Tűz ütött ki egy tizedik emeleti szolnoki lakásban

A lakásban a konyha gyulladt ki.

Tűz ütött ki egy társasház egyik tizedik emeleti lakásában, Szolnokon, a Móra Ferenc úton pénteken este – tájékoztatta hírportálunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A konyha gyulladt ki.

A város hivatásos tűzoltói oltják a lángokat. A helyszínre érkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tízemeletes lakóépület legfelső szintjén egy konyhában kapott lángra a gáztűzhelyen felejtett étel, mely következtében a konyha és a nappali kiégett. A lakás erkélyére menekülő férfit két rendőr mentette ki a helyiségből, miközben a tűzoltók megkezdték az épület oltását.

Az égés során keletkező nagy mennyiségű füst miatt az épület 5-10. emeletének lakóit a rendőrök lekísérték az épület elé, akik 23 óra után térhettek vissza otthonukba. Az épület kiürítését a rendőrök mellett katonák és polgárőrök is segítették. A kimenekített férfit – elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló égési sérülésekkel szállították kórházba.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tuz-van-egy-szolnoki-lakasban-3434395/

Akadt munkája a Városrendészetnek Győrben – Késelés volt egy társasházban, meztelen férfi sétált a Széchenyi téren

A két eseményt dr. Dézsi Csaba András a csőtörésről tartott szombat reggeli sajtótájékoztatóján is megemlítette.

„Mozgalmas nap volt a péntek Győrben”

– kezdte szombat reggeli sajtótájékoztatóját dr. Dézsi Csaba András polgármester. Nem csak a giga csőtörés adott megoldandó feladatot a közszolgálatban állóknak, a Városrendészetnek is akadt munkája bőven.

A Széchenyi téren egy meztelen férfi kiabálva sétált. A járőrök egy percen belül a helyszínre érkeztek és felszólították, hogy vegye fel a ruháit, majd a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták. A rendőrség az intézkedést követően a szemmel láthatóan zavart férfit a sürgősségire vitte.

Emellett a Bajcsy Zsilinszky utcában késelés volt. A rendőrségre 12 óra 38 perckor bejelentés érkezett, hogy Győr belvárosában, egy társasház lépcsőházában két férfi összetűzésbe keveredett, majd egyikük leszúrta az ott lakó személyt.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy vélhetően ittas állapotban lévő férfi több lakásba – késélezési munkák elvégzését ígérve – becsengetett, feldühítve ezzel a lakókat. Egy 64 éves férfi felszólította a távozásra. A két férfi szóváltásba keveredett, majd dulakodni kezdtek. Eközben szúrta meg egy ollóval a támadó háromszor is az áldozatát, majd elhagyta a helyszínt – írja a police.hu.

Ugyanezen a napon, 15 óra 32 perckor ismét bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Győrben, a Török István utcán lévő társasházakban egy férfi járja a lakásokat és erőszakosan viselkedik az ott lakókkal.

A rendőrség a Városrendészet járőreinek segítségét kérte az elkövető felkutatásában. Az elfogatóparancs alapján a két hatóság közös erővel megtalálta és elfogta a körözött férfit.

A 48 éves, budapesti R. Jenőt a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete alapos gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

„Ismét bizonyosságot nyert, hogy Győrben a Városrendészet létrehozása a közbiztonságot erősíti és tevékenységük hatékonyan egészíti ki a rendőrség tevékenységét. Köszönet a figyelmes és hatékony munkájukért”

– emelte ki a polgármester.

Forrás: https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/akadt-munkaja-a-varosrendeszetnek-gyorben-keseles-volt-egy-tarsashazban-meztelen-ferfi-setalt-a-szechenyi-teren-10822756/

Az időjárás miatt még szükség van a fűtésre

A hideg áprilisi időjárás mellett szükség van a fűtésre napközben is. A távfűtéses lakásokban élők is örülnek, hogy melegek a radiátorok, úgy tűnik, egyelőre senki sem él a fűtési szezon lezárási lehetőségével.

Ajkán januártól a Bakony- Távhő Kft. végzi koncessziós szerződés alapján a távhőszolgáltatói tevékenységet. Megtudtuk: a fűtési idényt régebben naptári napokban határozták meg, október 15-től április 15-ig tartott, ma már a napi átlaghőmérséklet a meghatározó. Ha az időjárás-előrejelzést nézzük, még napokig szükség lesz a fűtésre. Amennyiben ugyanis a napi átlaghőmérséklet az előrejelzések alapján két napon keresztül 12 Celsius-fok alatt várható, akkor biztosítják a szolgáltatást.

A rendszer korszerű és energiatakarékos, ugyanis, ha a külső hőmérséklet meghaladja a plusz 18 Celsius-fokot, a fűtés automatikusan leáll, majd ha az alá csökken, újraindul.

Azokban a lakóépületekben, amelyeknek nincs közös képviselője (a társasházak ötöde tartozik ide), a szolgáltató indítja és állítja le a fűtést. A szerződéssel rendelkező lakóépületekben a szolgáltatás indítását és leállítását a közös képviselő kérheti. A lakások 37 százalékában már megtörtént a fűtéskorszerűsítés, így azok lakói tudják szabályozni a beérkezett hőmennyiséget és az alapján fizetnek a felhasznált mennyiségért. A távfűtést 6965 lakossági fogyasztó és 37 közintézmény veszi igénybe. Egy épület kivételével a melegvíz-szolgáltatást is a Bakony-Távhő biztosítja. Az idei télen a korábbi évekhez hasonlóan enyhe volt az időjárás, csupán rövidebb időszakokra süllyedt a hőmérséklet tartósan fagypont alá.

Tapolcán 1637 lakásban van távfűtés, a Tapolcai Városgazdálkodási Kft. május közepéig fűt azon lakásokban és intézményekben, ahol a leállítást nem kérik külön.

– Eddig senki sem jelezte, hogy április közepe után ne kérné a szolgáltatást – tudtuk meg Gáspár Andrástól, a Tapolcai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjétől.

A hivatalos fűtési időszak minden évben május 15-ig tart, de amennyiben az időjárás megköveteli, ezt követően is biztosított a távhőszolgáltatás Veszprémben – válaszolta megkeresésünkre Czékmány Péter, a VKSZ Zrt. hőszolgáltatási igazgatója. Hozzátette, a távfűtés szabályozott üzemmódban működik: melegebb időjárás esetén automatikusan leáll, hűvösebb napokon pedig ismételten bekapcsol a társasház szolgáltatási szerződésében rögzített és ennek alapján beállított fűtési menetrend szerint. A társasházak – a közös képviselőn keresztül – már kérhetik a szolgáltatás szüneteltetését vagy a fűtési menetrend változtatását.

Bár a fűtési idény még nem ért véget, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az előző évek átlagának megfelelően alakul a téli időjárás, jelentős eltérés nem tapasztalható, a pontos adatok a fűtési időszakot követő elszámolások után állnak a szolgáltató rendelkezésére. Czékmány Péter ugyanakkor megjegyezte, az előzetes részadatokból a lakossági melegvíz-felhasználás emelkedése látszik, de nem minden társasház esetében.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a szezon végének közeledtével felkészülnek a „hektikus” időjárás miatti leállásokra, esetleges újraindításokra, és ezzel párhuzamosan a tervezett karbantartási munkákra, fejlesztési lehetőségekre összpontosítanak. – Figyeljük a rekonstrukcióra és a megújuló energiarendszerbe való állítására vonatkozó pályázati lehetőségeket azzal együtt, hogy a négy kazánházi hőkörzet közül három felügyelet nélkül működik, és a hőközpontjaink jelentős része is teljes körű távfelügyelettel rendelkezik – fogalmazott Czékmány Péter.

Forrás: https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-idojaras-miatt-meg-szukseg-van-a-futesre-4577866/

Még a rendőrségi feljelentés előtt meglett a lopott bicikli

Egy debreceni társasház tárolójából loptak el egy női biciklit április 11-én. A tulajdonos egy közösségi oldalra töltött fel képet a bicikliről, amit többen megosztottak, így jutott el az információ a rendőrökhöz is.

A járőrök nem sokkal később igazoltattak egy hasonló kerékpárral közlekedő férfit. A biciklis azt mondta, hogy a rózsaszín kerékpárt felesége nemrég vásárolta. A rendőrök azonban kiderítették, hogy azt, és egy másik biciklit is ellopott az illető.

A 29 éves hajdúsámsoni férfival szemben lopás  miatt indult eljárás,

A FÉRFI BEISMERŐ VALLOMÁST TETT.

A rendőrök a biciklit lefoglalták és visszaadták tulajdonosának, még mielőtt feljelentést tett volna a rendőrkapitányságon.

Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20210418-lopott-roszaszin-noi-biciklivel-bukott-le-egy-tolvaj.html

Albérletpiac: nem csak az Airbnb a probléma

A koronavírus az albérletpiacon nem csak a bérleti díjak hosszú évek óta emelkedő trendjét törte meg, paradigmaváltás is történt, a keresleti piac kínálativá vált. A rövid távú lakáskiadás megszűnésével csaknem tízezer lakás tért vissza a klasszikus hosszú távú bérleti piacra, és mivel ezzel párhuzamosan a kereslet is visszaesett, átmenetileg enyhült a megfizethető lakhatás problematikája. Ez a kegyelmi állapot azonban nem tart örökké.A lakosság beoltásában Európában élen járók vagyunk, a nyár folyamán várhatóan a turizmus is beindul, és megkezdődik a visszaáramlás az Airbnb-piacra.

A vendéglátó- és a szolgáltatóiparban újra lesz jövedelmük a munkavállalóknak, a diákok visszatérnek ősszel az egyetemekre, ezért a kereslet is erősödni fog az albérletek iránt. Az elmúlt év annyiban nem hozott meglepetést, hogy mindenki számára bebizonyította:az albérletek megfizethetősége függ a rendelkezésre álló lakások számától.

És az sem lesz senki számára meglepetés, ha egy év múlva a szalagcímek újra a megfizethetetlen albérletekről fognak szólni.

Az Airbnb-jelenség és a piac szabályozásának szükségessége forró téma volt sokáig, végül a kormány az önkormányzatoknak dobta a labdát, ám azok a legtöbb esetben még csak érdemi próbálkozást sem tettek a megoldásra. A lakhatás szempontjából talán nem is baj, mert nem csak az Airbnb a probléma!

A rendszerváltás máig velünk maradó öröksége a lakásirodák és lakásrendelők kialakulása. A piacgazdaságra való átálláskor a magánszektornak szüksége volt irodákra, a 90-es években kialakuló magánegészségügynek pedig rendelőkre.Ezek a mai napig is nagy számban megtalálhatók, annak ellenére, hogy a lakásirodák és -rendelők egyre kisebb árelőnyt adnak a normál irodaházban történő bérléshez képest.

Eltelt 31 év a rendszerváltás óta, de továbbra is szabadon lehet üzleti tevékenységet végezni lakókörnyezetben. Ki örül annak lakóként, ha a közvetlen szomszédjában folyamatos az ügyfélforgalom?

Az elmúlt évtizedben a tömegturizmus termelte ki a társasházi lakásokban kialakított szálláshelyeket. Ezek ugyanúgy idegen testnek számítanak a lakóházakban, mert a szálláshely-szolgáltatás üzleti tevékenység, ami nem feltétlenül egyeztethető össze egy normál társasház működésével. A lakók joggal akarják tudni, hogy idegenek járkálnak-e a folyosón vagy ott lakók. Ugyanúgy joggal akarnak este, munka után pihenni, ami nem egyezik a turisták napi életritmusával.

Nem véletlen, hogy az irodákra, rendelőkre és szálláshelyekre specializált épületek (irodaházak, üzletközpontok, szállodák) állnak rendelkezésre, és ezekben az épületekben jellemzően nincsenek véletlenszerűen lakások elhelyezve!A koronavírus okozta veszélyhelyzet most megadná a lehetőséget, hogy az állami szabályozás visszaterelje ezeknek a lakásoknak a hasznosítását az eredeti funkciójuk felé. Általánossá vált a home office intézménye (ám értelemszerűen semmi köze sincs a lakásiroda-jelenséghez), és most bőven lenne szabad kapacitás arra, hogy a vállalkozások az irodaházakba és üzletközpontokba költözzenek.

Ugyanígy a külföldi turizmus leállása nyomán a teljes szállodai kapacitás kihasználatlan, azaz nem okozna problémát a turisták elszállásolása sem.

Most a lehető legkisebb érdeksérelem mellett lehet beavatkozni, és pótolni azt az évtizedes szabályozási hiányosságot, amely megengedte a lakóépületekben a lakások üzleti célú hasznosítását, és a potenciális bérlakásállomány csökkenéséhez vezetett.

A szabályozást a leghatékonyabban a közös költségen keresztül lehetne megvalósítani.Ha a nem lakáscélú felhasználás esetén a közös költség három év alatt lépésről lépésre a közgyűlési határozatban foglalt négyzetméterenkénti összeg 500 százalékára emelkedne, az a tulajdonosok számára magasabb költséget és ezáltal alacsonyabb hozamot jelentene.

Vagyis a lakáscélú felhasználás jövedelmezősége javulna az egyéb hasznosítási módokhoz képest. Az üzleti célú lakáshasználat ténylegesen magasabb költséget okoz a társasházak üzemeltetése során, mert nagyobb az ügyfélforgalom, gyakoribb a lifthasználat, nagyobb a takarítási szükséglet, és nem utolsósorban a házban megforduló idegenek miatt lényegesen kisebb a többi lakó szubjektív biztonságérzete. A magasabb közös költséggel ezt fizettetné meg a jogalkotó, és a pénz közvetve a többi lakástulajdonoshoz kerülne azáltal, hogy a nem lakáscélú felhasználással rendelkező ingatlanok tulajdonosai fajlagosan nagyobb összeggel járulnának hozzá a társasház költségeinek a fedezéséhez.

A tulajdonosok számára megdrágulna minden olyan üzleti célú tevékenység, amelyet lakásban végeznek, de nem lehetetlenülne el. Egy Dunára néző lakásirodában működő ügyvédi iroda tud úgy dönteni, hogy presztízsszempontok miatt megéri így is az adott lakásirodában maradni, és egy prémiumszegmensbe tartozó Airbnb-s szálláshely is dönthet úgy, hogy neki megéri még ezekkel a feltételekkel is a rövid távú turisztikai célú hasznosítás. A tömegturizmust kiszolgáló sok ezer lakás számára viszont már nem lenne vonzó ilyen feltételek mellett az Airbnb-n üzemelni, és a lakásirodák és lakásrendelők többsége is üzleti alapon tudná átgondolni, hogy irodaházba vagy üzletközpontba helyezze át a tevékenységét.

Ezzel a megoldással két-három év alatt becslésem szerint akár 15-20 ezer budapesti belvárosi lakás térhetne vissza tartósan a lakócélú ingatlanok piacára, ami érezhető, tartós enyhülést hozna a bérlakáspiacon.

Forrás: https://www.vg.hu/velemeny/velemeny-rovat-hirei/alberletpiac-nem-csak-az-airbnb-a-problema-2-3690649/

Főtáv: a társasházak jelezzék, ha nem kérik a fűtés kikapcsolását

A Főtáv kéréssel fordul a társasházak képviseleteihez: mivel szokatlanul hideg idén az április, a szolgáltatási időszak viszont a hónap közepéig tart, jelezzék a képviseletek, ha az épületekben még nem kapcsoltatnák ki a fűtési szolgáltatást.

A Főtáv Nonprofit Zrt. szolgáltatásait igénybe vevő, mintegy 240 ezer lakossági és több mint 7 ezer üzleti, intézményi távhő felhasználó az április 15-étől kezdődő időszakban a felhasználóival kötött üzemviteli megállapodásban foglalt időpontok szerint kapcsolja ki az adott épület fűtését. Jelenleg Budapesten több mint 430 olyan épület van, amelyben ennek alapján le kellene állítani a távhőszolgáltatást.  Az üzemviteli megállapodásban rögzített fűtésleállítási időpontoktól azonban eseti rendelkezéssel eltérő fűtéskapcsolás is kérhető, amennyiben ezt az időjárás, például egy hirtelen lehűlés, szükségessé teszi. Eddig több mint 100 épület képviselői kérték eseti rendelkezéssel, hogy a hideg időjárás miatt ne kerüljön sor a fűtés leállítására – írja közleményében a szolgáltató.

Főtáv ezért arra kéri a társasházi képviseleteket, hogy azok az ingatlanok, ahol eseti rendelkezéssel módosítani kívánják a fűtési szolgáltatás leállítását, jelezzék azt a szolgáltató felé. Az eseti rendelkezést a képviselőknek kell az általuk ismert módon eljuttatni a céghez. Arra is figyelmeztetnek, hogy az ilyen eltérő eseti rendelkezésű fűtésindítás vagy leállítás az április 15. és május 15. közötti időszakban kizárólag egy alkalommal díjmentes.

Az épületek fűtésének szabályozásában a legkorszerűbb megoldás az, amikor a fűtésszabályozó kikapcsolását és a fűtés leállítását az üzemviteli megállapodásban a fűtési időszak végével (május 15-ével) kérik. Így a szabályozó elektronika – a külső hőmérséklet változása függvényében folyamatosan, automatikusan szabályozza a fűtést, azaz akkor indul el és áll le a fűtésszolgáltatás, amikor az szükséges, külön eseti kapcsolási igény nélkül. Ezzel az automatikus, a hőmérséklethez igazodó szabályozással elkerülhető, hogy eseti rendelkezésekkel kelljen az időjáráshoz igazítani a fűtés rendelkezésre állását.

További részletek a szolgáltató honlapján érhetők el.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/fotav-tarsashaz-felhivas-futes-kikapcsolas-aprilis-15.727175.html

Nem épül meg a balatonaligai épületszörny

Mégsem épül meg a Balatonaligára tervezett társasház, amely ellen a helyi lakosok tiltakozásba kezdtek. A HVG szúrta ki, hogy a tegnap esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint mégsem épül meg az a „társasház”, amelynek építéséről már korábban is írtunk.

Az építkezés ellen tiltakozott a helyi polgármester és a térség országgyűlési képviselője is, aminek következtében az ügy már az Alkotmánybíróság elé került.

A hétfő este megjelent kormányrendelet szerint azonban a Balatonvilágos közigazgatási területén szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztésre szánt helyrajzi számok közül törölték az építkezés helyrajzi számát.

Az építkezésre korábban a kormány intézkedése alapján adtak ki építési engedélyt, egy olyan cégnek, amelynek tulajdonosai közt Sárhegyi Zoltán, a Nemzeti Választási Bizottságnak a Fidesz által delegált tagja is megtalálható.

AZ EREDETI RENDELKEZÉSBEN KÜLÖN RÉSZLETSZABÁLYOKAT ALKOTTAK, AMELYEK ERRE AZ ÉPÍTKEZÉSRE VONATKOZTAK, ÉS LEHETŐVÉ TETTÉK AZT. 

Most, a tiltakozás miatt viszont úgy fest, hogy mégis meghátrált a kormány, és az új rendelkezés értelmében várhatóan vissza fogják vonni az épületre kiadott építési engedélyt.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/03/23/nem-epul-meg-a-balatonaligai-epuletszorny/

Koronavírus: így terjeszti a csőhálózat a társasházakban

Gondolná, hogy a koronavírus részecskéinek 5 perc is elég ahhoz, hogy a közös csőhálózaton keresztül átjusson a másik lakásba?

Az El País angol nyelvű kiadásában írták meg, hogy azoknak, akik társasházban élnek, különösen nagy gondot kell fordítaniuk a szellőztetésre. Különösen igaz ez azokban az épületekben élőkre, amik régebbiek, ugyanis ott a fürdőszobák szellőztetését egy olyan hálózat biztosítja, amely egy központi rendszerhez kapcsolódik, így azt a többi lakó is használja.

Az írás kitér arra is, hogy ha a csőrendszer fürdőszoba felőli végén nincs legalább egy ventillátor vagy valamilyen szűrőberendezés, esélyes, hogy a másik lakásban terjedő koronavírus vírusrészecskék pár perc alatt bejussanak a közvetlenül szomszédos otthonokba. Egy szöuli társasházban 8 lakó is ennek eredményeként fertőződött meg a koronavírussal.

A szakértők éppen ezért kiemelik a szellőztetés fontosságát. A cikkben megemlítik még a WC-kagylókat is: a legújabb kutatások szerint a WC fedelét érdemes lecsukott állapotban tartani, és úgy is üríteni, máskülönben öblítéskor aeroszolok kerülhetnek a lakásokba, amikben a koronavírus darabkái is benne vannak.

Forrás: https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/koronavirus-igy-terjeszti-a-csohalozat-a-tarsashazakban/jbdb574

Jól haladnak a felújítási munkák a robbanásban megsérült Verseny utcai társasházban

A társasház közös területein túl a kárt szenvedett lakásokban is elkezdődhet a helyreállítás.

Javában zajlik a felújítás abban a Verseny utcai társasházban, ahol még január elején történt robbanás. Miután az örökösök még februárban kitakarították a felrobbant lakást, mostanra elbontották a megsérült födémet, az újrabetonozás megtörtént a kiégett lakás felett a Verseny utcában, a lépcsőházba beszerelték az új ablakokat, és hamarosan a belső festés is megkezdődik. A helyreállítás komoly anyagi terhet jelent a társasháznak, a költségek enyhítése érdekében, az önkormányzat gyűjtést szervezett, az így összegyűlt adományt, a több, mint 330 ezer forintot pedig már át is utalta a társasházkezelőnek.

Mint ismert, a január elején történt detonációban egy ember meghalt, több lakónak pedig ideiglenesen el kellett hagynia otthonát. Voltak, akik rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek, 25 emberről pedig az önkormányzat gondoskodott. A kárt szenvedett lakókat már akkor, januárban 25 ezer forintos gyorssegéllyel segítette az önkormányzat, ám annak érdekében, hogy további pénzügyi támogatást tudjanak nekik adni, a képviselő-testület módosította a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletét.

A döntést nem csak a Verseny utcai tragédia indokolta, sajnos az elmúlt időszakban az önkormányzatnak több alkalommal is kellett elemi kárral érintett, nehéz élethelyzetbe került személyeknek támogatást nyújtania. Ilyen volt például a Lokodi utcai lakástűz, a Rákóczi utcai társasházat sújtó viharkár. A rendkívüli települési támogatás keretében nyújtható akár több százezer forintos segítséget elemi kár esetén azok az ingatlantulajdonosok kérhetik, akik rendelkeznek lakásbiztosítással. Így a Verseny utcai lakók közül is már többen megkapták a maximum keretet, az elemi kárban meghatározott 285 ezer forintot. Így a társasház mellett, a kárt szenvedett lakásokban is elkezdődhet a helyreállítás.

Forrás: http://www.gyongyos.hu/helyi-hirek/kozelet/5574-jol_haladnak_a_felujitasi_munkak_a_robbanasban_megserult_verseny_utcai_tarsashazban

Megnyílt a pályázati lehetőség a társasházak távfűtés-korszerűsítésére

A társasházak távfűtés-korszerűsítési programjában keddtől pályázható a támogatás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlemény kiemeli: az ITM a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően segíti a magyar háztartásokat, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről, és energiafogyasztásuk tudatosságának növelésével hozzájárulhassanak a klímavédelemhez, miközben rezsiköltséget is megtakaríthatnak. 

„Ezért a tárca 3 milliárd forint keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésére” 

– jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint.

A szabályozható fűtéssel ma még nem rendelkező 170 ezer lakás modernizálását célzó kiírásra társasházak és lakásszövetkezetek nyújthatnak be pályázatot, kizárólag a távfűtéssel ellátott lakóingatlanok energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházások támogatására.

ENNEK MÉRTÉKE AZ ELSZÁMOLHATÓ BRUTTÓ KÖLTSÉGEK LEGFELJEBB 50 SZÁZALÉKA LEHET, A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MINIMUM 150 EZER FORINT, MAXIMUM 75 MILLIÓ FORINT, AZ EGY LAKÁSRA ESŐ TÁMOGATÁSI ÖSSZEG AZONBAN NEM HALADHATJA MEG 400 EZER FORINTOT

– közölték.

A TÁJÉKOZTATÁS SZERINT PÁLYÁZNI MÁRCIUS 16-ÁN TÍZ ÓRÁTÓL A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS KIMERÜLÉSÉIG, DE LEGKÉSŐBB 2021. AUGUSZTUS 31-IG LEHET. 

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. a dokumentumok benyújtásától számított 45 napon belül dönt a pályázatok támogathatóságáról. Amennyiben a pályázat támogatásban részesül, az érintett társasházak képviselője a döntést követő 15 napon belül elektronikus úton kap értesítést az elbírálás eredményéről, valamint a támogatói okirat kiállításának feltételeiről – tették hozzá.

A közleményben emlékeztetnek arra is: a minisztérium a jelenlegi felhívás előzményeként 2019 nyarán hirdette meg az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztésére és radiátorcserére irányuló pályázati támogatási programot, amelynek köszönhetően 321 társasházban, lakásszövetkezeti épületben összesen 26 300 lakás fűtési rendszerének energetikai korszerűsítése kezdődhetett meg 2,46 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással.

A pályázattal kapcsolatos további információk a tav2020.emi.hu címen érhetők majd el.

Forrás: https://www.origo.hu/gazdasag/20210316–tarsashazak-tavfutes-korszerusites.html