnökkel mérettünk fel több épületet is, így kiderült, hogy sajnos sok helyen az elosztódobozokban, villamos-bekötési pontoknál a vezetékek túlmelegedtek, elolvadtak. Emiatt voltak áramszünetek is egyes épületekben.  Látszik, hogy a régi rendszer nem erre volt méretezve, ezt a fajta terhelést nem bírja, szükség van tehát a cseréjére. Több vállalkozót is megkerestük, igyekeztünk jó árajánlatokat kialkudni a cserére, viszont tudomásul kellett vennünk, hogy az elmúlt hónapokban ezen a területen is emelkedtek az árak.

– A társasházak közgyűlései több helyen már döntöttek, máshol a későbbiekben döntenek arról, hogy bevállalják-e a felszálló vezetékek cseréjét. Van, ahol igent mondtak, és van, ahol már meg is történt a csere. Hozzávetőlegesen mennyibe kerül egy-egy lépcsőházban ez a munka?

Árvay Tibor: – Van olyan társasház, amelynek a lakói úgy döntöttek, hogy a felújításokra eddig félretett megtakarításokból finanszírozzák a cserét, de inkább az a jellemző, hogy célbefizetések útján teremtik meg ennek a keretét. Erről minden esetben a társasházak közgyűlése dönt, ahogy arról is, hogy esetlegesen milyen részletekben fizetik lakásonként a szükséges összeget. Természetesen minden épület más, de nagyjából – hangsúlyozom, hogy a jelenlegi árak szerint – 2-2,5 millió forintba kerül lépcsőházanként a felújítás.

Pacsika Zsolt: – A vállalkozók korábban gyakorlatilag az adott hétre tudtak árajánlatot mondani, olyan gyorsan változtak az árak. Ez megnehezítette a társasházak és a CSÜSZ dolgát is. Nagyon reméljük, hogy most már nem lesz ilyen gyors árváltozás, és nem lesz probléma az anyagbeszerzéssel sem, sajnos az elmúlt hónapokban ezek is nehezítették a munkát.

– Mennyi időt vesz igénybe a munka, és meddig vannak áram nélkül az érintett lakások?

Árvay Tibor:  A vállalkozó először kiépíti az új rendszert, ez legfeljebb hanghatásokkal jár néhány napig a lakók számára. Amikor ez elkészült, akkor a szolgáltatóval együttműködve feszültség-mentesítik az adott épületet és rákötik az új rendszerre. Ekkor viszont áramszünet van a lépcsőházban úgy 8-10 órán keresztül. Hogy pontosan mikor, arról az érintett lépcsőház lakóit időben értesítik.

– A tavaszi társasházi közgyűlések témája lesz a villámvédelem is. 

Pacsika Zsolt: A társasházak mintegy 80 százalékánál nem megfelelő a villámvédelem. Törvény írja elő, hogy ennek meg kell lennie, hiszen a tavaszi, nyári hónapokban megfelelő villámvédelem és földelés esetén nem lehet nagy gond, ellenkező esetben viszont igen. Ezt hatévente vizsgálják felül, így derült ki hogy a társasházak többségénél hiányos, a mostani szabványnak már nem megfelelő a villámvédelem. A társasházi közgyűléseken kötelességünk erre is felhívni a figyelmet, amit meg is teszünk. Ha a társasház ebben az esetben a javítás vagy a csere mellett dönt, akkor abban természetesen segítünk, mégpedig a lehető legjobban, és a lehető legolcsóbban.

Forrás: https://behir.hu/tobb-tarsashazban-zajlik-a-felszallo-vezetekek-csereje

Eltört sorompók, parkoló kocsinak ütközés, hirdetőtábla rongálás Győrben és Veszprémvarsányban

Rendőrségi felhívás alapján keresik azokat az ismeretlen személyeket, akik Győrben és Veszprémvarsányban okoztak anyagi kárt.

Ismeretlen személy közlekedett autóval március 11-én 6:25-kor Győrben, a 83-as számú főút felől Győrújbarát irányába a Baráti úton. Vezetés közben a sofőr a 10-es számú vasúti fővonal AS 55 számú vasúti átjáróhoz érve figyelmen kívül hagyta fényjelzőkészülék piros jelzését. Behajtott kereszteződésbe, emiatt az „A” jelű félsorompónak nekiütközött. A sorompó az ütközés miatt eltört és meghibásodott, a rongálást elkövető veszélyeztette ezzel a vasúti közlekedés biztonságát, adatainak hátra hagyása nélkül távozott a helyszínről – írta közleményében a rendőrség.

Ismeretlen sofőr 2023. március 12-én éjfél körül ismeretlen rendszámú és típusú autóval közlekedett Győrben, a Selmeci utcában. Vezetés közben áttért az út szemközti sávjába, majd autója bal oldalával nekiütközött az út szélén parkoló Hondának.

Ismeretlen személy, ismeretlen típusú gépjárművel közlekedett Veszprémvarsányban, a Kossuth Lajos utcában 2023. március 13-án 16:20 és 2023. március 14-én 4:20 között. A sofőr az autójával az úttestről lesodródott, és egy hirdetőtáblának ütközött, amely az ott parkoló Alfa Romeo Giulietta típusú személygépkocsira zuhant, megrongálva az autót.

Győrben, a Kenus utca 8. szám alatt lévő társasház belső szervízútján közlekedett 2023. március 15-én 19 óra körül egy ismeretlen típusú robogóval annak ismeretlen sofőrje. Haladása során a társasház bejáratában elhelyezett sorompónak ütközött, amelyben kárt tett.

A körülmények tisztázása érdekében a Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta bármelyik esetet jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Győr Szövetség utca 17. szám), vagy hívja a 06-96/520-000-as telefonszám 85-75 és a 85-79-es mellék valamelyikét.

Amennyiben a történtekkel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja felé a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámon, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: https://www.kisalfold.hu/helyi-kek-hirek/2023/03/eltort-sorompok-parkolo-autonak-utkozes-hirdetotabla-rongalas-gyorben-es-veszpremvarsanyban